A média generálta értékrend

A média generálta értékrend

Bár az egy természetes jelenség, hogy szülei értékrendjét minden generáció igyekszik felülírni és saját értékrenddel helyettesíteni, korábban soha nem volt ennyi és ilyen harsány befolyásoló tényező. Míg a mindent elborító reklámok előtt nevelkedett generációk kialakították maguknak az új értékrendet, addig a mostani fiatalok készen kapják azt a marketing-gépezet által manipulált formában. Értékrendjük csúcsára a dolgok megszerzése került, egyre több, modernebb, drágább és menőbb dolgok megszerzése bármi áron. Az örökös fogyasztás, az agyonreklámozott márkatermékek és a tökéletes külső utáni sóvárgás, valamint a külvilág felé vetített tökéletesség jellemzik a jelenkor értékrendjét, amelyet egyetlen józan fiatal sem gyártott volna meg magától. A mesterségesen generált, beléjük sulykolt és kötelezővé avanzsált értékrend megvalósítása az emberek alig 1 százalékának sikerül, a többiekben állandó diszkomfort érzést, elégedetlenséget és szorongást kelt. Emiatt számos fiatalnál elkezdődik a fogyókúra- vagy egészséges étkezés mánia, a túlzásba vitt testedzés, a közösségi média és influencer függőség, a márkatermékek istenítése, rögeszmés vásárlás, esetleges lopások a drága termékek megszerzése érdekében és még sok egyéb szokatlan viselkedésbeli változás jelzi, hogy kezdi őt is bedarálni a gépezet.

A szülő pedig kritizál, helytelenít, ítélkezik és „bezzeg az én időmben” kezdetű szónoklatokat tart. Nem sok sikerrel. Állandósulnak a viták, majd megkezdődnek a tiltások, korlátozások, de ezek sem hoznak túl sok eredményt. A kamasz megsértődik, esetleg eljátssza, hogy beletörődik, de nem hagy fel azzal az őrülettel, amit a fejébe vett. Minden eszközt és trükköt bevet, hogy újra az Instagram-ot lapozhassa és újabb influencereket követhessen be a vágyott témában. Csak most már titokban, nehogy balhé legyen belőle.

Mit lehet tenni?

Kritizálás és szidás helyett érdemes inkább odafigyelni, és kideríteni milyen reménytelen törekvés állhat a problémák hátterében. Milyen irreális célt tűzött ki gyermekünk és kiknek a befolyása alatt áll? Meg kell hallgatnunk őt, anélkül, hogy ítélkeznénk és letorkolnánk. Megértést kell mutatnunk, el kell fogadnunk, hogy a külvilág sajnos most ilyen hatást gyakorolt gyermekünkre és támadás helyett segítő kezet kell nyújtanunk.

Meg kell próbálni egy élhetőbb értékrendet teremteni a bizonytalan és kétségbeesett fiatal számára. Ha a minden írásomban hangsúlyozott érzelmi fejlesztést alkalmazva nevelünk, illetve, ha eddig is a rövidtávú, elérhető célok kitűzésével ösztönöztük gyermekünket, ez most is célravezető lehet. Modell alkatra vágyó lányunknak például segíthetünk egészségesebb étrendre való áttéréssel közös családi főzés keretében, közös mozgással, sportolással. De rábeszélhetjük egy új frizurára, előnyösebb fazonú ruhákra, valami megvalósítható változtatásra, amitől jobban érzi majd magát. Márkatermékek vagy menő edzőtermek után vágyakozó gyermekünknek szerezhetünk hétvégi munkát, ahol megdolgozhat a méregdrága cuccokért. Mire meglesz a pénz, tudni fogja mennyit kell érte dolgozni és vajon megérte-e. De a legfontosabb, hogy tudatosítsuk gyermekünkben az ő saját értékeit, ami miatt szerethető és értékes ember, hogy ne érezze egyetlen lehetőségnek a külvilág által istenített külsőségeket. Ez borzalmasan nehéz, olykor teljesen kilátástalannak tűnik. Mégsem szabad feladni. Ha szülőként nem sikerül hatni rá, kérjünk meg valakit, akire esetleg hallgat. Barátot, rokont, ismerőst, edzőt. Adjuk valaki szájába a mondanivalónkat, hiszen egy kamasz szinte mindenkire jobban hallgat szüleinél. Néha elég, ha egy kívülálló megdicséri a külsejét, vagy bármi elismerőt mond róla, optimális esetben olyan értékeit emeli ki, amelyek valóban igazi értékek. Óriási hatással lehet a családon kívülről érkező pozitív megjegyzés az önmagát folyton másokhoz mérő fiatalra. Ahogy az oly könnyen osztogatott negatív kritika, úgy a ritkaságszámba menő dicséret is elindíthatja a szülők által remélt változásokat.

Varga Mónika

Vidám kamaszkor?

Vidám kamaszkor?

