Amit feltétlenül TUDNOD KELL iskolakezdéskor!

Amit feltétlenül TUDNOD KELL iskolakezdéskor!

Amikor egy gyermek iskolába kerül, a belső motiváció irányította tanulást a külsőleg irányított oktatás váltja fel. Vagyis, ELTŰNIK a gyerek számára ÉRTELMEZHEŐ CÉL, többnyire fogalma sincs szegénynek, mit miért kell tanulnia. Sok éven át kényszerül igazodni rendszerekhez és szabályokhoz, amiket nem igazán ért. Mi felnőttek pedig teljes erőbedobással győzködjük őket a megtanulandók fontosságáról, mindenféle érthetetlen későbbi eshetőségre hivatkozva.

Fontos lenne megérteni, hogy ami nekünk egyértelmű, az egy kisiskolásnak gyakran hottentotta. Egy pillanatig se higgyük, hogy egy általános iskolás, főleg egy alsó-tagozatos értelmezni tudja a következő bölcseleteket:

„Ilyen jegyekkel semmi sem lesz belőled Gyermekem!” (Mi kéne legyen belőlem? Én Kis Bence szeretnék maradni, aki most vagyok.)

„Ma már semmire nem megy az ember érettségi nélkül!” (Ha tudnám, mi az az érettségi? Állítólag apának sincsen, mégis sok pénzt keres.)

Tanuld azt a nyelvet, mert nyelvvizsga nélkül sosem találsz jó állást!” (Mi lehet az a nyelvvizsga? Remélem, nem fáj nagyon!)

„Ha csak hármasokat kapsz, soha nem kerülsz be az egyetemre!” (Most meg ez az egyetem! Honnan veszik, hogy én be akarok oda kerülni?)

Semmi értelme, ilyen elvárásokkal terrorizálni egy kisgyermeket. Nem felelnek meg az adott életkornak, ezek hallatán SEMMIFÉLE HASZNOSÍTHATÓ ELKÉPZELÉS nem jelenik meg a fejükben, a BIZONYTALANSÁG pedig, mint tudjuk, félelmet kelt.

A SZÜLŐ FELADATA éppen ennek ellenkezője, a megnyugtatás lenne, illetve az iskolai tevékenységek olyan apró célokká alakítása, amit a gyerek is értelmezni tud.

Ugyanígy erősítjük az idősebb diákok frusztrációját és félelmét, amikor a FELVÉTELIK ÉVÉBEN a fenti sirámokkal bombázzuk. Ő már ugyan tudja, mi az a nyelvvizsga, az érettségi és az egyetem, de többségüknek még mindig homályba vész ezek valódi jelentősége. A szerencsésebbek az érdeklődési körüket követve, mások a szülők kívánságainak és tanácsainak megfelelően próbálnak orientálódni és továbbtanulási irányt választani.

A SZÜLŐ PEDIG MIT CSINÁL ILYENKOR? Már előző tanévben előre vetíti, hogy jövőre nem lesz ilyen könnyű életed drága gyermekem! Állandó háttérzajjá válik otthon a „jövőre mit kell majd csinálni, hány különórára kell járni” és törölni kell az életünk minden egyéb aspektusát, különben jön az apokalipszis. Szeptemberben aztán végleg kibírhatatlan szintet ér el a gyerek HERGELÉSE. Reggeltől estig beosztott különórák és felvételi felkészítők töltik ki a napjait. A fennmaradó időben mindenféle innen-onnan hallott információ kínkeserves emésztgetése, a bejutási feltételek mérlegelése, iskolalátogatások, és a gyerek GYŐZKÖDÉSE zajlik gőzerővel. Ezzel aztán sikerül akkora PÁNIKOT kelteni benne, hogy az esetleg megmaradt energiáit biztosan ez fogja felemészteni. Nem ritkán családi veszekedések, sértődések, zsarolás is színezi a képet, gyerek-szülő kapcsolat megy rá a nagy igyekezetre.

Sajnos aligha tehetünk másképp, ha MAKACSUL RAGASZKODUNK bizonyos intézményekhez, vagy elképzelésekhez. Ha nem fogadjuk el a gyerek képességeit, ha nem engedünk egy kis teret annak, amit ő szeretne, vagy ha a gyerek maga ragaszkodik makacsul képességeit meghaladó célokhoz.

És SAJNOS az is TÉNY, hogy az iskolák jelentős része nem tudja maradéktalanul felkészíteni a diákokat a központi felvételire sem, nemhogy egyéb követelmények teljesítésére. És akkor tényleg kell a különóra meg a felkészítés.

