EZ NEM JÁTÉK! mondjuk gyakran az adott helyzet komolyságát hangsúlyozva, mintha a JÁTÉK a KOMOLY dolgok ellentétje lenne. Márpedig a játék sokkal fontosabb dolog, mint gondolnánk, a gyermekkor egyik meghatározó és nélkülözhetetlen eleme. Bruno Bettelheim gyermekpszichológus író fogalmaz: „A játékot A GYERMEK LEGKOMOLYABB TEVÉKENYSÉGÉNEK kellene tekintenünk”.
Mai rohanó, siettető, túlzsúfolt és követelő világunkban a játék sajnos háttérbe szorul, felnőtti buzgalommal szigorú időkorlátok közé préseljük, túlszabályozással nyomorítjuk meg, vagy egyáltalán nem hagyunk rá időt a gyereknek. Ez végzetes hiba, lássuk, miért!
Először is, ÓRIÁSI TÉVHIT az az elképzelés, miszerint a játék a gyerek hasztalan időtöltése, és csak azért játszik, mert mást nem tud, vagy éppen nincs jobb dolga.
A játék ugyanis nem más, mint
HÍD A VALÓSÁGHOZ, rugalmas átjárás képzelet és valóság között,
ÚT A KÉSŐBBI FELADATOK ELSAJÁTÍTÁSÁHOZ
KIVÁLÓ ESZKÖZ AZÉRZELMEK FELDOLGOZÁSÁHOZ, A SZORONGÁS OLDÁSÁHOZ
ISMERETSZERZÉS A VILÁG MŰKÖDÉSÉRŐL
LECKE KITARTÁSBÓL ÉS KUDARCKEZELÉSBŐL
LECKE EGYÜTTMŰKÖDÉSBŐL ÉS SZABÁLYKÖVETÉSBŐL
Egy gyermek életében oly sok hasznos funkciót tölt be a játék, hogy egyszerűen butaság azt állítani: egyéb „értékes” időtöltések rovására megy. Nincs értékesebb időtöltés, kiváltképp, ha szüleivel játszhat, vagy szabadon, önfeledten, saját fantáziája szerint.
Bár rangsorolni szinte lehetetlen, mégis talán legfontosabbnak azt tartanám, hogy a spontán játékot a GYERMEK VÁGYAI, PROBLÉMÁI, SZORONGÁSAI, A BENNE VÉGBEMENŐ FOLYAMATOK határozzák meg. Mintegy kijátssza magából a félelmeit, szorongását, valahol mélyen a tudatalattijában a játék segítségével küzd meg azokkal a problémákkal, amelyekhez az életben kicsinek és erőtlennek érzi magát. Éppen ezért van, hogy minden gyermek másképp játszik, furcsábbnál-furcsább módokon, más számára érthetetlenül, akár ostobán, vagy agresszíven, vagy ahogy éppen sikerül „kijátszania magát” az adott élethelyzetből. És ezért olyan KÁROS BELEBESZÉLNI egy kisgyerek játékába, butaságnak nevezni, kinevetni őt, vagy irányítani akarni, hiszen az ő játéka az ő szabályai szerint zajlik, anélkül, hogy ő maga tudatában lenne ennek.
Amíg nem árt vele másnak, vagy önmagának, legyen az bármilyen furcsa játék, ne szóljuk le, ne nevessük ki és ne zavarjuk meg benne a gyermeket. Biztosan megvan az oka, sőt a célja is, amiért éppen hangyákat számolgat órákon át, vagy üvöltve csatázik a kerti székkel a teraszon.
Játszva a gyermek OLYASMIKRE KÉPES, AMELYEKRE A VALÓSÁGBAN NEM, így bizonyos HIÁNYÉRZETEKET IS KÁRPÓTOL. A játéknak éppen ezen képességét használják ki a számítógépes játékok forgalmazói és teszik függővé gyermekek és fiatalok millióit. A virtuális világba menekülő játékos ugyanis olyan hihetetlen dolgokra képes, amit újra és újra meg akar tapasztalni. Előre megírt játék esetén azonban éppen a lényeg veszik el: kárt szenved a saját fantázia, a célirányos érzelemfeldolgozás és a valósághoz történő kapcsolódás; csupán a valóságból való elmenekülés és a „mindenre képes vagyok” érzés szabadsága hozza a megkönnyebbülést, vagy old bizonyos feszültségeket.
Gabrielle Zevin Világépítők című könyvének mozgássérült főhőse így vall magáról: „Néha nagy fájdalmaim voltak. Az egyetlen, ami visszatartott attól, hogy meg akarjak halni, az volt, hogy egy időre elhagyhattam a saját testem, és egy olyanba kerülhettem, ami tökéletesen működött – sőt a tökéletesnél is jobban – és olyan problémákkal kellett szembenéznem, amelyek nem az enyémek voltak….Meg tudtam menteni a hercegnőt még akkor is, ha alig tudtam kiszállni az ágyból.”
