Új kor, új értékrend

Új kor, új értékrend

Amióta világ a világ, minden egyes generáció igyekszik FELÜLÍRNI SZÜLEI ÉRTÉKRENDJÉT és egy saját értékrenddel helyettesíteni azt. Természetes jelenség ez, amíg a fiatalságra jellemző változtatni vágyás és belülről fakadó érzések generálják, a külvilág pedig mindössze lehetővé teszi, vagy éppen elősegíti az időszerű változásokat. Természetes, ha az új értékrend lassan és követhetően veszi át a régi helyét, az idősebbek zúgolódása és persze a fiatalok magabiztos menetelése kíséretében. És természetes az is, hogy minden generáció a saját értékrendjét tartja helyesnek, hiszen maga alakította ki, illetve többek között éppen ez különbözteti meg őt a felmenőitől.

Csakhogy a tömegkommunikáció megjelenése óta a folyamat összes természetes tényezőjét úthengerként döngölte a földbe egy MESTERSÉGESEN KREÁLT ÉRTÉKREND. Míg a MINDENT ELBORÍTÓ REKLÁMOK előtt nevelkedett generációk létrehoztak maguknak egy új értékrendet, addig a mostani fiatalok KÉSZEN KAPJÁK azt a marketing-gépezet által MANIPULÁLT formában

Értékrendjük csúcsára a DOLGOK MEGSZERZÉSE, a TÖKÉLETES KÜLSŐ UTÁNI SÓVÁRGÁS, valamint a külvilág felé VETÍTETT TÖKÉLETESSÉG került, amit – valljuk be őszintén – egyetlen józan fiatal sem gyártott volna meg magától.

Az örökös fogyasztás, az agyonreklámozott, méregdrága márkatermékek vásárlása, egyre több, modernebb, drágább és menőbb dolgok megszerzése, a tinilányokon végzett plasztika vagy az állandó fogyókúra nem a korábbi generációk „hibáinak” javítgatása, nem a fiatalok gondolataiban megszületett igény, hanem egy mesterséges kreálmány.

Korábban soha nem volt ennyi és ilyen HARSÁNYAN BEFOLYÁSOLÓ, KÉNYSZERÍTŐ tényező, amihez magának a fiatal generációnak igazából semmi köze sincs.  A mesterségesen irányított, beléjük sulykolt és kötelezővé avanzsált értékrend megvalósítása a fiatalok alig 1 SZÁZALÉKÁNAK SIKERÜL, a többiekben ÁLLANDÓ DISZKOMFORT ÉRZÉST, ELÉGEDETLENSÉGET és SZORONGÁST kelt.

Ennek következtében a fiatalok többségénél elkezdődik a

  • fogyókúra,
  • egészséges étkezés mánia,
  • túlzásba vitt testedzés,
  • közösségi média és influencer függőség,
  • márkatermékek istenítése,
  • rögeszmés vásárlás,
  • esetleges lopások a drága termékek megszerzése érdekében
  • és még sok egyéb szokatlan viselkedésbeli változás jelzi, hogy kezdi őt is bedarálni a gépezet.

A szülő pedig nem érti, mi lelte a gyereket. A korábbi generációknak legalább annyi támpontjuk volt, hogy gyermekeik mások szerettek volna lenni, mint ők. Egy mai szülő döbbenten áll gyermeke egyik napról a másikra berobbant „rögeszméje” előtt, és nagyjából úgy érzi magát, mintha csemetéje azt közölné vele: MÁTÓL KEZDVE PORSZÍVÓ SZERETNE LENNI!

A szülő aztán kínjában kritizál, helytelenít, ítélkezik és „bezzeg az én időmben” kezdetű szónoklatokat tart, persze nem sok sikerrel. Jön a teljes tanácstalanság és a kétségbeesés. Mit csináltunk rosszul? Mit nem adtunk meg neki? Mit kompenzál a szélsőséges viselkedésével?

