Kinek van igaza? Tanár-gyerek-szülő

Kinek van igaza? Tanár-gyerek-szülő

1. rész: AZ ELLENSÉGES SZÜLŐ

Tanár: Ötödik alkalom, hogy nincs kész a házifeladatod. Most már be kell írjam az egyest.

Diák: De megy a matek, ha rólam van szó! Bezzeg a többieknél nem számol ilyen pontosan!

Szülő: Ez a tanár pikkel a gyerekemre! Nem létezik, hogy a K. Pista még nem kapott egyest.

Tanár: Ne beszélgess annyit, kérlek! Zavarod az órát.

Diák: Bírom a szelektív hallását! Mindig csak engem vesz észre.

Szülő: Ez a tanár lesi, hogy mikor szólhat rá a gyerekemre. De miért pont őt pécézte ki?

Tanár: Egy pont hiányzik a négyeshez, de sajnos nem tudom megadni a jobb jegyet. Így is nagyon jószívűen javítottam.

Diák: Ja persze, talán a többieknek. A csajoknak például. Nekik erre megadná az ötöst is.

Szülő: Látszik, hogy utálja a gyereket, ott szúr ki vele, ahol csak lehet. Nem igaz, hogy egy nyamvadt pontot nem lehet megadni.

Tanár: Panaszkodnak rád a tanárok, hogy folyton zavarod az órát. Nem lehetne ezen változtatni?

Diák: Aha, csak rám panaszkodnak. Azok is csak az én padomig látnak el, mi?

Szülő: Na, van másik tanár is, aki pont az én gyerekemet szúrta ki magának. Remek, lehet összefogni a gyerek ellen!

Tanár: Sok a hiányzásod, szeretném látni az igazolásokat.

Diák: Mondtam, hogy utál engem. Ha itt vagyok, csesztet, ha meg nem, akkor az a baj.

Szülő: Lassan be kell menjek ehhez a tanárhoz, ez egyszerűen mindenbe beleköt.

Tanár: Jó lenne, ha néha megnéznék a szüleid a Krétát. Tudniuk kéne a sok rossz jegyről.

Diák: ???

Szülő: Na még nekem is előírná, hogy mit csináljak! Tényleg nem tudom, mit képzel magáról!

Tanár: Ez a dolgozatod remekül sikerült! Nagyon örülök, ugye tudsz te, ha akarsz!

Diák: Most meg mit nyalizol, úgyis tudom, hogy utálsz.

Szülő: Na, jó reggelt tanárnő! Nem is olyan hülye ez a gyerek, igaz-e?

Tanár: Hallottam a nagyszerű sportteljesítményedről! Gratulálok!

Diák: Ezzel most jól lehet dicsekedni, hogy a te diákod, meg minden. Nem kell a rizsa!

Szülő: Persze most nincs gond, ugye? Ilyenek ezek a tanárok!

Ugye milyen lehangolónak tűnnek ezek a gondolatok? Pedig ez még csak az egyik (a leggyakoribb) változata a tanár-diák-szülő hármas küzdelmének. Számos más verzió is létezik, például a valóban rossz tanárral, a valóban kiállhatatlan diákkal vagy a jóhiszemű szülővel. Hamarosan ilyeneket is olvashatsz itt az oldalamon.

Ezekbe a csörteváltásokba sikerült nekem belesni mintegy két évtizeden át, ugyanis magántanárként egy negyedik szemszögből ismerhettem meg az örök konfliktust. Rengeteg gyermek és szülő mesélte vagy panaszolta el nekem tapasztalatait, s így lehetőségem nyílt megvizsgálni a problémát annak részeseként és kívülállóként egyszerre. Én a gyerek oldalán állok, és nagyon szeretném, ha a szülő és tanár egyszer végre egy csapatba kerülne. Együtt tehetnének csodát a gyerekekért, hogy a fent idézett gondolatmentek teljesen átalakulhassanak. Az egymásra mutogatás helyett összhangra és együttműködésre lenne szükség, amely célért szülő, tanár, diák egyaránt sokat tehet. Többek között erről is írok Beírás felnőtteknek című könyvemben.

