Az utcaseprő bölcsessége

Hogyan lesz a feladatból flow?

Áramlat szóval fordították magyarra az emberi működés azon kellemes állapotát, amelyet Csíkszentmihályi Mihály pszichológus professzor írt le 1991-ben megjelent könyvében (A flow), és amit az egész világ azóta is flow-ként ismer. Flow-nak nevezzük azt az optimális állapotot, amely a legtökéletesebben alkalmas a pillanatnyi boldogság megélésére, önfeledt, felszabadult tevékenykedésre. Az professzor könyvében mindent részletesen leír ezzel kapcsolatban.

Mindjárt az első jellemzőjét olvasva azonnal elbizonytalanodunk: Az áramlat élmény során ugyanis szabadon cselekszünk, a cselekvés kedvéért és nem felsőbbrendű célok érdekében.

Ezen a ponton akár fel is adhatnánk a reményt, hiszen a hétköznapi élet cselekvései, a tanulás és napi feladataink mind célokra irányulnak és legtöbbjük a „meg kell csinálni” címkével van ellátva. Ellentmondásnak tűnhet, de ebben éppen a jól megfogalmazott, világos célok, tervek fognak segíteni. Egy elvégzendő feladat ugyanis akkor válhat áramlat élménnyé, ha biztosan tudom a célt, azonosulni tudok vele, majd feladataimat olyan kis részekre lebontva végzem el, amelyeket nagyobb erőfeszítés nélkül még éppen meg tudok oldani. Így a célom folyamatában, szinte észrevétlenül valósul meg. A tervek tehát úgy segítenek az áramlatélmény eléréséhez, hogy értelmet adnak cselekvésünknek, elszántságot váltanak ki és mivel tetteink összhangba kerülnek céljainkkal, létrejön a koncentráció és harmónia.

Ilyen módon feladatvégzés közben is megvalósulhatnak a flow élmény azon feltételei, amelyek egy cél nélküli, pusztán élvezeti tevékenység esetén magától értetődnek. Ezek

A tökéletes koncentráció. Itt a tevékenységekben rejlő (leküzdhető) nehézségek késztetnek minket koncentrációra.

Azonosulás a cselekvéssel, hiszen értelmes célért cselekszem és nincs erőfeszítés sem, mert képességeim összhangban vannak az adott feladattal.

Azonnali, egyértelmű visszajelzés, lévén, hogy az elkészült feladat egy újabb, értelmezhető lépés a cél felé.

Az időérzék elvesztése, miáltal megszűnik az időkorlátok miatti aggódalom, stressz.

Az én tudat elvesztése, amely megakadályozza az azon való gondolkodást, hogy „Én” most éppen a lábamat is lógathatnám valahol, ahelyett, hogy ezzel a feladattal bajlódnék.

A megfelelési kényszer eltűnik, csak a cselekvés van.

Álljon itt most egy hosszabb idézet Michael Ende, Momo című furcsa regényéből, amelyben a szerző már 1973-ban az állandó rohanás és az elidegenedés veszélyeire világít rá egy abszurd történet keretében. A regény 4. fejezetében olyan frappáns és közérthető leírását találjuk annak a taktikának, amely segítségével a munka áramlati élménnyé alakítható, hogy keresve sem találnék jobbat. Az író gondolatait Peppo, az utcaseprő szájába adja, akiről korábban a következőket írja:

„Peppo szerette a napkelte előtti órákat, a város olyankor még aludt. Szerette a munkáját, és alapossággal végezte. Tudta, hogy fontos munka.” (Mi más ez, ha nem a céllal való azonosulás, ami feladatok esetén elengedhetetlen ahhoz, hogy örömmel végezhessük.)

Peppo az alábbi tanáccsal látja el Momót, a főhőst és természetesen az olvasók millióit:

„- Látod, Momo – mondta aztán úgy példaképpen-, ez így van: az ember előtt néha egy hosszú utca van. Azt gondolná, szörnyen hosszú, ennek sose ér végére, gondolná…. -Aztán elkezdi az ember, iparkodik. És egyre jobban iparkodik. Akárhányszor fölnéz, látja, nem lesz kevesebb, ami előtte van. Még jobban nekiveselkedik, félni kezd, végül a szuflája is elfogy, nem bírja tovább. Az utca meg még mindig ott van előtte. Így nem szabad csinálni…. – Sose szabad egyszerre az egész utcára gondolni, érted? Csak a következő lépésre kell gondolni, a következő lélegzetvételre, a következő söprűvonásra. Aztán megint csak a következőre…. – Akkor örömöt okoz. Ez fontos, mert ekkor végzi az ember jól a dolgát. És így is kell, hogy legyen!… – Egyszer csak észrevesszük, hogy lépésről lépésre végigértünk az utcán. Észre sem vettük, a szuflánk se maradt ki. Bólintott magának, s azt mondta befejezésül: – Ez fontos.”

Csodálatos idézet, aligha szorul magyarázatra.

A teljes írást elolvashatod a ‘Beírás Felnőtteknek’ című könyvemben.