Már neve is van az őrületnek: „szelfitisz”-nek keresztelték azt a jelenséget, amikor valaki a szelfikészítés megszállottjává válik. A szelfizés napjainkra olyan méreteket öltött, hogy szakemberek sokasága szerte a világban kutatásokkal igyekszik megfejteni az okokat és a következményeket. Spanyolországi kutatások során akadtak olyan megkérdezettek, akik naponta több mint 200 szelfit készítenek. Jogosan vetődik fel a kérdés, nincs-e az ilyenfajta késztetés mögött valamiféle mentális zavar?

A kutatók a fent említett „selfitis” néven kategorizálták és a következőképpen határozták meg az önfotózás kóros változatát: a személy megszállott és kényszeres vágya, hogy önmagáról fényképeket készítsen, közzé tegye azokat a közösségi médiában, mintegy kompenzációt keresve csekély önbizalma és üres magánélete miatt. Szerintük tehát egy jól körülírható mentális zavarról van szó. Súlyosságát tekintve fokozatokra is osztották: kezdődő, akut, illetve krónikus változata ismert.

Ezek hallatán sok fiatal csattan fel dühösen, és tiltakozik kézzel-lábbal, hogy ez túlzás, és ők csak azért készítenek szelfiket, mert élvezik és jólesik, és mert mindenki csinálja. Persze, értjük mi ezt. Főleg a világjárvány, az emberi kapcsolatok lenullázása idején kell egy kis hangulatjavítás, vagy egy picit kozmetikázott, tuti pózos, (mell ki, has be) önámítás. Ezzel nincs is semmi gond. Mindaddig, amíg nem ez tölti ki napjaink nagy részét, és függővé nem válunk tőle. Amikor a valóságtól teljesen elrugaszkodott, felismerhetetlenségig szerkesztett képek tömegével tömjük meg tárhelyünket és a közösségi médiát, akkor már el kell gondolkodnunk, milyen rendellenesség állhat a háttérben. (pl. kóros testképzavar, önbizalomhiány, elszigeteltség, kisebbségi érzés stb.) és mihamarabb vegyünk igénybe segítséget a leszokáshoz.

Léteznek még ezek kívül az úgynevezett „cool szelfik”, amik nem egyszer készítőjük életébe kerülnek. Az utóbbi évtizedben járványszerűen terjed a józan ész határait feszegető, veszélyes helyeken és pózokban készülő szelfizés. Feltűnésre vágyó emberek lélegzetelállító mutatványok közben fotózzák magukat, például egy felhőkarcoló tetejéről lógva, oroszlánnal pózolva, vagy egy-egy híres látványosságon bemutatott életveszélyes mutatvány közben. 2015-ben például több tucat ebből eredő halálesetet regisztráltak Oroszországban, ahol kampány is indítottak a felelőtlen viselkedés megelőzésére.

Végezetül egy sokkoló szám a vezetés közbeni szelfizés következményeiről. India, amely ország a világ legtöbb Facebook használóját jegyzi, a vezetés közben történő szelfizés terén is valószínűleg világelső. Az adatok szerint Indiában a halálos közlekedési baleseteket 127 esetből 76-ban a vezetés közbeni szelfizés okozza.

Szóval csak óvatosan!

Én is irigy vagyok?

Ugyan már dehogy! hessegetjük el még az irigység gondolatát is, ha magunkról van szó. Természetesen mások irigyek, például a szomszédunk, az osztálytársunk, a kolléganőnk, vagy az utcán mindenkit furcsán méregető járókelők. Talán azt még beismerjük, hogy az úgynevezett „természetes irigységtől” mi sem vagyunk mentesek, hiszen mindannyian szívesen elfogadnánk egy olyan házat, mint a főnökünké, elutaznánk a Maldív szigetekre, mint a szomszédunk, járatnánk gyermekünket amerikai egyetemre, mint a legjobb barátunk, vagy szeretnénk úgy kinézni, mint a férjünk ifjú kolléganője. Ha ezt nem tehetjük, néha fájó érzés suhan át a lelkünkön, mert vágyunk valamire, ami másnak van, de nekünk nincsen. Ezzel nagyjából meg is határoztuk, mit értünk természetes irigység alatt. Nagyon szép lenne, ha az irigység le is zárulna az említett röpke pillanat alatt és nem dagadna sokak lelkében egy állandósuló fájdalmas érzéssé, frusztrációvá és nem ritkán gonoszsággá. A fel-felbukkanó természetes irigység akár ösztönzőleg is hathat ránk, barátságainkat és kapcsolatainkat nem fenyegeti, mert a vágyaink tárgyát birtokló személyekhez fűződő viszonyunk ettől még nem változik, és könnyedén túllépünk rajta. Gond nélkül elfogadjuk a helyzetet, hiszen rendben vagyunk önmagunkkal, többé-kevésbé tisztában vagyunk saját értékeinkkel és igazából nem cserélnénk a másik emberrel.