2. rész: HOGYAN VEGYÜK EL A GYEREK KEDVÉT AZ ISKOLÁTÓL?

Avagy, hogy érzi magát a diák egy rosszindulatú pedagógus és az örök elégedetlen szülő lélekromboló szidalmait hallgatva?

Tanár: Mit ne mondjak, jellemző! Neked soha nincs kész a házifeladatod! Minek is kérdezem egyáltalán. Éppen ideje, hogy beírjam az egyest, hátha ebből tanulsz.

Diák: Az a helyzet, hogy hiányoztam egy hetet és nem sikerült minden anyagot beszereznem. Ez a feladat nem volt felírva nekem.

Szülő: Mert folyton máshol jár az eszed. Hányszor mondtam, hogy a Verácskától kérd el a leckét, ha hiányzol, nem a hasonlóan figyelmetlen haverjaidtól! Neked hiába beszél az ember!

Tanár: Na kire kell már megint rászólnom? Naná, hogy rád!  Meglepődnék, ha néha befognád a szád az óráim alatt. Gondolom nem tűnt fel, hogy zavarod a többieket.

Diák: Csak egy tollat akartam kérni, mert az enyém kifogyott.

Szülő: Miért nem bírsz nyugton maradni az órákon? Akkora feladat csendben lenni 45 percen át? Minek ezzel is bosszantani a tanárt, ha úgysem vagy valami jó a tantárgyából?!?

Tanár: Eszembe sincs megadni neked azt az egy pontot, ami hiányzik a négyeshez. Már így is van benne jó pár potya pont. Úgysem érdemelsz jobbat hármasnál!

Diák: Pedig rendesen felkészültem. Mindent megtanultam erre a dolgozatra.

Szülő: Én sem adnám meg neked a jobb jegyet fiam, semmi nyomát nem látom az igyekezetnek. A tanár se hülye, látja az, hogy nem töröd össze magad a tanulással. Pedig semmi más dolgod nincs, csak a tanulás. Biztosan azt hiszi, a padtársadról másoltad.

Tanár: Szóval nem csak nekem jut a megtiszteltetés, hogy végig beszéled az óráimat?! Most már a többi tanár is panaszkodik rád. Mit ne mondjak, nem lep meg.

Diák: A hiányzás miatt kellett folyton kérdezgetnem a padtársamat, mert nem tudtam követni az új anyagot.

Szülő: Mert ennyi eszed van! Az órán akarod bepótolni a hiányzást. Mintha nem kértem volna százszor, hogy hívd fel a Verácskát este és kérj el minden leckét! Nem lehet igaz!

Tanár: Akkor ezt is kipipálhatjuk a listán, sikerült elérned a megengedett maximum hiányzást! Gondolom igazolás az most sincs, mert ugye minek az? Anyád hiába is írogat már, csak orvosi igazolást fogadhatok el.

Diák: Odaadtam az igazolást. Az első szünetben a folyosón. A Vera is ott volt, ő megmondhatja!

Szülő: Persze, a tanár veszítette el, mi? Ugyan már, hiszen semmire sem tudsz vigyázni. Hová a fenébe keverted el azt az igazolást? Nekem kellett kikönyörögni a dokitól, te meg egyszerűen elveszted. Megőrülök tőled!

Tanár: Te már elárultad otthon, hogyan kell belépni a Krétába? Nekem úgy tűnik, anyádék még nem jártak ott. Néha azért megkérdezik, hogy mit csinálsz az iskolában?

Diák: Tudják anyáék a kódot, de mindig csak az értesítést olvassák el. Nem nagyon van idejük, rengeteget dolgoznak.

Szülő: Miért nem mondtad, hogy valamit csinálnunk is kellene abban a hülye online izében? Honnan találjam ki magamtól, ha nem mondod? Egyébként meg pont erre van nekem meg apádnak időnk. Sokkal jobb volt a régi ellenőrző!

