Normális

Normális

A NORMALITÁS fogalma talán a legtöbbféleképpen értelmezett szó a világon. A témában jelenleg Máté Gábor „Normális vagy” című könyve a legnépszerűbb és mondhatjuk nyugodtan: az irányadó.

Könyvében rávilágít arra a FÉLELMETES ELLNTMONDÁSRA, ami a normális szó használatát beárnyékolja. A normális szó kizárólag természetes folyamatok, gépek, szerkezetek esetén alkalmazható eredeti és tiszta jelentése szerint: vagyis, ha valami úgy működik ahogy rendeltetése szerint működnie kell.  Minden más esetben, – kiváltképp embertársainkról alkotott véleményünkkel – szubjektív emberi megítélés szerint nevezünk valamit normálisnak, vagy nem normálisnak. Ezáltal bármilyen alattomos és rettenetes dologra érezhetünk felhatalmazást pusztán azért, mert a borzalmat normálisnak neveztük el.

Elég csak egy pillantást vetni a TÖRTÉNELEM normalitásaira és soha többé nem merjük szánkra venni ezt a szót.  A népirtó náci gyilkosok orvosi vizsgálati eredményeiben például rendre ott szerepelt, hogy „normális” emberek, ami testük fizikai állapotára akár igaz is lehetett. De akkoriban tetteiket is normálisnak tartotta sok millió ember, mint ahogy a nyilvános kínzásokat és a boszorkányégetést is a középkorban. Mai ésszel ugyan döbbenten botránkozunk meg ezeken az egykoron normálisnak vélt rémtetteken, de a világ sajnos még ma is tele van a KÜLÖNBÖZŐ ÉRDEKEK, HIEDELMEK ÉS AZ OSTOBASÁG ÁLTAL KREÁLT NORMALITÁSSAL.  Vagyis nagyon csínján kéne bánni ezzel a szóval!

Egy ORSZÁG NORMALITÁSÁT mindig a HATALOM SZÁJÍZE SZERINT alakítják és attól függ az eredmény, hogy mennyi emberrel sikerül elhitetni az ÉPPEN AKTUÁLIS NARRATÍVÁT. Gyermekkoromban a kommunizmust övező maszlag volt a „normalitás” és csak titokban lehetett templomba járni, ma a vallást akarják rákényszeríteni mindenkire, mert ez szállítja az engedelmes szavazók tömegét.  Szerintem pedig SENKINEK NEM ÁLL JOGÁBAN ELDÖNTENI, nekem mi a normális, mindaddig, amíg életvitelemmel nem ártok senkinek.

Egy józanul gondolkodó SZÜLŐNEK erre kéne MEGTANÍTANI gyermekét. Elsősorban saját családi értékeink, belső indíttatásunk és őszinte, senkinek nem ártó gondolataink mellett kellene kialakítanunk SAJÁT NORMALITÁSUNKAT, ami nem mások irányításáról és megfegyelmezéséről szól, hanem a közös jóról.

Semmit sem fogadhatunk el megkérdőjelezhetetlenül, ami más emberek szubjektív megítélésén alapul, akármekkora hiszékeny tömeg sorakozik fel az aktuális szónok mögé. Máté Gábor szerint az ember mindenhez hozzá tud szokni, a legborzalmasabb helyzethez is alkalmazkodik, és szépen lassan AZ VÁLIK NORMALITÁSSÁ, lásd a háborúkat, a fogolytáborokat, a kegyetlen diktatúrákat vagy a bántalmazó szülőket. Az embereknek szükségük van arra, hogy tartozzanak valahová, és sajnos a nyomorult helyzetükért okolható BŰNBAKRA is, ezért állnak tömegesen elképesztő ügyek mellé. A bűnbak keresése pedig felsorakoztatja őket valakik ellen, akiken KITÖLTHETIK FRUSZTRÁCIÓJUKAT. Bárkiből lehet ellenség, csak megfelelő propaganda kell hozzá és a felbujtható embersereg. Minél rosszabb pszichés- illetve anyagi állapotban van egy nép, annál könnyebb ilyen HAMIS NORMALITÁST KREÁLNI ÉS ELLENSÉGET TALÁLNI.