Csak a pánikkeltés, a hisztérikus információgyűjtés és a többiekkel való hasonlítgatás nem kell, ez kizárólag a szülők ELTÚLZOTT IGYEKEZETÉNEK terméke. Amikor kérdezünk, az egyik ember teli szájjal dicsérni fog egy intézményt, míg valaki más csúnyán szidni fogja ugyanazt az iskolát. Így van ez a képzési formákkal, a tanárokkal és a leendő foglalkozásokkal is. Mások „segítségével” nem fogunk előbbre jutni sem általános iskola sem egyéb intézmény kiválasztásában.

Egy szó, mint száz, a szeptember nem egy rémálom kezdetét fogja jelenteni, ha csak a gyermekedet nézed. Ha ismered őt, a képességeit és a vágyait és azok mentén irányítgatod az alsó tagozattól kezdve a felsőoktatásig, vagy egy jó szakmáig. De soha nem késő jobban odafigyelni és taktikát váltani.

A „jó jegyet kell szerezni, mert…” kezdetű mantra helyett a „megteszünk minden tőlünk telhetőt, megtaláljuk az érdeklődési körünket és erősségeinket” mantra segít majd az elsős kisdiáknak és a felvételiző fiatalnak egyaránt. Saját ambíciónkat és szorgalmunkat nem tudjuk ráerőltetni egy gyerekre anélkül, hogy valaki/valami ne sérülne.

Természetesen lehet és kell őt elvárások elé állítani, teljesítményre ösztönözni, a kamasz-lustaságból valahogy kimozdítani, amelynek hatékony eszköze a tanulmányok kezdetétől való odafigyelés, a saját tempóját és képességeit figyelembevevő segítség, és a hasonlítgatás mentes támogatás.

Igen, ez pokoli nagy feladat. Jelenleg nem partner az oktatási rendszer sem, alig tud partner lenni az iskola, és nagyon nem kedvez a hangulatnak a szülőket nyomasztó gazdasági helyzet sem. Még a szokásosnál is több az akadály a pályán.

Mégis, mindentől függetlenül, ha iskolás a gyermeked, tudnod kell:

  • hogyan kell ÉRTHETŐ CÉLOKAT gyártani,
  • hogyan kell a gyermeked nyelvén beszélve MOTIVÁLNI,
  • nagyjából mire KÉPES a gyermek egy adott területen,
  • mit SZERET, és mire VÁGYIK a gyerek, ha pedig nincs ilyen, akkor miért nincs.
  • végezetül pedig: az iskolában történtek döntő többsége NEM AKKORA DRÁMA, nem dönti el véglegesen a gyerek sorsát és valószínűleg később megváltoztatható.

Ezen ismeretek hiányában marad a küszködés, állandó elégedetlenkedés és a kétségbeesett kapaszkodás a külvilágból ömlő „információkba”.

A témáról bővebben olvashatsz a itt a weboldalamon:

és a Beírás felnőtteknek című könyvemben:

Varga Mónika

Gyermekünk személyisége

Gyermekünk személyisége

TÉVEDÉS azt gondolni, hogy a személyiség csupán a felnőttkorra alakul ki, a „GYEREK MEG MIND EGYFORMA”. Pont ez a tévhit akadályoz meg számtalan szülőt abban, hogy könnyebben megértse a gyermeke viselkedését, és kicsit túltekintsen önmagán, amikor megítéli azt.

Személyiségünk bizonyos vonásai velünk születnek, ami jól látszik a csecsemők viselkedésében. Számos egyéb vonásunk pedig kora gyermekkorunkban alakul ki, annak alapján, amivel fejlődésünk során azonosulunk.

Korábbi írásaimban az Enneagram segítségével meghatározott személyiségtípusokat boncolgattam utalva arra, hogy nem a kategorizálás a fontos, hanem önmagunk megismerése. Ha csupán azt sikerül kiderítenünk, hogy gyengeségeink és erősségeink a gondolkodással, az érzelmekkel vagy ösztöneinkkel állnak kapcsolatban, máris sokkal többet fogunk tudni saját magunkról. Ha megtudjuk egyanezt a GYERMEKÜNKRŐL is, és rádöbbenünk, hogy ő egy másik „csoportba” tartozik, közelebb kerülhetünk az örök kérdés megválaszolásához: miért tesz mindent másképp, mint ahogy a szülei tennék?