Tanár: Nézzenek oda! Ez meg itt egy ötös! Nem tudom, hogy sikerült összehozni, de vannak ötleteim! Remélem nem a padtársadról másoltad az egészet!

Diák: Teljesen egyedül írtam. Végre egyszer rendesen értem az anyagot.

Szülő: Ugye mondtam én, ha egy kicsit összekapod magad, mindjárt jobb jegyeket kapsz. Csak tanulni kell, ennyi! Nem olyan ördöngős dolog ez. Akár jó tanuló is lehetnél.

Tanár: Bezzeg a sport, az megy! Arra nem sajnálod az időt. Ha annyit tanulnál, amennyit a pályán rohangálsz, nem így nézne ki a bizonyítványod!

Diák: Imádom a kosárlabdát. Mindennél jobban szeretem. És nagyon király volt legyőzni egy ilyen kemény ellenfelet.

Szülő: Ez legalább megy neked. Ha már a tanulás nem az erősséged. De nem hinném, hogy ebből meg lehet élni, nem Amerikában vagyunk. Valami értelmeset is kell csinálni az életben.

Rettenetes volt olvasni, ugye? Pedig a mindennapi életből összeollózott mondatok ezek. A történetek valósak, a gyerekek mesélik, vagy saját fülemmel hallom őket. Én a tanár-diák-szülő békés együttműködésének szurkolok rendületlenül, írásaim is ezt a célt szolgálják, ezért próbálok mindent az összes résztvevő szempontjából bemutatni. Jelen írásom csak az előző és a következő írással együtt értelmezhető igazán.

Ki-ki megtalálhatja bennük, melyik megalázó szónoklatnak volt ő maga az elszenvedője, vagy éppen az elkövetője. Tűnhet túlzásnak, pedig sajnos mind a tanárok, mind a szülők közt bőven akad olyan, aki csak a fenti módon képes látni a történteket és megnyilatkozni sem tud ennél kíméletesebben. Ezek után ne csodálkozzunk, ha gyermekünk szorongani kezd, vagy éppen ő is kibírhatatlan lesz. Én a gyerek oldalán állok. Belőlük lesznek a jövő szülői és tanárai. Ha élhető gyermekkort biztosítunk nekik, ők talán nem a fenti módon kommunikálnak majd a gyermekekkel. De hogyan teremtsünk élhető gyermekkort a mai világban? Erről szól a Beírás felnőtteknek című könyvem.

3. rész AMIKOR A GYEREK VERI KI A BIZTOSÍTÉKOT

Az örök elégedetlen szülő és a rosszindulatú pedagógus után jöjjön

a kiállhatatlan diák

Tanár: Ötödik alkalom, hogy nincs kész a házifeladatod. Be kell írjam az egyest.

Diák: Csak az ötödik? Azt tudtam, hogy vaktyúk, de hogy számolni sem tud? Soha nem írom meg a hülye házikat. Pont elég nekem az órákat kiszenvedni, nehogy már otthon is ezzel csesszem az időmet!

Szülő: Mindenkinek vannak kötelességei az életben. Mi dolgozunk, hogy eltartsuk a családot, neked pedig tanulnod kell és leckét írni. Miért olyan nehéz ezt megérteni?

Tanár: Ne beszélgess annyit, kérlek! Zavarod az órát.

Diák: Az van, hogy rohadtul unom az órát. Muszáj valamivel elütni az időt, ha már itt kell dekkolnom. Ez a Hurka is mindig nekem szól be. Tükörbe nézne kicsit, nem engem kóstolgatna.

Szülő: Szándékosan csinálod? Mindenáron bosszantani akarod a tanárt? Mit szeretnél ezzel elérni?

Tanár: Két pont kellet volna, és megvan a kettes. Egy kicsit több erőfeszítéssel nem kellene a bukástól tartanod.

