NEM VAGYOK A SZÁMUKRA MEGFELELŐ GYEREK

NEM VAGYOK A SZÁMUKRA MEGFELELŐ GYEREK

Sally Rooney valószínűleg maga sem gondolta, milyen fergeteges karriert futnak be önéletrajzi elemekkel átszőtt, kesernyés hangulatú regényei. A MAI FIATALOK ÉLETÉT szokatlanul őszinte és NYERS megvilágításban tálaló írónő egy csapásra meghódította a világot, mindössze 26 évesen. Legnépszerűbb művéből filmsorozat készült, Sally Rooney-t olvasni rövid idő alatt „menő” lett. A szereplők vergődéseiben MAGUKRA ISMERŐ fiatalok milliói olvassák rajongó áhítattal „saját sztorijaikat” irodalmi formába öntve.

Rooney hangosabb kritikusai azt nehezményezik, hogy szereplői rendre nyugat-európai fehér, privilegizált középosztálybeli fiatalok, akik arról PANASZKODNAK, hogy az életük rossz.

Kelet-európai szülőként én is nehezen vettem az akadályokat, bevallom. Az idegesítően kiábrándító és/vagy megrekedt helyzeteket leíró, összefüggéseket és magyarázatokat alig kínáló, történésnek sem mondható monoton szövegfolyam komoly kihívást jelentett számomra. Teljesen bele kell merülni ahhoz, hogy meglássuk, mitől imádják mégis olyan sokan Rooney könyveit, azaz mások „nyavalygásait” olvasni.

Szerintem az a titok, hogy akadt valaki, aki FIATALSÁGA NEHÉZSÉGEIT AZON FRISSÉBEN papírra vetette. Nem idős korában kezdett elmerengeni rajta, nem akkor írt róla, amikor már az emlékezet rostáján a fele kihullott, megszépült, átalakult. (Az ilyen műveket a fiatalok úgyis alig olvassák.) Ez a lány JELENIDŐBEN írja le a fiatal felnőtt élet nyűgjeit, komolyabb elemezgetés nélkül VÁGJA AZ ARCUNKBA azt, ami van. A kilátástalannak ítélt jövőt, a korlátozott érzelmi intelligenciájú közegben felnövekedett fiatalok fogódzók nélküli útkeresését. Vagy talán még útkeresés sincs, csak bizonytalan kóválygás egy érthetetlen világban. Ahogy a fiatalok érzik magukat. És pont ettől lett olyan rettentően népszerű.

SZÜLŐKÉNT, egy másik generáció tagjaként bennem szinte végig dolgozott az ellenállás, hogy nem létezik ilyen. Nem lehet minden ennyire pocsék, ilyen zavaros. Hol van az akarat a változtatásra? Mikor lesz már végre valami megoldásféle? Az italon, a cigarettán és szexen kívül tényleg semmi nem jelent már menedéket?

Aztán rájöttem: ezek nem a megoldás könyvei. Inkább a fiatalok naplói, egyfajta igazolása a megélt szenvedéseknek, kegyetlen tükör, de ugyanakkor bizonyosság arról is, nem vagy egyedül a gondjaiddal! A kérdés sokkal inkább az: mi romlott el és hol romlott el?

A szülőknek SZEMFELNYITÓ írások, amennyiben képesek végig olvasni őket minden olyan szándéktól mentesen, amit az ember egy könyvtől általában elvár. Nem lesz esemény, izgalom, megoldás, vagy akár különösebb történet sem. Lesznek viszont filmszerű, apróbb történések formájában kivetített LELKI VÍVÓDÁSOK, írásos formában.

És megérkezik az is, amire titkon végig számítottam, előkerülnek a SZÜLŐK és a hozzájuk kapcsolt ÉRZELMEK, EMLÉKEK, FÉLELMEK. Alig két oldal, szinte észrevétlenül bújik meg a „Hová lettél szép, világ” című kötet vége felé. Pont olyan mellékesen szúrta be ide az írónő, amilyen mellékesnek tűnik szinte minden, ami ezekkel a fiatalokkal történik. Füves cigi és bor kíséretében egy laza „na jólvan, akkor beszéljünk a szüleinkről, ha már úgysincs jobb dolgunk” keretbe szorítva, pillanatok alatt rövid elemzéseket kapunk a SZEREPLŐK GYERMEKKORÁRÓL, pontosabban annak saját érzékelésükön átszűrt változatáról. Vádló szándék nélküli vádak, gyenge magyarázkodási kísérletek, érdektelennek feltüntetett meghatározó érzések uralják ezt a zseniális két oldalt.

Most ez következik, RÉSZLET Sally Rooney Hová lettél, szép világ című 2021-ben megjelent, világsikerű regényéből:

„Felix az asztal fölött odanyújtotta neki a spanglit. Alice éppen a szüleiről mesélt…Te már tudod, mondta Alice Eileennak. Már találkoztál velük. Mm, felelte Eileen. Régen. De folytasd. Alice visszafordult a többiek felé: Anyámmal kevésbé bonyolult a helyzet, mert ő és az öcsém fojtogatóan közel állnak egymáshoz. Engem meg anyám eleve sosem szeretett igazán.

Tényleg?, kérdezte Felix. Ez fura. Engem imádott az anyám. Én voltam a szeme fénye. Ami elég szomorú, tekintve, hogy elcseszett alak lettem. De ő rajongott értem, isten tudja miért.

Nem is vagy elcseszett, jegyezte meg Alice.

És te?, fordult Felix Simonhoz. Anya kedvence voltál?

Én egyke voltam, felelte Simon. De igen, anyám nagyon szeretett. Mármint még mindig nagyon szeret. Forgatta a borospohár talpát az asztallapon. Nem az életem legkönnyebb kapcsolata, tette hozzá. Azt hiszem, néha nyugtalanítom is. Például ha a karrieremről vagy bizonyos döntéseimről van szó. Nyilván azért, mert vannak barátai, akiknek ugyanannyi idősek gyerekei, mint én, és mind orvosok meg ügyvédek, és gyerekeik vannak. Én meg alapvetően egy országgyűlés asszisztens vagyok, akinek barátnője sincs. Nem csodálom, hogy anyám néha nem érti ezt. Én sem tudom, mi történt az életemmel.

Felix köhintett. De a te munkád fontos, nem? Simon körülnézett, mintha meglepné a kérdés. Te jó ég, dehogy, válaszolta. Egyébként nem hiszem, hogy anyámat annyira foglalkoztatná a társadalmi státusz. Biztosan szerette volna, ha a fiából orvos lesz, de nem hiszem, hogy csalódott bennem, amiért nem akartam az lenni. Felix odanyújtotta neki a spanglit, Simon elfogadta. Mi nem igazán szoktunk komoly beszélgetéseket folytatni, tette hozzá. Ő nem szereti a komoly dolgokat, csak arra vágyik, hogy mindenki kijöjjön egymással. Azt hiszem, bizonyos értelemben fél tőlem. Amitől én meg szörnyen érzem magamat. Röviden beleszívott a spangliba, kifújta a füstöt, folytatta: Mindig bűntudatom van, amikor a szüleimre gondolok. De nem az ő hibájuk, én NEM VAGYOK A SZÁMUKRA MEGFELELŐ GYEREK.

De erről te nem tehetsz, szólt közbe Alice.