A serdülő- és kamaszkor során óriási átalakulások zajlanak az agyban és a hormonrendszerben, amely változások mindenkinél eltérő, kiszámíthatatlan gondolatokat és viselkedésformákat eredményeznek. A felnőttek elkönyvelik, hogy a gyerek megbolondult, nem lehet vele mit kezdeni. Pedig csak egy átmeneti korszakba került, ahol a megszokott biztos pontok kezdenek elhalványodni, újak pedig még nincsenek. Zavaró és kellemetlen változásokon megy át a testük, átrendeződnek a prioritások, pillanatok alatt válnak nevetségessé korábbi értékek és magasztosulnak fel dolgok a nagyobbak világából. Egy csomó dolog ciki lesz, és valahogy a fél világ ellenséggé válik.

Írásaimban számtalanszor hangsúlyozom az érzelmi fejlesztés fontosságát, amely kulcsa lehet egy élhető, kiegyensúlyozott gyermekkornak, és akár megelőlegezhet egy többé-kevésbé problémamentes kamaszkort is. A kisgyermekkorban elkezdett érzelmi fejlesztés az, ami megkönnyíti a gyermek számára ezt az átmenetet, de az érzelmi fejlesztő szülő maga is rutinosabban vészeli át gyermeke kamaszkori viharait. (Az érzelmi fejlesztésről részletesen olvashatsz ’Beírás felnőtteknek’ című könyvemben.)

Mit tegyünk tehát?

Fogadjuk el, hogy kamasznak lenni nem habostorta, gyakran egészen rettenetes! Őszintén érdeklődjünk az érzéseik iránt, ne kicsinyítsük le a félelmeiket és panaszaikat, neveljünk úgy, hogy merjenek nekünk beszélni valódi belső életükről!

Nézzünk meg néhány példát arra, hogyan gondolkozik egy szülő és mit él át mindeközben kamasz gyermeke:

  • Hiába vagyunk meggyőződve, hogy nagyszerű a matematika tanár, ha fogalmunk sincs róla, mit művel valójában az órákon. (Ugyan már, mindenki kibírta! Aki nála tanul, azt biztosan felveszik az egyetemre!)
  • Hiába gondoljuk, hogy a gyerek imádja az angolt, ha ügyesen titkolja, mekkora szenvedéssel jár a mások előtt való szereplés. (Ez a gyerek angolul játszik, meg videókat is néz. Őrület, milyen jól megy neki az angol!)
  • Hiába dicsekszünk fűnek-fának, hogy az ország egyik legjobb gimnáziumába jár a gyermekünk, ha nem érzi ott jól magát és valójában zenélni szeretne. (Csak nem gondolod, hogy feladjuk ezt a nagyszerű iskolát egy hobbi kedvéért? Valamiből élned is kell majd!)
  • Hiába hisszük például, hogy szuper vakációt biztosítunk gyermekünknek háromezer kilométeres városnézéses utazással, ha ő a barátaival szeretne lenni. (Ha már ennyi pénzt költöttünk rád, legalább érezd jól magad!)
  • Vacakul érzi magát az új fogszabályzóval, nyomja a lúdtalpbetét, siratja az elpusztult tengerimalacát, összeveszett a barátjával, és így tovább. (Nem nagy ügy, mindenkivel megesik!)

Ha mindezt mosolyogva kell megélnie, mintha tényleg minden rendben lenne, mert mi csak legyintünk és egyetlen célunk a „nálunk minden rendben van” látszat fenntartása, akkor a kamasz is elindul a látszatfenntartás irányába. Megtanulja, hogy helytelen érezni ezeket a negatív érzéseket, hiszen félelmei csak akadályozzák a család életét. A színlelés nagymesterévé válik, miközben az egyre halmozódó, kimondatlan problémák hatására szorongani kezd, elmagányosodik. Megjelennek a szorongás tünetei és a gondolatait elterelő cselekvések, mint az állandó evés, a túlzott közösségi média használat, vagy a videojátékok.

Nem szabad eddig eljutni. Az állandó vidámság nem létezik, nagyon káros szülőként előadni ezt a színjátékot. Ha nem segítünk neki, a belül egyáltalán nem vidám kamasz folyamatosan önmagát fogja hibáztatni negatív érzéseiért, a szorongását enyhítendő pedig egyre komolyabb szerekhez nyúl majd.

Problémák, félelmek, az aktuális életvitelétől teljesen eltérő vágyak márpedig léteznek a gyermekek életében is, a kamaszoké pedig alig áll másból. Megoldásuk kizárólag a megértés és az együttérzés segítségével lehetséges.