Diák: Magasról teszek az egészre. Azt hiszi ez a Pápaszem, hogy szívességet tesz nekem a kettessel? A zsebpénzem is több, mint neki. Úgysem kell semmire a hülye tantárgya. Nem ebből fogok pénzt csinálni, mint a mellékelt ábra mutatja.

Szülő: Csak egy fél órát kellett volna rászánnod. Simán meglehetne a kettes. Nem azért, mert fontos tantárgy, hanem mert ez az egyik tantárgyad.

Tanár: Panaszkodnak rád a tanárok, hogy folyton zavarod az órát. Nem lehetne ezen változtatni?

Diák: Tehetnek egy szívességet. Apám többet keres, mint az egész tanári kar, mire vannak úgy oda? Én tehetek róla, hogy az összes óra dög unalom? Egy tanár sem képes értelmes órát tartani.

Szülő: A tanárok fizetésének ehhez semmi köze. Éppen elég baj az, hogy nincsenek megfizetve és el kell viselniük ezt a sok szemtelenséget. Apád is járt iskolába, tanult eleget, abból lett a pénze.

Tanár: Sok a hiányzásod, szeretném látni az igazolásokat.

Diák: Azokat anyám intézi. Nem győz rohangálni csórikám a körzetihez. Tuti ideadja őket, ha eszébe jut, mert annyira parázik, hogy kirúgnak.

Szülő: Az összes igazolást odaadtam. Hová lettek? Miért nem adtad oda az osztályfőnöknek?

Tanár: Jó lenne, ha néha megnéznék a szüleid a Krétát. Tudniuk kéne a sok rossz jegyről.

Diák: Minek? Engem ugyan nem izgat. Minek felhúzni őket, megint hallgathatom a sok sódert a tanulás fontosságáról. Meg hogy a tesóm rendesen tanul. Az az ő baja. Kis hülyegyerek.

Szülő: Láttuk a jegyeidet, elkeserítő. Ugrott az új videójáték és a haverokkal is csak nálunk találkozhatsz ezentúl. A zsebpénzedet pedig csak akkor kapod meg, ha kijavítottad az egyeseket.

Tanár: Ez a dolgozatod remekül sikerült! Nagyon örülök, ugye tudsz te, ha akarsz!

Diák: Fordulj fel Pápaszem! Nehogy azt hidd, hogy miattad csináltam! Apámék szívatnak a zsebpénzzel, muszáj volt villantanom valamit. Egyébként meg puskáztam egy csomót, mert úgysem látsz el idáig.

Szülő: Nagyon örülök. És még szabadidőd is maradt, igaz? Nem veszi el az egész életedet egy kis tanulás.

Tanár: Hallottam a nagyszerű sportteljesítményedről! Gratulálok!

Diák: Ehhez meg mi közöd Pápaszem? Még labdát sem láttál szerintem. Jót röhögnének rajtad a kosárpályán ahogy végig gurulnál a százhúsz kilóddal.

Szülő: Gratulálok fiam! Szép teljesítmény. Az iskolában csak fele ennyit adnál bele, nem kellene folyton a bukástól tartanunk.

Akármennyire hihetetlen, ezek is a való életből vett megnyilatkozások, annyi különbséggel, hogy a diák ezeket a bicskanyitogató szemtelenségeket a társainak és a szüleinek mondja. Sajnos nem egyedi eset, hogy egy diák anyagi helyzetétől fogva, vagy egyéb okokból a tanárok fölé helyezi magát és minden tanári erőfeszítést lefitymál, kifiguráz és megvet. Ha ebben a szülő is partner, akkor a helyzet menthetetlen, nincs olyan pedagógus, aki bármit is tudna tenni ekkora arrogancia ellen.

A magát felsőbbrendűnek érző diák, ha szabad utat kap a családban, előbb-utóbb a társainál is feljebbvalónak érzi magát, rossz teljesítményét a tanárokra és a hülye osztálytársakra fogja, majd egyszer csak egy magániskolában köt ki. Hibát ott is fog találni, mindaddig, amíg szülőként elhiszünk neki minden sirámot és adjuk alá a lovat.

