„Idővel megtanuljuk, hogy nem sok értelme van beszélni a szüleinknek a valódi belső életünkről. Ám ettől magányosnak érezzük magunkat. De azt is megtanuljuk, hogy amíg fenntartjuk a vidámság látszatát, addig minden rendben van.
… nem szabadna éreznünk ezeket a negatív érzelmeket. Így hát a színlelés nagymestereivé válunk.
…Letagadni saját érzelmeinket nem könnyű feladat, de megoldható. Megtanuljuk félresöpörni azokat, elterelni róluk a figyelmünket. Az evés segít elnyomni a kellemetlen érzéseket. A tévé és a videojátékok kiválóan el tudják terelni a gondolatainkat a problémáinkról. Elég várni néhány évet, és máris elég idősek leszünk ahhoz, hogy hozzáférjünk valami igazi figyelemelterelő szerhez.”
Részletek John Gottman és Joan Declaire, Gyerekek érzelmi intelligenciája, Nevelés szívvel-lélekkel című könyvéből
„Már a kukásautó hátulján állok… Ez a munkám…Nincs meleg, hiszen csak hajnali öt óra van, de ennek ellenére félmeztelenre vetkőzöm. Jólesik érezni a hajnali levegőt…Természetesen szemétszag van, de nem számít. Olyan munkám van, amit szeretek, ma hétfő van, és úgyis hamarosan hazamegyek, és lezuhanyozom. A többség nem szereti a hétfőt, de én igen. Még jó, hogy! A legjobb dolog, amit ismerek. Nézni, ahogy felébred a város, miközben mi elvégezzük helyette a reggeli tisztálkodást…Az ablakban könyöklő lányoknak még nem kellene felkelniük. Ebben biztos vagyok. Nem kezdenek 8-9 előtt a suliban, de szeretnének egy pillantást vetni rám. Kihajolnak az ablakon, kérdéseket intéznek hozzám, miközben húzom a kukát magam után…Milyen szép vagy ilyen kora reggel! – Ó, Stian! Mindenkinek ezt mondod. És teljesen igaza van… A lányok elpirulnak, én félkézzel kapaszkodom a kocsi hátuljába, így indul a nap, én pedig izmos vagyok és tizenegytől szabad, és holnap hálaistennek még csak kedd van.
Ezt szeretem. Így akarok élni. Ilyen munkát szeretnék.
De nem így lesz. Apa azt akarja, hogy valami öltönyös állásom legyen.”