Ellentétben a virtuális, mások által előre megírt történteken és szabályokon nyugvó játékkal, az élet valódi szabályait és működését a valódi játékokon át sajátítja el a gyermek, LEUTÁNOZVA a szüleit, IMITÁLVA a környezetében történteket. A lányok BABÁZNAK, a fiúk HARCOLNAK, SZERELNEK, fúrnak-faragnak, ezáltal IGYEKEZNEK MEGÉRTENI A VILÁGOT és elsajátítani a szükséges ismereteket. Természetesen ennek nincsenek tudatában, a játék egy ÖSZTÖNÖS TEVÉKENYSÉG, éppen ezért tölti be olyan jól a funkcióját, ha időt és teret kap rá a gyerek.
A saját maga által kitalált játékot a gyerek ÉLVEZI, miközben észrevétlenül tanul, érzelmeket dolgoz fel és érlelődik a való életre. Ezért nagyon KÁROS, ha a gyermek játékát „puszta jóindulatból vagy oktatásai szándékkal” irányítani akarjuk, leszóljuk, vagy tiltjuk.
A SZÜLŐVEL EGYÜTT játszott játékokban is a gyermek fantáziája kellene irányítson, az ő ötleteiből lehetne igazán hasznára váló tevékenységeket kovácsolni. Ha a szülő folyton az ő okosabb ötleteivel jön, azzal csak kedvét szegi, önbizalmát rombolja és elveszi a gyerek kedvét a későbbi kísérletezgetéstől. A közös játék célja alapvetően ugyanaz, mint az egyedülinek, megfejelve a szülőktől jövő SZERETET, a gyerekbe vetett BIZALOM és a MÁSOKKAL VALÓ BÁNÁSMÓD igencsak fontos adalékával.
A játék szinte egyidős az emberiséggel. Évszázadokon át ugyanazon játékokat játszották a felnőttek, mint a gyerekek, gyakran közösen (bújócska, szembekötősdi). Ezen a módon kerültek közel egymáshoz, figyelték egymás működését, és vitték át a tapasztalataikat a való életbe.
Napjainkban a játékok és játékszerek száma végtelen, a gyermek és a felnőttjátékok látványosan elkülönülnek. Az egyetlen megmaradt közös játék talán a TÁRSASJÁTÉK. A társasjátékkal viszont az a baj, hogy többnyire versengésen alapszik. Előre megírt szabályok követésével egy célunk van, a győzelem. Sok gyermek nem szeret versenyezni, megint mások nem akarnak még a játékba is szabályokat követni. Ilyenkor a szülői erőltetés többet árt, mint használ, hiszen az a játék nem játék, amit nem örömmel játszunk. Természetesen a társasjátékot kedvelő gyermekek és fiatalok fantasztikus órákat tölthetnek szüleikkel játszva, és profitálni is fognak annak pozitív hozadékából, hiszen kétségkívül jó lecke többek között KITARTÁSBÓL, KUDARCKEZELÉSBŐL, EGYÜTTMŰKÖDÉSBŐL és SZABÁLYKÖVETÉSBŐL. De nem minden gyermek szeret így játszani, s az említett készségek fejlesztésére sok más játék is alkalmas. A felnőttek közt is találunk olyanokat, akik hanyatt-homlok menekülnek, amikor egy összejövetelen előkerül a társasjáték.
És mint korábban már kiderült, a játék valódi céljait akkor éri el, ha ÖNKÉNTES, ÖNFELEDT, ÖRÖMTELI és SPONTÁN.
A játék szerepe olyannyira meghatározó az életünkben, hogy teljes könyvek szólnak róla. JÁTÉK HIÁNYÁBAN A GYEREK LEMARAD testi-, lelki- és szellemi fejlődésében, és elesik mind attól a sok lehetőségtől, amit a játék nyújtani tud. Éppen ezért két jól megfigyelhető trend KOMOLY AGGODALOMRA AD OKOT:
Egyik, hogy gyermekeinknek egyre kevesebb ideje marad játékra,
a másik pedig a spontán játékok háttérbe szorulása.