Semmi sem fekete és fehér, soha nem fogunk örökérvényű, mindent megmagyarázó bizonyosságokat találni, de rengeteg hasznosítható ismeretet szerzünk majd a gyermekünkkel való viszonyunkhoz.

A GONDOLKODÓ, ÉRZŐ, vagy ÖSZTÖNÖS csoport valamelyikébe tartozni nem jelenti azt, hogy a másik kettőt nem tudjuk. Természetesen mindenki gondolkodik, érez és mindenkinek vannak ösztönei. ÉRDEMES TUDNI viszont, ha mondjuk gyermekünk az ÉRZŐ csoport tagja, akkor nehézségei abból adódnak, hogy teljesen elszakadt valós érzelmeitől, illetve nagyon nehezen vagy éppen túlzottan fejezi ki azokat. De erősségeit is az érzelmeiből meríti.

Ugyanígy van ez a GONDOLKODÁSSAL is: ezen csoport tagjai teljesen elszakadtak a gondolkodástól, nagyon nehezen vagy éppen túlzottan fejezik ki azokat, de erősségeik is a gondolkodásból fakadnak. Míg az ÖSZTÖNÖS személyiség gyengesége a teljes elszakadás ösztöneitől, vagy azok túl gyenge, illetve túl erős kifejezésre juttatása. Ugyanakkor ösztönei adják erősségeit is.

Ezek ismeretében gondoljunk bele, mekkora HARC megy nap mint nap egyes szülők és gyermekeik között, amikor teljesen más irányítással működnek? Hányszor hallottuk vagy mondtuk már életünkben, hogy érthetetlen a gyerek reakciója, kitől örökölte vajon ezt meg azt a viselkedésformát?

„Tisztára olyan vagy, mint a nagyapád, ő is addig agyalt mindenen, amíg végül nem lett belőle semmi!”-mondja az ösztönei által vezérelt édesanya, mindent túlgondoló gyermekének. Amikor aztán ugyanez a gyerek idősebb lesz, lehet, hogy ő beszéli le érzelmei által vezérelt apját egy szuper-fantasztikus autó megvásárlásáról, miután végig tanulmányozott mindent, és megtalálta a „csavart” a nagyszerű üzletben.

És mint mondtam, semmi sem fekete vagy fehér, akármelyik csoportba is tartozunk alapvetően, természetesen lehetnek erősségeink és gyengeségeink a másik két csoportból is. Erről majd későbbi írásaimban lesz szó.

Én például a Gondolkodó csoportba tartozom, erősségeim és gyengeségeim döntő része innen származik, de az engem szintén meghatározó erős empátia és az érzelmek túlzott elfojtása már a másik két csoport jellemzője. A „túlagyalás” mindig is egyik fő gyengeségemnek számított, a miértek keresése és a „mi lesz ha” kérdések gyakran keserítik meg az életemet és azokét is, akik nem agyalnának ennyit körülöttem.

Egy erőteljes példa a gondolkodó személyiségtípus néha groteszk megnyilvánulásairól az én életemből az a pillanat, amikor édesanyám megmondta nekünk, hogy meghalt az apukánk. Ott álltunk előtte négyen testvérek, a döbbenettől letaglózva. Egy hang nem jött ki a torkunkon, de mielőtt sírni kezdtünk volna, én még gyorsan megkérdeztem szegényt: „Akkor most éhen fogunk halni?” Tíz éves voltam akkor, és az agyam azonnal lefuttatta, hogy édesanyám 12 éve gyesen van velünk, ki fog most pénzt keresni a családnak? Utólag magam is megdöbbentem ezen a reakción, de be kell ismernem, én így vagyok huzalozva.

Millió esetben kapcsol be gyermekeinkben is a „VEZÉRLÉS”, amit mi nem ismerünk pontosan és megdöbbenünk, méregbe gurulunk, szitkozódunk rajta. Ha kicsit elmélyedünk a háromféle vezérlés részleteiben, érthetővé válnak ezek a dolgok és nem leszünk frusztráltak csak azért, mert a gyerek másképpen dolgoz fel valamit.

