Első találkozás a tengerrel

Első találkozás a tengerrel

Újabb múltbéli kalandozásra hívlak, ahogy mostanában tenni szoktam. Azt hiszem, magam is menekülök a mai valóságból, vissza azokba az évekbe, amikor elindult végre valami pozitív. Haladtunk a szabadság felé, senki sem háborúzott körülöttünk, világméretű vírust nem ismertünk. Volt pár nyugodt év, száguldó infláció és fenyegető bizonytalanság nélkül. Abból volt bőven akkoriban, ami most a legjobban hiányzik: bizakodás és remény.

Jó volt fiatalnak lenni egy előre mutató időszakban, amikor sorra nyíltak meg előttünk a lehetőségek, bátran vetettük magunkat az egyre szabadabbá váló élet kalandjai közé. Én minden diákként megkeresett filléremet utazásra költöttem, így jutottam el a tengerre is. Az Adriára, természetesen. Mindez 36 évvel ezelőtt történt. Gyere velem, visszaviszlek egy kis időre!

Varga Mónika

MUTASD A KÖNYVESPOLCOD, MEGMONDOM KI VAGY!

MUTASD A KÖNYVESPOLCOD, MEGMONDOM KI VAGY!

Azt ugyan nem tudtam meg, ki vagyok, de egy biztos: felnőtt életem kisfilmjét néztem végig, miközben az agyonzsúfolt, porlepte könyvespolcunkat takarítottam. A kiváltó ok a tisztasági festés volt, a szándék pedig néhány szükségtelenné vált régi könyv antikváriumba adása, no meg némi helynyerés az újabb kiadványoknak.

Nem is sejtettem, mekkora utazásba kezdek, micsoda érzelmeket mozgat meg egy ilyen egyszerű művelet és milyen könnyű elfeledkezni róla, hogy tulajdonképpen csak takarítani szerettem volna.

A csupán létrával megközelíthető polcon emberemlékezet óta nem járt senki, így onnan az első érintéstől porfelhőt okádó óriási szótárak zúdultak a nyakamba. Nyomukban az addig háborítatlan pókhálók szövevényével és néhány azonosíthatatlan repülő tárggyal. Már szálltam is vissza velük egyetemi éveimbe, az akkoriban egyetlen helyen kapható, ritkaságnak számító, drága szótárak világába. Számomra legalább ekkorát szóltak akkor is, amikor végre sikerült beszereznem őket, mint ahogy most puffantak a földre annyi év mozdulatlanság után. Ma mindez ott van az interneten, gondoltam kicsit sajnálkozva, mit kezdjek én most már 10-20 kilónyi szótárral?

Rögtön ezután felbukkant a világoskék „Német nyelvtan”, amivel a korábban megírt, legkalandosabb puskázási történetemet éltem át. (a sztorit itt találod:) https://www.facebook.com/hozdkiazellenorzot/posts/pfbid0KY3gApG5aFCA829e1qWpAUaKohomP5dcdBRFxtsKoGK3L3yXtvVevujVEHzpGUqXl

Belelapoztam, és megkerestem azt a fejezetet, ami majdnem a szigorlatomba került. Mert emlékszem rá. Még most is. Vagy talán most megint.

Ami ezután csúszott ki a méretes könyvek közül, azt viszont rég elfeledtem. Megsárgult lapokat magába záró, egyetemi jegyzetként kiadott könyvecske volt, az akkori hallgatók által írt esszékkel. Köztük egy, az akkori Varga Mónikától, nem kisebb vállalással, mint Robert Musil, Tulajdonságok nélküli ember című regényének elemzése. Németül. És tényleg! – jutott eszembe hirtelen minden, ezzel még tartozom a sorsnak. Az említett mű ugyanis brutális méretű, ahogy a Libri oldalán jellemzik: hónapokra-évekre szóló, újra meg újra megkísértő szellemi kaland. Én pedig voltam olyan pofátlan, hogy néhány fejezet alapján elemzést írtam, ami aztán nyomtatásba került. Hihetetlen pimasz és merész ez a fiatalság! Ma már nem mernék ilyet tenni. Vezeklésül megfogadtam, hogy egyszer végig olvasom az emberpróbáló művet. Szóval, ez még vár rám.