Magántanári működésem során rémülten figyelem az alsós gyerekek sokaságát, akik különóráról különórára rohanva élik életüket, az otthoni spontán játék fogalmát egyáltalán nem ismerik. Amikor a napirend témát tanítom valamelyik nyelven, kíváncsian várom, hogy a játék szó felbukkan-e, de bizony gyakran nyoma sincs a napirendben. Egyes családokból egyszerűen ELTŰNT a babázás, a biciklizés, a kertben tombolás, de az egyedül „csak úgy” JÁTSZADOZÁS is. Sok szülő állítja, hogy a gyerek harcolja ki magának a sok különórát, meg egyébként nem találja fel magát, csak unatkozik, vagy a gépet nyomja. Mi vagyunk a szülei, nekünk kellene gondoskodni arról, hogy ez ne így legyen. (Félreértés ne essék, semmi bajom a különórákkal, tisztelem a sportot, a zenét és a többieket, de csak mértékkel.) Ha már egész kicsi baba korában sem volt időnk játszani vele, és játékszerek tömegével helyettesítettük magunkat, akkor ne csodálkozzunk! Ha pedig – ne adj Isten – digitális eszközt nyomtunk a kicsi kezébe, vagy a tévét használtuk bébicsősznek, akkor megint nem hibáztathatjuk a gyereket, hogy ezek nélkül nem találja fel magát. Így ugyanis arra „tanítottuk”, hogy a játékhoz méregdrága kacathalmazra vagy digitális kütyükre van szükség, amelyek a megszokott emberi interakcióknál jóval több és gyorsabb ingerrel bombázzák őt. Visszacsinálni már pokolian nehéz, elkerülni viszont nem annyira. De idő- és energiaigényes, az biztos. Ráadásul ÖRÖMET KELLENE ÉREZNI, amikor a gyermekemmel játszhatok, nem „gyors megúszósba” kapcsolva letudni a vele töltött időt, mert a gyerek ezt is érzi. Kevés csodálatosabb látvány van, amikor mondjuk apa önfeledten játszik a gyerekekkel, benne van mindenféle „marhaságban” és nem siet a dolgára, mint manapság szinte minden szülő. Szerintem az is rendjén van, amikor apa a nagyfiúval számítógépes játékot játszik, ma már ez megkerülhetetlen, és bizony közelebb hozhatja egymáshoz a kamasz fiút és édesapját.
Egy szónak is száz a vége: Játékra fel! Játsszunk gyermekünkkel születése pillanatától kezdve, ameddig csak igényt tart rá! És hagyjuk őt szabadon játszani, napi több órán át, akármi „fontosat” is kellene helyette csinálnia. A játék többek között TANÍT, NEVEL, SZÓRAKOZTAT, MEGNYUGTAT, FEJLESZTI A KÉPZELETÜNKET ÉS JELLEMÜNKET. Nincs az a szakkör vagy különóra, amitől ennyi mindent kapna egyszerre.
HALLOWEEN ünnepe feltételezések szerint a kelta népek Samhain nevű ünnepéből származik. Sok-sok évszázaddal ezelőtt, a brit szigeteken élő kelták a búcsúzó nyár és a beköszöntő tél tiszteletére rendeztek hangos mulatságokat, valamikor október végén. Valószínűleg ezen ünnepségek vicces-bolondos leszármazottja az eredetileg angol nyelvterületen elterjedt Halloween. Mára a világ számos országába eljutott, október 31-én ünneplik jelmezes bulikkal, valamint házról-házra járó, édességet gyűjtő és csibészkedő gyerekfelvonulással. Ez lenne a Halloween sztori.
A MINDENSZENTEK története azzal indult, hogy egy pápa egy szép napon gondolt egyet. Egész pontosan időszámításunk szerint 610-ben IV Bonifác pápa úgy döntött, hogy ünnepnapot nevez ki a kereszténység ügyéért életüket áldozó mártíroknak. Május 13-át választotta, és nagyjából egy évszázadon át a hívek ezen a napon emlékeztek meg a vallás mártírjairól. Valami oknál fogva azután III György pápa áttette az ünnepet november elsejére, vagyis éppen egy nappal a fent említett Halloween napja utánra.
A Mindenszentek tehát egyértelműen VALLÁSOS ÜNNEP, amikor a híveknek előírás a szentmise látogatása. Mára ugyan vallástól függetlenül mindenki a temetőkbe megy, hogy megemlékezzen elhunyt szeretteiről, és a temetőlátogatóknak többnyire fogalmuk sincsen a keresztény mártírokról, november elseje alapvetően egy szomorú hangvételű, gyásszal és fájdalommal kapcsolatos megemlékezés.
Nem így a Halloween, ami, mint láthattuk egy KERESZTÉNYSÉG ELŐTTI, sokkal TERMÉSZETKÖZELIBB időkből származó, nem a fájdalmas gyásszal összekapcsolt esemény. A jelmezek valószínűleg a visszajáró szellemek, vagy a tél riogatására szolgáltak, a bolondozások pedig a hosszú sötét esték egyikét élvezetes mulatsággá alakították.
Két ünnep tehát TELJESEN ELTÉRŐ EREDETŰ, egyszerűen fogalmazva, SEMMI KÖZÜK EGYMÁSHOZ.
Ebből következően nyugodtan be lehet fejezni a két ünnep létjogosultsága felett kialakult ÁDÁZ VITÁKAT és bátran engedhetnénk mindenkinek, hogy ha mulatni tartja kedve mulasson, ha sírni tartja kedve sírjon. Vagy akár mindkettő!
A félreértés talán abból adódhat, hogy a Halloween elnevezés az All Hallows’ Eve elnevezésből származik (első írásos említése 1745), ami valóban Mindenszentek Estéjét jelent, de attól ez még nem a keresztény Mindenszentek napja. A veszekedni akarók malmára hajtja vizet, hogy a két ünnep ilyen közel került egymáshoz, de az egyik logikusan ezer éve október végén volt, a másikat meg egy pápa kedve szerint tették november elsejére.