Eileen feszült figyelemmel követte a beszélgetést, állkapcsát összeszorította, arcára félmosoly dermedt.

És te Eileen?, kérdezte tőle Felix. Jól kijössz a szüleiddel? Eileent mintha meglepte volna a kérdés. Ó, mondta. Majd némi szünet után: Nem vészesek. Van egy totál gáz nővérem, akitől mindketten félnek. Gyermekkorunkban pokollá tette az életemet. Ezt leszámítva egész jó fejek.

Ő ment most férjhez, pontosított Felix.

Igen, ő Lola. Nem gonosz, csak merő káosz. És talán egy kicsit mégis gonosz néha. Az iskolában nagyon népszerű volt, én meg egy lúzer, nekem szó szerint egyetlen barátom sem volt. Ha jobban belegondolok, szerencse, hogy nem öltem meg magamat, mert csomószor gondoltam rá…

És persze a szüleink ismerték egymást. Anyámnak valójában kissebrendűségi komplexusa van Simon anyjával szemben. Szenteste Simon és a szülei minden évben átjönnek hozzánk koccintani, és mi előtte pincétől padlásig végigsúroljuk az egész házat. Szép törülközőket teszünk ki a fürdőszobába. Tudjátok, milyen az.

Felix ismét dohányzott, nekidőlt a falnak. És mi a véleményük Alice-ről?, tudakolta.

Eileen ránézett. Kinek, a szüleimnek? Felix bólintott. Hát igen, felelte Eileen. Találkoztak párszor. De nem ismerik egymást valami jól.

Nem bírnak, mosolygott Alice…

Nem, ingatta a fejét Eileen. Nem igaz, hogy nem bírják.

Sosem tetszett nekik, hogy az egyetem alatt együtt laktunk, folytatta Alice. Azt akarták, hogy Eileen kedves középosztálybeli lányokkal barátkozzon…. most meg, hogy sikeres lettem, neheztelnek rám, tette hozzá.”

Eddig az idézet. Engem EZEN A PONTON SZÓLÍTOTT MEG IGAZÁN a könyv és itt kaptam némi magyarázatfélét, egy kis segítséget a miértekhez, ami az én generációmnak még olyan de olyan fontos!

Lehet, hogy Rooney kicsit sznob, lehet, hogy a jómódúak elkényeztetett nyafogása az idegeire megy azoknak, akik a napi megélhetésért küzdenek. Lehet mindezért utálni, vagy nem olvasni a szemtelenül fiatalon híressé vált írónőt, szülőként viszont mindenképpen ÉRDEMES BELEKÓSTOLNI. Már csak azért is, mert a fiatalok imádják, látnak benne valamit, amivel azonosulni tudnak, és mint az idézetből látszik, a közönyt színlelő fiatal felnőttek is voltak gyermekek, és nem maguktól lettek ilyenek.

Ők is elemzik az életüket, keresik az okokat, amelyek döntő részben GYERMEKKORUKBAN ÉS SZÜLEIKKEL VALÓ VISZONYUKBAN gyökereznek. Sokan közülük próbálják ezt bagatellizálni, egyszerűen lúzernek nevezik magukat, mások aránytalanul nagy mértékben hibáztatják a szülőket, a sorsot, vagy bármit kilátástalannak vélt helyzetük és (tanult) tehetetlenségük miatt.

Én is untam Rooney könyveit jó pár helyen. Én is haragudtam rá, csodálkoztam, mi ebben a jó, de a második kötetben jöttem rá, hogy egyszerűen belevisz minket a fiatalok gondolatvilágába.

TANÁRKÉNT gyakran hangoztatom, hogy a fiatalok megismerése csak úgy lehetséges, ha furcsaságaikat megpróbáljuk körüljárni, „megérteni”, méghozzá érdeklődéssel és részvétellel! Az „ez hülyeség” típusú elutasítás, az „én koromban ez másképp volt” mantra  nem vezet semmilyen eredményre. Ismeretek kellenek fiataljainkról, ha már gyermekkorukban nem sikerült jobban megismerni és vezetgetni őket.

Hát Rooney szállítja nekünk ezeket az ismereteket, csak győzzük feldolgozni!

És ha csak két oldalban is, de mesteri módon összefoglalva ott ordít a regény végén a GYERMEKKOR JELENTŐSÉGE, A SZÜLŐK SZEREPE, ami írásaim állandó témája.

Az én gondolataimat egy élhetőbb gyermekkorról a „Beírás felnőtteknek” című könyvemben találod. A könyv 30 éves (magán)tanári tapasztalatom alapján pont azért született, hogy az ott leírtak betartásával boldogabb, kiegyensúlyozottabb fiatalokat nevelhessünk, hogy egyetlen ember se gondolhassa, nem ő volt a megfelelő gyermek a szülei számára.

www.hozdkaizellenorzot.hu/konyvem

Varga Mónika

Káosz felsőfokon

Káosz felsőfokon

Ígértem egy kis segítséget szülők számára ahhoz az útvesztőhöz, amelybe belesodort minket az egyre kiismerhetetlenebbé váló „világ”. Pontosabban a hatalmon lévők szűnni nem akaró torzsalkodása miatt állandósult fenyegetettség érzése, az életünket átszövő hamis, manipulatív információáradat és az ebből adódó teljes bizonytalanság.

A régi jó szülői bölcsesség, a józan ésszel felfogható kilátások megfogalmazása, a valamennyire biztos támpontok kijelölése gyermekünk jövője érdekében gyakorlatilag lehetetlenné vált.

Mit tehet a szülő ilyen körülmények között? Hogyan vezesse át gyermekét ezen a feszültségtől és gyűlölettől lángoló hadszíntéren, amit jelenleg hétköznapi életnek nevezünk?

Szülőként és szakemberként gyakran megkérdezzük a nálunk is idősebbeket, mit tettek a történelem korábbi, kaotikus és megpróbáltatásokkal teli időszakaiban. Évszázados bölcsességeket hallunk tőlük, mint például a napi problémákra fókuszáló gondolkodásmód az állandó jövőfélelem helyett; a takarékoskodás és az önellátás forszírozása a megszállott vásárlás helyett; közösségben gondolkodás és összefogás az egyéni versenyfutás helyett; az egyszerű dolgok felett érzett öröm az „egyre többet és többet akarok” kényszeres vágyakozás helyett; és így tovább.

Mind egytől egyig igaz és megfontolandó tanács, az irány nagyon jó, ha ilyesmikkel próbálkozunk. Egy baj van csak velük: ma már képtelenség függetleníteni magunkat attól az elviselhetetlen információ-hazugság cunamitól, ami 24 órában ömlik ránk mindenhonnan! Hiszen éppen emiatt nem tudunk az öregek jól bevált módszereit követve élni.

Míg régen hallottunk ezt-azt, hazudtak nekünk kisebbeket és nagyobbakat, ma reggeltől estig halljuk és olvassuk a reklám- vagy propaganda célból született „tényeket”, hangulat- és pánikkeltő híreszteléseket, így aztán halvány fogalmunk sincs róla, mit hihetünk el.

Hogyan szedjük ki ebből az örvényből magunkat és gyermekünket? 

A tutit mi sem tudjuk. De akkor mit mondjunk a gyereknek?