Egyszer megtörtént kis családommal minden utazó rémálma: nyaralásra indulván lekéstük a repülőgépet. Nem olvastuk el az előző este kiküldött e-mailt a két órával korábbi indulásról, és az orrunk előtt szállt fel a gép. Én azonnali agyalásba kezdtem, perceken belül két ügyvédet és utazási irodát hívtam fel, fejfájásig szervezkedtem. A lányom sírva fakadt és hangosan kesergett, hogy most mi lesz velünk, a férjem pedig pokoli dühös lett és elrohant cigarettázni. Amikor visszajött, a lányom még sírdogált, én már megtudtam, hogy utazási irodával szemben nincs esélyünk, rá kell fizetni valamennyit és mehetünk a következő géppel. A férjem dühösen tiltakozni kezdett, hogy ez mekkora szemétség, ő ugyan nem fizet, szóval ment a cirkusz. A fiam pedig mindvégig szótlanul állt, majd megunva az előadást flegmán megkérdezte: Megyünk már haza végre? Amitől aztán a lányom még hangosabb sírásba kezdett.

Nyilván számtalan egyéb tényező is befolyásolja az ember viselkedését és reakcióit, de egy ilyen váratlan helyzetben azonnal működésbe lép a vezérlésünk. Hol pozitív, hol negatív irányba lendíti az ügyet, hogy éppen az erősségünket vagy a gyengeségünket villantjuk meg az adott helyzetben.

Ha úgy érzed, kapcsolataid javára válhat, érdemes kicsit beleásni magadat, ki hogyan is működik a családban. Erről szól Don Richard Riso és Russ Hudson Személyiségtípusok című könyve, amelyben teljes részletességgel megtalálsz mindent. Ha egyszerűsített összefoglalókat olvasnál, klikk ide:

Varga Mónika

Első találkozás a tengerrel

Első találkozás a tengerrel

Újabb múltbéli kalandozásra hívlak, ahogy mostanában tenni szoktam. Azt hiszem, magam is menekülök a mai valóságból, vissza azokba az évekbe, amikor elindult végre valami pozitív. Haladtunk a szabadság felé, senki sem háborúzott körülöttünk, világméretű vírust nem ismertünk. Volt pár nyugodt év, száguldó infláció és fenyegető bizonytalanság nélkül. Abból volt bőven akkoriban, ami most a legjobban hiányzik: bizakodás és remény.

Jó volt fiatalnak lenni egy előre mutató időszakban, amikor sorra nyíltak meg előttünk a lehetőségek, bátran vetettük magunkat az egyre szabadabbá váló élet kalandjai közé. Én minden diákként megkeresett filléremet utazásra költöttem, így jutottam el a tengerre is. Az Adriára, természetesen. Mindez 36 évvel ezelőtt történt. Gyere velem, visszaviszlek egy kis időre!

Varga Mónika

MUTASD A KÖNYVESPOLCOD, MEGMONDOM KI VAGY!

MUTASD A KÖNYVESPOLCOD, MEGMONDOM KI VAGY!

Azt ugyan nem tudtam meg, ki vagyok, de egy biztos: felnőtt életem kisfilmjét néztem végig, miközben az agyonzsúfolt, porlepte könyvespolcunkat takarítottam. A kiváltó ok a tisztasági festés volt, a szándék pedig néhány szükségtelenné vált régi könyv antikváriumba adása, no meg némi helynyerés az újabb kiadványoknak.

Nem is sejtettem, mekkora utazásba kezdek, micsoda érzelmeket mozgat meg egy ilyen egyszerű művelet és milyen könnyű elfeledkezni róla, hogy tulajdonképpen csak takarítani szerettem volna.

A csupán létrával megközelíthető polcon emberemlékezet óta nem járt senki, így onnan az első érintéstől porfelhőt okádó óriási szótárak zúdultak a nyakamba. Nyomukban az addig háborítatlan pókhálók szövevényével és néhány azonosíthatatlan repülő tárggyal. Már szálltam is vissza velük egyetemi éveimbe, az akkoriban egyetlen helyen kapható, ritkaságnak számító, drága szótárak világába. Számomra legalább ekkorát szóltak akkor is, amikor végre sikerült beszereznem őket, mint ahogy most puffantak a földre annyi év mozdulatlanság után. Ma mindez ott van az interneten, gondoltam kicsit sajnálkozva, mit kezdjek én most már 10-20 kilónyi szótárral?

Rögtön ezután felbukkant a világoskék „Német nyelvtan”, amivel a korábban megírt, legkalandosabb puskázási történetemet éltem át. (a sztorit itt találod:) https://www.facebook.com/hozdkiazellenorzot/posts/pfbid0KY3gApG5aFCA829e1qWpAUaKohomP5dcdBRFxtsKoGK3L3yXtvVevujVEHzpGUqXl

Belelapoztam, és megkerestem azt a fejezetet, ami majdnem a szigorlatomba került. Mert emlékszem rá. Még most is. Vagy talán most megint.