És most jöjjön a földrengés!
Európa valaha volt LEGBORZALMASABB FÖLDRENGÉSE éppen MINDENSZENTEK NAPJÁN, 1755 november elsején rázta meg Portugália fővárosát, Lisszabont, és tette azt a földdel egyenlővé néhány óra leforgása alatt. A földrengés erősségét a Richter skála szerinti 8,7-9-re becsülik.
A nagyjából tíz percig tartó földmozgás pont reggel 9.30 és 9.40 között pusztított, amikor a város apraja-nagyja A TEMPLOMOKBAN ZSÚFOLÓDOTT ÖSSZE a kötelező misét hallgatva. És ha ez még nem lenne elegendő, Mindenszentek alkalmából a templomokat és a házakat ÉGŐ GYERTYÁK EZREIVEL díszítették, amelyek a földrengés során eldőltek és lángba borították az egész várost. A tűz elől a tengerpartra menekülő tömegeket egy 20 méteres hullámokkal érkező cunami ölte meg. A város távolabbi részében pedig a tüzek közel 5 napig pusztítottak tovább. Becslések szerint körülbelül ÖTVENEZER EMBER VESZTETTE ÉLETÉT, (az akkori lakosság egynegyede), és az épületek 85%-a megsemmisült. Könyvtárak és templomok felbecsülhetetlen kincsei vesztek oda ebben az elképzelhetetlen apokalipszisben.
MI TÖRTÉNT AZUTÁN, hogy romba dőlt egy város? Azután, hogy templomok omlottak hívők ezreire, és az emlékezés gyertyái borították lángba az eget éppen Mindenszentek napján?
Ugyanaz, ami ma is történik velünk, ha a tömeges rémület hatására a logikustól eltérő magyarázatokat keresünk. A borzalmas esemény MEGOSZTOTTA A LAKOSSÁGOT, a túlélőkből két egymástól jól elkülönülő csoport alakult.
Az EGYIK CSOPORT meg volt győződve róla, hogy a természeti katasztrófa isten büntetése az emberek tévelygései miatt, ezért úgy vélték, MÉG TÖBB HATALMAT KELL ADNI AZ EGYHÁZNAK.
A MÁSIK CSOPORT pont az ellenkezőjét gondolta. A kevésbé vallásos embereknek megingott a hite az egyházban, és a tudomány, a felvilágosodás felé fordultak. Szerintük éppen, hogy KEVESEBB HATALMAT KELLENE ADNI AZ EGYHÁZNAK, és a tudomány ésszerű, valódi védelmet nyújtó erejére kellene támaszkodni.
A vitának Pombal márki vetett véget, aki az élvezeteket hajszoló, gyenge király helyett kezébe vette az irányítást, és mai szóval élve „tökéletes válságmendzserként” működött.
Bécset és Londont megjárt, tájékozott és pragmatikus ember lévén kijelentette, hogy az egyház hátráltatja az ország fejlődését, és az egyházi hatalom korlátozása mellett döntött. Eltörölte az inkvizíciót és a – király helyett – vasököllel irányított.
Az akkor lehetséges módszerekkel elejét vette a járványok terjedésének és a bűncselekmények elharapódzásának. Megszervezte a város újjáépítését, az akkori legmodernebb építészeti ismeretek alapján, az épületekbe földrengést érzékelő faszerkezeteket építtetett. Az elpusztult városrész a mai napig az ő irányítása alatt megújult formában áll.
Személye persze máig megosztja az embereket, nem is várhatjuk másképp. Egyesek szerint nagyszerű politikus volt, és Portugália sokat köszönhet neki. Mások szerint diktátor volt, és kegyetlen módszerekkel érvényesítette akaratát.
Akárhogy is történt, míg Pombal márki a város újjáépítésén fáradozott, az éppen hatalmon lévő, erősen traumatizált I János király csak fából épült palotában, illetve sátorban volt hajlandó lakni, valamint visszatérő rémálmaival küzdött.
Aztán hogy ez a földrengés hogyan is függ össze a Mindenszentek és a Halloween körül zajló civakodással, azt a kedves olvasóra bízom.
SOK HÁZASSÁGOT és emberi kapcsolatot MENTETT MÁR MEG. Egyszerű, NEM KERÜL PÉNZBE és működik. Ennyi már elég kell legyen ahhoz, hogy felkeltse az érdeklődésünket, ha esetleg még nem hallottunk volna róla.
Harminc éve született, és húsz éve jelent meg először magyar fordításban Gary Chapman pszichológus teóriája az emberek közti SZERETETKÖZLÉS és a SZERETETFOGADÁS sajátságairól. Chapman évtizedeken át dolgozott párterapeutaként és eközben döbbent rá, hogy anyanyelvünkhöz hasonlóan létezik egy szeretetnyelvünk is, amely szintén neveltetésünk során alakul ki. Ez a „nyelv” nem más, mint ahogy kifejezzük szeretetünket partnerünk irányába, illetve az a mód, ahogy nekünk is a legnagyobb örömet lehet szerezni. Ezek az egyszerű kommunikációs csatornák alapvető fontosságúak két ember kapcsolatában. HA NEM ISMERJÜK a másikét, a felekben ÁLLANDÓ ELÉGEDETLENSÉG uralkodik és a kapcsolat szép csendben (vagy lármásan) elmérgesedik és tönkre megy.