Ha egészséges lelkületű családban nevelkedik egy gyermek, boldogságához nem lesz szüksége ellenségre. NEM KELL, hogy érdekelje vad idegen emberek VALLÁSI, POLITIKAI vagy SZEXUÁLIS irányultsága, hiszen az ő életére nincs hatással.

Egy a délszláv háború idején Magyarországra menekült bosnyák férfi megkérdezte tőlem, hogy milyen vallásúak a szomszédjaim. Én meg mondtam neki, hogy fogalmam sincs. Erre ő döbbenten kérdezett vissza, hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy engem ez nem érint, semmi közöm hozzá és nem is érdekel. Nincs is nálunk emiatt háború, mondtam neki, és erre már nem tudott mit felelni.

Ha pedig végig nézünk egy riportot olyan lányokkal, nőkkel, akiket félholtra vertek a szüleik és folyamatosan megerőszakolta a saját apjuk, lehet, hogy nem ordítunk majd annyira a meleg párok ellen, akik szeretetben nevelik fel az örökbefogadott gyermekeket.

DE MI AKKOR A NORMÁLIS? Talán nincs is olyan? Nem is kéne ezzel annyira erőlködni. Hiszen ez a szó kétértelmű, ezért alattomos és félrevezető. Sokszor a legnormálisabbnak ítélt helyzetek és elvárások a legkárosabbak és TESZIK TÖNKRE EMBEREK MILLIÓINAK ÉLETÉT. Álljon itt egy idézet Máté Gábor könyvéből, hová vezet a sok-sok normalitás, még akkor is, ha „relatív normálisnak tekinthető” békés környezetben élünk.

„Éppen a hétköznapok normálisnak tűnő jellemzői követelik a legjobban, hogy megvizsgáljuk őket. Ami társadalmi szempontból normális, az sokszor se nem egészséges, se nem természetes. Mi pedig ehhez próbálunk igazodni. Lelki és pszichológiai szinten is káros, mert számunkra abnormális kívánalmak ezek. A betegség lesz a normális következménye a számunkra abnormális környezethez való alkalmazkodásnak.”

Maradjunk annyiban, hogy a normalitás olyan, mint az igazság. Nincs. De mégis azt akarjuk hinni, hogy van. Aztán ha ragaszkodunk az emberi elme kreálta normalitáshoz, akkor annak beláthatatlan következményei lesznek.

