Jól ismert tény, hogy az Internet, az okos eszközök, majd a Mesterséges Intelligencia fenekestül felforgatták a hagyományos felnőtt-gyermek felállást. A felnőttek „mindentudását” egyszer s mindenkorra eltörölte a néhány klikkel elérhető gépi mindentudás. Bár felnőttként ez elég nehezen feldolgozható fordulat, nézetem szerint van egy nagyon pozitív és építő hatása is a tanári hivatásra, és ezáltal az oktatásra.

Ünnepélyesen be kell ismernünk végre, hogy egyetlen tanár sem szent és sérthetetlen, nem tudhat mindent és nem is az a dolga! Egyszer s mindenkorra le kell számolni azzal a felfogással, hogy a tanár mindent jobban tud, mindenben igaza van, és amit állít, az megkérdőjelezhetetlen. Ez egyszerűen nem hihető ma már, így nem lehet elismerést, tiszteletet vagy tekintélyt szerezni többé, hiszen néhány kattintással ellenőrizhető, vagy Uram bocsá’ megcáfolható a világ szinte összes állítása. Én úgy látom, hogy ezt nekünk, tanároknak nem trónfosztásként kell megélnünk, hanem éppen ellenkezőleg! Boldogan kéne nyugtáznunk, hogy megszabadítottak minket ettől a tehertől, nem kell többé a nagy „Mindentudó” szerepében feszengenünk. Felvállalhatjuk, hogy mi is emberek vagyunk, halandók, akik néha tévednek, hibáznak, vannak jó és rossz napjaik. Szerintem megszereztük végre a jogot arra, hogy nagy ritkán kimondhassuk: Nem tudom, nézzük meg a neten / kérdezzük meg az MI-t!!!

Tanárként is le kell nyelnünk azt a békát, hogy a technikai fejlődés ledöntött minket a mindentudás trónjáról. A gyerek gyakran gyorsabban megérti az újabb és újabb kütyük, alkalmazások, netes felületek használatát, könnyebben vesz minden ezzel kapcsolatos akadályt. Ezáltal kialakulóban van egy hatalmas terület, ahol a gyermek tudása megelőzheti a felnőttét, ahonnan szinte megvetően nézhet le értetlenül „bénázó” szülőjére, tanárára. Itt bizony a fiatal veszi át az oktató szerepét és boldogan oktatja ki az idősebbet, megfizetve minden korábbi „elnyomásért”. Ha ezt nem látjuk át, nem fogadjuk el és nem tudjuk méltón kezelni, szülőként és tanárként is veszíteni fogunk.

Szilárdan hiszem, hogy a tanár szerepének átalakulásával úgyis előtérbe lépnek majd azok a tényezők, amelyeket az Internet és az automatizált technológia soha nem lesz képes elvégezni egy gondolkodó, érző, empatikus emberi lény helyett. Ezzel tudunk mi tanárok és szülők továbbra is versenyben maradni a technikával szemben (vagy sokkal inkább azzal együtt!) és megtartani az emberit, az információn túlmutatót, a robot üzemmódon kívül is működőt.

Mindenki tévedhet

Nagyon elterjedt tévhit még a fiatalabb tanárok között is, hogy egy egész osztály előtt nem illik tévedni. Márpedig ebből a téveszméből igen kellemetlen helyzetek adódhatnak, féltve őrzött tekintélyünkön sokkal nagyobb csorba eshet, mint ha szépen beismernénk a tévedést és megköszönnénk a helyesbítést.

Klasszikus példák sorát mesélik diákjaim miközben felháborodás és megvetés bujkál a hangjukban. Egyikük egy gimnáziumi történelemtanárról mesél, aki egy jelentéktelen évszámot helytelenül tanított meg (mindössze 2 évet tévedett szegény ezeréves távlatban) és a dolgozatokban helyesen szereplő évszámot is kijavította a helytelenre.  A történelem órák évszám magoltató gyakorlatán megfáradt fiatalok az internetes oldalakra hivatkozva tiltakoztak a tanárnőnél és kérték az igazságtalanul levont pont megadását. A tanárnő makacsul állította, hogy az összes internetes oldal téved és nem adta meg a pontot senkinek. Természetesen akadt olyan, akinek ezen múlt a jobb osztályzata, így aztán a felesleges büszkeség csak ellenszenvet és haragot szült. Akitől ezt a történetet hallottam, szánalmasnak nevezte a tanár viselkedését. Nem gondolnám, hogy ez megéri. Ebből ma már nem lehet jól kijönni, nincs olyan tudásanyag vagy információ, aminek ne lehetne az interneten utánanézni. Tévedni pedig emberi dolog.

A másik történet egy nyelvtanárról szól. Ő azt nem vállalta fel az osztály előtt, hogy nem tud egy bizonyos szót németül és egyszerűen barkácsolt egy összetett szót, ami akár meg is felelhetett volna a keresett szónak, csakhogy nem létezett. A rafináltan „guglizó” diákok valahogy rájöttek erre és jelezték, hogy ők mást találtak a szótárban és erre a szóra nem dob ki semmit a Google. A tanárnő kikérte magának az okoskodást, ezeréves gyakorlatára hivatkozott és még büntetést is beígért, ha valaki még egyszer elő meri venni a telefonját. Korától függetlenül minden tanárnak fel kellene ismernie, hogy ez zsákutca, az információszerzésben ma már tényleg demokrácia van, elismertségünk nem a fejünkben tárolt adatmennyiségen fog múlni.

A diákok már úgyis hozzászoktak, pontosabban annak tudatában nőttek fel, hogy az interneten minden ott van, a MI-tól minden megkérdezhető, szóval egyáltalán nem várnak a tanártól mindentudást. Őszinteséget viszont annál inkább. Az egy sokkal gyümölcsözőbb erény, mint a száraz adatok precíz ismerete. Ne átkozzuk tehát a mindentudó internetet és a Mesterséges Intelligenciát. Véleményem szerint tekintsünk rá inkább, mint óriási segítségre, hogy naprakészek lehessünk, gyorsan és élvezetes formában bővítsük ismereteinket, rafináltan előzzük meg ifjú okostelefonos tanítványainkat és akár kápráztassuk is el őket informáltságunkkal. A mai diákság ugyanis nagyon nagyra értékeli, ha érdeklődünk a modern dolgok iránt, ha hallottunk a fiatalos vagy „menő” trendekről, alkalmazásokról, zenékről, hírekről. Tulajdonképpen a „menőség” szempontjából a fiatalabbak folyamatosan tesztelik az idősebbeket, aminek persze nem kell mindenáron megfelelnünk, elég partnerként viselkedni, érdeklődni, meghallgatni őket és nem ítélkezni olyan dolgokról, amit nem is ismerünk pontosan.

A Mesterséges Intelligencia használata pedig ma már kikerülhetetlen, tanárként nem tehetünk mást, mint hogy megtanuljuk használni. Nem egyszerű lépést tartani a napi szinten változó képességekkel és felületekkel, igazából soha nem lehetünk belőle naprakészek, de nem is kell erre törekedni. Óriási segítség lehet a munkánkban is, hosszú órákat spórolhatunk meg MI feladatkészítéssel és változatos, érdekes órákat tervezhetünk ötleteik alapján.

Fiatal tanárként valószínűleg nem akkora kihívás ez, mint az 50-60 éves kollégák számára, de MI ügyben nincs választás, meg kell barátkoznunk vele.