A tanár is ember
Annak a ténynek, hogy az Internet és az okos eszközök fenekestül felforgatták a hagyományos felnőtt-gyermek felállást, nézetem szerint van egy nagyon pozitív és építő hatása is az oktatásra. Ünnepélyesen be kell ismernünk végre, hogy egyetlen tanár sem szent és sérthetetlen, nem tudhat mindent és nem is az a dolga! Egyszer s mindenkorra le kell számolni azzal a felfogással, hogy a tanár mindent jobban tud, mindenben igaza van, és amit állít, az megkérdőjelezhetetlen. Ez egyszerűen nem hihető ma már, így nem lehet elismerést, tiszteletet vagy tekintélyt szerezni többé, hiszen néhány kattintással ellenőrizhető, vagy Uram bocsá’ megcáfolható a világ szinte összes állítása. Én úgy látom, hogy ezt nekünk, tanároknak nem trónfosztásként kell megélnünk, hanem éppen ellenkezőleg! Boldogan kéne nyugtáznunk, hogy megszabadítottak minket ettől a tehertől, nem kell többé a nagy „Mindenható” szerepében feszengenünk. Felvállalhatjuk, hogy mi is emberek vagyunk, halandók, akik néha tévednek, hibáznak, vannak jó és rossz napjaik. Szerintem megszereztük végre a jogot arra, hogy nagy ritkán kimondhassuk: Nem tudom, nézzük meg a neten!!!
Tanárként is le kell nyelnünk azt a békát, hogy a technikai fejlődés ledöntött minket a mindentudás trónjáról. A gyerek gyakran gyorsabban megérti az újabb és újabb kütyük, alkalmazások, netes felületek használatát, könnyebben vesz minden ezzel kapcsolatos akadályt. Ezáltal kialakulóban van egy hatalmas terület, ahol a gyermek tudása megelőzheti a felnőttét, ahonnan szinte megvetően nézhet le értetlenül „bénázó” szülőjére, tanárára. Itt bizony a fiatal veszi át az oktató szerepét és boldogan oktatja ki az idősebbet, megfizetve minden korábbi „elnyomásért”. Ha ezt nem látjuk át, nem fogadjuk el és nem tudjuk méltón kezelni, szülőként és tanárként is veszíteni fogunk.
Szilárdan hiszem, hogy a tanár szerepének átalakulásával úgyis előtérbe lépnek majd azok a tényezők, amelyeket az Internet és az automatizált technológia soha nem lesz képes elvégezni egy gondolkodó, érző, empatikus emberi lény helyett. Ezzel tudunk mi tanárok és szülők továbbra is versenyben maradni a technikával szemben (vagy sokkal inkább azzal együtt!) és megtartani az emberit, az információn túlmutatót, a robot üzemmódon kívül is működőt.
2. rész
"Nem tudni" is emberi dolog
Nézzük, mi történt, amikor angol vagy német órámon mondjuk nem jutott eszembe egy szó jelentése. Az Internet előtti időkben ilyenkor szépen elmondtam, hogy sajnos az „órarugó gerincű felpattanó” most éppen nem jut eszembe németül, keressük ki a szótárból. Nézzük meg, milyen gyorsan tudjuk megtalálni, ki hogyan tudja használni a szótárt. Megtehettem volna, hogy másra terelem a szót, vagy szigorúan megkérem a kérdezőt, ugyan ne zavarja az órát ilyenekkel, de nem hiszem, hogy jobban jártam volna. A pillanatnyi hátrányból előnyt kovácsolva érdekes feladattá változtattam a helyzetet. Olyan népszerű lett a szótárban keresés, hogy gyakran szándékosan hoztak elő bonyolultnál bonyolultabb szavakat, csak hogy kikereshessék. Máskor vállaltam, hogy kikérdezzenek a szótárból annak összes rizikójával, hogy nyilván nem tudom fejből az egész szótárt. Hihetetlen élvezetet nyújtott nekik a feladat, különösen akkor, amikor valamit nem tudtam és ők mondhatták meg nekem. Ez az ötletem aztán az Internet megjelenésével teljesedett ki igazán. A számítógépen, tableten vagy okostelefonon futó szótár alkalmazás használata igazi csemege lett és senki sem gondolkozott azon, vajon miért nem tud a tanár egy-egy szót. Kifejezetten segítség volt számomra a technika egy olyan helyzetben, ami miatt pár évtizede még pironkodtam volna, abban a tévhitben élve, hogy mindenre tudnom kell a választ. Ez a szabadság jobban teret engedhet a gyermekek kíváncsiságának is, bátrabban fogadhatjuk a meglepő és szokatlan kérdések sokaságát. Nem kell letorkolni egy izgága, mindenre kíváncsi kisiskolást, ha éppen elképzelésünk sincs arról, amit kérdez. Változtassuk feladattá, bízzuk rá, hogy keresse meg a neten, találjunk ki csoportos projektmunkát a válasz kiderítésére, adjuk fel házi feladatnak és jutalmazzuk a legügyesebbeket!