Én ezeket mondanám el:

  1. Ma már nem létezik tuti igazság, cáfolhatatlan tény.

Győzzük meg, hogy a médiából ránk zúduló „állítások” 99 százaléka azért született, hogy valaki pénzt keressen vele, hogy a szerzője, vagy a megbízói jól járjanak. SENKI nem azért dob be a köztudatba egy hírt, hogy NEKED jó legyen, hanem azért, hogy Ő haszonra, előnyre tegyen szert!!! Ha ezt megérti valaki már gyermekkorában, óriási előnnyel indulhat a felnőtt életbe. Nem azt kell megértenie, hogy mindenki gazember, csak azt, hogy minden hírnek szánt állítás mögött anyagi/hatalmi érdekek húzódnak.

Mutasd meg neki mondjuk az egészséges életmódról, a telefonok sugárzásáról, bizonyos dolgok előnyös vagy hátrányos tulajdonságairól írt ellentmondásos cikkeket! Hadd lássa, hogy bármi lehet életmentő és halálosan pusztító is, annak függvényében, hogyan tudok pénzt keresni vele! Ha teljes kiőrlésű búzából készült termékeket árulok, akkor a gyilkos fehérliszttel riogatom a népeket, ha ellenkező érdekek vezérelnek, akkor a teljes kiőrlésű gabonák rákkeltő hatásairól cikkezem. És ezt bármivel megtehetem. A politika mást sem tesz, minden felhasználható eseményt az aktuális érdekeknek megfelelően színez újra. Nézz utána, keress ilyen ellentmondásokat és mutasd meg gyermekednek! Ma már nem létezik tuti igazság, szó szerint senkinek sem lehet hinni. Akármennyire vadul hangzik, egyik legfontosabb tudása ez lesz gyermekednek!

2. Hajlamosak vagyunk igaznak vélni, amit többen állítanak.

Márpedig az emberi természet sajnos hajlamos igaznak vélni, amit többen állítanak, miáltal képtelenségek vagy számunkra teljesen irreleváns marhaságok tömegét kezdjük elhinni. Erre alapoznak a reklámok a milliónyi ismétléssel és erre alapoz a politikai propaganda is.

Talán sokak számára ismert az a kísérlet, amikor egy jó pár beavatott résztvevővel és néhány kísérleti alannyal létrehoznak egy csoportot, tagjainak pedig egészen egyszerű kérdésekre kell a helyes választ megjelölniük. A kísérlet tudásszint mérésnek van álcázva, valójában a „sokaság egyénre gyakorolt hatását” kutatja. A beavatottak feladata, hogy a rossz választ nevezzék meg helyesnek, a kutatók pedig a kísérleti alanyok reakciójára kíváncsiak. Még a legbanálisabb kérdésekben is az alanyok jelentős százaléka átváltoztatta válaszát a helytelenre, miután a többség azt állította, hogy az a helyes. És ez egy RETTENETES tény. Erről minden gyermeknek tudnia kell, amint megérik arra, hogy ilyesmiről beszélgetni lehet vele. Tanítsd arra, hogy óriási TÉVHIT, hogy a többségnek mindig igaza van. Mesélj neki a történelemről, a keresztes háborúkról, a fasizmusról, a kommunizmusról és így tovább. Hová vezetett, amikor az emberek azt hitték, a többségnek mindig igaza van? A többség birkamód bégeti, amit a többi birka béget, mivel ez „állati lényünk” része, csak akkor tudunk innen kitörni, ha tudatosítjuk magunkban a helyzet groteszkségét. Semmi nem lehet „helyes”, akárhányan is bégetik egyszerre, ha Te tisztában vagy vele, hogy rossz.

Amikor alap nélkül szajkózott „tények” esetében felteszem valakinek a kérdést: Honnan tudod te ezt? mindig azt a választ kapom: azt mondják, ott van a neten, ezt zengi a tévé, mindenhol ezt olvasom. Hát erről van szó, ez a világ DRÁMÁJA, ami újból és újból romlásba dönti. Abban az illúzióban élünk, hogy ha én is ugyanazt mondom, mint a többiek, ha egy csapatban kiabálhatok másokkal, akkor tájékozott vagyok, tartozom valahová. Ezért tart itt a világ, ahol. A TE GYEREKED TALÁN TEHETNÉ EZT MÁSKÉPP! TANÍTSD MEG NEKI!

3. Szinte bármit hajlandóak vagyunk megtenni, ha felsőbb parancsra tesszük.

Ezt az állítást is híres kísérletek támasztják alá. A kísérleti alany egy „kísérletvezető” utasításai szerint, egy gomb megnyomásával, egyre erősödő áramütéssel kell büntesse a hibás válaszokat adó másik személyt. Utóbbi egy beépített ember, aki felszisszen majd hangosan kiabál az állítólagos áramütések hatására. Már az is megrökönyödésre ad okot, hogy nem áll fel és tiltakozik azonnal a kísérleti alany, amikor megtudja, mit kell tennie egy másik emberrel. Ami ezután jön, az meg egész egyszerűen elképesztő. A „vezető” utasítására akár halálos áramütésig is elmennek egyes kísérleti alanyok. A vezető jelenlétében sokkal kegyetlenebbé válnak, annak távollétében előbb abbahagyják a „kínzást”. Amikor szemtől-szemben látják az áramütés szenvedő alanyát, akkor jóval kevesebben mennek el ilyen messzire, amikor viszont egy másik helységből csak a kiáltásait hallják, tehát az áldozat távollétében, jóval tovább mennek a gonoszságban. Ez is egy rettenetes tény.

Nem szorul magyarázatra, miért rontanak egymásra országok, ölnek halomra emberek másik embereket. Miért szidunk számunkra teljesen ismeretlen távoli népeket, népcsoportokat, embereket, anélkül, hogy bármi valósat tudnánk róluk. Ezért üvöltünk parancsra baromságokat, tudatlanul és értelmetlenül. EZT MESÉLD EL GYERMEKEDENEK! Ő NE LEGYEN ILYEN, HA FELNŐ!

A negyedik pont ugyan nem jár olyan súlyos következményekkel, mint a fent leírtak, de fontos, hogy ezzel is tisztában legyenek gyermekeink. Hiszékenységünket, a többség véleményébe vetett vak hitünket és az információ állandó ismételgetésének trükkjét kihasználva működik az összes NEKED szánt kihagyhatatlan AKCIÓ is. Tudd tehát azt is:

4. A LEÁRAZÁS, ENGEDMÉNY, INGYENES akármi NEM ÉRTED történik.

Jaj, de rendesek, hogy leárazták ezt a terméket! Most akkor megvesszük, ugye? áradozik a fiatal, amikor egy röhejesen túlárazott kütyüt egyszer csak féláron kezdenek kínálni. Nyakukon maradt a készlet fele, de még így is vaskos haszon marad rajta, szóval futás bolondok, vegyétek! Ingyenes első hónap számlanyitás esetén; húszezer forint „ajándék” előfizetés vásárlásakor, csak MOST csak NEKED akció még három percig, elő- és utó Black Friday, és az összes ehhez hasonló nép-hülyítés ELLEN is be kellene oltanunk gyermekeinket. Ne higgy EZEKBEN a mesékben! Nem neked lesz jó, hanem annak, aki megszabadul végre a nyakán maradt árukészlettől. Ne fuss a tömeg után, ne csináld ugyanazt, amit ők, mert ők sokan vannak! NEM EZ A HELYES IRÁNY!