Legrosszabb esetben állandósulnak a viták, majd megkezdődnek a tiltások, korlátozások, de ezek sem hoznak túl sok eredményt. A kamasz/fiatal megsértődik, esetleg eljátssza, hogy „szót fogad”, de semmiképp sem hagy fel azzal az őrülettel, amit a fejébe vett. Minden eszközt és trükköt bevet, hogy újra az Instagram-ot lapozhassa és újabb influenszereket követhessen be a vágyott témában, betegre koplalja magát, vagy ájulásig edz a fitneszteremben. Esetleg akár titokban is, nehogy balhé legyen belőle.

MIT LEHET TENNI?

KRITIZÁLÁS ÉS SZIDÁS HELYETT érdemes inkább odafigyelni, és kideríteni:

  1. MEG KELL HALLGATNUNK őt, anélkül, hogy ítélkeznénk és letorkolnánk.
  2. MEGÉRTÉST kell mutatnunk, el kell fogadnunk, hogy a külvilág sajnos most ilyen hatást gyakorolt gyermekünkre és támadás helyett segítő kezet kell nyújtanunk.
  3. KI KELL DERÍTENI: Milyen irreális célt tűzött ki gyermekünk és kiknek a befolyása alatt áll? Milyen reménytelen törekvés állhat a problémák hátterében.
  4. Meg kell próbálni egy ÉLHETŐBB ÉRTÉKRENDET TEREMTENI a bizonytalan és kétségbeesett fiatal számára.

Ha az általam oly gyakran hangsúlyozott érzelmi fejlesztést alkalmazva nevelünk, illetve, ha eddig is a rövidtávú, elérhető célok kitűzésével ösztönöztük gyermekünket, ez most is célravezető lehet. Valószínűleg kilátástalannak tűnik majd, de finoman mégis próbálkozni kell gyermekünk elé tárni saját értékeit, szemben a világból rá zúduló értelmetlen elvárásokkal.

  • Modell alkatra vágyó lányunknak például segíthetünk egészségesebb étrendre való áttéréssel közös családi főzés keretében, közös mozgással, sportolással. De rábeszélhetjük egy új frizurára, előnyösebb fazonú ruhákra, valami megvalósítható változtatásra, amitől jobban érzi majd magát.
  • Márkatermékek vagy menő edzőtermek után vágyakozó gyermekünknek szerezhetünk hétvégi munkát, ahol megdolgozhat a méregdrága cuccokért. Mire meglesz a pénz, tudni fogja mennyit kell érte dolgozni és vajon megérte-e. 

De a legfontosabb, hogy tudatosítsuk gyermekünkben AZ Ő SAJÁT ÉRTÉKEIT, ami miatt szerethető és értékes ember, hogy ne érezze egyetlen lehetőségnek a külvilág által istenített külsőségeket. Hiába soroljuk fel az összes káros hatását annak az őrületnek, amit a fejébe vett, az úgyis csak falra hányt borsó lesz.

Ez borzalmasan nehéz, olykor teljesen lehetetlennek tűnik. Mégsem szabad feladni. Ha szülőként nem sikerül hatni rá, KÉRJÜNK MEG VALAKIT, akire esetleg hallgat. Barátot, rokont, ismerőst, edzőt. Adjuk valaki szájába a mondanivalónkat, hiszen egy kamasz szinte MINDENKIRE JOBBAN HALLGAT SZÜLEINÉL.

Néha elég, ha egy kívülálló megdicséri a külsejét, vagy bármi elismerőt mond róla, optimális esetben olyan értékeit emeli ki, amelyek valóban igazi értékek. Óriási hatással lehet a családon kívülről érkező pozitív megjegyzés az önmagát folyton másokhoz mérő fiatalra. Ahogy az oly könnyen osztogatott negatív kritika, úgy a ritkaságszámba menő dicséret is elindíthatja a szülők által remélt változásokat.