Varga Mónika

www.hozdkiazellenorzot.hu/blog

10 fontos tény a sikeres nyelvvizsgához

10 fontos tény a sikeres nyelvvizsgához

  1. Biztosan tudnod kell magadról, hogy vannak-e olvasási és/vagy írási nehézségeid. Akár szakértői vélemény támasztja alá, akár anélkül tudod, hogy az anyanyelveden is sokszor félreolvasol, gondok vannak a szöveg értelmezésével, kevered a betűket, hangokat, akkor ez akadályoz téged a nyelvtanulásban. Ez a jelenség elég gyakori, semmi szégyellnivaló nincs benne, viszont neked különleges tanulási módszerekre, esetleg felmentésre van szükséged. (Felmentés a nyelvvizsga és nem a nyelvtanulás alól!) Egy jó nyelvtanár segítségét kell kérni, aki megállapítja, milyen esélyeket lát a nyelvvizsga megszerzésére. Természetesen egy ilyen komoly kérdés eldöntéséhez több órára lesz szükség. Kemény munkával így is szépen eljuthatsz arra a szintre, hogy megértesd magad egy másik nyelven, társalogj és filmet nézz, de a nyelvvizsgák helyesírásra és nyelvtanra építő követelményeit lehet, hogy nem fogod tudni teljesíteni.
  2. Ha semmiféle nyelvtanulási nehézséged nincs, akkor tisztázni kell, milyen mentségekkel halogatod a tanulást általában. Tárd fel őszintén, vajon időhiányra, fáradtságra, lustaságra, „egyedül nem megy”-re, hivatkozol-e  és szabadulj meg ettől a kifogástól! A legtöbb kifogáson segíteni lehet, ha bevallod magadnak, mire fogod a halogatást.
  3. A nyelvtanuláshoz idő kell, ne gondold azt, hogy valaki majd segít neked összehozni egy vizsgát lehetetlenül rövid idő alatt! Tehát, ha a 2.ponban az időhiányt nevezed meg mentségnek, akkor vagy nem lesz nyelvvizsgád, vagy valamiről lemondasz és nyelvet tanulsz helyette. Beszéld meg magaddal és az érintettekkel, hogy mire lesz ezentúl kevesebb időd, a nyelvtanulás miatt!
  4. Rendszeresen kell foglalkoznod a nyelvvel, néha-néha nem elég! Ha nincs rendszeresség, a következő alkalomra a felét elfelejted és kezdheted elölről a tanulást. Heti egy nyelvóra csak akkor lehet elég, ha legalább kétnaponta otthon is tanulsz. A nyelvtanfolyam is csak akkor elegendő, ha otthon ismételsz és leckét írsz.
  5. Ez az állapot nem tart örökké és nem a 100% a cél. Ekkora intenzitással csak addig kell készülni, amíg el nem jön a vizsga napja. Tehát, ha nagy erőfeszítéseket és lemondást kíván tőled, akkor tudatosítsd magadban, hogy átmeneti időszakról van szó! Amint megvan a nyelvvizsga, az élet visszatérhet a „normális kerékvágásba”.
  6. Szavakat kell tanulnod! Akármennyire is utálatos, a nyelv szavakból áll és szótanulás nélkül nem fog összeállni. Meg kell tehát találnod az a módszert, amivel Te a leghatékonyabban tudsz szavakat tanulni! Ha nem megy a hagyományos módon (szótárfüzet), akkor keress szótanuló programot az interneten! A Quizlet nevű programban például elég elkezdeni beírni az idegen szót és automatikusan megjelenik a teljes szó, illetve a magyar fordítás. Percek alatt vaskos szókártya paklik készíthetők, amelyeket élvezetes használni, több módon lehet gyakorolni és már készítés közben megjegyzünk belőle szavakat. Mobiltelefonon bárhol előkapható és ismételhető. Alkalmazhatjuk azt a módszert is, hogy az olvasott szövegekbe színessel beírjuk az új szavakat, és onnan tanulgatjuk, mert ha a szövegkörnyezetben látjuk, sokkal könnyebb visszaemlékezni rá. Arra egyébként nagyon kevés ember képes, hogy random szólistákat magoljon be, amik nem kapcsolódnak az előtte olvasott, vagy hallott szöveghez. Ezt a módszert nem javaslom.
  7. Az idegennyelv hallgatása, olvasgatása óriási mértékben hozzájárul a nyelvtudásodhoz. Nézz filmeket, nézz videókat, olvasgass a neten azon a nyelven, amiből nyelvvizsgára készülsz! A lehetőségek tárháza végtelen. Sokaknál ez a módszer jobban működik, mint a nyelvórák. Nem baj, ha eleinte alig értesz valamit, bele fogsz jönni. Állítsd a feliratot is az adott nyelvre, így hallod és látod egyszerre a szavakat! Hihetetlen fejlődések tanúja voltam olyan tanítványaimnál, akik egész nyáron filmsorozatokat néztek. Szeptemberben olyan nyelvtudással tértek vissza, mintha addig külföldön éltek volna.
  8. Tudnod kell, miben vagy erős és mi megy gyengébben az adott idegennyelven: az olvasott szöveg értése, a hallott szöveg értése, a fogalmazás írás, a nyelvtani feladatok megoldása vagy éppen a társalgás! Fókuszálj a nehézségekre és gyakorold azokat!
  9. Számtalan nyelvvizsga típus létezik, és nem mind egyforma! Találd meg a neked valót! Válaszd azt a nyelvvizsgát:
  • amiben több van a számodra könnyebben megoldható feladatokból.
  •  amelyiknél a rendelkezésre álló idő neked kedvez. Vagyis, ha lassú vagy és stresszel az időnyomás, akkor egy hagyományos, lassú vizsgát válassz! Ha gyorsan dolgozol, könnyen megérted a szövegeket, és hamar szeretnél túlesni rajta, akkor ott vannak a gyors tempójú vizsgák.
  • Szeretnél-e olyan vizsgát, ahol könnyebbségként néhány dolgot magyarul kell megválaszolni, vagy mehet minden az adott nyelven.
  • amit a tanárod személyesen neked javasol és nem azért, mert az iskola azzal a vizsgáztató intézménnyel van szerződésben.