Egyetértek azzal a mondással, miszerint: Nem érdemes felizgatni magunkat olyan történéseken, amiket nem, vagy csak nagyon csekély mértékben tudunk befolyásolni. Ez a tanács használható is volt mindaddig, amíg feldolgozható mennyiségű információból kellett szűrnünk. Mára a minket elárasztó információ mennyisége feldolgozhatatlan, így csak úgy tudjuk józan eszünket megőrizni, ha döntő többségét nem hallgatjuk meg. Beszűkítjük a csatornákat, saját józan eszünk, erkölcsi meggyőződésünk és fejlődésünk szempontjából releváns tudnivalókkal foglalkozunk és vesszük körül magunkat. Nincs más választásunk.

És ha már nekünk szülőknek dereng valami, akkor ERRE KELL MEGTANÍTANI gyermekeinket is. Illetve, ha az evolúció ebben a technika irányította világban is tud adaptív lenni, akkor fiataljaink maguktól is ráébrednek erre, és lekapcsolják a zavaró csatornákat. Ahogy a Facebook-ot is elhagyták százezerszámra, kiemelve magukat a szándékosan behajított koncokon vitatkozó, egymást gyalázó tudatlanság mélységéből.

Az a feladat mindenképpen a szülőre vár, hogy MEGNYUGTATÁSSAL és REMÉNNYEL szolgáljon. Akkor is, ha maga már nem bízik. A gyerek és a fiatal még tájékozatlan, talán a felnőttnél is hajlamosabb bármit elhinni, ostoba trendeket követni és az információ tengerébe fulladni. Ilyen közegben tele lesz félelmekkel, bizonytalansággal és pszichés problémákkal. Egyre másra hallom fiatal lányoktól, hogy ők nem mernek gyermeket szülni erre a világra – hogyan vállaljanak felelősséget egy másik ember életéért, ha a sajátjukat sem érzik biztonságban?

Mögöttünk egy harácsolásra és politikai célokra felhasznált világméretű járvánnyal, nyakunkban egy érezhető közelségben zajló, esztelen háborúval és nyakig merülve a hatalmasok érdekellentétei miatt kialakult gazdasági válságban szülő legyen a talpán, aki valami megnyugtatóval tud szolgálni.

De ezért is vagyunk szülők, ez is a KÜLDETÉSÜNK része, pont egy ilyen kaotikus helyzetben kell elővennünk legjobb tudásunkat, hogy legalább a családi közeg biztonságot és szilárd értékeket jelenthessen gyermekeink számára. A jövőbe vetett bizalmat és reményt egy megértő, támogató, kérdező és elmagyarázó családi légkör állíthatja helyre. Ahol észreveszik, ha aggasztja valami a gyereket, ahol figyelemmel meghallgatják kérdéseit, ahol hárítás helyett magyarázatokkal szolgálnak, és megnyugvást biztosítanak.

Írhatnám költői fordulattal: Ha kint vihar tombol, bent meleg szoba vár. De ilyen rezsiárak mellett nem lennék túl hiteles. Pedig ezt akarom mondani. A figyelmes szülő még sokat javíthat a helyzeten egy olyan világban is, ahol már semmi sem az, aminek látszik.

Varga Mónika

Tanárainkkal vagyunk, gyermekeinkkel vagyunk

Tanárainkkal vagyunk, gyermekeinkkel vagyunk

Régen jelentkeztem már egy igazi blogbejegyzéssel, de rendes nebulóként igazolni is tudom a hiányzást! Az írásaim fő témáját érintő helyzet fenekestül felfordulni látszik az utóbbi hetekben. Írtam már sokat a jó szülő-gyermek viszony megteremtéséről, legalább ennyit a tanár-diák-szülő kapcsolatról és következetesen hirdetem a célt: tanár és szülő egy csapatban kell, hogy játsszon. Méghozzá a gyermek, a diák érdekében.

Csakhogy ebből a hármasból a tanárokat kemény munkával sikerült olyan mélységekig alázni, hogy onnan már semmilyen írás nem segít ki. Így hát hallgattam, vártam, hová alakulnak az engem olyannyira foglalkoztató folyamatok, lesz-e még miről írni egyáltalán.

A pedagógus társadalom majdnem teljes megsemmisítése előtt még ment a nagy harc tanár és szülő között, mindenért a tanárt és az iskolát tettük felelőssé. Ahogy világos lett a kép, a szülők is eszmélni kezdtek és ráébredtek arra, hogy egy megnyomorított és kiéheztetett katona soha nem fog tudni hatékonyan harcolni, – ha már olyan népszerűek a harcos hasonlatok manapság.

Amiről a békeidőkben célként írtam, lassan önmagától kezd valósággá válni, és a szülők felsorakoztak a megfélemlített pedagógusok mögé. Kellett ez a kilátástalan helyzet, kellett a szikra, hogy megszülethessen valami a tanár-szülő összefogás irányába. Hibáztatás helyett megoldásokért kiált most minden szülő és őszintén remélem, hogy annak a szürrealista borzalomnak, ami az oktatásban jelenleg zajlik, legalább ennyi pozitív hozadéka lesz.

Ami viszont még ennél is felemelőbb és igazán tanulságos, az a diákok kiállása tanáraik mellett. Szóval, hogy is van ez? A diákok utálnak iskolába járni? Nem akarnak tanulni? Nekem nem úgy tűnik! Igenis szeretnének jó iskolába járni, jó tanároktól tanulni, ellopott tanáraikat visszakapni és egy méltó oktatási rendszer részesei lenni.

Persze, hogy nem szeretik a tanárhiány enyhítésére felvett végzettség nélküli „tanárokat”! Persze, hogy nem szeretik az énektanárt matematika órán! Persze, hogy nem szeretik a düledező mosdókat vécépapír nélkül és a lépcsőn tartott tornaórákat! És naná, hogy nem szeretik az értelmetlen tantárgyak értelmetlen magolását!

Viszont tudják, hogy mit szeretnének, és ennek hangot is adnak végre! Megbecsült, jó tanárokat akarnak, akikre felnézhetnek, akiktől útravalót kaphatnak az élethez. Tisztességes körülményeket szeretnének, ahol lehet tanulni, fejlődni és kibontakozni.

Mára a gyerekek számára is világos lett, hogy a tanároknak támogatásra, megbecsülésre van szükségük az állandó támadások és kritizálás helyett. Ha elvárásaink vannak, akkor ahhoz bizonyos feltételek is szükségesek. Ezért mentek a fiatalok az utcára. Ezért közelít most egymáshoz az eddig csak méltatlankodó szülők, a kivéreztetett tanárok és a teljesen hülyének nézett diákok tábora. Közös az érdek végre.

Pontosabban eddig is közös volt, csak nem látszott. Ennyire. Most már jól látható, és szívből remélem, hogy ebből az összefogásból kézzelfogható eredmény születik.

Mondjuk tisztességes pedagógusbérek, jó oktatás, kellemes iskolai környezet és az, amiről annyit papoltam az írásaimban: szülő, diák és tanár egy csapatban!

Azt sem bánom, ha alig marad írnivalóm, csak ez megvalósuljon!

Bár azt hiszem, soha nem fogok írnivaló nélkül maradni, ahhoz már túl bonyolulttá vált a világ. A családok boldogulása egyre több feldolgozandó anyagot szolgáltat, és még annál is több váratlan, meglepő fordulatot hoz.

