A „FORDÍTSUK MEG!” sorozat harmadik témája a BOCSÁNATKÉRÉS. A társas érintkezés egyik alapvető eleme, mégis amolyan „mostohagyerek” a nevelésben fontosnak tartott elvek között. Ritkán sikerül ránevelnünk gyermekünket a helyes és őszinte használatára, valamint általában azt sem értjük pontosan, kinek is jó a bocsánatkérés valójában.
AZONNAL KÉRJÉL BOCSÁNATOT A NÉNITŐL! harsan apa hangja a családi összejövetelen, amikor gyermeke szemtelenül szól egy rosszindulatú és kellemetlen szagot árasztó rokon nénihez. Azért kell bocsánatot kérnie, hogy apa saját kellemetlen helyzetén enyhítsen, továbbá, hogy a néni infarktust ne kapjon az imént elfogyasztott dupla adag töltöttkáposzta után. Ha a gyerek megkérdezi, miért kell bocsánatot kérnie, a válasz valószínűleg így hangzik: mert megsértetted Lujza nénit!
AMÍG NEM KÉRSZ BOCSÁNATOT, NEM MOZDULHATSZ EL INNEN! – fegyelmezi fennhangon gyermekét egy anyuka a játszótéren, miután az fejbe kólintotta társát egy homokozólapáttal. A látványos bocsánatkérés szerepe itt is a környezet felháborodásának csillapítását és anyuka lelki békéjének visszaállítását szolgálja.
És ez itt a PROBLÉMA. A bocsánatkérés ugyanis elsősorban NEM ERRE VALÓ. Elsődleges célja nem a megsértett személy kiengesztelése, és még kevésbé a szégyenbe hozott szülők kimentése a ciki helyzetekből. Ha a gyermek csak ennyit érzékel a bocsánatkérésből, akkor soha nem fogja megtanulni a lényeget, mi több, megalázónak fogja tartani ezt a fontos gesztust.
A BOCSÁNATKÉRÉS LÉNYEGE ugyanis, hogy a „vétkes” személy rájön, hogy fájdalmat okozott valakinek, ez bántja őt, rossz érzéseket kelt benne és az őszinte bocsánatkéréssel meg tud szabadulni ettől a rossz érzéstől. Tehát a bocsánatkérés igazából a „vétkes”-t szolgálja, az ő lelki békéjét állítja helyre, ha őszintén alkalmazza azt.
Minden egyéb esetben a bocsánatkérés ÉRTELMETLEN, felesleges és érthetetlen rituálé. A szemtelen gyerek ugyanolyan szemtelenül odavakkantja majd a pukkadozó nagynéninek: Bocsánat Lujza néni, és a játszóteres gyermek is dühödten odamorogja majd a bocsánatot, csak hogy mehessen játszani. Ezzel annyit tanulnak meg, hogy bármit csinálok, utána egy bocsánattal elintézhetem az egészet.
Ha megtanítanánk gyermekünknek, milyen kellemetlen helyzetbe hozzák szüleiket, amikor tiszteletlenül viselkednek a felnőttekkel, és a gyermek azért kérne bocsánatot, mert ROSSZUL ÉREZNÉ MAGÁT A TETTE MIATT, akkor helyére kerülnének a dolgok.
Ugyanígy a játszótéren is. Ha a gyermek megtanulna LELKIISMERETFURDALÁST ÉREZNI, miután fájdalmat okozott egy másik gyermeknek, akkor mintegy „önmagát feloldozandó” kérhetne őszintén bocsánatot.
Csakhogy ezt MEG KELL TANULNI. Meg kellene tanulni a szülőktől, akik sajnos nagy eséllyel maguk sem erősködnek a bocsánatkérésben. Óriási tévhit például, hogy egy felnőttnek nem szükséges bocsánatot kérnie egy gyermektől, ha valamit elkövetett ellene. Honnan tudna egy gyermek őszinte sajnálatot kifejezni, amikor a szüleitől soha nem látta azt?
Szóval ezúttal is, FORDÍTSUK MEG!
Mutassunk példát! Magyarázzuk el a gyermeknek minden egyes esetben, mit vált ki a tette másokban, ébresszünk benne valamennyi bűntudatot, amit majd enyhíthet egy őszinte bocsánatkéréssel! Ne a helyzetet akarjuk menteni, hanem tanítsuk meg a bocsánatkérés által kiváltott megkönnyebbülésre!
Egy francia újságíró írt egyszer egy szarkasztikus cikket a legendás „brit udvariasságról”, és rántotta le a leplet a folytonos bocsánatkérés ürességéről. Elmondta, hogy London utcáin, egy esős napon nagyjából minden tizedik ember nekiment az esernyőjével, hol erre, hol arra lökték a rohanó emberek, és közben megállás nélkül röpködtek felé a sorry-k minden irányból. A huszadik lökésnél már nagyon ideges lett, és mérgesen rámordult a sokadik esernyősre: Mi lenne, ha egy kicsit odafigyelnének a többiekre, ahelyett, hogy folyton elnézést kérnének?!?
Valahogy így gondolom én is. Az igazi bocsánatkérés művészet, jó érzéssel tölt el és feloldoz. Amennyiben őszinte.
Varga Mónika