És persze sose feledjük az alapokat: őszintén érdeklődj, figyelj rá, hallgasd meg, ne szólj közbe, próbáld megérteni, szeresd és fogadd el! Ja, és légy embertelenül türelmes!

Varga Mónika

Normális

Normális

A NORMALITÁS fogalma talán a legtöbbféleképpen értelmezett szó a világon. A témában jelenleg Máté Gábor „Normális vagy” című könyve a legnépszerűbb és mondhatjuk nyugodtan: az irányadó.

Könyvében rávilágít arra a FÉLELMETES ELLNTMONDÁSRA, ami a normális szó használatát beárnyékolja. A normális szó kizárólag természetes folyamatok, gépek, szerkezetek esetén alkalmazható eredeti és tiszta jelentése szerint: vagyis, ha valami úgy működik ahogy rendeltetése szerint működnie kell.  Minden más esetben, – kiváltképp embertársainkról alkotott véleményünkkel – szubjektív emberi megítélés szerint nevezünk valamit normálisnak, vagy nem normálisnak. Ezáltal bármilyen alattomos és rettenetes dologra érezhetünk felhatalmazást pusztán azért, mert a borzalmat normálisnak neveztük el.

Elég csak egy pillantást vetni a TÖRTÉNELEM normalitásaira és soha többé nem merjük szánkra venni ezt a szót.  A népirtó náci gyilkosok orvosi vizsgálati eredményeiben például rendre ott szerepelt, hogy „normális” emberek, ami testük fizikai állapotára akár igaz is lehetett. De akkoriban tetteiket is normálisnak tartotta sok millió ember, mint ahogy a nyilvános kínzásokat és a boszorkányégetést is a középkorban. Mai ésszel ugyan döbbenten botránkozunk meg ezeken az egykoron normálisnak vélt rémtetteken, de a világ sajnos még ma is tele van a KÜLÖNBÖZŐ ÉRDEKEK, HIEDELMEK ÉS AZ OSTOBASÁG ÁLTAL KREÁLT NORMALITÁSSAL.  Vagyis nagyon csínján kéne bánni ezzel a szóval!

Egy ORSZÁG NORMALITÁSÁT mindig a HATALOM SZÁJÍZE SZERINT alakítják és attól függ az eredmény, hogy mennyi emberrel sikerül elhitetni az ÉPPEN AKTUÁLIS NARRATÍVÁT. Gyermekkoromban a kommunizmust övező maszlag volt a „normalitás” és csak titokban lehetett templomba járni, ma a vallást akarják rákényszeríteni mindenkire, mert ez szállítja az engedelmes szavazók tömegét.  Szerintem pedig SENKINEK NEM ÁLL JOGÁBAN ELDÖNTENI, nekem mi a normális, mindaddig, amíg életvitelemmel nem ártok senkinek.

Egy józanul gondolkodó SZÜLŐNEK erre kéne MEGTANÍTANI gyermekét. Elsősorban saját családi értékeink, belső indíttatásunk és őszinte, senkinek nem ártó gondolataink mellett kellene kialakítanunk SAJÁT NORMALITÁSUNKAT, ami nem mások irányításáról és megfegyelmezéséről szól, hanem a közös jóról.

Semmit sem fogadhatunk el megkérdőjelezhetetlenül, ami más emberek szubjektív megítélésén alapul, akármekkora hiszékeny tömeg sorakozik fel az aktuális szónok mögé. Máté Gábor szerint az ember mindenhez hozzá tud szokni, a legborzalmasabb helyzethez is alkalmazkodik, és szépen lassan AZ VÁLIK NORMALITÁSSÁ, lásd a háborúkat, a fogolytáborokat, a kegyetlen diktatúrákat vagy a bántalmazó szülőket. Az embereknek szükségük van arra, hogy tartozzanak valahová, és sajnos a nyomorult helyzetükért okolható BŰNBAKRA is, ezért állnak tömegesen elképesztő ügyek mellé. A bűnbak keresése pedig felsorakoztatja őket valakik ellen, akiken KITÖLTHETIK FRUSZTRÁCIÓJUKAT. Bárkiből lehet ellenség, csak megfelelő propaganda kell hozzá és a felbujtható embersereg. Minél rosszabb pszichés- illetve anyagi állapotban van egy nép, annál könnyebb ilyen HAMIS NORMALITÁST KREÁLNI ÉS ELLENSÉGET TALÁLNI.