Ami ezután csúszott ki a méretes könyvek közül, azt viszont rég elfeledtem. Megsárgult lapokat magába záró, egyetemi jegyzetként kiadott könyvecske volt, az akkori hallgatók által írt esszékkel. Köztük egy, az akkori Varga Mónikától, nem kisebb vállalással, mint Robert Musil, Tulajdonságok nélküli ember című regényének elemzése. Németül. És tényleg! – jutott eszembe hirtelen minden, ezzel még tartozom a sorsnak. Az említett mű ugyanis brutális méretű, ahogy a Libri oldalán jellemzik: hónapokra-évekre szóló, újra meg újra megkísértő szellemi kaland. Én pedig voltam olyan pofátlan, hogy néhány fejezet alapján elemzést írtam, ami aztán nyomtatásba került. Hihetetlen pimasz és merész ez a fiatalság! Ma már nem mernék ilyet tenni. Vezeklésül megfogadtam, hogy egyszer végig olvasom az emberpróbáló művet. Szóval, ez még vár rám.

A leg(faj)súlyosabbak közt volt még a „Művészetek története” portugál nyelven, amit valamikor a 90-es évek elején kaptam a ma is híres, lisszaboni Gulbekian Balett vezetőjétől. A Tavaszi Fesztiválon tolmácsoltam a társulatnak, és a színfalak mögötti nyelvezet akkora kihívást jelentett számomra, hogy az igazgató ezzel a könyvvel méltatta erőfeszítéseimet. Újabb bizonyíték arra, milyen bevállalós az ember, ha fiatal.

Majd egy római vonaljegy pottyant az ölembe egy 1997-es útikönyvből. Ezzel megérkeztem a férjemmel töltött életembe. Rómába utaztunk először együtt, útikönyvvel felfegyverkezve. Térkép, útikönyv, Elnézést Uram, merre van a Colosseum? Milyen régimódi ez is már.

Aztán Harry Potter első három kötet. Én eddig bírtam a zseniális történetet. Minden elismerésem az írónőé, de nekem ennyi fért bele két pici gyerek mellé. Szorosan mellettük Boccaccio Dekameronja, de csak mert színben oda passzolt. A pajzán történeteket soha, senkinek nem sikerült végig olvasnia.

Néhány rakás „minden családban van belőle egy” regény után megérkeztünk azokba az évekbe, amikor az emberfia nem olvas. Magának legalábbis nem. Helyette szaval, mondókázik és harminckétezerszer felolvas egy-egy mesét. Imádnivaló korszak ez, visszafejlődés és előrehaladás boldog elegye. Gazdag Erzsi, Weöres Sándor örök versei, Kipp Kopp és Boribon világa, Csipkerózsika & Co, Fésűs Éva lélekmelengető meséi és az ezekből ránk zúduló, kifogyhatatlan emlékáradat.

De egyszer minden véget ér. Jöhet a „most már én következem” korszak, vagyis az a pár év, amikor azt hiszed, hogy te jössz. Egy polcnyi agykontroll, önismeret, jóga és spiritualitás. Egy polcnyi önmegvalósítás és a neki járó halvány mosoly. Kellett, persze. Kicsit megfogtuk saját kezünket, hogy átvezessük magunkat a következő életfeladatokhoz.

És igen, a kötelező olvasmányok. Két teljes polc. Olyan puha kötésű, olcsó kiadásban, mert nem biztos, hogy bárki is elolvassa. Legtöbbjüknek rég megingott a státusza, a mai gyerekek semmit sem értenek belőlük, így amolyan kötelező is meg nem is módon nyomták le őket gyermekeink torkán. Van közte pár modernebb is, és azt sem mondom, hogy az összeset feleslegesen vettük meg. Valahogy művelni kell az online üzemmódba kapcsolt ifjúságot.

A legalsó polcra kerültek a „máshová nem fért be” csoport tagjai, élen a jutalomba kapott, csak a jóisten tudja kinek íródott könyvekkel. „Magyarország kastélyai” egy általános iskolai bizonyítványért, „Botanikus kertek Magyarországon” egy versenyért, és társai. Nem dobod ki, mert a gyerek jutalomba kapta, nem fér el sehol, pedig muszáj neki. Szóval ott vannak alul, rémesen porosak, lelógnak minden polcról, és mégis megússzák az összes szelektálást.