A leg(faj)súlyosabbak közt volt még a „Művészetek története” portugál nyelven, amit valamikor a 90-es évek elején kaptam a ma is híres, lisszaboni Gulbekian Balett vezetőjétől. A Tavaszi Fesztiválon tolmácsoltam a társulatnak, és a színfalak mögötti nyelvezet akkora kihívást jelentett számomra, hogy az igazgató ezzel a könyvvel méltatta erőfeszítéseimet. Újabb bizonyíték arra, milyen bevállalós az ember, ha fiatal.

Majd egy római vonaljegy pottyant az ölembe egy 1997-es útikönyvből. Ezzel megérkeztem a férjemmel töltött életembe. Rómába utaztunk először együtt, útikönyvvel felfegyverkezve. Térkép, útikönyv, Elnézést Uram, merre van a Colosseum? Milyen régimódi ez is már.

Aztán Harry Potter első három kötet. Én eddig bírtam a zseniális történetet. Minden elismerésem az írónőé, de nekem ennyi fért bele két pici gyerek mellé. Szorosan mellettük Boccaccio Dekameronja, de csak mert színben oda passzolt. A pajzán történeteket soha, senkinek nem sikerült végig olvasnia.

Néhány rakás „minden családban van belőle egy” regény után megérkeztünk azokba az évekbe, amikor az emberfia nem olvas. Magának legalábbis nem. Helyette szaval, mondókázik és harminckétezerszer felolvas egy-egy mesét. Imádnivaló korszak ez, visszafejlődés és előrehaladás boldog elegye. Gazdag Erzsi, Weöres Sándor örök versei, Kipp Kopp és Boribon világa, Csipkerózsika & Co, Fésűs Éva lélekmelengető meséi és az ezekből ránk zúduló, kifogyhatatlan emlékáradat.

De egyszer minden véget ér. Jöhet a „most már én következem” korszak, vagyis az a pár év, amikor azt hiszed, hogy te jössz. Egy polcnyi agykontroll, önismeret, jóga és spiritualitás. Egy polcnyi önmegvalósítás és a neki járó halvány mosoly. Kellett, persze. Kicsit megfogtuk saját kezünket, hogy átvezessük magunkat a következő életfeladatokhoz.

És igen, a kötelező olvasmányok. Két teljes polc. Olyan puha kötésű, olcsó kiadásban, mert nem biztos, hogy bárki is elolvassa. Legtöbbjüknek rég megingott a státusza, a mai gyerekek semmit sem értenek belőlük, így amolyan kötelező is meg nem is módon nyomták le őket gyermekeink torkán. Van közte pár modernebb is, és azt sem mondom, hogy az összeset feleslegesen vettük meg. Valahogy művelni kell az online üzemmódba kapcsolt ifjúságot.

A legalsó polcra kerültek a „máshová nem fért be” csoport tagjai, élen a jutalomba kapott, csak a jóisten tudja kinek íródott könyvekkel. „Magyarország kastélyai” egy általános iskolai bizonyítványért, „Botanikus kertek Magyarországon” egy versenyért, és társai. Nem dobod ki, mert a gyerek jutalomba kapta, nem fér el sehol, pedig muszáj neki. Szóval ott vannak alul, rémesen porosak, lelógnak minden polcról, és mégis megússzák az összes szelektálást.

Végül a fiúgyermek mániás korszakainak emléket állító drabális méretű dinoszauruszos könyvek, autós, vulkános, országismeretes és egyéb tematikus kép és adathalmazok gyűjteményei, a szótárakat is bőven meghaladó súllyal. Maradnak, persze.

Ehhez képest a lánygyermek kiselejtezett, ilyen-olyan gimiről szóló regényei szinte észrevétlenül bújnak meg a véletlenül keletkezett résekben. Naná, hogy ők is maradnak.