Szóval itt vagyok megint, folytatom az írást a szülőknek, tanároknak és fiataloknak. Egy élhetőbb gyermekkor, egy legalább a családi berkeken belül kibírhatóbb jövő érdekében.

Minden eddiginél fontosabbnak tartom a szülők azon feladatát, hogy gyermekeiknek elfogadható támpontot biztosítsanak a számukra rémisztően kaotikus és ijesztő történések közepette. Nem tökéletes magyarázatra gondolok, hiszen olyan nem létezik. A jelenleg zajló események, a millióknak nyomort- keveseknek pedig milliárdokat hozó energiaválság, a száguldó infláció, a megosztott és egymás ellen hergelt társadalmi csoportok acsarkodása, a „sehol semmi nem igaz, senkiben nem lehet bízni” helyzet a hétköznapi halandó számára egyszerűen feldolgozhatatlan. Elképzelni is nehéz, mit szűrhet ki ebből egy gyerek, vagy egy jövőjét tervezgető fiatal.

Mit tehet a szülő ilyen körülmények között?

Erről fogok írni következő bejegyzésemben, amellyel ígérem, hamarosan jelentkezem.

Addig is: hallgassuk meg gyermekeink, fiataljaink kérdéseit, tisztázzuk velük félelmeiket, biztosítsuk őket támogatásunkról és gondoljunk ki valamiféle megnyugtatást, akármekkora varázserőre is lesz szükségünk ehhez!

Varga Mónika

Amit feltétlenül TUDNOD KELL iskolakezdéskor!

Amit feltétlenül TUDNOD KELL iskolakezdéskor!

Amikor egy gyermek iskolába kerül, a belső motiváció irányította tanulást a külsőleg irányított oktatás váltja fel. Vagyis, ELTŰNIK a gyerek számára ÉRTELMEZHEŐ CÉL, többnyire fogalma sincs szegénynek, mit miért kell tanulnia. Sok éven át kényszerül igazodni rendszerekhez és szabályokhoz, amiket nem igazán ért. Mi felnőttek pedig teljes erőbedobással győzködjük őket a megtanulandók fontosságáról, mindenféle érthetetlen későbbi eshetőségre hivatkozva.

Fontos lenne megérteni, hogy ami nekünk egyértelmű, az egy kisiskolásnak gyakran hottentotta. Egy pillanatig se higgyük, hogy egy általános iskolás, főleg egy alsó-tagozatos értelmezni tudja a következő bölcseleteket:

„Ilyen jegyekkel semmi sem lesz belőled Gyermekem!” (Mi kéne legyen belőlem? Én Kis Bence szeretnék maradni, aki most vagyok.)

„Ma már semmire nem megy az ember érettségi nélkül!” (Ha tudnám, mi az az érettségi? Állítólag apának sincsen, mégis sok pénzt keres.)

Tanuld azt a nyelvet, mert nyelvvizsga nélkül sosem találsz jó állást!” (Mi lehet az a nyelvvizsga? Remélem, nem fáj nagyon!)

„Ha csak hármasokat kapsz, soha nem kerülsz be az egyetemre!” (Most meg ez az egyetem! Honnan veszik, hogy én be akarok oda kerülni?)

Semmi értelme, ilyen elvárásokkal terrorizálni egy kisgyermeket. Nem felelnek meg az adott életkornak, ezek hallatán SEMMIFÉLE HASZNOSÍTHATÓ ELKÉPZELÉS nem jelenik meg a fejükben, a BIZONYTALANSÁG pedig, mint tudjuk, félelmet kelt.

A SZÜLŐ FELADATA éppen ennek ellenkezője, a megnyugtatás lenne, illetve az iskolai tevékenységek olyan apró célokká alakítása, amit a gyerek is értelmezni tud.

Ugyanígy erősítjük az idősebb diákok frusztrációját és félelmét, amikor a FELVÉTELIK ÉVÉBEN a fenti sirámokkal bombázzuk. Ő már ugyan tudja, mi az a nyelvvizsga, az érettségi és az egyetem, de többségüknek még mindig homályba vész ezek valódi jelentősége. A szerencsésebbek az érdeklődési körüket követve, mások a szülők kívánságainak és tanácsainak megfelelően próbálnak orientálódni és továbbtanulási irányt választani.

A SZÜLŐ PEDIG MIT CSINÁL ILYENKOR? Már előző tanévben előre vetíti, hogy jövőre nem lesz ilyen könnyű életed drága gyermekem! Állandó háttérzajjá válik otthon a „jövőre mit kell majd csinálni, hány különórára kell járni” és törölni kell az életünk minden egyéb aspektusát, különben jön az apokalipszis. Szeptemberben aztán végleg kibírhatatlan szintet ér el a gyerek HERGELÉSE. Reggeltől estig beosztott különórák és felvételi felkészítők töltik ki a napjait. A fennmaradó időben mindenféle innen-onnan hallott információ kínkeserves emésztgetése, a bejutási feltételek mérlegelése, iskolalátogatások, és a gyerek GYŐZKÖDÉSE zajlik gőzerővel. Ezzel aztán sikerül akkora PÁNIKOT kelteni benne, hogy az esetleg megmaradt energiáit biztosan ez fogja felemészteni. Nem ritkán családi veszekedések, sértődések, zsarolás is színezi a képet, gyerek-szülő kapcsolat megy rá a nagy igyekezetre.

Sajnos aligha tehetünk másképp, ha MAKACSUL RAGASZKODUNK bizonyos intézményekhez, vagy elképzelésekhez. Ha nem fogadjuk el a gyerek képességeit, ha nem engedünk egy kis teret annak, amit ő szeretne, vagy ha a gyerek maga ragaszkodik makacsul képességeit meghaladó célokhoz.

És SAJNOS az is TÉNY, hogy az iskolák jelentős része nem tudja maradéktalanul felkészíteni a diákokat a központi felvételire sem, nemhogy egyéb követelmények teljesítésére. És akkor tényleg kell a különóra meg a felkészítés.

Csak a pánikkeltés, a hisztérikus információgyűjtés és a többiekkel való hasonlítgatás nem kell, ez kizárólag a szülők ELTÚLZOTT IGYEKEZETÉNEK terméke. Amikor kérdezünk, az egyik ember teli szájjal dicsérni fog egy intézményt, míg valaki más csúnyán szidni fogja ugyanazt az iskolát. Így van ez a képzési formákkal, a tanárokkal és a leendő foglalkozásokkal is. Mások „segítségével” nem fogunk előbbre jutni sem általános iskola sem egyéb intézmény kiválasztásában.

Egy szó, mint száz, a szeptember nem egy rémálom kezdetét fogja jelenteni, ha csak a gyermekedet nézed. Ha ismered őt, a képességeit és a vágyait és azok mentén irányítgatod az alsó tagozattól kezdve a felsőoktatásig, vagy egy jó szakmáig. De soha nem késő jobban odafigyelni és taktikát váltani.

A „jó jegyet kell szerezni, mert…” kezdetű mantra helyett a „megteszünk minden tőlünk telhetőt, megtaláljuk az érdeklődési körünket és erősségeinket” mantra segít majd az elsős kisdiáknak és a felvételiző fiatalnak egyaránt. Saját ambíciónkat és szorgalmunkat nem tudjuk ráerőltetni egy gyerekre anélkül, hogy valaki/valami ne sérülne.