10. Legtöbben nem tudják, hogy a tanultak „átbeszélése”, megvitatása hatalmas segítség lehet, motivál és a gyógyír a halogatásra is. Lehet, hogy még te sem tudod, hogyan lehetnél hatékonyabb, pedig már mindent kipróbáltál. Akkor állj össze valakivel és tanuljatok párban, egymásnak felmondva a tanultakat! Javaslok még az idegennyelvi környezetben való „elmerülést”, a gyakori filmnézést, kapcsolatkeresést anyanyelvűekkel, vagy a külföldi nyelvtanulást, ha van rá lehetőséged.

Varga Mónika

Szelfi-őrület – őrült szelfizők

Szelfi-őrület – őrült szelfizők

Már neve is van az őrületnek: „szelfitisz”-nek keresztelték azt a jelenséget, amikor valaki a szelfikészítés megszállottjává válik. A szelfizés napjainkra olyan méreteket öltött, hogy szakemberek sokasága szerte a világban kutatásokkal igyekszik megfejteni az okokat és a következményeket. Spanyolországi kutatások során akadtak olyan megkérdezettek, akik naponta több mint 200 szelfit készítenek. Jogosan vetődik fel a kérdés, nincs-e az ilyenfajta késztetés mögött valamiféle mentális zavar?

A kutatók a fent említett „selfitis” néven kategorizálták és a következőképpen határozták meg az önfotózás kóros változatát: a személy megszállott és kényszeres vágya, hogy önmagáról fényképeket készítsen, közzé tegye azokat a közösségi médiában, mintegy kompenzációt keresve csekély önbizalma és üres magánélete miatt. Szerintük tehát egy jól körülírható mentális zavarról van szó. Súlyosságát tekintve fokozatokra is osztották: kezdődő, akut, illetve krónikus változata ismert.

Ezek hallatán sok fiatal csattan fel dühösen, és tiltakozik kézzel-lábbal, hogy ez túlzás, és ők csak azért készítenek szelfiket, mert élvezik és jólesik, és mert mindenki csinálja. Persze, értjük mi ezt. Főleg a világjárvány, az emberi kapcsolatok lenullázása idején kell egy kis hangulatjavítás, vagy egy picit kozmetikázott, tuti pózos, (mell ki, has be) önámítás. Ezzel nincs is semmi gond. Mindaddig, amíg nem ez tölti ki napjaink nagy részét, és függővé nem válunk tőle. Amikor a valóságtól teljesen elrugaszkodott, felismerhetetlenségig szerkesztett képek tömegével tömjük meg tárhelyünket és a közösségi médiát, akkor már el kell gondolkodnunk, milyen rendellenesség állhat a háttérben. (pl. kóros testképzavar, önbizalomhiány, elszigeteltség, kisebbségi érzés stb.) és mihamarabb vegyünk igénybe segítséget a leszokáshoz.

Léteznek még ezek kívül az úgynevezett „cool szelfik”, amik nem egyszer készítőjük életébe kerülnek. Az utóbbi évtizedben járványszerűen terjed a józan ész határait feszegető, veszélyes helyeken és pózokban készülő szelfizés. Feltűnésre vágyó emberek lélegzetelállító mutatványok közben fotózzák magukat, például egy felhőkarcoló tetejéről lógva, oroszlánnal pózolva, vagy egy-egy híres látványosságon bemutatott életveszélyes mutatvány közben. 2015-ben például több tucat ebből eredő halálesetet regisztráltak Oroszországban, ahol kampány is indítottak a felelőtlen viselkedés megelőzésére.

Végezetül egy sokkoló szám a vezetés közbeni szelfizés következményeiről. India, amely ország a világ legtöbb Facebook használóját jegyzi, a vezetés közben történő szelfizés terén is valószínűleg világelső. Az adatok szerint Indiában a halálos közlekedési baleseteket 127 esetből 76-ban a vezetés közbeni szelfizés okozza.