De mit lehet innen leselejtezni, kérem szépen? A könyvespolc őrzi a családi történetet, akármit eltűntetsz innen, a lánc megszakad, a mese hiányos lesz. És ez így van jól. Most szép tiszta a polc, minden könyv a helyén van, és a „leporolt” film rendületlenül forog tovább.

Varga Mónika

MI AZ, HOGY 5 SZERETETNYELV?

MI AZ, HOGY 5 SZERETETNYELV?

SOK HÁZASSÁGOT és emberi kapcsolatot MENTETT MÁR MEG. Egyszerű, NEM KERÜL PÉNZBE és működik. Ennyi már elég kell legyen ahhoz, hogy felkeltse az érdeklődésünket, ha esetleg még nem hallottunk volna róla.

Harminc éve született, és húsz éve jelent meg először magyar fordításban Gary Chapman pszichológus teóriája az emberek közti SZERETETKÖZLÉS és a SZERETETFOGADÁS sajátságairól. Chapman évtizedeken át dolgozott párterapeutaként és eközben döbbent rá, hogy anyanyelvünkhöz hasonlóan létezik egy szeretetnyelvünk is, amely szintén neveltetésünk során alakul ki. Ez a „nyelv” nem más, mint ahogy kifejezzük szeretetünket partnerünk irányába, illetve az a mód, ahogy nekünk is a legnagyobb örömet lehet szerezni. Ezek az egyszerű kommunikációs csatornák alapvető fontosságúak két ember kapcsolatában. HA NEM ISMERJÜK a másikét, a felekben ÁLLANDÓ ELÉGEDETLENSÉG uralkodik és a kapcsolat szép csendben (vagy lármásan) elmérgesedik és tönkre megy.

Chapman számtalan PÁRKAPCSOLATOT hozott helyre felfedezése segítségével és már az egész világon alkalmazzák módszerét. A pszichológus kitalált egy beszédes fogalmat, az úgynevezett SZERETETTANKOT, amelyet egy kapcsolatban folyamatosan tölteni kell, hogy jól érezze magát a másik fél.

Mára az is világossá vált, hogy GYERMEKEINKKEL és környezetünk többi tagjával is sokkal zökkenőmentesebb viszonyt ápolhatunk, ha megtanuljuk, melyik szeretetnyelvet beszélik és rendszeresen feltöltjük a szeretettankjukat.

A dolog semmi komoly ismeretet nem kíván, mert az öt szeretetnyelv pillanatok alatt megérthető és kis gyakorlással elsajátítható. De nézzük, miről is van szó.

Chapman szerint az emberek nagy többsége alapvetően 5 féle mód egyikén fejezi ki szeretetét, vagy az ötből kettőt részesít előnyben, a többi pedig nagyjából hidegen hagyja.

  1. ELISMERŐ SZAVAK
  2. MINŐSÉGI IDŐ
  3. AJÁNDÉKOZÁS
  4. SZÍVESSÉGEK
  5. TESTI ÉRINTÉS

Az öt fogalom ismertetésekor általában mindenki törni kezdi a fejét, MELYIK LEHET RÁ JELLEMZŐ, vagy azonnal rávágja, hogy az övé egyértelmű. (A férfiak például kajánul megjegyzik, hogy természetesen az 5., mintha az csak a szexet jelenthetné.) A Chapman féle teszt kitöltése után bőven akadnak, akik elcsodálkoznak a saját eredményükön. A legmeglepőbb eredmények viszont párunkkal kapcsolatban szoktak előjönni, nem ritkán 25 év együttélés után.

Az öt fogalom önmagáért beszél, de egy kicsit azért fejtsük ki jobban.

1.ELISMERŐ SZAVAK.