Természetesen lehet és kell őt elvárások elé állítani, teljesítményre ösztönözni, a kamasz-lustaságból valahogy kimozdítani, amelynek hatékony eszköze a tanulmányok kezdetétől való odafigyelés, a saját tempóját és képességeit figyelembevevő segítség, és a hasonlítgatás mentes támogatás.

Igen, ez pokoli nagy feladat. Jelenleg nem partner az oktatási rendszer sem, alig tud partner lenni az iskola, és nagyon nem kedvez a hangulatnak a szülőket nyomasztó gazdasági helyzet sem. Még a szokásosnál is több az akadály a pályán.

Mégis, mindentől függetlenül, ha iskolás a gyermeked, tudnod kell:

  • hogyan kell ÉRTHETŐ CÉLOKAT gyártani,
  • hogyan kell a gyermeked nyelvén beszélve MOTIVÁLNI,
  • nagyjából mire KÉPES a gyermek egy adott területen,
  • mit SZERET, és mire VÁGYIK a gyerek, ha pedig nincs ilyen, akkor miért nincs.
  • végezetül pedig: az iskolában történtek döntő többsége NEM AKKORA DRÁMA, nem dönti el véglegesen a gyerek sorsát és valószínűleg később megváltoztatható.

Ezen ismeretek hiányában marad a küszködés, állandó elégedetlenkedés és a kétségbeesett kapaszkodás a külvilágból ömlő „információkba”.

Varga Mónika

MI AZ, HOGY 5 SZERETETNYELV?

MI AZ, HOGY 5 SZERETETNYELV?

SOK HÁZASSÁGOT és emberi kapcsolatot MENTETT MÁR MEG. Egyszerű, NEM KERÜL PÉNZBE és működik. Ennyi már elég kell legyen ahhoz, hogy felkeltse az érdeklődésünket, ha esetleg még nem hallottunk volna róla.

Harminc éve született, és húsz éve jelent meg először magyar fordításban Gary Chapman pszichológus teóriája az emberek közti SZERETETKÖZLÉS és a SZERETETFOGADÁS sajátságairól. Chapman évtizedeken át dolgozott párterapeutaként és eközben döbbent rá, hogy anyanyelvünkhöz hasonlóan létezik egy szeretetnyelvünk is, amely szintén neveltetésünk során alakul ki. Ez a „nyelv” nem más, mint ahogy kifejezzük szeretetünket partnerünk irányába, illetve az a mód, ahogy nekünk is a legnagyobb örömet lehet szerezni. Ezek az egyszerű kommunikációs csatornák alapvető fontosságúak két ember kapcsolatában. HA NEM ISMERJÜK a másikét, a felekben ÁLLANDÓ ELÉGEDETLENSÉG uralkodik és a kapcsolat szép csendben (vagy lármásan) elmérgesedik és tönkre megy.

Chapman számtalan PÁRKAPCSOLATOT hozott helyre felfedezése segítségével és már az egész világon alkalmazzák módszerét. A pszichológus kitalált egy beszédes fogalmat, az úgynevezett SZERETETTANKOT, amelyet egy kapcsolatban folyamatosan tölteni kell, hogy jól érezze magát a másik fél.

Mára az is világossá vált, hogy GYERMEKEINKKEL és környezetünk többi tagjával is sokkal zökkenőmentesebb viszonyt ápolhatunk, ha megtanuljuk, melyik szeretetnyelvet beszélik és rendszeresen feltöltjük a szeretettankjukat.

A dolog semmi komoly ismeretet nem kíván, mert az öt szeretetnyelv pillanatok alatt megérthető és kis gyakorlással elsajátítható. De nézzük, miről is van szó.

Chapman szerint az emberek nagy többsége alapvetően 5 féle mód egyikén fejezi ki szeretetét, vagy az ötből kettőt részesít előnyben, a többi pedig nagyjából hidegen hagyja.

  1. ELISMERŐ SZAVAK
  2. MINŐSÉGI IDŐ
  3. AJÁNDÉKOZÁS
  4. SZÍVESSÉGEK
  5. TESTI ÉRINTÉS

Az öt fogalom ismertetésekor általában mindenki törni kezdi a fejét, MELYIK LEHET RÁ JELLEMZŐ, vagy azonnal rávágja, hogy az övé egyértelmű. (A férfiak például kajánul megjegyzik, hogy természetesen az 5., mintha az csak a szexet jelenthetné.) A Chapman féle teszt kitöltése után bőven akadnak, akik elcsodálkoznak a saját eredményükön. A legmeglepőbb eredmények viszont párunkkal kapcsolatban szoktak előjönni, nem ritkán 25 év együttélés után.

Az öt fogalom önmagáért beszél, de egy kicsit azért fejtsük ki jobban.

1.ELISMERŐ SZAVAK.

Ha például a feleségnek ez a szeretetnyelve, hiába vásárolsz neki drága ajándékokat, hiába hordozod a tenyereden és végzel el helyette egy csomó mindent a háztartásban, ha elfelejted dicsérni őt. Egyszer csak azt veszed észre, mintha nem örülne az ajándékaidnak, vagy nem ízlene neki a vacsora, amit kifejezetten neki készítettél. Te egyre mérgesebb leszel rá, úgy véled, ennek a nőnek semmi sem jó. Miközben csak MEG KÉNE DICSÉRNED, milyen csinos ma, milyen finomat főzött, vagy mennyire nagyszerű anya. HA ISMERNÉD a szeretetnyelvét, TÖREDÉK ERŐFESZÍTÉSSEL elérhetnéd, hogy boldog és elégedett feleséged legyen. Sok férfi is ezt a szeretetnyelvet beszéli, és MAJD MEGŐRÜL egy kis elismerésért. Az asszony pedig saját szeretetnyelvén, mondjuk szívességeket tesz neki, vagy programokat szervez kettőjüknek. Majd megfeszül, hogy férjét elégedettnek lássa, de nem jön be a taps.  Mindössze annyit kellene mondania: Nagyszerű férj vagy Drágám, nagyra értékelem, hogy ennyit dolgozol a családért! Vagy: Csodálatos apa vagy, büszkék lehetnek rád a gyerekeink! Ezektől a mondatoktól töltődne fel a férj „SZERETETTANKJA”, ami eddig üresen állt.

Én alapvetően a GYERMEK-SZÜLŐ viszonnyal foglalkozom, és azért is tulajdonítok kiemelkedő jelentőséget a szeretetnyelvnek, mert komoly gondokat oldhat meg egy családon belül. Ha a SZÜLŐK megismerik és BESZÉLIK EGYMÁS SZERETETNYYELVÉT, a kapcsolatukban olyan szintű javulás következhet be, hogy az mindenképpen POZITÍV HATÁSSAL lesz gyermekeikre is. Ha pedig a gyermekét is megismerjük, az egész egyszerűen CSODÁKAT FOG TENNI!