Szóval csak óvatosan!

Multitasking

Multitasking

Lehet-e egyszerre több feladatot végezni? Lehet-e egyszerre több dologra koncentrálni?

Anyaként, egyetemistaként, vagy a digitális kor szülöttjeként mindannyian könnyedén rávágjuk a választ: Persze, hogy lehet! Anya főz, vigyáz a babára, válaszol a hároméves kérdéseire és közben fél szemmel még kedvenc sorozatát is nézi a tévében. Az egyetemista vizsgára készül, miközben zenét hallgat, folyamatosan csekkolja a közösségi média oldalait, válaszol és telefonál. A tízéves a leckeírást meg-meg szakítva telefonhívásokra válaszol és beérkező üzeneteket nézeget, néha egy-egy videót is elindít. Munkahelyünkön pedig akár ebédelünk, telefonálunk és a számítógépen is keresgetünk valamit egyszerre, balkézzel törölgetve a klaviatúrára csepegő ketchupot.

Egyértelműnek tűnik tehát, hogy képesek vagyunk egyszerre több feladatot végezni, sőt az utóbbi évtizedekben tökélyre is fejlesztettük ezt az attrakciót. De attól, hogy valami lehetséges, még nem biztos, hogy megéri nekünk. Agyunk ugyanis minden egyes tevékenységünket jól bejáratott utakon haladva irányítja, amely pályák születésünk pillanatától fogva folyamatosan alakulnak és mindenkinél teljesen egyedi módon fejlődnek genetikai és környezeti tényezők hatására. A több feladat között megoszló figyelem ide-oda kapcsolgatást jelent a pályák között és más-más erőforrások igénybevételét teszi szükségessé, hiszen agyunknak emlékeznie és rekonstruálnia kell, hol hagyta abba az előző feladatot. Az első feladat megzavarhatja az emlékezetünkben a második feladat megjelenését. Az ide-oda kapcsolgatás pedig több időt vesz igénybe, mintha egymás után végeznénk az egyes tevékenységeket. A kognitív pszichológusok ezt nevezik az átkapcsolgatás ráfordítási költségének, miáltal az egyes feladatok teljesítménye csökken. A kutatók szerint semmilyen körülmények között sem hatékonyabb egyszerre több, nagyobb figyelmet igénylő feladatot megoldani, mint külön-külön végezni őket. Bár előfordulhat, hogy a már nagyon begyakorolt műveletek egyszerre végzése közben a ráfordítási költség jelentősen lecsökken, vagy nagyon ritkán akár el is tűnik, a rendszeres figyelemmegosztásból fakadó csökkent teljesítmény mindig jelentkezni fog. A rendszeresen több feladatra koncentráló emberek az így keletkezett veszteség miatt nem ritkán akkor is rosszabban teljesítenek, amikor már csak egyetlen feladatra kell koncentrálniuk.

A figyelem multifunkcionalitása tehát csupán egy mítosz! Bármennyire is büszkék vagyunk rá, hány dolgot tudunk egyszerre csinálni, legyünk vele tisztában, hogy nem teszünk jót magunknak vele. Csinálni ugyan csináljuk, de koncentrálni nem fogunk tudni, a figyelmünk ide-oda fog cikázni.

Hiába tűnik úgy, hogy könnyedén telefonálunk, miközben a dolgunkat végezzük a vécén és kezet mosni is tudunk a felhúzott vállunk és fejünk közé szorított telefonba kiabálva, sőt még a nadrágunkat is visszacibáljuk valamelyik kezünkkel, miközben dühösen ordítunk ki a kopogtató kollégának, hogy foglalt! A mosdóba zuhanó telefon, a bokádra visszacsúszó nadrág és a nyitva felejtett ajtón benyomuló kolléga a bizonyíték arra, hogy figyelni egyszerre csak egy dologra lehet!

Varga Mónika

Én is irigy vagyok?

Én is irigy vagyok?

Én is irigy vagyok?

