Nyelvérzék. Van vagy nincs?

Blog Varga Mónika

Nyelvérzék. Van vagy nincs?

Tanulj könnyen/gyorsan nyelveket?!?

Ha bepötyögjük a keresőbe a nyelvtanulás szót, megállíthatatlanul ömleni kezdenek a jótanácsok, tuti tippek, nyelviskolák szuperhatékony képzései és mindenféle csodamódszerek. Aki könnyen és gyorsan tanul nyelveket, nem túl sokat keresgél, kiválaszt valami neki tetszőt és már hasít is az áhított nyelvtudás felé. Vagy egyszerűen nyelvtanárhoz fordul és vele éri el a kitűzött célt. Feltéve persze, ha van megfelelő motivációja, elegendő szorgalma, kitartása, ideje és pénze. Még pénzre is alig van szükség, ha azon kevesekhez tartozol, akik saját maguktól is megtanulnak egy nyelvet. Ha ez utóbbiaknak írnám ezt a cikket, akkor itt véget is érhetne. Ha csupán a könnyen/gyorsan tanulókhoz szólnék, következhetnének a reklámok, a tanulást még tovább gyorsító technikák és azok az ötletek, amelyek élvezetesebbé tehetik a nyelvtanulást. Célozhatnék a bevallottan lusta nyelvtanulókra is, akkor vélhetőleg valami csodamódszerrel hitegetném őket, bár őszintén szólva én nem ismerek ilyet. Szerintem a „tanulj meg 10 perc alatt folyékonyan angolul” kezdetű ígéret jókora átverés. A tanulj könnyen, gyorsan” kezdetűnek pedig semmi értelme, mert pont azoknak szól, akik amúgy is könnyen és gyorsan tanulnak. Aki nehezen tanul, azt hiába hitegetem az ellenkezőjével, nem fog könnyen és gyorsan tanulni!

Természetesen léteznek érdekes, kreatív és innovatív módszerek, amelyek az egyén számára valóban élvezetesebbé és ezáltal könnyebbé is teszik a nyelvtanulást, de ez a sokféleség éppen azt bizonyítja, hogy mindannyian különböző módokon tanulunk nyelveket. Pontosabban nem csak nyelveket, mindent. Bármilyen készség elsajátításáról legyen szó, az annyi féle módon zajlik, ahány ember van a földön. Ezt agykutatók állítják és támasztják alá kísérleti bizonyítékok sorával.

Ezzel meg is érkezünk a heves vitákat kiváltó témához, amely éppen ehhez a különbözőséghez kapcsolódik. Amivel magyarázni próbáljuk a nyelvtanulási képességekben mutatkozó óriási eltéréseket. Vajon, létezik-e az a bizonyos nyelvérzék? Manapság nagyon divatos fennhangon hirdetni, hogy a nyelvérzék vagy annak hiánya csupán egy illúzió, lusták mentsége vagy egyszerű tévhit. Ennek megfontolására tegyünk egy kis kitérőt egyéb képességeink világába, mint például a zenélés, a rajzolás, vagy fizikai adottságaink. Mindannyiónk számára egyértelmű, hogy csekélyke hangi adottsággal megáldott gyermekünkből soha nem lesz énekes világsztár, cingár csemeténk pedig kis valószínűséggel lesz olimpiai bajnok súlyemelő. Pontosan így van ez a nyelvtanulás terén is, akárminek is nevezzük ezt a bizonyos „érzéket”. Az embereknek egy jelentős százaléka, – Magyarországon jelenleg 15 % fölé becsülik ezt a számot – igenis komoly nyelvtanulási nehézségekkel küszködik. Nem ragaszkodom a nyelvérzék kifejezéshez, hiszen ennek hátterében nem egy „érzék” húzódik meg, hanem különféle egyéb tanulási nehézségek és diagnosztizálható problémák összesége. Elegendő a jelenséget nyelvtanulási nehézségnek nevezni, felismerni és elismerni létezését! Így az emiatt szenvedő tanulók életét lényegesen könnyebbé tudjuk tenni, tanulásukat speciális módszerekkel támogathatjuk. Megítélésem szerint nagyon félrevezető dolog különféle módszerek reklámozására használni azt a szlogent, miszerint nyelvérzék nem létezik. Lehet, hogy a szó maga nem helytálló, de egy ilyen állítással a földbe döngölünk minden olyan nyelvtanulót, aki hosszú évek óta vért izzad az adott idegennyelv elsajátításával. Ha nyelvérzék nem létezik akkor „én ehhez sík hülye vagyok” – idézem az egyik tanítványomat. „Engem soha, senki nem bíztat, mert nem megy nekem ez az egész, egyszerűen hülyébb vagyok a többieknél” – panaszkodott nekem könnyek között egy 16 éves gimnazista. És folytathatnám a sort. Ha tehát nem ismerjük fel időben ezeket a nehézségeket, nem nevezzük meg őket valahogy a szenvedő fél számára és nem adunk neki „feloldozást” a „bűnei” alól, akkor ez az évek során nagyon komoly önértékelési zavarokhoz vezet.