Végül a fiúgyermek mániás korszakainak emléket állító drabális méretű dinoszauruszos könyvek, autós, vulkános, országismeretes és egyéb tematikus kép és adathalmazok gyűjteményei, a szótárakat is bőven meghaladó súllyal. Maradnak, persze.

Ehhez képest a lánygyermek kiselejtezett, ilyen-olyan gimiről szóló regényei szinte észrevétlenül bújnak meg a véletlenül keletkezett résekben. Naná, hogy ők is maradnak.

De mit lehet innen leselejtezni, kérem szépen? A könyvespolc őrzi a családi történetet, akármit eltűntetsz innen, a lánc megszakad, a mese hiányos lesz. És ez így van jól. Most szép tiszta a polc, minden könyv a helyén van, és a „leporolt” film rendületlenül forog tovább.

Varga Mónika

MI AZ, HOGY 5 SZERETETNYELV?

MI AZ, HOGY 5 SZERETETNYELV?

SOK HÁZASSÁGOT és emberi kapcsolatot MENTETT MÁR MEG. Egyszerű, NEM KERÜL PÉNZBE és működik. Ennyi már elég kell legyen ahhoz, hogy felkeltse az érdeklődésünket, ha esetleg még nem hallottunk volna róla.

Harminc éve született, és húsz éve jelent meg először magyar fordításban Gary Chapman pszichológus teóriája az emberek közti SZERETETKÖZLÉS és a SZERETETFOGADÁS sajátságairól. Chapman évtizedeken át dolgozott párterapeutaként és eközben döbbent rá, hogy anyanyelvünkhöz hasonlóan létezik egy szeretetnyelvünk is, amely szintén neveltetésünk során alakul ki. Ez a „nyelv” nem más, mint ahogy kifejezzük szeretetünket partnerünk irányába, illetve az a mód, ahogy nekünk is a legnagyobb örömet lehet szerezni. Ezek az egyszerű kommunikációs csatornák alapvető fontosságúak két ember kapcsolatában. HA NEM ISMERJÜK a másikét, a felekben ÁLLANDÓ ELÉGEDETLENSÉG uralkodik és a kapcsolat szép csendben (vagy lármásan) elmérgesedik és tönkre megy.

Chapman számtalan PÁRKAPCSOLATOT hozott helyre felfedezése segítségével és már az egész világon alkalmazzák módszerét. A pszichológus kitalált egy beszédes fogalmat, az úgynevezett SZERETETTANKOT, amelyet egy kapcsolatban folyamatosan tölteni kell, hogy jól érezze magát a másik fél.

Mára az is világossá vált, hogy GYERMEKEINKKEL és környezetünk többi tagjával is sokkal zökkenőmentesebb viszonyt ápolhatunk, ha megtanuljuk, melyik szeretetnyelvet beszélik és rendszeresen feltöltjük a szeretettankjukat.

A dolog semmi komoly ismeretet nem kíván, mert az öt szeretetnyelv pillanatok alatt megérthető és kis gyakorlással elsajátítható. De nézzük, miről is van szó.

Chapman szerint az emberek nagy többsége alapvetően 5 féle mód egyikén fejezi ki szeretetét, vagy az ötből kettőt részesít előnyben, a többi pedig nagyjából hidegen hagyja.

  1. ELISMERŐ SZAVAK
  2. MINŐSÉGI IDŐ
  3. AJÁNDÉKOZÁS
  4. SZÍVESSÉGEK
  5. TESTI ÉRINTÉS

Az öt fogalom ismertetésekor általában mindenki törni kezdi a fejét, MELYIK LEHET RÁ JELLEMZŐ, vagy azonnal rávágja, hogy az övé egyértelmű. (A férfiak például kajánul megjegyzik, hogy természetesen az 5., mintha az csak a szexet jelenthetné.) A Chapman féle teszt kitöltése után bőven akadnak, akik elcsodálkoznak a saját eredményükön. A legmeglepőbb eredmények viszont párunkkal kapcsolatban szoktak előjönni, nem ritkán 25 év együttélés után.

Az öt fogalom önmagáért beszél, de egy kicsit azért fejtsük ki jobban.

1.ELISMERŐ SZAVAK.