Chapman számtalan PÁRKAPCSOLATOT hozott helyre felfedezése segítségével és már az egész világon alkalmazzák módszerét. A pszichológus kitalált egy beszédes fogalmat, az úgynevezett SZERETETTANKOT, amelyet egy kapcsolatban folyamatosan tölteni kell, hogy jól érezze magát a másik fél.
Mára az is világossá vált, hogy GYERMEKEINKKEL és környezetünk többi tagjával is sokkal zökkenőmentesebb viszonyt ápolhatunk, ha megtanuljuk, melyik szeretetnyelvet beszélik és rendszeresen feltöltjük a szeretettankjukat.
A dolog semmi komoly ismeretet nem kíván, mert az öt szeretetnyelv pillanatok alatt megérthető és kis gyakorlással elsajátítható. De nézzük, miről is van szó.
Chapman szerint az emberek nagy többsége alapvetően 5 féle mód egyikén fejezi ki szeretetét, vagy az ötből kettőt részesít előnyben, a többi pedig nagyjából hidegen hagyja.
ELISMERŐ SZAVAK
MINŐSÉGI IDŐ
AJÁNDÉKOZÁS
SZÍVESSÉGEK
TESTI ÉRINTÉS
Az öt fogalom ismertetésekor általában mindenki törni kezdi a fejét, MELYIK LEHET RÁ JELLEMZŐ, vagy azonnal rávágja, hogy az övé egyértelmű. (A férfiak például kajánul megjegyzik, hogy természetesen az 5., mintha az csak a szexet jelenthetné.) A Chapman féle teszt kitöltése után bőven akadnak, akik elcsodálkoznak a saját eredményükön. A legmeglepőbb eredmények viszont párunkkal kapcsolatban szoktak előjönni, nem ritkán 25 év együttélés után.
Az öt fogalom önmagáért beszél, de egy kicsit azért fejtsük ki jobban.
1.ELISMERŐ SZAVAK.
Ha például a feleségnek ez a szeretetnyelve, hiába vásárolsz neki drága ajándékokat, hiába hordozod a tenyereden és végzel el helyette egy csomó mindent a háztartásban, ha elfelejted dicsérni őt. Egyszer csak azt veszed észre, mintha nem örülne az ajándékaidnak, vagy nem ízlene neki a vacsora, amit kifejezetten neki készítettél. Te egyre mérgesebb leszel rá, úgy véled, ennek a nőnek semmi sem jó. Miközben csak MEG KÉNE DICSÉRNED, milyen csinos ma, milyen finomat főzött, vagy mennyire nagyszerű anya. HA ISMERNÉD a szeretetnyelvét, TÖREDÉK ERŐFESZÍTÉSSEL elérhetnéd, hogy boldog és elégedett feleséged legyen. Sok férfi is ezt a szeretetnyelvet beszéli, és MAJD MEGŐRÜL egy kis elismerésért. Az asszony pedig saját szeretetnyelvén, mondjuk szívességeket tesz neki, vagy programokat szervez kettőjüknek. Majd megfeszül, hogy férjét elégedettnek lássa, de nem jön be a taps. Mindössze annyit kellene mondania: Nagyszerű férj vagy Drágám, nagyra értékelem, hogy ennyit dolgozol a családért! Vagy: Csodálatos apa vagy, büszkék lehetnek rád a gyerekeink! Ezektől a mondatoktól töltődne fel a férj „SZERETETTANKJA”, ami eddig üresen állt.
Én alapvetően a GYERMEK-SZÜLŐ viszonnyal foglalkozom, és azért is tulajdonítok kiemelkedő jelentőséget a szeretetnyelvnek, mert komoly gondokat oldhat meg egy családon belül. Ha a SZÜLŐK megismerik és BESZÉLIK EGYMÁS SZERETETNYYELVÉT, a kapcsolatukban olyan szintű javulás következhet be, hogy az mindenképpen POZITÍV HATÁSSAL lesz gyermekeikre is. Ha pedig a gyermekét is megismerjük, az egész egyszerűen CSODÁKAT FOG TENNI!
2. MINŐSÉGI IDŐ
Nem is kérdés: modern világunk legnagyobb vesztesei, akik ezt a szeretetnyelvet beszélik. Rohanó, túlhajszolt hétköznapjainkban a minőségi együtt töltött időre egyszerűen NEM MARAD IDŐ. Pedig számos gyermeknek ez lenne a megoldás a problémáira. Nem egy családot ismertem, ahol a szülők reggeltől estig dolgoznak, a gyermeket ajándékkal, dicsérettel, ölelgetéssel és minden gyorsan letudható dologgal „szeretik”, ő pedig dacos, elégedetlen és folytonos harcban áll szüleivel. A szülők szerint hálátlan a kölyök, hiszen ők érte robotolnak éjjel-nappal és ők mindent megtesznek. Mindent, csak azt az egyet nem, amitől az a bizonyos szeretettank megtelik. Arra is látok példát, amikor a szülők sok szervezett programmal igyekeznek minőségi időt biztosítani gyermeküknek, de a gyermek csupán KÖTETLEN együttlétre vágyik. NEKI az a minőségi idő. Nem a kalandpark, nem a falmászás és főleg nem a kerti grillezés a harsány szomszédokkal.