Ugyan már dehogy! hessegetjük el még az irigység gondolatát is, ha magunkról van szó. Természetesen mások irigyek, például a szomszédunk, az osztálytársunk, a kolléganőnk, vagy az utcán mindenkit furcsán méregető járókelők. Talán azt még beismerjük, hogy az úgynevezett „természetes irigységtől” mi sem vagyunk mentesek, hiszen mindannyian szívesen elfogadnánk egy olyan házat, mint a főnökünké, elutaznánk a Maldív szigetekre, mint a szomszédunk, járatnánk gyermekünket amerikai egyetemre, mint a legjobb barátunk, vagy szeretnénk úgy kinézni, mint a férjünk ifjú kolléganője. Ha ezt nem tehetjük, néha fájó érzés suhan át a lelkünkön, mert vágyunk valamire, ami másnak van, de nekünk nincsen. Ezzel nagyjából meg is határoztuk, mit értünk természetes irigység alatt. Nagyon szép lenne, ha az irigység le is zárulna az említett röpke pillanat alatt és nem dagadna sokak lelkében egy állandósuló fájdalmas érzéssé, frusztrációvá és nem ritkán gonoszsággá. A fel-felbukkanó természetes irigység akár ösztönzőleg is hathat ránk, barátságainkat és kapcsolatainkat nem fenyegeti, mert a vágyaink tárgyát birtokló személyekhez fűződő viszonyunk ettől még nem változik, és könnyedén túllépünk rajta. Gond nélkül elfogadjuk a helyzetet, hiszen rendben vagyunk önmagunkkal, többé-kevésbé tisztában vagyunk saját értékeinkkel és igazából nem cserélnénk a másik emberrel.

Az úgynevezett „rossz” irigység viszont alattomos élősködőként lopja be magát a szívünkbe, megtelepszik a zsigereinkben és megkeseríti az életünket. Ez akkor hatalmasodik el az emberen, ha mélyen a lelkében alacsonyabb rendűnek érzi magát és mások sikerét önmaga kudarcaként értékeli. Minden mások által elért siker önnön hiábavalóságát erősíti. Márpedig a kudarcot mindenki igyekszik kerülni. Így benn mélyen kialakul az a gondolatmenet, hogy amit ő nem tud elérni, azt más se érje el! Fájó irigységgel tekint tehát a legkedvesebb ismerőse sikereire is, és titkon azt kívánja, bárcsak ne sikerült volna neki! Mások eredményeit a puszta szerencsének tulajdonítja, saját kudarcait pedig a környezet és a sors csapásainak. Mivel gyakran érzi úgy, hogy ő is többet érdemelne, legszélsőségesebb esetben kifejezetten gyűlölni kezdi és rosszat akar a környezetében élő sikeres embereknek. Az irigy ember önmaga ellensége, saját hangulatának és életérzésének rombolója. Az irigy ember tehát boldogtalan, mert egyszerre irigynek és boldognak lenni gyakorlatilag lehetetlen.

Azt aránylag könnyen felismerjük, ha ránk irigykednek, mert az irigyeket félreismerhetetlen viselkedés jellemzi. Látod a szemükben, a gesztusaikban, hallod a hangjukban. Magunkon már sokkal kevésbé vagyunk hajlandóak észrevenni ugyanezt. Pedig érdemes tanulmányozni az összes alább felsorolt viselkedésmódot és alaposan szemügyre venni majd nyakon csípni önmagunkat, ha hasonlókat művelnénk. Szóval, ne úgy olvassuk most az alábbiakat: Tényleg, a szomszédom pont ilyen! hanem azzal a kérdéssel: én vajon csinálok-e ilyet?

Az irigy ember legritkábban irigykedik mindenkire, sokkal inkább kiszemeli magának „áldozatait” és elsősorban rájuk irigykedik. Már kezdhetsz is gondolkodni, akad-e valaki, akinek teljesítményére, anyagi javaira, családjára a szokásosnál több figyelmet fordítasz és gyakran hasonlítgatod magad és családodat vele. Bánt, hogy szebb, okosabb vagy gazdagabb, mint te.