Ha például a feleségnek ez a szeretetnyelve, hiába vásárolsz neki drága ajándékokat, hiába hordozod a tenyereden és végzel el helyette egy csomó mindent a háztartásban, ha elfelejted dicsérni őt. Egyszer csak azt veszed észre, mintha nem örülne az ajándékaidnak, vagy nem ízlene neki a vacsora, amit kifejezetten neki készítettél. Te egyre mérgesebb leszel rá, úgy véled, ennek a nőnek semmi sem jó. Miközben csak MEG KÉNE DICSÉRNED, milyen csinos ma, milyen finomat főzött, vagy mennyire nagyszerű anya. HA ISMERNÉD a szeretetnyelvét, TÖREDÉK ERŐFESZÍTÉSSEL elérhetnéd, hogy boldog és elégedett feleséged legyen. Sok férfi is ezt a szeretetnyelvet beszéli, és MAJD MEGŐRÜL egy kis elismerésért. Az asszony pedig saját szeretetnyelvén, mondjuk szívességeket tesz neki, vagy programokat szervez kettőjüknek. Majd megfeszül, hogy férjét elégedettnek lássa, de nem jön be a taps.  Mindössze annyit kellene mondania: Nagyszerű férj vagy Drágám, nagyra értékelem, hogy ennyit dolgozol a családért! Vagy: Csodálatos apa vagy, büszkék lehetnek rád a gyerekeink! Ezektől a mondatoktól töltődne fel a férj „SZERETETTANKJA”, ami eddig üresen állt.

Én alapvetően a GYERMEK-SZÜLŐ viszonnyal foglalkozom, és azért is tulajdonítok kiemelkedő jelentőséget a szeretetnyelvnek, mert komoly gondokat oldhat meg egy családon belül. Ha a SZÜLŐK megismerik és BESZÉLIK EGYMÁS SZERETETNYYELVÉT, a kapcsolatukban olyan szintű javulás következhet be, hogy az mindenképpen POZITÍV HATÁSSAL lesz gyermekeikre is. Ha pedig a gyermekét is megismerjük, az egész egyszerűen CSODÁKAT FOG TENNI!

2. MINŐSÉGI IDŐ

Nem is kérdés: modern világunk legnagyobb vesztesei, akik ezt a szeretetnyelvet beszélik. Rohanó, túlhajszolt hétköznapjainkban a minőségi együtt töltött időre egyszerűen NEM MARAD IDŐ. Pedig számos gyermeknek ez lenne a megoldás a problémáira. Nem egy családot ismertem, ahol a szülők reggeltől estig dolgoznak, a gyermeket ajándékkal, dicsérettel, ölelgetéssel és minden gyorsan letudható dologgal „szeretik”, ő pedig dacos, elégedetlen és folytonos harcban áll szüleivel. A szülők szerint hálátlan a kölyök, hiszen ők érte robotolnak éjjel-nappal és ők mindent megtesznek. Mindent, csak azt az egyet nem, amitől az a bizonyos szeretettank megtelik. Arra is látok példát, amikor a szülők sok szervezett programmal igyekeznek minőségi időt biztosítani gyermeküknek, de a gyermek csupán KÖTETLEN együttlétre vágyik. NEKI az a minőségi idő. Nem a kalandpark, nem a falmászás és főleg nem a kerti grillezés a harsány szomszédokkal.

3. AJÁNDÉKOZÁS

Nem kell pironkodni emiatt sem, vannak, akiket az ajándékok tesznek boldoggá. Ők esnek gyakran abba a hibába, hogy párjukat, vagy gyermeküket elhalmozzák ajándékokkal és sértődötten állapítják meg, milyen hálátlanok. Mert mindenki magából indul ki. Ez a közhely különösen igaz a szeretetnyelvre! Honnan tudhatnám, hogy minek örül más, ha az én szeretettankom az ajándékoktól telik meg? Chapman könyvéből, de akár ebből a cikkből is megtudhatod: csak végig kell próbálgatni az ötféle módot.

Szóval, ha gyermeked nem örül az ajándéknak, jöhetnek az elismerő szavak, a minőségi idő, a szívességek vagy a testi érintés. És a párodnál ugyanígy! Ha pedig téged nem tesz boldoggá a sok ajándék, akkor mondd el a párodnak, hogy csak egy ölelésre vágysz, vagy vigye már ki azt a fránya szemetet néha!

Itt most mondhatnád, hogy nem írtam igazat az elején, ez a szeretetnyelv ugyanis nem kis pénzbe kerül. Nyilván van, aki megteheti és méregdrága ajándékokat tud vásárolni, de ez a szeretetnyelv nem értékhez kötött (akinél meg az, az úgyis megtalálja az alkalmas partnert). Bármilyen aprósággal feltöltheted ennek az emberkének a szeretettankját. Gyerekeknél kiváló módszer, ha gyűjteni kezdenek valamit, így gyakran meg tudjuk őket lepni apróságokkal. Szóval a gesztus a lényeg, nem az érték!