Ha például a feleségnek ez a szeretetnyelve, hiába vásárolsz neki drága ajándékokat, hiába hordozod a tenyereden és végzel el helyette egy csomó mindent a háztartásban, ha elfelejted dicsérni őt. Egyszer csak azt veszed észre, mintha nem örülne az ajándékaidnak, vagy nem ízlene neki a vacsora, amit kifejezetten neki készítettél. Te egyre mérgesebb leszel rá, úgy véled, ennek a nőnek semmi sem jó. Miközben csak MEG KÉNE DICSÉRNED, milyen csinos ma, milyen finomat főzött, vagy mennyire nagyszerű anya. HA ISMERNÉD a szeretetnyelvét, TÖREDÉK ERŐFESZÍTÉSSEL elérhetnéd, hogy boldog és elégedett feleséged legyen. Sok férfi is ezt a szeretetnyelvet beszéli, és MAJD MEGŐRÜL egy kis elismerésért. Az asszony pedig saját szeretetnyelvén, mondjuk szívességeket tesz neki, vagy programokat szervez kettőjüknek. Majd megfeszül, hogy férjét elégedettnek lássa, de nem jön be a taps.  Mindössze annyit kellene mondania: Nagyszerű férj vagy Drágám, nagyra értékelem, hogy ennyit dolgozol a családért! Vagy: Csodálatos apa vagy, büszkék lehetnek rád a gyerekeink! Ezektől a mondatoktól töltődne fel a férj „SZERETETTANKJA”, ami eddig üresen állt.

Én alapvetően a GYERMEK-SZÜLŐ viszonnyal foglalkozom, és azért is tulajdonítok kiemelkedő jelentőséget a szeretetnyelvnek, mert komoly gondokat oldhat meg egy családon belül. Ha a SZÜLŐK megismerik és BESZÉLIK EGYMÁS SZERETETNYYELVÉT, a kapcsolatukban olyan szintű javulás következhet be, hogy az mindenképpen POZITÍV HATÁSSAL lesz gyermekeikre is. Ha pedig a gyermekét is megismerjük, az egész egyszerűen CSODÁKAT FOG TENNI!

2. MINŐSÉGI IDŐ

Nem is kérdés: modern világunk legnagyobb vesztesei, akik ezt a szeretetnyelvet beszélik. Rohanó, túlhajszolt hétköznapjainkban a minőségi együtt töltött időre egyszerűen NEM MARAD IDŐ. Pedig számos gyermeknek ez lenne a megoldás a problémáira. Nem egy családot ismertem, ahol a szülők reggeltől estig dolgoznak, a gyermeket ajándékkal, dicsérettel, ölelgetéssel és minden gyorsan letudható dologgal „szeretik”, ő pedig dacos, elégedetlen és folytonos harcban áll szüleivel. A szülők szerint hálátlan a kölyök, hiszen ők érte robotolnak éjjel-nappal és ők mindent megtesznek. Mindent, csak azt az egyet nem, amitől az a bizonyos szeretettank megtelik. Arra is látok példát, amikor a szülők sok szervezett programmal igyekeznek minőségi időt biztosítani gyermeküknek, de a gyermek csupán KÖTETLEN együttlétre vágyik. NEKI az a minőségi idő. Nem a kalandpark, nem a falmászás és főleg nem a kerti grillezés a harsány szomszédokkal.

3. AJÁNDÉKOZÁS

Nem kell pironkodni emiatt sem, vannak, akiket az ajándékok tesznek boldoggá. Ők esnek gyakran abba a hibába, hogy párjukat, vagy gyermeküket elhalmozzák ajándékokkal és sértődötten állapítják meg, milyen hálátlanok. Mert mindenki magából indul ki. Ez a közhely különösen igaz a szeretetnyelvre! Honnan tudhatnám, hogy minek örül más, ha az én szeretettankom az ajándékoktól telik meg? Chapman könyvéből, de akár ebből a cikkből is megtudhatod: csak végig kell próbálgatni az ötféle módot.

Szóval, ha gyermeked nem örül az ajándéknak, jöhetnek az elismerő szavak, a minőségi idő, a szívességek vagy a testi érintés. És a párodnál ugyanígy! Ha pedig téged nem tesz boldoggá a sok ajándék, akkor mondd el a párodnak, hogy csak egy ölelésre vágysz, vagy vigye már ki azt a fránya szemetet néha!