3. AJÁNDÉKOZÁS
Nem kell pironkodni emiatt sem, vannak, akiket az ajándékok tesznek boldoggá. Ők esnek gyakran abba a hibába, hogy párjukat, vagy gyermeküket elhalmozzák ajándékokkal és sértődötten állapítják meg, milyen hálátlanok. Mert mindenki magából indul ki. Ez a közhely különösen igaz a szeretetnyelvre! Honnan tudhatnám, hogy minek örül más, ha az én szeretettankom az ajándékoktól telik meg? Chapman könyvéből, de akár ebből a cikkből is megtudhatod: csak végig kell próbálgatni az ötféle módot.
Szóval, ha gyermeked nem örül az ajándéknak, jöhetnek az elismerő szavak, a minőségi idő, a szívességek vagy a testi érintés. És a párodnál ugyanígy! Ha pedig téged nem tesz boldoggá a sok ajándék, akkor mondd el a párodnak, hogy csak egy ölelésre vágysz, vagy vigye már ki azt a fránya szemetet néha!
Itt most mondhatnád, hogy nem írtam igazat az elején, ez a szeretetnyelv ugyanis nem kis pénzbe kerül. Nyilván van, aki megteheti és méregdrága ajándékokat tud vásárolni, de ez a szeretetnyelv nem értékhez kötött (akinél meg az, az úgyis megtalálja az alkalmas partnert). Bármilyen aprósággal feltöltheted ennek az emberkének a szeretettankját. Gyerekeknél kiváló módszer, ha gyűjteni kezdenek valamit, így gyakran meg tudjuk őket lepni apróságokkal. Szóval a gesztus a lényeg, nem az érték!
4. SZÍVESSÉGEK
Ismersz olyan embert, aki folyton mindenféle szívességgel tukmál, el akar intézni neked ezt-meg azt, segítene ebben-abban, neked meg feláll a szőr a hátadon tőle és azt sem tudod, hogyan utasítsd vissza, amikkel bombáz? Legalább ennyire frusztráló lehet egy kapcsolatban, ha az egyik fél szeretetnyelve a szívességek, és ebből kiindulva állandó szívességekkel árasztja el párját vagy gyermekét. Sok ilyen szülőt látok. Majdnem felnőtt gyermekük helyett intézkednek, „majd én elrendezem helyette, ezt a gondot leveszem a válláról” gondolattól vezérelve. A gyerek meg pofákat vág, ég a többiek előtt és jól meg is haragszik. De anya csak teszi a szívességeket a gyereknek is, apának is. Miközben apa a testi érintésre vágyna, a percre pontos vacsora helyett sokkal inkább csókra és ölelésre hazaérkezéskor. A gyerek pedig elismerő szavakra. Arra, hogy ő csinálhassa végre, amit anya „elrendez” helyette és dicséretet kapjon érte. Hihetetlenül egyszerű dolgok ezek, nagyon érdemes odafigyelni rájuk.
5. TESTI ÉRINTÉS
Ez egy kicsit ingoványosabb terep, egyrészt, mert az intim szféránkba hatol, másrészt mert ez alatt nem (csak) a szexet értjük. Az emberek nagyjából két csoportba oszthatók a testi érintés terén. Egy részük igényli, szívesen ölel meg egy másik embert, könnyen ad puszit, szívesen érint meg másokat beszélgetés közben. Egy részük pedig viszolyog a testi érintéstől, kerüli az ölelést, vagy a testi közelséget. Ez kultúrától, neveltetéstől, gyermekkori tapasztalatoktól és még sok egyébtől függ, de mindenki tudja magáról, mit vált ki belőle más emberek érintése.
Egy kisgyermeknél még nagyon fontos a szülők testi érintése, az ölelés és puszilgatás elengedhetetlen a kiegyensúlyozott fejlődéshez. Itt még nincs kialakult szeretetnyelv, a szülői érintés tulajdonképpen feltölti a szeretettankot. Ha egy szülő viszolyog ettől, ő is érintések nélkül nőtt fel, vagy esetleg valamilyen trauma érte, a kisgyermeknek nagyon fog hiányozni a szeretet effajta kifejezése és kihatással lesz további életére.
Komoly gondot jelent a későbbiekben is, ha a gyermek éppen a testi érintés szeretetnyelvét beszéli, a szülők pedig ölelés helyett ajándékot vesznek, külföldi nyaralásra viszik, össze-vissza dicsérik mindenki előtt, vagy körbe ugráljak szívességekkel. Gyakran csak a napi ölelés adag hiányzik, ami megoldaná a rossz jegyek, vagy a közönyösség problémáját.