Aztán figyeld meg, pontosan mit érzel, amikor ők újabb sikereket érnek el! Érzed-e azt a kényszert, hogy kétségbeesett magyarázatokat keress, milyen szerencse folytán arattak ismét ők – helyetted! Talán fennhangon meg is magyaráztad már valakinek, hogy azoknak miért könnyű, ki segített nekik, vagy mitől olyan szerencsések? Az irigyelt fél teljesítményének lekicsinylése ugyanis az egyik legjellemzőbb viselkedés, mert úgy tűnik, ez enyhít az irigység okozta frusztráción. A másik változat, hogy az irigykedő látványosan figyelmen kívül hagyja a másik teljesítményét. Némán odébb húzódik, miközben a többiek zajosan gratulálnak neki. Úgy tesz, mintha nem hallaná, mert elviselhetetlennek érezné az öröm színlelését, miközben majd megüti a guta. Esetleg ismerős? És az sem ritka, hogy teljesen eltávolodik az irigyelt személytől, megszünteti vele a kapcsolatot, mert hosszú távon nem tud elviselni ekkora frusztrációt.

Hallod magad, ahogy valaki teljesítményét lekicsinyled népes hallgatóság előtt, vagy éppen a sikeres „barátodat” győzködöd, hogy nem sokra fog menni azzal, amit most elért? Látod magad, ahogy észrevétlenül kikúszol a gratulálók közül és ott hagyod az ünnepeltet? Ha ilyen viselkedésen kapod magad, akkor bizony üdvözlet az irigyek klubjában! Itt az idő valahogy kilépni belőle!

És akkor is megillet a klubtagság, ha felöltöd a nagyon kedves, mézes-mázos barát álarcát és az irigyelt személynek minden létező dologban felajánlod a segítségedet, amit persze senki nem kért. Ezzel látványosan biztosítod magadat, hogy te nem lehetsz irigy, hiszen lépten-nyomon segítesz. Az állandó fülig érő mosoly viszont könnyen keserves vicsorrá változik, amikor az illető sikeréről értesülsz. Vígaszt csak az szolgáltat, ha mondjuk valami rosszat is megtudsz róla, vagy amikor háta mögött kibeszélheted valakinek a sikereiben fürdőző barátodat, elhordod mindennek valami mondva csinált ürüggyel és az egekig magasztalod magad, hogy te mennyit segítettél neki! De hát ilyenek ezek, hálátlanok és önzők!! kiáltod a világba. A szándékos gonosz tettek után talán ez a legcsúnyább irigykedési fajta, óriási színészi játékot és rengeteg energiát igényel. Ha te is játszod, már arról fel kell ismerd, mit művelsz, mennyire elfáradsz benne és hiába szerepelsz kitűnően a többiek előtt, nyugalmat sosem találsz. Állandóan újabb színjátékon töröd a fejed, ahelyett, hogy saját dolgaidra koncentrálnál.

Az irigységből elkövetett gonosztettekről, mint a kollégák fúrása, pletykák terjesztése, emberek egymásra haragítása – hogy csak a legismertebbeket említsem – már nem is szeretnék írni, mert úgyis mindenki letagadná. Persze azért magadba nézhetsz egy kicsit, hátha mégis találsz valamit.

Azért érdemes fontolóra venni, vajon téged is gyötör-e a rossz irigység, mert ha meg tudnál szabadulni tőle, az életed gyökeresen megváltozna. Ha megtanulnád mások sikereit függetleníteni a saját életedtől és értékelni azt, amit te magad el tudsz érni, rengeteg szenvedéstől kímélnéd meg magad.