Itt most mondhatnád, hogy nem írtam igazat az elején, ez a szeretetnyelv ugyanis nem kis pénzbe kerül. Nyilván van, aki megteheti és méregdrága ajándékokat tud vásárolni, de ez a szeretetnyelv nem értékhez kötött (akinél meg az, az úgyis megtalálja az alkalmas partnert). Bármilyen aprósággal feltöltheted ennek az emberkének a szeretettankját. Gyerekeknél kiváló módszer, ha gyűjteni kezdenek valamit, így gyakran meg tudjuk őket lepni apróságokkal. Szóval a gesztus a lényeg, nem az érték!

4. SZÍVESSÉGEK

Ismersz olyan embert, aki folyton mindenféle szívességgel tukmál, el akar intézni neked ezt-meg azt, segítene ebben-abban, neked meg feláll a szőr a hátadon tőle és azt sem tudod, hogyan utasítsd vissza, amikkel bombáz? Legalább ennyire frusztráló lehet egy kapcsolatban, ha az egyik fél szeretetnyelve a szívességek, és ebből kiindulva állandó szívességekkel árasztja el párját vagy gyermekét. Sok ilyen szülőt látok. Majdnem felnőtt gyermekük helyett intézkednek, „majd én elrendezem helyette, ezt a gondot leveszem a válláról” gondolattól vezérelve. A gyerek meg pofákat vág, ég a többiek előtt és jól meg is haragszik. De anya csak teszi a szívességeket a gyereknek is, apának is. Miközben apa a testi érintésre vágyna, a percre pontos vacsora helyett sokkal inkább csókra és ölelésre hazaérkezéskor. A gyerek pedig elismerő szavakra. Arra, hogy ő csinálhassa végre, amit anya „elrendez” helyette és dicséretet kapjon érte. Hihetetlenül egyszerű dolgok ezek, nagyon érdemes odafigyelni rájuk.

5. TESTI ÉRINTÉS

Ez egy kicsit ingoványosabb terep, egyrészt, mert az intim szféránkba hatol, másrészt mert ez alatt nem (csak) a szexet értjük. Az emberek nagyjából két csoportba oszthatók a testi érintés terén. Egy részük igényli, szívesen ölel meg egy másik embert, könnyen ad puszit, szívesen érint meg másokat beszélgetés közben. Egy részük pedig viszolyog a testi érintéstől, kerüli az ölelést, vagy a testi közelséget. Ez kultúrától, neveltetéstől, gyermekkori tapasztalatoktól és még sok egyébtől függ, de mindenki tudja magáról, mit vált ki belőle más emberek érintése.

Egy kisgyermeknél még nagyon fontos a szülők testi érintése, az ölelés és puszilgatás elengedhetetlen a kiegyensúlyozott fejlődéshez. Itt még nincs kialakult szeretetnyelv, a szülői érintés tulajdonképpen feltölti a szeretettankot.  Ha egy szülő viszolyog ettől, ő is érintések nélkül nőtt fel, vagy esetleg valamilyen trauma érte, a kisgyermeknek nagyon fog hiányozni a szeretet effajta kifejezése és kihatással lesz további életére.

Komoly gondot jelent a későbbiekben is, ha a gyermek éppen a testi érintés szeretetnyelvét beszéli, a szülők pedig ölelés helyett ajándékot vesznek, külföldi nyaralásra viszik, össze-vissza dicsérik mindenki előtt, vagy körbe ugráljak szívességekkel. Gyakran csak a napi ölelés adag hiányzik, ami megoldaná a rossz jegyek, vagy a közönyösség problémáját.

DE MI VAN, HA ÉN NEM AZT A SZERETETNYELVET BESZÉLEM?

Végtelenül egyszerű a válasz: szereted a másikat, tehát VEDD AZ ERŐFESZÍTÉST és naponta/hetente egyszer-kétszer, vagy ahogy éppen kijön, beszéld az ő nyelvét!