4. SZÍVESSÉGEK

Ismersz olyan embert, aki folyton mindenféle szívességgel tukmál, el akar intézni neked ezt-meg azt, segítene ebben-abban, neked meg feláll a szőr a hátadon tőle és azt sem tudod, hogyan utasítsd vissza, amikkel bombáz? Legalább ennyire frusztráló lehet egy kapcsolatban, ha az egyik fél szeretetnyelve a szívességek, és ebből kiindulva állandó szívességekkel árasztja el párját vagy gyermekét. Sok ilyen szülőt látok. Majdnem felnőtt gyermekük helyett intézkednek, „majd én elrendezem helyette, ezt a gondot leveszem a válláról” gondolattól vezérelve. A gyerek meg pofákat vág, ég a többiek előtt és jól meg is haragszik. De anya csak teszi a szívességeket a gyereknek is, apának is. Miközben apa a testi érintésre vágyna, a percre pontos vacsora helyett sokkal inkább csókra és ölelésre hazaérkezéskor. A gyerek pedig elismerő szavakra. Arra, hogy ő csinálhassa végre, amit anya „elrendez” helyette és dicséretet kapjon érte. Hihetetlenül egyszerű dolgok ezek, nagyon érdemes odafigyelni rájuk.

5. TESTI ÉRINTÉS

Ez egy kicsit ingoványosabb terep, egyrészt, mert az intim szféránkba hatol, másrészt mert ez alatt nem (csak) a szexet értjük. Az emberek nagyjából két csoportba oszthatók a testi érintés terén. Egy részük igényli, szívesen ölel meg egy másik embert, könnyen ad puszit, szívesen érint meg másokat beszélgetés közben. Egy részük pedig viszolyog a testi érintéstől, kerüli az ölelést, vagy a testi közelséget. Ez kultúrától, neveltetéstől, gyermekkori tapasztalatoktól és még sok egyébtől függ, de mindenki tudja magáról, mit vált ki belőle más emberek érintése.

Egy kisgyermeknél még nagyon fontos a szülők testi érintése, az ölelés és puszilgatás elengedhetetlen a kiegyensúlyozott fejlődéshez. Itt még nincs kialakult szeretetnyelv, a szülői érintés tulajdonképpen feltölti a szeretettankot.  Ha egy szülő viszolyog ettől, ő is érintések nélkül nőtt fel, vagy esetleg valamilyen trauma érte, a kisgyermeknek nagyon fog hiányozni a szeretet effajta kifejezése és kihatással lesz további életére.

Komoly gondot jelent a későbbiekben is, ha a gyermek éppen a testi érintés szeretetnyelvét beszéli, a szülők pedig ölelés helyett ajándékot vesznek, külföldi nyaralásra viszik, össze-vissza dicsérik mindenki előtt, vagy körbe ugráljak szívességekkel. Gyakran csak a napi ölelés adag hiányzik, ami megoldaná a rossz jegyek, vagy a közönyösség problémáját.

DE MI VAN, HA ÉN NEM AZT A SZERETETNYELVET BESZÉLEM?

Végtelenül egyszerű a válasz: szereted a másikat, tehát VEDD AZ ERŐFESZÍTÉST és naponta/hetente egyszer-kétszer, vagy ahogy éppen kijön, beszéld az ő nyelvét!

  • Dicsérd, ha elismerő szavakra vágyik!
  • Tölts vele telefonmentes, számára is élvezetes minőségi időt!
  • Ajándékozd meg gyakran!
  • Tégy neki apró szívességeket!
  • Érintsd meg gyakran! Öleld át!

Kicsit erőszakold meg magad és tégy úgy, hogy a szeretett személy szeretettankját fel tudd tölteni! Hadd érezze, hogy szereted! Olyan hálás lesz érte, akkora változásokat fogsz tapasztalni, hogy a kezdeti erőfeszítés boldog megszokássá válik.

Különösen izgalmas feladat, ha több gyermeked van. Előfordulhat, hogy mindegyiknek más a szeretetnyelve. Ha mindegyikkel a saját nyelvén tudsz kommunikálni, nem győzöl majd csodálkozni! És ne feledkezz meg a párodról sem!

(Ha mélyebben érdekel a téma, olvasd el Gary Chapman könyveit!)

Varga Mónika