Varga Mónika

A média generálta értékrend

A média generálta értékrend

Bár az egy természetes jelenség, hogy szülei értékrendjét minden generáció igyekszik felülírni és saját értékrenddel helyettesíteni, korábban soha nem volt ennyi és ilyen harsány befolyásoló tényező. Míg a mindent elborító reklámok előtt nevelkedett generációk kialakították maguknak az új értékrendet, addig a mostani fiatalok készen kapják azt a marketing-gépezet által manipulált formában. Értékrendjük csúcsára a dolgok megszerzése került, egyre több, modernebb, drágább és menőbb dolgok megszerzése bármi áron. Az örökös fogyasztás, az agyonreklámozott márkatermékek és a tökéletes külső utáni sóvárgás, valamint a külvilág felé vetített tökéletesség jellemzik a jelenkor értékrendjét, amelyet egyetlen józan fiatal sem gyártott volna meg magától. A mesterségesen generált, beléjük sulykolt és kötelezővé avanzsált értékrend megvalósítása az emberek alig 1 százalékának sikerül, a többiekben állandó diszkomfort érzést, elégedetlenséget és szorongást kelt. Emiatt számos fiatalnál elkezdődik a fogyókúra- vagy egészséges étkezés mánia, a túlzásba vitt testedzés, a közösségi média és influencer függőség, a márkatermékek istenítése, rögeszmés vásárlás, esetleges lopások a drága termékek megszerzése érdekében és még sok egyéb szokatlan viselkedésbeli változás jelzi, hogy kezdi őt is bedarálni a gépezet.

A szülő pedig kritizál, helytelenít, ítélkezik és „bezzeg az én időmben” kezdetű szónoklatokat tart. Nem sok sikerrel. Állandósulnak a viták, majd megkezdődnek a tiltások, korlátozások, de ezek sem hoznak túl sok eredményt. A kamasz megsértődik, esetleg eljátssza, hogy beletörődik, de nem hagy fel azzal az őrülettel, amit a fejébe vett. Minden eszközt és trükköt bevet, hogy újra az Instagram-ot lapozhassa és újabb influencereket követhessen be a vágyott témában. Csak most már titokban, nehogy balhé legyen belőle.

Mit lehet tenni?

Kritizálás és szidás helyett érdemes inkább odafigyelni, és kideríteni milyen reménytelen törekvés állhat a problémák hátterében. Milyen irreális célt tűzött ki gyermekünk és kiknek a befolyása alatt áll? Meg kell hallgatnunk őt, anélkül, hogy ítélkeznénk és letorkolnánk. Megértést kell mutatnunk, el kell fogadnunk, hogy a külvilág sajnos most ilyen hatást gyakorolt gyermekünkre és támadás helyett segítő kezet kell nyújtanunk.

Meg kell próbálni egy élhetőbb értékrendet teremteni a bizonytalan és kétségbeesett fiatal számára. Ha a minden írásomban hangsúlyozott érzelmi fejlesztést alkalmazva nevelünk, illetve, ha eddig is a rövidtávú, elérhető célok kitűzésével ösztönöztük gyermekünket, ez most is célravezető lehet. Modell alkatra vágyó lányunknak például segíthetünk egészségesebb étrendre való áttéréssel közös családi főzés keretében, közös mozgással, sportolással. De rábeszélhetjük egy új frizurára, előnyösebb fazonú ruhákra, valami megvalósítható változtatásra, amitől jobban érzi majd magát. Márkatermékek vagy menő edzőtermek után vágyakozó gyermekünknek szerezhetünk hétvégi munkát, ahol megdolgozhat a méregdrága cuccokért. Mire meglesz a pénz, tudni fogja mennyit kell érte dolgozni és vajon megérte-e. De a legfontosabb, hogy tudatosítsuk gyermekünkben az ő saját értékeit, ami miatt szerethető és értékes ember, hogy ne érezze egyetlen lehetőségnek a külvilág által istenített külsőségeket. Ez borzalmasan nehéz, olykor teljesen kilátástalannak tűnik. Mégsem szabad feladni. Ha szülőként nem sikerül hatni rá, kérjünk meg valakit, akire esetleg hallgat. Barátot, rokont, ismerőst, edzőt. Adjuk valaki szájába a mondanivalónkat, hiszen egy kamasz szinte mindenkire jobban hallgat szüleinél. Néha elég, ha egy kívülálló megdicséri a külsejét, vagy bármi elismerőt mond róla, optimális esetben olyan értékeit emeli ki, amelyek valóban igazi értékek. Óriási hatással lehet a családon kívülről érkező pozitív megjegyzés az önmagát folyton másokhoz mérő fiatalra. Ahogy az oly könnyen osztogatott negatív kritika, úgy a ritkaságszámba menő dicséret is elindíthatja a szülők által remélt változásokat.

Varga Mónika