  • Dicsérd, ha elismerő szavakra vágyik!
  • Tölts vele telefonmentes, számára is élvezetes minőségi időt!
  • Ajándékozd meg gyakran!
  • Tégy neki apró szívességeket!
  • Érintsd meg gyakran! Öleld át!

Kicsit erőszakold meg magad és tégy úgy, hogy a szeretett személy szeretettankját fel tudd tölteni! Hadd érezze, hogy szereted! Olyan hálás lesz érte, akkora változásokat fogsz tapasztalni, hogy a kezdeti erőfeszítés boldog megszokássá válik.

Különösen izgalmas feladat, ha több gyermeked van. Előfordulhat, hogy mindegyiknek más a szeretetnyelve. Ha mindegyikkel a saját nyelvén tudsz kommunikálni, nem győzöl majd csodálkozni! És ne feledkezz meg a párodról sem!

(Ha mélyebben érdekel a téma, olvasd el Gary Chapman könyveit!)

Varga Mónika

Utazzunk a múltba

Utazzunk a múltba

A nyári írásaim keretében szeretettel meghívlak az annokalandok.hu oldalamra, ahol két újabb történetet találsz diákkori utazásaimból. Elmesélem, hogyan sikerült eljutnom Kubába 1989-ben, a lengyelországi inflációnak köszönhetően, illetve az első repülésem kapcsán az 1985-ös NDK-ról mesélek. Remélem tetszenek ezek az írásaim is. Kellemes szórakozást kívánok! Hamarosan jelentkezem a megszokott témákkal is.

Varga Mónika

A baki

A baki

A nyárra sztorikat ígértem és könnyebb olvasmányokat. Előre elnézést kérek, hogy még így sem tágítok azonnal az iskola témától, de talán ez elnézhető egy tanárnak.

Elsőként mesélek a tanári pályám legkínosabb bakijáról, egy olyan tévedésről, amelyre azóta sem találom a magyarázatot. Egy egész osztály előtt állva történt, így picit több volt, mint kellemetlen.

Miért döntöttem úgy, hogy elmesélem? Mert a mai tökéletesség-mániás világunkban mintha mindenütt ki lenne táblázva: TÉVEDNI ÉS HIBÁZNI TILOS! Ha hibázunk, minimum szégyelljük magunkat, esetleg letagadjuk, bűnbakot keresünk, vagy fennhangon hülyézzük magunkat.

Már kisgyermekeknél is megfigyelhető ez a tendencia, vagyis túlságosan korán megtanulunk a hibákon bosszankodni, hárítani, magyarázkodni. Ahelyett, hogy elfogadnánk a tévedés jogát és a fejlődés elősegítőjeként tekintenénk rá.

Én friss diplomás nyelvtanárként az akkori Külkereskedelmi Főiskola diákjai előtt éltem meg ÉLETEM EGYIK LEGNAGYOBB BLAMÁZSÁT. Négy év portugál nyelvi tanulmányok, több hónapos portugáliai tartózkodás és második nyelvtanári diplomám birtokában bátran vállaltam el egy HELYETTESÍTŐ ÁLLÁST az említett intézményben. Nálam alig fiatalabb, vidám kis csapatot kellett átvennem egy fél évre és lelkesen tettem is a dolgom, ahogy kellett.

Egyszer aztán a TÁBLÁRA KEZDTEM ÍRNI, talán éppen a fiútestvér szót, amely a következőképpen néz ki: irmão. Gépi írással meg sem tudom mutatni, én hogyan írtam fel, de azt a KIS HULLÁMOS JELECSKÉT az “a” felett én hosszan elnyújtva a két utolsó hang fölé írtam. Minden ilyen végződésű szóban, hiszen meg voltam győződve róla, hogy a két utolsó hang összekapcsolására szolgál. Akkoriban MÉG MINDENT KÉZZEL ÍRTUNK, és ez a TÉVEDÉSEM senkinek sem tűnt fel a tanulmányaim során.