Az úgynevezett „rossz” irigység viszont alattomos élősködőként lopja be magát a szívünkbe, megtelepszik a zsigereinkben és megkeseríti az életünket. Ez akkor hatalmasodik el az emberen, ha mélyen a lelkében alacsonyabb rendűnek érzi magát és mások sikerét önmaga kudarcaként értékeli. Minden mások által elért siker önnön hiábavalóságát erősíti. Márpedig a kudarcot mindenki igyekszik kerülni. Így benn mélyen kialakul az a gondolatmenet, hogy amit ő nem tud elérni, azt más se érje el! Fájó irigységgel tekint tehát a legkedvesebb ismerőse sikereire is, és titkon azt kívánja, bárcsak ne sikerült volna neki! Mások eredményeit a puszta szerencsének tulajdonítja, saját kudarcait pedig a környezet és a sors csapásainak. Mivel gyakran érzi úgy, hogy ő is többet érdemelne, legszélsőségesebb esetben kifejezetten gyűlölni kezdi és rosszat akar a környezetében élő sikeres embereknek. Az irigy ember önmaga ellensége, saját hangulatának és életérzésének rombolója. Az irigy ember tehát boldogtalan, mert egyszerre irigynek és boldognak lenni gyakorlatilag lehetetlen.

Azt aránylag könnyen felismerjük, ha ránk irigykednek, mert az irigyeket félreismerhetetlen viselkedés jellemzi. Látod a szemükben, a gesztusaikban, hallod a hangjukban. Magunkon már sokkal kevésbé vagyunk hajlandóak észrevenni ugyanezt. Pedig érdemes tanulmányozni az összes alább felsorolt viselkedésmódot és alaposan szemügyre venni majd nyakon csípni önmagunkat, ha hasonlókat művelnénk. Szóval, ne úgy olvassuk most az alábbiakat: Tényleg, a szomszédom pont ilyen! hanem azzal a kérdéssel: én vajon csinálok-e ilyet?

Az irigy ember legritkábban irigykedik mindenkire, sokkal inkább kiszemeli magának „áldozatait” és elsősorban rájuk irigykedik. Már kezdhetsz is gondolkodni, akad-e valaki, akinek teljesítményére, anyagi javaira, családjára a szokásosnál több figyelmet fordítasz és gyakran hasonlítgatod magad és családodat vele. Bánt, hogy szebb, okosabb vagy gazdagabb, mint te.

Aztán figyeld meg, pontosan mit érzel, amikor ők újabb sikereket érnek el! Érzed-e azt a kényszert, hogy kétségbeesett magyarázatokat keress, milyen szerencse folytán arattak ismét ők – helyetted! Talán fennhangon meg is magyaráztad már valakinek, hogy azoknak miért könnyű, ki segített nekik, vagy mitől olyan szerencsések? Az irigyelt fél teljesítményének lekicsinylése ugyanis az egyik legjellemzőbb viselkedés, mert úgy tűnik, ez enyhít az irigység okozta frusztráción. A másik változat, hogy az irigykedő látványosan figyelmen kívül hagyja a másik teljesítményét. Némán odébb húzódik, miközben a többiek zajosan gratulálnak neki. Úgy tesz, mintha nem hallaná, mert elviselhetetlennek érezné az öröm színlelését, miközben majd megüti a guta. Esetleg ismerős? És az sem ritka, hogy teljesen eltávolodik az irigyelt személytől, megszünteti vele a kapcsolatot, mert hosszú távon nem tud elviselni ekkora frusztrációt.

Hallod magad, ahogy valaki teljesítményét lekicsinyled népes hallgatóság előtt, vagy éppen a sikeres „barátodat” győzködöd, hogy nem sokra fog menni azzal, amit most elért? Látod magad, ahogy észrevétlenül kikúszol a gratulálók közül és ott hagyod az ünnepeltet? Ha ilyen viselkedésen kapod magad, akkor bizony üdvözlet az irigyek klubjában! Itt az idő valahogy kilépni belőle!

És akkor is megillet a klubtagság, ha felöltöd a nagyon kedves, mézes-mázos barát álarcát és az irigyelt személynek minden létező dologban felajánlod a segítségedet, amit persze senki nem kért. Ezzel látványosan biztosítod magadat, hogy te nem lehetsz irigy, hiszen lépten-nyomon segítesz. Az állandó fülig érő mosoly viszont könnyen keserves vicsorrá változik, amikor az illető sikeréről értesülsz. Vígaszt csak az szolgáltat, ha mondjuk valami rosszat is megtudsz róla, vagy amikor háta mögött kibeszélheted valakinek a sikereiben fürdőző barátodat, elhordod mindennek valami mondva csinált ürüggyel és az egekig magasztalod magad, hogy te mennyit segítettél neki! De hát ilyenek ezek, hálátlanok és önzők!! kiáltod a világba. A szándékos gonosz tettek után talán ez a legcsúnyább irigykedési fajta, óriási színészi játékot és rengeteg energiát igényel. Ha te is játszod, már arról fel kell ismerd, mit művelsz, mennyire elfáradsz benne és hiába szerepelsz kitűnően a többiek előtt, nyugalmat sosem találsz. Állandóan újabb színjátékon töröd a fejed, ahelyett, hogy saját dolgaidra koncentrálnál.

Az irigységből elkövetett gonosztettekről, mint a kollégák fúrása, pletykák terjesztése, emberek egymásra haragítása – hogy csak a legismertebbeket említsem – már nem is szeretnék írni, mert úgyis mindenki letagadná. Persze azért magadba nézhetsz egy kicsit, hátha mégis találsz valamit.

Azért érdemes fontolóra venni, vajon téged is gyötör-e a rossz irigység, mert ha meg tudnál szabadulni tőle, az életed gyökeresen megváltozna. Ha megtanulnád mások sikereit függetleníteni a saját életedtől és értékelni azt, amit te magad el tudsz érni, rengeteg szenvedéstől kímélnéd meg magad.

Varga Mónika