Végezetül szeretnék ajánlani egy hiánypótló könyvet ebben a témában, amelyet feltétlenül el kell olvasni minden szülőnek és kamasznak egyaránt! Linn Skaber: ‘A szívem egy bezárt bódé’ című könyve kamaszmonológok gyűjteménye, soha nem látott őszinteséggel megfogalmazott kamaszgondolatok művészi gyűjteménye. Idézet a könyvből:

“Nem bírom tovább. Leszarom az egészet. Végeztem. Többé nem kell nekem. Lerakom a folyosóra. Megkaphatod. Vidd el, ha túl vagyunk a hétvégén, vagy leginkább előtte. Jó állapotú, használt kamaszkor. Ingyen elvihető. Nem sok. Ennyi az egész. Amit itt látsz. Belefér a kocsidba. Két-három doboz, néhány edzőcipő, pár fel nem használt péntek este és egy Zara ajándékkártya. Vidd csak el! Úgysem fogom használni! Az egyik doboz nehéz. Ez a doboz. Ennek a megmozdításához több emberre van szükség. Elég sokra, tulajdonképpen. Az áll rajta: remények. Azt írtam ide, a hátuljára, hogy óvatosan, mert olyan törékeny, ami benne van, de ne foglalkozz vele, a nagy része már úgyis összetört.”

Varga Mónika

A blog összes korábbi bejegyzését

itt találod

Nem vagyok elég okos?

Nem vagyok elég okos?

Keresd, miben jó gyermeked és mondd neki!

A kisgyermekkorban kapott milliónyi „ügyes vagy” egyszer csak mintha kiüresedne és valami konkrétabbra is szükség lenne. Amikor az első iskolaévek kezdik kirajzolni gyermekünk képességeit, szülőként keresnünk kell a lehetőséget a valóban kiemelkedő teljesítmény dicséretére. A kiemelkedőt természetesen mindig önmagához mérten értem, nem a társaival hasonlítgatva! Ha megtaláltuk gyermekünk erősségét, további konkrét tevékenységre buzdító dicsérettel, ötletekkel bátorítsuk, amiből pontosan érti, miben volt „ügyes” és mit tehet a további sikerekért. Ez lesz az igazi motiváció számára, amely irányt mutat és energiát ad. Ha szülői bátorításra a gyermek számára hasznos és értelmes dolgokba kezd, akkor ezt a feladatot kiválóan elvégeztük!

A mai rohanó világban viszont gyakran arra sem jut időnk, hogy rendesen odafigyeljünk gyermekünk képességeire. A mindennapi tanulnivaló, házi feladatok és az ötös osztályzat hajszolása elveszi azt az időt és energiát, amit egyéb, számukra hasznosabb képességek felderítésére fordíthatnánk. Pedig a cél éppen ez utóbbi lenne, megtalálni azt a tevékenységet, ami neki való. Figyeld, ahogy tanul, de figyelj gyermeked leckén kívüli világára is! Vedd észre, mit szeret, mit utál. Vedd észre, miben jó a te megítélésed szerint és ezt mondd meg neki! Tégy javaslatokat, mit kezdhet majd később az adott tehetséggel, hiszen egy gyermek ezt még nem tudja. Sokszor érzi, csak nem hiszi el. Vagy szeretné elhinni, csak nem meri.

Biztosan te is emlékszel gyermekkorod bizonytalanságaira, amelyek eltántorítottak dolgoktól, pedig mi lett volna ha…? Bárcsak valaki mondta volna, hogy gyerünk tovább ezen az úton!

Sokszor az a gond, hogy a szülő sem biztos benne, mekkora tehetség rejtőzik gyermekében, vagy nem ismeri fel azokat az apró készségeket, amik egy megfelelő útra terelhetik az egyébként átlagos teljesítményű gyermeket. A legnagyobb tanulási nehézséggel küszködő, egyébként egészséges gyermeknek is vannak erősségei, bár az iskolai követelményrendszer alatt megnyomorodva ezeket gyakran tényleg nem találja. Nehéz észrevenni olyan készségeket, amiket az iskolában nem mérnek, de éppen ez a szülők egyik átháríthatatlan feladata! Figyelni kell, keresni kell és rá kell döbbenteni a gyereket, miben különleges ő. Ezzel enyhíthető, vagy el is kerülhető a sikerélmény nélkül egyébként óhatatlanul kialakuló önbizalomvesztés, a “nem vagyok elég okos” érzés.

Nagy örömmel figyelem azokat a szülőket, akik kilógva a jegyek és tuti iskolák után rohanó tömeg soraiból azokat az iskolákat és szakmákat keresik lelkesen, amelyek illenek gyermekük tehetségéhez, ahhoz, amit szívesen csinál. Magasról tesznek rá, melyik az éppen menő iskola, melyiket favorizálják a tömegek, csak a saját gyermekük ésszerű, élhető és megvalósítható jövőjén dolgoznak.

A témáról részletesebben olvashatsz ‘Beírás felnőtteknek’ című könyvemben, amelyről minden információt megtalálsz a ‘Könyvem’ fül alatt.

Varga Mónika

A blog összes korábbi bejegyzését

itt találod