Ha viszont a szülő átlátja a helyzetet, akkor jó esetben elbeszélget a tanárokkal, meghallgatja mindkét felet és keresi a változtatás lehetőségét. Nem ül fel elkényeztetett csemetéje panaszainak, hanem utánajár az igazságnak.

Már sokszor írtam arról, hogy magántanárként milyen érdekes belelátni a tanár-diák-szülő küzdelembe, és egy negyedik szemszögből megtapasztalni a konfliktusokat. Szerencsére nagyon kevés arrogáns diákom volt, hiszen ők a tanárok iránti ellenszenvük miatt ritkábban győzhetők meg egy-egy különóra fontosságáról. Olyan beszélgetésem viszont nem egyszer akadt, amelyben arról kellett győzködnöm a jómódú gyerekeket, hogy a tanárok szegénysége és alulfizetettsége ne legyen gúny tárgya. Ha a tanár személyével és tanítási módszereivel nincs probléma, akkor nagyon méltatlan dolog őt a testsúlyával, divatjamúlt ruházatával, vagy ócska autójával cikizni. (Rossz tanár esetén sem ez a járható út, csak akkor érthetőbb a gyerek reakciója, a harag szülte csúfolódás.) A legtöbb tanár nem engedhet meg magának sok olyan dolgot, ami a nála jobb módú diáknak egyértelmű lenne, de ez nem minősítheti a pedagógusi munkáját. Ennek megértetése a szülők feladata, és jobb, ha ezt az első alkalommal elmagyarázzuk a tanárnő gyógycipőjén gúnyolódó gyermekünknek.

Egy másik dolog is szülhet a fentihez hasonló gúnyos mondatokat: a serdülőkorban kezdődő és a tinédzserkoron át tartó dacolás minden kötelezővel, illetve a felnőttekkel szemben kialakuló kritikus szemlélet.  Ez a gyermekből felnőtté válás természetes velejárója, és általában nem tartalmaz annyi rosszindulatot és arroganciát, mint a feljebb leírt eset. Figyelmes szülőként aránylag egyszerűen irányba terelhetjük „szemtelen” kölykünket, ha csupán erről van szó.

Én a jó oktatás és az érzelmi fejlesztő szülői magatartás híve vagyok, mert ez a kettős vezethetné el gyermekeinket a hőn áhított élhetőbb gyermekkorhoz és az elvárt viselkedéshez is. Többek között erről is írok Beírás felnőtteknek című könyvemben.

Varga Mónika

Rúzsfoltok a tükrön

Rúzsfoltok a tükrön

Tanulságos történet a hatékony kommunikációról

Brazília egy állami középiskolájában történt a következő eset. 15-17 éves lányok a szünetekben az iskolai mosdóban rúzsozták magukat és minden áldott nap úgymond „megcsókolták” a tükröt, hogy eltávolítsák a felesleget az ajkukról. A takarítónőnek nem kevés munkába telt esténként letakarítani a zsíros foltokat a tükörről. Elkeseredésében az igazgatóhoz fordult, kérte, hogy beszéljen a lányokkal.

Az igazgató összehívta a lányokat a mosdóba, majd hosszas magyarázásba kezdett. Elmondta, mekkora munkát jelent nap mint nap megtisztítani a tükröt azoktól a foltokól, amit ők szórakozásból csinálnak. Kérte őket, hogy ne tegyék. Hiába volt a hosszú beszéd, a foltok másnap ugyanúgy ott éktelenkedtek a tükrön.

Később megint összehívta a lányokat a mosdóba, de ezúttal a takarítót is oda kérette. Megkérte a takarítónőt, hogy mutassa meg a lányoknak, milyen kemény munkát jelent letisztítani a foltokat. A takarítónő megfogta a rongyot, megnedvesítette a WC kagylóban, majd elkezdte sikálni vele a tükröt.

Soha többé nem voltak rúzsfoltok a tükrön.

A blog összes korábbi bejegyzését

itt találod