A fiatalok viszont megkérdezték, MIÉRT ÍROM ÍGY, ők úgy tanulták, a hullámot csak az “a” hang fölé kell írni. Nagy komolyan magyarázni kezdtem, hogy az a jel a két hangot kapcsolja össze egy érdekes orrhanggá és azért kell a két betű fölé írni.

Tanítványaim ezután megmutatták nekem a főiskolától kapott tananyagukat, ahol feketén fehéren ott állt a SZABÁLY, AMIT ÉN KORÁBBAN SOHA NEM LÁTTAM.

A mai napig picit behúzom a nyakam, amikor eszembe jut az az émelygő rosszullét, ami akkor úrrá lett rajtam. Hogy létezhet, hogy lediplomáztam egy nyelvből, tengernyi irodalmat olvastam el és soha nem tűnt fel, hol is van pontosan az a kis izé? És ennek pont egy főiskolai órán, egy csapat diák előtt kell kiderülnie?

Egy kis ideig az ájulás környékezett, nem tudom, vajon a döbbenetem vagy a teljes leégéstől való félelmem volt erősebb. Amikor észhez tértem, valahogy ösztönösen azt tettem, amit mondjuk baráti körben is tettem volna.

Kifejeztem ŐSZINTE megdöbbenésemet. Elmondtam KERTELÉS NÉLKÜL, hogy nekem bizony fogalmam sem volt a kis idegesítő írásjel megfelelő helyéről és elképzelésem sincs, hogyan nem derült erre fény az egyetemi évek alatt. Aztán még hozzátettem: “Már ezért megérte elvállalnom ezt a helyettesítést, hiszen most én tanultam valamit a diákoktól, RÖGTÖN AZ ELSŐ ÓRÁN. Ezekután kíváncsian várom a folytatást!”

Mérhetetlen szimpátiával fogadták ezt a vallomást. Nagy sztori volt nekik is, tulajdonképpen jót mulattak rajta. Én meg szépen lassan elfogadtam, hogy ez tényleg velem történt, és ma már azt is tudom: NINCS EZZEL SEMMI BAJ. Tévedni emberi dolog, ekkorát is, meg ennyi ember előtt is. CSAK BE KELL ISMERNI, el kell fogadni és hasznosítani kell arra, amire lehetséges.

Nekem szimpátiát és baráti légkört hozott, zökkenőmentes és szeretetteljes együttműködést a hátralévő félévre. Amit kezdetben pokoli kínosnak éltem meg, az idővel elmesélhető történetté szelídült. Ott a Főiskolán egyébként soha többet nem jött szóba.

Ha magyarázkodásba kezdek, bűnbakot keresek, lehülyézem magam, vagy vitába bonyolódom, bizonyára nem ez lett volna a végkifejlet.

Ennek lassan 30 éve, mégsem halványodik az emlék. Azt hiszem annyira cikinek éreztem a helyzetet, hogy akkor ott egy életre elégettem az erre szánt összes energiát.

Nagyon régóta EGY PILLANATIG SEM SZÉGYELLEM MÁR, ha hibázom, vagy nem tudok valamit, és ugyanerre buzdítom a diákjaimat is. Nem győzöm hangsúlyozni például, hogy a házi feladatnak nem kell hibátlannak lennie, ugyanis gyakorlásra szolgál. A hibák közös javításával fejlődünk és leszünk napról napra okosabbak. A hibákért sűrűn elnézést kérő gyerekeket pedig rendre arra kérem, ne szabadkozzanak emiatt, kezeljék a helyén a tévedést, és tanuljanak belőle.

Bármekkora közhelyek, ezredszer is aláírom: Csak az nem téved, aki nem csinál semmit, illetve: Senki sem tud mindent.

Ja, és majd elfelejtettem! Itt a nyár, most kell csinálni azt a SEMMIT! Jó sokat belőle. A pihenéshez pedig akár olvashatod az írásaimat is. A sztorik mellett további meglepetésekkel készülök. Várlak vissza!

Varga Mónika