Ha egészséges lelkületű családban nevelkedik egy gyermek, boldogságához nem lesz szüksége ellenségre. NEM KELL, hogy érdekelje vad idegen emberek VALLÁSI, POLITIKAI vagy SZEXUÁLIS irányultsága, hiszen az ő életére nincs hatással.

Egy a délszláv háború idején Magyarországra menekült bosnyák férfi megkérdezte tőlem, hogy milyen vallásúak a szomszédjaim. Én meg mondtam neki, hogy fogalmam sincs. Erre ő döbbenten kérdezett vissza, hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy engem ez nem érint, semmi közöm hozzá és nem is érdekel. Nincs is nálunk emiatt háború, mondtam neki, és erre már nem tudott mit felelni.

Ha pedig végig nézünk egy riportot olyan lányokkal, nőkkel, akiket félholtra vertek a szüleik és folyamatosan megerőszakolta a saját apjuk, lehet, hogy nem ordítunk majd annyira a meleg párok ellen, akik szeretetben nevelik fel az örökbefogadott gyermekeket.

DE MI AKKOR A NORMÁLIS? Talán nincs is olyan? Nem is kéne ezzel annyira erőlködni. Hiszen ez a szó kétértelmű, ezért alattomos és félrevezető. Sokszor a legnormálisabbnak ítélt helyzetek és elvárások a legkárosabbak és TESZIK TÖNKRE EMBEREK MILLIÓINAK ÉLETÉT. Álljon itt egy idézet Máté Gábor könyvéből, hová vezet a sok-sok normalitás, még akkor is, ha „relatív normálisnak tekinthető” békés környezetben élünk.

„Éppen a hétköznapok normálisnak tűnő jellemzői követelik a legjobban, hogy megvizsgáljuk őket. Ami társadalmi szempontból normális, az sokszor se nem egészséges, se nem természetes. Mi pedig ehhez próbálunk igazodni. Lelki és pszichológiai szinten is káros, mert számunkra abnormális kívánalmak ezek. A betegség lesz a normális következménye a számunkra abnormális környezethez való alkalmazkodásnak.”

Maradjunk annyiban, hogy a normalitás olyan, mint az igazság. Nincs. De mégis azt akarjuk hinni, hogy van. Aztán ha ragaszkodunk az emberi elme kreálta normalitáshoz, akkor annak beláthatatlan következményei lesznek.

Varga Mónika

www.hozdkiazellenorzot.hu/blog

Az érettségi margójára

Az érettségi margójára

Kedves Érettségiző!

Te rohansz haza és visszaszámlálsz, amíg fel nem teszik végre a MEGOLDÁST, vagy megtiltod az összes családtagnak, hogy a gép közelébe menjen? Végig nézed betűről betűre a megoldókulcsot, vagy hallani sem akarsz róla, MIT RONTOTTÁL EL?

Tanulás címszóval hibernálod magad a szobádban és azonnal támadsz, ha rád merik nyitni az ajtót, vagy dühöngve faggatod a körülötted élőket, mi történik azzal, aki mindenből megbukik?

Elszántan, de BIZAKODVA számolod szenvedésed hátralévő napjait, vagy fennhangon hirdeted, mekkora HÜLYESÉG volt középiskolába menni, és egyáltalán, ki volt az a marha, aki a