3. rész
Mindenki tévedhet
Nagyon elterjedt tévhit még a fiatalabb tanárok között is, hogy egy egész osztály előtt nem illik tévedni. Márpedig ebből a téveszméből igen kellemetlen helyzetek adódhatnak, féltve őrzött tekintélyünkön sokkal nagyobb csorba eshet, mint ha szépen beismernénk a tévedést és megköszönnénk a helyesbítést.
Klasszikus példák sorát mesélik diákjaim miközben felháborodás és megvetés bujkál a hangjukban. Egyikük egy gimnáziumi történelemtanárról mesél, aki egy jelentéktelen évszámot helytelenül tanított meg (mindössze 2 évet tévedett szegény ezeréves távlatban) és a dolgozatokban helyesen szereplő évszámot is kijavította a helytelenre. A történelem órák évszám magoltató gyakorlatán megfáradt fiatalok az internetes oldalakra hivatkozva tiltakoztak a tanárnőnél és kérték az igazságtalanul levont pont megadását. A tanárnő makacsul állította, hogy az összes internetes oldal téved és nem adta meg a pontot senkinek. Természetesen akadt olyan, akinek ezen múlt a jobb osztályzata, így aztán a felesleges büszkeség csak ellenszenvet és haragot szült. Akitől ezt a történetet hallottam, szánalmasnak nevezte a tanár viselkedését. Nem gondolnám, hogy ez megéri. Ebből ma már nem lehet jól kijönni, nincs olyan tudásanyag vagy információ, aminek ne lehetne az interneten utánanézni. Tévedni pedig emberi dolog.
A másik történet egy nyelvtanárról szól. Ő azt nem vállalta fel az osztály előtt, hogy nem tud egy bizonyos szót németül és egyszerűen barkácsolt egy összetett szót, ami akár meg is felelhetett volna a keresett szónak, csakhogy nem létezett. A rafináltan „guglizó” diákok valahogy rájöttek erre és jelezték, hogy ők mást találtak a szótárban és erre a szóra nem dob ki semmit a Google. A tanárnő kikérte magának az okoskodást, ezeréves gyakorlatára hivatkozott és még büntetést is beígért, ha valaki még egyszer elő meri venni a telefonját. Korától függetlenül minden tanárnak fel kellene ismernie, hogy ez zsákutca, az információszerzésben ma már tényleg demokrácia van, elismertségünk nem a fejünkben tárolt adatmennyiségen fog múlni.
A diákok már úgyis hozzászoktak, pontosabban annak tudatában nőttek fel, hogy az interneten minden ott van, egyáltalán nem várnak a tanártól mindentudást. Őszinteséget viszont annál inkább. Az egy sokkal gyümölcsözőbb erény, mint a száraz adatok precíz ismerete. Ne átkozzuk tehát a mindentudó internetet. Véleményem szerint tekintsünk rá inkább, mint óriási segítségre, hogy naprakészek lehessünk, gyorsan és élvezetes formában bővítsük ismereteinket, rafináltan előzzük meg ifjú okostelefonos tanítványainkat és akár kápráztassuk is el őket informáltságunkkal. A mai diákság ugyanis nagyon nagyra értékeli, ha érdeklődünk a modern dolgok iránt, ha hallottunk a fiatalos vagy „menő” trendekről, alkalmazásokról, zenékről, hírekről. Tulajdonképpen a „menőség” szempontjából a fiatalabbak folyamatosan tesztelik az idősebbeket, aminek persze nem kell mindenáron megfelelnünk, elég partnerként viselkedni, érdeklődni, meghallgatni őket és nem ítélkezni olyan dolgokról, amit nem is ismerünk pontosan.