2. MINŐSÉGI IDŐ

Nem is kérdés: modern világunk legnagyobb vesztesei, akik ezt a szeretetnyelvet beszélik. Rohanó, túlhajszolt hétköznapjainkban a minőségi együtt töltött időre egyszerűen NEM MARAD IDŐ. Pedig számos gyermeknek ez lenne a megoldás a problémáira. Nem egy családot ismertem, ahol a szülők reggeltől estig dolgoznak, a gyermeket ajándékkal, dicsérettel, ölelgetéssel és minden gyorsan letudható dologgal „szeretik”, ő pedig dacos, elégedetlen és folytonos harcban áll szüleivel. A szülők szerint hálátlan a kölyök, hiszen ők érte robotolnak éjjel-nappal és ők mindent megtesznek. Mindent, csak azt az egyet nem, amitől az a bizonyos szeretettank megtelik. Arra is látok példát, amikor a szülők sok szervezett programmal igyekeznek minőségi időt biztosítani gyermeküknek, de a gyermek csupán KÖTETLEN együttlétre vágyik. NEKI az a minőségi idő. Nem a kalandpark, nem a falmászás és főleg nem a kerti grillezés a harsány szomszédokkal.

3. AJÁNDÉKOZÁS

Nem kell pironkodni emiatt sem, vannak, akiket az ajándékok tesznek boldoggá. Ők esnek gyakran abba a hibába, hogy párjukat, vagy gyermeküket elhalmozzák ajándékokkal és sértődötten állapítják meg, milyen hálátlanok. Mert mindenki magából indul ki. Ez a közhely különösen igaz a szeretetnyelvre! Honnan tudhatnám, hogy minek örül más, ha az én szeretettankom az ajándékoktól telik meg? Chapman könyvéből, de akár ebből a cikkből is megtudhatod: csak végig kell próbálgatni az ötféle módot.

Szóval, ha gyermeked nem örül az ajándéknak, jöhetnek az elismerő szavak, a minőségi idő, a szívességek vagy a testi érintés. És a párodnál ugyanígy! Ha pedig téged nem tesz boldoggá a sok ajándék, akkor mondd el a párodnak, hogy csak egy ölelésre vágysz, vagy vigye már ki azt a fránya szemetet néha!

Itt most mondhatnád, hogy nem írtam igazat az elején, ez a szeretetnyelv ugyanis nem kis pénzbe kerül. Nyilván van, aki megteheti és méregdrága ajándékokat tud vásárolni, de ez a szeretetnyelv nem értékhez kötött (akinél meg az, az úgyis megtalálja az alkalmas partnert). Bármilyen aprósággal feltöltheted ennek az emberkének a szeretettankját. Gyerekeknél kiváló módszer, ha gyűjteni kezdenek valamit, így gyakran meg tudjuk őket lepni apróságokkal. Szóval a gesztus a lényeg, nem az érték!

4. SZÍVESSÉGEK

Ismersz olyan embert, aki folyton mindenféle szívességgel tukmál, el akar intézni neked ezt-meg azt, segítene ebben-abban, neked meg feláll a szőr a hátadon tőle és azt sem tudod, hogyan utasítsd vissza, amikkel bombáz? Legalább ennyire frusztráló lehet egy kapcsolatban, ha az egyik fél szeretetnyelve a szívességek, és ebből kiindulva állandó szívességekkel árasztja el párját vagy gyermekét. Sok ilyen szülőt látok. Majdnem felnőtt gyermekük helyett intézkednek, „majd én elrendezem helyette, ezt a gondot leveszem a válláról” gondolattól vezérelve. A gyerek meg pofákat vág, ég a többiek előtt és jól meg is haragszik. De anya csak teszi a szívességeket a gyereknek is, apának is. Miközben apa a testi érintésre vágyna, a percre pontos vacsora helyett sokkal inkább csókra és ölelésre hazaérkezéskor. A gyerek pedig elismerő szavakra. Arra, hogy ő csinálhassa végre, amit anya „elrendez” helyette és dicséretet kapjon érte. Hihetetlenül egyszerű dolgok ezek, nagyon érdemes odafigyelni rájuk.

5. TESTI ÉRINTÉS

Ez egy kicsit ingoványosabb terep, egyrészt, mert az intim szféránkba hatol, másrészt mert ez alatt nem (csak) a szexet értjük. Az emberek nagyjából két csoportba oszthatók a testi érintés terén. Egy részük igényli, szívesen ölel meg egy másik embert, könnyen ad puszit, szívesen érint meg másokat beszélgetés közben. Egy részük pedig viszolyog a testi érintéstől, kerüli az ölelést, vagy a testi közelséget. Ez kultúrától, neveltetéstől, gyermekkori tapasztalatoktól és még sok egyébtől függ, de mindenki tudja magáról, mit vált ki belőle más emberek érintése.

Egy kisgyermeknél még nagyon fontos a szülők testi érintése, az ölelés és puszilgatás elengedhetetlen a kiegyensúlyozott fejlődéshez. Itt még nincs kialakult szeretetnyelv, a szülői érintés tulajdonképpen feltölti a szeretettankot.  Ha egy szülő viszolyog ettől, ő is érintések nélkül nőtt fel, vagy esetleg valamilyen trauma érte, a kisgyermeknek nagyon fog hiányozni a szeretet effajta kifejezése és kihatással lesz további életére.

Komoly gondot jelent a későbbiekben is, ha a gyermek éppen a testi érintés szeretetnyelvét beszéli, a szülők pedig ölelés helyett ajándékot vesznek, külföldi nyaralásra viszik, össze-vissza dicsérik mindenki előtt, vagy körbe ugráljak szívességekkel. Gyakran csak a napi ölelés adag hiányzik, ami megoldaná a rossz jegyek, vagy a közönyösség problémáját.

DE MI VAN, HA ÉN NEM AZT A SZERETETNYELVET BESZÉLEM?

Végtelenül egyszerű a válasz: szereted a másikat, tehát VEDD AZ ERŐFESZÍTÉST és naponta/hetente egyszer-kétszer, vagy ahogy éppen kijön, beszéld az ő nyelvét!

  • Dicsérd, ha elismerő szavakra vágyik!
  • Tölts vele telefonmentes, számára is élvezetes minőségi időt!
  • Ajándékozd meg gyakran!
  • Tégy neki apró szívességeket!
  • Érintsd meg gyakran! Öleld át!

Kicsit erőszakold meg magad és tégy úgy, hogy a szeretett személy szeretettankját fel tudd tölteni! Hadd érezze, hogy szereted! Olyan hálás lesz érte, akkora változásokat fogsz tapasztalni, hogy a kezdeti erőfeszítés boldog megszokássá válik.

Különösen izgalmas feladat, ha több gyermeked van. Előfordulhat, hogy mindegyiknek más a szeretetnyelve. Ha mindegyikkel a saját nyelvén tudsz kommunikálni, nem győzöl majd csodálkozni! És ne feledkezz meg a párodról sem!

(Ha mélyebben érdekel a téma, olvasd el Gary Chapman könyveit!)

Varga Mónika

Ideális gyerek?

Ideális gyerek?

Az egyik legnagyobb baklövés, amit szülőként elkövethetünk, ha a saját, vagy a világ elképzeléseinek megfelelő „IDEÁLIS” GYEREKET” szeretnénk faragni gyermekünkből, fittyet hányva annak vérmérsékletére és személyiségére. Aki nem hisz ez utóbbiakban, és a szigorú „átnevelés” mellett tör pálcát, az nézzen körül egy többgyermekes családban.