DE MI VAN, HA ÉN NEM AZT A SZERETETNYELVET BESZÉLEM?
Végtelenül egyszerű a válasz: szereted a másikat, tehát VEDD AZ ERŐFESZÍTÉST és naponta/hetente egyszer-kétszer, vagy ahogy éppen kijön, beszéld az ő nyelvét!
Dicsérd, ha elismerő szavakra vágyik!
Tölts vele telefonmentes, számára is élvezetes minőségi időt!
Ajándékozd meg gyakran!
Tégy neki apró szívességeket!
Érintsd meg gyakran! Öleld át!
Kicsit erőszakold meg magad és tégy úgy, hogy a szeretett személy szeretettankját fel tudd tölteni! Hadd érezze, hogy szereted! Olyan hálás lesz érte, akkora változásokat fogsz tapasztalni, hogy a kezdeti erőfeszítés boldog megszokássá válik.
Különösen izgalmas feladat, ha több gyermeked van. Előfordulhat, hogy mindegyiknek más a szeretetnyelve. Ha mindegyikkel a saját nyelvén tudsz kommunikálni, nem győzöl majd csodálkozni! És ne feledkezz meg a párodról sem!
(Ha mélyebben érdekel a téma, olvasd el Gary Chapman könyveit!)
Biztosíthatlak, már jóval Harry Potter előtt létezett. A lényege azonban születésétől fogva ugyanaz: felkészíteni a hiszékeny hallgatóságot a hamarosan bekövetkező csodás változásra. „Hókusz-pókusz” és a csúf béka daliás királyfivá változik, a rongyos cselédruhából pedig káprázatos báliruha kerekedik. „Hókusz-pókusz” és már húzzuk is ki a nyulakat a cilinderből.
Mint ahogy a szegény ember és a kevély uraság, úgy maga „hókusz-pókusz” is a valóságból került át a mesevilágba. Eredete a keresztény egyház rituáléihoz vezethető vissza. A világon minden vallásnak szüksége van olyan rituálékra, amelyek híveik számára valódivá varázsolják a valláshoz tartozó csodás történeteket. A rituálék sokasága mára teljesen hétköznapivá vált, mint például a gyertyagyújtás, a tenyér összetétele imához, a letérdelés. Rituálénak számítanak továbbá a vallásokhoz kötött viseletek, ünnepi ételek és szertartások is. Számtalan ételhez kapcsoltunk spirituális jelentést és tettük azok fogyasztását ilyen vagy olyan módon ismétlődő rituálévá.
De az igazi „hókusz-pókuszért” egy katolikus misére kell ellátogatnunk. A varázsige ugyanis feltételezhetően a római katolikus liturgiából származik és a szentségek vételekor elmondott szöveg torzítása lehet. A templomi szertartás csúcspontján a pap fog egy darab kenyeret és kijelenti, hogy ez Krisztus teste, majd fog egy kehely bort és kijelenti, ez Krisztus vére. Ha a hívek elfogyasztják ezeket, hitük szerint egyesülnek Krisztussal. A kenyér magasba emelésekor az „Ez a test” kijelentés hagyományosan latinul hangzott el: „Hoc est corpus!” formában, amiből a többnyire írni olvasni sem tudó pórnép semmit nem értett és megalkotta a máig használatos varázsigét, a „hókusz-pókuszt”. Az első utalás a kifejezés eredetére egy egyházi főméltóságtól származik a 17. századból, aki az addigra széles körben elterjedt varázsige keletkezését a fenti történettel magyarázta, és máig ez az elképzelés tűnik a legvalószínűbbnek. A templomból azután „hókusz-pókusz” elindult világhódító útjára. Szemfényvesztők (bűvészek) és mágusok szédítik vele a kíváncsi népeket évszázadok óta szerte a világban. A legnagyobb karriert azonban kétségkívül egy kerek-szemüveges fiatal varázslótanonc segítségével futotta be. Ha akadt is valaha egyetlen apró szeglete a világnak, ahol nem ismerték volna „hókusz-pókuszt”, J.K. Rowling világhírű hőse egészen biztosan oda is eljuttatta.
A gerillakertészet a Wikipedia meghatározása szerint „egy erőszakmentes civil kezdeményezés, amelynek során a lakosság hivatalos engedély nélkül virágokat, fákat helyez ki vagy ültet el különböző nyilvános helyeken, ahol arra megítélésük szerint hosszú távon szükség van.” Célja elsősorban a végeláthatatlan betonfelületek ellensúlyozása és a zöldterület növelése a városokban, de környezetvédelmi és akár politikai figyelemfelhívásként is szolgálhat.
A világ egyik legnagyobb összehangolt gerillakertészeti akciója egyébként éppen Magyarországon indult útjára 2008-ban, a Környezetvédelmi világnapon, amikor a résztvevő csapatok hónapokon keresztül valósították meg terveiket, és az éjszaka leple alatt zöldítették ki a kiszemelt területeket országszerte. Magyarországon jelenleg a közterületen való virágültetés sajnos illegálisnak számít, szóval nem sok értelme lenne nagyszabású akciókra buzdítani. Jelen írásomnak nem is ez a célja.