Válaszom a fenti kérdésre tehát olyan, mint Mátyás király meséje: van is ajándék, meg nincs is. Van is valami, ami akadályoz, meg nincs is, hogyha úgy nevezem, hogy nyelvérzék.

 

A nyelvtanulási nehézségek jelei

Egy jó nyelvtanár hamar felismeri, hogy a „nekem nincs nyelvérzékem” mögött akut lustaság, vagy valós nehézségek állnak. Utóbbi esetben sajátos problémával állunk szemben és speciális nyelvtanulási módszerekre, lényegesen több időre és rengeteg bíztatásra van szükség. Azoknál a gyermekeknél, akiknél az írás-olvasás tanulás során diszlexiás, diszgráfiás tünetek mutatkoztak, 100 százalékos bizonyossággal nehézségek jelentkeznek a nyelvtanulás során is. Ilyenkor mintegy számítani lehet a problémára. Ritkábban ugyan, de előfordul az is, hogy az érintett korábbi tanulmányai során nem mutatott különösebb olvasási vagy írásbeli nehézségeket, a nyelvtanulás során mégis a diszlexiához hasonló tüneteket produkál. De mik is ezek a jelek?

Például a sorrendiség felcserélése, szavak, szótagok, betűk sorrendjének összecserélése. Emiatt lassú, nem folyékony olvasás, értelmetlen szavak olvasása, szövegértési nehézségek. Úgynevezett „kreatív” olvasás, amikor az érintett nagyjából elolvassa, amit értelmezni tud és abból költ egy számára érthető szöveget. Ez a megfigyelőnek nagyon meglepő tud lenni, nyelvtanárként számtalanszor döbbentem meg magam is a pár szóból pillanatok alatt megalkotott történeteken. Úgy képzeljük ezt el, mintha egy átlagos ember elé olyan szöveget tennénk, amelyben egy csomó minden elmosódott, olvashatatlan és abból kellene kisakkoznia, miről szólhat.  A hangos olvasás tovább nehezíti az értést, nem beszélve arról, ha nevetés, csúfolódás, megszégyenítés kíséri.

Jellemző továbbá a hasonló hangzású szavak keverése, a rosszul bevésődött szavak állandósulása, a nyelvtani fogalmak problémás azonosítása (ige, főnév, melléknév).

A leírt jelenségek az anyanyelv használatakor is óriási megpróbáltatások elé állítják az érintett személyt, az idegennyelv tanulásakor pedig a nehézségei hatványozódnak. Feltételezem, hogy akiknél elsőként a nyelvtanuláskor bukkannak fel a leírt problémák, azoknál korábban is jelen voltak olyan formában, amelyet többé kevésbé rejtve tudott tartani. Lévén, hogy az írás/ olvasás az iskolában elsajátítandó első, alapvető készségek közé tartozik, az itt jelentkező nehézségeket a szülők és a gyermek is gyakran szégyellik, titkolják, próbálják leplezni. Nem ritkán olyan intelligens az érintett gyermek, hogy óriási erőfeszítéssel valahogy el tudja titkolni a problémát, legfeljebb az ötöst nem sikerül soha megszereznie.

Amikor az idegennyelv megérkezik a tantárgyak közé, a diszlexiás gyermek rémülten észleli, hogy nem tud tempót tartani a többiekkel. Az „elmosódott” szöveg most már alkalmatlan egy saját történet megalkotására, mert nem is magyarul van. A szavak írásképe teljesen eltér a kiejtéstől, tehát egy új szó három dolog megjegyzését kívánja tőle: írásmód, hangalak, jelentés. A felolvasás rémálommá válik, a gyermek szorong, izzad, retteg a felszólítástól. Az értelmetlen szavaknál még fokozottabban fordul elő a hangzás alapján történő tévesztés, gyakorlatilag képtelen különbséget tenni az egymáshoz nagyon hasonló szavak között. A vadonatúj nyelvtani szerkezetek értelmezhetetlenek számára, a magyar nyelvben nagy nehezen elsajátított struktúrákból nem tud kilépni. A rosszul bevésődött szavak nem tágítanak a fejéből. A hallás utáni értés csupán a már megjegyzett szavakra korlátozódik, hiszen az összefüggést képtelen követni normál beszédtempóval. Az eddig gondosan titkolt nehézségeket itt már azok sem rejtegethetik tovább, akiknek eddig valahogy sikerült. Az információfeldolgozás az idegen nyelven nagyon lelassul, a szavak előhívása olykor fél percet is igénybe vesz, vagy egyáltalán nem megy. A kiejtés találgatás alapján történik, a tudatos mondatszerkesztés lehetetlenné válik. Legtöbbjük hangzás alapján memorizál rövidebb mondatokat, kifejezéseket, amelyekkel kisebb sikerélményhez juthatnak, de a nyelvóra általában merő gyötrelem számukra.

