Pingvines pulóver a tinédzser fiúnak, konyakosmeggy a cukorbeteg nagymamának, üveg ital a saját borán megőszült nagypapának, vagy „Magyarország kastélyai” ismeretterjesztő könyv a 17 éves unokahuginak. Ajándékozási kultúránk ékes bizonyítékai ezek a karácsonykor felbukkanó rettenetes „megoldások”. Gyermekeink eleinte csak csodálkoznak, miért van nagyinak 12 darab lejárt bonbon a szekrényében és mitől olyan kapatos a nagypapa, ha soha nem issza meg az ajándék konyakot? Aztán elkezdik érezni, hogy valami nincs rendjén, felismerik a „Jaj, nem kellett volna!” felkiáltáshoz tartozó kényszeredett mosolyt. Ha pedig 13 évesen ők is malackás zoknit kapnak és teljesen használhatatlan tárgyakért kell mosolyogva köszönetet mondani, akkor saját bőrükön is megérzik az ajándékozás hiábavalóságát.
Nagyon rossz lecke ez egy gyermeknek, hiszen a megajándékozott teljes semmibevételére, az ajándékozás egyszerű „letudására” nevel. Arra a következtetésre juttatja a gyermeket, hogy nem szeretjük egymást eléggé, sem mi a rokonainkat, sem ők minket. És félreértés ne essék, most nem az ajándék értékéről beszélek, csak a szándék hiányáról. Lehet szerényen ajándékozni, akár egy tál házi készítésű süteményt, mondjuk a megajándékozott kedvencét. Igazából nem is érdekelt a karácsonyi ajándék, amikor a nagymamám frissen sült buktával várt minket, mert az volt a kedvencünk!
Egy tanítványom mesélte, hogy a rokonoktól hazafelé jövet van egy benzinkút, ahol mindig ott áll egy óriási kuka. Oda szokták bedobálni a használhatatlan ajándékokat karácsonykor. Egy másik tanítványom pedig egy furcsa rajzolós-színezős füzetszerű valamit hozott az órára és tőlem kérdezte, mi lehet az. Elmesélte, hogy a rokonoktól kapta, de nem merte megkérdezni, vajon mi az. Aztán nekem adta, mert hogy rajzolni ő egyáltalán nem szeret és nem is tud.
Hogyan fog ajándékozni az ilyen gyermek, amikor felnő? Ha szerencsénk van, megfogadja, hogy így biztosan nem. Akkor ő legalább annyit ki fog deríteni családtagjairól, hogy minek örülnének, vagy közös megegyezéssel véget vet a felesleges ajándékozásnak és kellemes családi beszélgetéssé változtatja a kínos pillanatokat.
Ha nincs szerencsénk, tökélyre fejleszti, amit rokonaitól tanult és nem lesz min csodálkozni, ha lejárt szavatosságú bonbont és akciós szemránckrémet ajándékoz majd 78 éves édesanyjának.
Nem szóltunk még a másik végletről, amikor az ajándékot pénzben mérik. Ahol a gyermek korán megtanul elvárni és követelni, hiszen észleli, hogy csak a drága ajándéknak van értéke. Hallja, amikor szülei lefitymálják a kevésbé tehetős rokonok ajándékait (Nem a romlott bonbonra gondolok.) és előtte beszélik meg minden ajándék árát. Itt pedig pont ettől értéktelenedik el minden ajándék, hiszen” jár nekem” és mindig lesz egy jobb vagy drágább.
Hol van hát az arany középút? Az ajándékozás aranyszabályai nem túl bonyolultak.
Ajándékozni csak szívből érdemes. Ajándékozni csak olyan dolgot szabad, aminek örül a másik, és te tudod, hogy örülni fog neki. Az ajándék értéke nem számít, ha örömet okozol vele. Ha felnőttek a rokon gyerekek, vagy lehetetlenné válik már értelmes ajándékot adni valakinek, ne fussuk tovább a felesleges köröket! Egy jó beszélgetés a saját sütésű bejgli mellett százszor többet ér egy kínkeservvel kifundált hasznavehetetlen ajándéknál. Arra pedig semmiféle garancia nincsen, hogy vagyonokért agyonajándékozott gyermekedtől ugyanezt kapod majd, ha megöregszel.
Varga Mónika