Vegyünk egy többé-kevésbé rendezett és békés körülmények között élő családot, 4 gyermekkel, akiket együtt és hasonló módon, nevelnek a szüleik. Már kisbaba korukban sem tudják ugyanazt végig csinálni az egyik gyerekkel, mint a másikkal, nem beszélve a későbbiekről. AZ EGYIK baba sírós és megnyugtathatatlan, A MÁSIK egész nap alszik, ébren pedig nyugodtan mosolyog. Az egyik kicsi szó nélkül elfogad minden ételt, a másik az arcodba köpi a spenótot. Az egyik lurkót alig bírod elvonszolni az óvodáig, a másik meg nem akar hazajönni onnan. Az egyik fiatalt csak a csavargás érdekli és semmit sem csinál otthon, a másik szívesen segít és inkább olvasással tölti az idejét.

Egyazon szülőkkel, UGYANAZON FELTÉTELEK MELLETT növekedve sem működik a gyári képlet, miszerint azonos bemeneti termékek és azonos megmunkálás után azonos kimeneti termék keletkezik.

Ahogy az oktatási rendszer is ebben a tévhitben reménykedve bukta el az élhető és eredményes oktatás lehetőségét, úgy a szülők is zsákutcába jutnak, ha teljesen egyéni jellemzői ellenében szeretnének valami mást nevelni a gyerekükből.

A VÉRMÉRSÉKLETÜNK (temperamentum) bizonyítottan velünk született, és befolyásolja például az aktivitási szintünket, az alkalmazkodóképességünket, érzelmi válaszaink erősségét, a kitartást és a hangulatot is. Ezért képtelen vállalkozás például egy csendes, nyugodt gyermek mellé érkező lobbanékony és harsány kistesó hasonlóvá szelídítése. És – többek között – ezért is irreális elvárás, hogy minden testvér olyan szorgalmas, türelmes és jó tanuló legyen, mint amelyik személyiségében ez kódolva van.

Természetesen óriási szerepe van a nevelésnek, a családi légkörnek, de hiába biztosítottak az azonos feltételek, az ember egy élőlény, és mint olyan, minden egyede picit (nagyon) különbözni fog a többitől.

Ezért érdemes foglalkozni olyan dolgokkal, mint a SZEMÉLYISÉGVONÁSOK, a SZERETETNYELV, a TANULÁSI TÍPUSOK, illetve ajánlatos időnként önvizsgálatot tartani, vajon tényleg olyan egyenlő feltételeket biztosítunk-e gyermekeinknek, mint ahogy azt hisszük. Még ma is nagyon gyakori a külvilág számára látványos eltérő bánásmód, mint a kedvenc gyerek sztárolása, a problémamentes gyerek érzelmi hanyagolása, vagy az elvárásainkat nem teljesítő gyereknek juttatott kevesebb szeretet.

A gyermek VÉRMÉRSÉKLETÉT minden szülő megtapasztalja és nincs mese, fel kell vérteznie magát a sajátjától teljesen eltérő temperamentumú gyermekek felnevelésére is.

Ha ezzel meg is birkózunk, ott lesznek még a SZEMÉLYISÉGVONÁSAI, amik szintén merőben eltérhetnek a szülőkétől és gyermekenként is mások. Ennek megismerése egy komoly, időigényes folyamat, ráadásul igazán csak akkor van értelme, ha a sajátunkat is ismerjük. Nagy viszont a befektetés megtérülése is, mert rengeteg kérdésre kapunk választ és számtalan konfliktus elkerülhető, vagy hatásosan orvosolható.

A weboldalamon a 9 fő típust felvonultató Enneagram személyiségtesztet és egy 16 személyiségtípust elemző tesztet ajánlok. https://hozdkiazellenorzot.hu/tudastar/

Nekem az Enneagram jött be igazán, csak azt sajnos angolul kell végig csinálni és 19 dollárba kerül. Az Enneagram személyiségelemzés nagyon részletes, az erről szóló könyv pedig nehezen emészthető, ezért az alapgondolatait, mintegy kiindulópontot, az alábbi oldalon foglaltam össze 6 rövid cikkben az érdeklődőknek.  https://hozdkiazellenorzot.hu/szemelyisegtipusok-teljes/

Ha csak annyit sikerül kideríteni, hogy gyermekünk a GONDOLKODÓ, az ÉRZŐ, vagy az ÖSZTÖNÖS triászba tartozik-e, vagyis erősségei és gyengeségei a gondolkodással, az érzelmeivel, vagy az ösztöneivel kapcsolatosak-e és mennyiben vagyunk mi magunk mások, már nagyot lendíthetünk a kapcsolatunkon.

Másik nagyon fontos tényező a gyermek SZERETETNYELVE, vagyis az a mód, ahogy neki a legnagyobb örömet lehet szerezni. Az öt szeretetnyelvet Gary D. Chapman írta le a kilencvenes évek elején és felfedezését párterápiákon alkalmazva sok száz házaspár kapcsolatát sikerült rendbe tennie. Könyve hasznos olvasmány lehet mind a házasságunk, mind pedig gyermekünkkel való kapcsolatunk javításához. Chapman szerint 5 szeretetnyelv létezik, amelyből az egyént egy vagy kettő erőteljesebben jellemzi és „szeretet tankját” ily módon lehet feltölteni. Ezek az elismerő szavak, a minőségi idő, az ajándékok, a szívességek és a testi érintés. Az öt szeretetnyelv című könyvben részletesen leír minden tudnivalót és tesztet is kínál sajátunk és szeretteink megismeréséhez.

Gyermekeinkkel sincs ez másképp, és nem ritkán az okozza az állandó feszültséget és elégedetlenséget, hogy NEM BESZÉLJÜK A GYERMEKÜNK SZERETETNYELVÉT. Hiába halmozzuk el például ajándékokkal, ha a testi érintés hiányzik neki. Az én generációmban sok családban volt tabu az ölelés, puszilgatás, így a megélt példát tovább vivő szülők maguk is kerülik azt. Könnyen lehet, hogy a gyermeknek csupán ennyire lenne szüksége, hogy „szeretet tankja” megteljen. A szeretetnyelvet kideríteni nagyságrendekkel egyszerűbb feladat, mint a személyisége mögé látni. Segítségnek ott van Gary D. Chapman: Az 5 szeretetnyelv, gyermekekre hangolva című könyve.

Ha pedig a tanulással van gond, mindenképpen érdemes kideríteni, melyik fő TANULÁSI TÍPUSBA tartozik gyermekünk. Nagyon röviden: létezik a VIZUÁLIS, az AUDITÍV és a KINESZTETIKUS típus, vagy ezek ötvözete. Az első a képek, ábrák segítségével, a második hallott ismeretanyag alapján, a harmadik mozgásos formában tanul a legkönnyebben. Erre is vannak tesztek, a weboldalamon https://hozdkiazellenorzot.hu/tudastar/ itt találod.

Ne érts félre, nem azt javaslom, hogy mától kezdve, kísérleti alanyként, folyamatosan teszteld a gyereket és sorold be mindenféle kategóriába! Ezt a sok dolgot azért írtam le, mert meg vagyok győződve róla, hogy problémák esetén óriási segítség lehet a fentiekből valamelyik, és mindenki számára tartogatnak meglepetéseket.

IDEÁLIS GYEREK PEDIG NINCSEN. Nem is kell, hogy legyen. Ideális körülmények viszont igenis lehetnek. És ezek megteremtéséért szurkolok én minden családban, minden egyes gyerek esetében.

Varga Mónika