Kérdem én, mit gondol egy ilyen szenvedéseket átélt valaki, ha a következőket tolják az arcába: „A nyelvérzék egy nagy marhaság! Csak rajtad múlik, hogy megtanulj egy nyelvet! Mindenkinek sikerül!”

 

Súlyos következmények

Amennyiben nem tisztázzuk időben az érintettel, hogy ezek a nehézségek konkrétan mire korlátozódnak, továbbá, hogy egyéb képességeit és szerethetőségét egyáltalán nem kérdőjelezik meg, akkor a megaláztatások sora és a szégyenérzet súlyos következményekhez vezet. Kialakul a negatív énkép, alacsony önbecsülés, frusztráció, szorongás és akár a depresszió is. A megszégyenítéstől rettegő gyermek nyelvórákon visszahúzódó, passzív magatartást mutat, mindent elkövet a kudarc elkerülése érdekében, más területeken kompenzálva maximalizmus alakulhat ki nála. Esetenként agresszív lesz, vagy kényszeres cselekvésekkel nyugtatja magát. Nem túlzás azt állítani, hogy csupán a nyelvórákon szerzett sebek hatással lehetnek az egész további életünkre. Többségük felnőttként is csak legyint, ha kérdezik: „Ó, ehhez én mindig béna voltam, mindig csak égtem az osztály előtt!” Magántanárként, számos hasonló esettel találkoztam, állításaimat elsősorban saját tapasztalataimra alapozom. Sok fiatal hagyja abba a nyelvtanulást azon szent pillanatban, amikor az az iskolában véget ér és utálattal emlékszik vissza megpróbáltatásaira. Ünnepélyesen üzenem mindenkinek, aki csak szimplán lusta volt, hogy megérdemelte, és azonnal fizessen be valamelyik csodamódszerre! Akik viszont az itt leírt nehézségekkel küzdenek, őket kérem, hogy soha ne higgyenek a „könnyen/gyorsan” reklámszövegnek, inkább mérlegeljék, mire is kell nekik a nyelvtudás, mennyi energiát tudnak belefektetni és hogyan érhetnek el olyan mértékű haladást, amelyre valóban szükségük van!

 

Mit tegyünk, ha pokolian nehéz a nyelvtanulás?

Először inkább nézzük, hogy mit ne tegyünk semmiképpen sem. Véleményem szerint, a súlyos nyelvtanulási nehézségek (az a bizonyos nyelvérzék hiánya) az itt leírtakban gyökereznek és ezért létezésüket TILOS letagadni és szükségtelen szégyellni. Ezzel magunk alatt vágjuk a fát és saját, vagy gyermekünk életét keserítjük meg.

Bátran nézzünk szembe vele, ha kiderül, fogadjuk el, igényeljük szakember segítségét, váltsuk ki a diszlexiát igazoló papírt és éljünk az összes könnyítéssel, amit ez a papír lehetővé tesz számunkra! Sokan nem tudják, milyen előnyökkel jár az igazolás beszerzése.  Egy ilyen igazolással fel lehet menteni az érintettet az osztályozás alól, többletidőt és méltányos elbírálást kaphat az érettségi vizsgán és a nyelvvizsgákon is. Ha úgy érezzük, hogy már felnőttünk, nincs értelme igazolások után szaladgálni, akkor se okoljuk magunkat, ne hasonlítgassunk másokkal, hanem keressük azokat a módszereket, amelyek kis lépésekben előre visznek minket. Bár itt elég speciális esetről van szó, így pontosan erre vonatkozó tanácsot ritkán találni. Pedig már a nyelvtanításban is léteznek módszerek az ilyen típusú nehézségek leküzdésére. Az internetet elárasztották a nyelvtanulási tippek, érdemes átböngészni pár ígéretesebb oldalt és kipróbálgatni, ami szimpatikus. Mindannyian mások vagyunk, ki tudja, kinek mi válik be.