Magán akciók sokasága és számtalan kísérlet bizonyította, hogy a random kertészkedés, kisebb rendezetlen területek ötletszerű kigazolása, rendbetétele és esetleges beültetése akár igazi kikapcsolódást is jelenthet. Rengeteg olyan terület van például tömbházak tövében és földszinti üzletek előtt, amelyek senki földjének számítanak, ezáltal felveri őket a gaz, vagy elönti a szemét. A látvány mindig nagyon lehangoló. A környék lakói random összefogással csodálatos kis kertekké varázsolhatnák ezeket az elhanyagolt területeket, miközben a szabad levegőn tartózkodnak, ismerkednek, jót beszélgetnek és kizökkentik magukat a hétköznapi teendőkből. Az ilyen kezdeményezés közösséget kovácsolhat és nagyon kis befektetéssel hasznos, örömteli időtöltést biztosíthat a résztvevők számára. Az effajta tevékenység nem csupán a kellemes végeredménnyel hálálja meg magát, de a közös munka élménye és a projekt jövőjéért érzett felelősség további pozitív érzésekkel jutalmazza a kertészkedőket.
Mindezeken túl, a gerilla kertészetnek bizonyítottan terápiás hatása is van. A depressziós betegek, magányos idősek és hajléktalanok számára kísérleti jelleggel szervezett gerilla- kertész csoportok megdöbbentő eredményeket hoztak. Egy apró kis terület gondozása sokaknak adta vissza az értelmes munka, a felelősség és a valahová tartozás érzését. Számos páciens meggyógyult, barátságok és szerelmek szövődtek és persze a megszépült élettér is pozitív hatást gyakorolt az ott élőkre.
Szóval ásó, kapa és a nagyharang, akarom mondani a gereblye tartson össze minket!
A csütörtöki ’Tudtad?’ írásai kizárólag szórakoztató céllal kerülnek a heti menübe. Honlapomhoz híven azért igyekszem olyan történetekkel szolgálni, amelyek az ember természete és viselkedése miatt érdekesek, furcsák, vagy meglepőek. Így kerül ma terítékre II. Erzsébet brit királynő táskája. Pontosabban táskái, mert becslések szerint több mint 150 darabból álló gyűjteménye van.
Már az is meglepő, miért kell a világ egyik legtehetősebb hölgyének egy méretes táskát cipelnie mindenhová? Gyakorlatilag mindent személyzet végez helyette, mire kellhet mégis a táska? Vajon mit tart benne?
A legelső, amit általában kivesz belőle, egy S betűt formázó kampó, amelyet az asztal szélére helyez és erre akasztja a táskáját. Így az derékmagasságba kerül és a királynő minden különösebb nehézség nélkül hozzáférhet. Babonás lévén, mindig magával hord jó pár szerencsehozó amulettet is, lovacskákat, kutya figurákat, apró réz nyergeket és ostorokat, amelyeket gyermekeitől és unokáitól kapott. Családi fotókat is tart magánál, valamint jutalomfalatkákat kedvenc kutyái számára. Ez utóbbi magyarázattal szolgálhat a táska méretére. Kis fényképezőgépe szintén mindig ott lapul a táskában, és gyakran döbbent meg komoly államférfiakat azzal a kéréssel, hogy pózoljanak a családi album számára. Mivel Őfelsége nagyon nem szeret unatkozni, neves újságokból összeválogatott keresztrejtvényeket is rejt a táskája. Találunk még benne tükröt, naplót, címes füzetet, napszemüveget, olvasószemüveget, és furcsamód egy zsebkést is.
Dennis Friedman pszichológus szerint a királynő -mint minden nő- a kényelem és a biztonság érzete miatt tartja magánál mindenütt a táskáját. Egyedül a skóciai Balmoral Kastélyban nincs nála táska, ahol a legfelszabadultabban érzi magát.
Más udvari megfigyelők szerint ennél sokkal praktikusabb célt szolgál a táska, a királynő egyszerűen ezzel jelzi bizonyos kívánságait. Ha például felteszi az asztalra, az azt jelenti, hogy az esemény a végéhez közeledik, a királynő indulni szándékozik, nincs több kérdés Őfelségéhez. Egy másik „táskatartás” abban az esetben használatos, amikor valaki a megengedett 30 másodpercnél több időre tartja szóval a királynőt. Ilyenkor a táskával jelzi udvarhölgyének, hogy vegye át a társalgást és ő tovább lép a következő vendéghez. A táskajelzések tehát egyszerű és udvarias módon könnyítik meg a királynő dolgát társasági eseményeken. Így vagy úgy, a táska a királynő nyilvános megjelenéseinek elengedhetetlen kelléke és úgy tűnik, jól működik.
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
Feltétlenül szükséges sütik
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.
