Mikor kezdje el a gyerek az idegennyelv tanulását?

Szerző: Vargamoni | ápr 4, 2022 | Nyelvtanulás

Legalább olyan MEGOSZTÓ téma ez is, mint az a bizonyos nyelvérzék.

Van, aki jót nevet a 3 hónapos babával angolra rohanó kismamán, más az óvodában angollal traktált gyermekek láttán háborog, és van, aki szánja-bánja, hogy nem kezdte el gyermekével az idegennyelvet születése pillanatában. Egy másik tábor, aki az alsótagozatos idegennyelv oktatást szidja és ezt okolja gyermeke csiga lassan haladó nyelvtudásáért. És persze vannak a csodamódszerek, és az őket reklámozók, akik szerint teljesen mindegy, mikor kezded, csak az ő módszerükkel tanulj.

Lássuk a TÉNYEKET:

• Ha az anyanyelv elsajátítását vesszük alapul, akkor természetes a válasz: RÖGTÖN SZÜLETÉS UTÁN. Minden ember az anyanyelvét beszéli legjobban, mert azt még a nyelvi fejlődés korai szakaszában, egészen más módon tanulta meg, mint az iskolában elkezdett idegennyelvet.
• Ha a gyermekhez a környezete születésétől fogva 2-3 NYELVEN BESZÉL, akkor mindegyik nyelvet kiválóan el fogja sajátítani. Szóval ahhoz ma már kétség sem fér, hogy ha a beszéd kialakulásával egyidőben tanuljuk a nyelvet, az a legoptimálisabb és soha vissza nem hozható időszak. Ráadásul ebben az időszakban képesek vagyunk a világ összes létező hangjának tökéletes képzését megtanulni. Később elveszítjük ezt a képességünket.
• Bármelyik ember hirtelen IDEGENNYELVŰ KÖRNYEZETBE kerül, hallás, felismerés és utánzás alapján előbb-utóbb megtanulja a nyelvet, legalábbis a beszédet és az értést. Ezért igaz az a mondás is, hogy ki kell menni az adott nyelvterületre és megoldódik a probléma.
• A gyermek nagyjából 8-10 éves koráig UTÁNZÁSSAL tanul idegen szavakat és szerkezeteket. Nincs tisztában azzal, hogy van nyelvtan és léteznek nyelvtani szabályok, amelyek segítségével hibátlan mondatokat alkothatunk. Valamikor ebben az életkorban kezdi felismerni és megérteni a szabályszerűségeket, ekkortól lehet neki úgymond „rendszerben” tanítani a nyelvet.
• MINDEN EMBER ELTÉRŐ módon képes idegennyelvet tanulni, egyesek könnyen, mások nehezebben, sokan pedig csak keserves kínlódás árán. Mindenkinek meg kell találnia azt a módszert, amivel egyszerűbbé válik a tanulás.

Akkor ez azt jelenti, hogy IRÁNY A BÉBIANGOL, OVIS ANGOL, vagy KÜLFÖLD?

Nos még ha ez lenne az egyetlen út az üdvösséghez, akkor sem írnám azt, hogy igen, ez mindennek a kulcsa. Egyrészt, mert a legtöbb babának szánt nyelvi foglalkozás drága és kevesen engedhetik meg maguknak. És ugyanez igaz a külföldi tartózkodásra is. Egy hosszabb kinn tartózkodás vagy a több hónapos nyelvtanfolyamok nagyon sokba kerülnek, így szintén nem elérhető opciók mindenkinek.

De ellenvetésem sincs. HA VALAKI MEGTEHETI, belefér az idejébe, és rendszeresen elhordja kisbabáját játékos angol foglalkozásokra, bizonyára jót tesz neki. Legalábbis megadja neki azt a lehetőséget, hogy egy másik nyelvvel is megismerkedjen a beszédfejlődés e korai szakaszában. Ez nem fogja automatikusan garantálni a csodát, de sokat segíthet, feltéve, ha azután szakszerű folytatás is van.

Az OVIS ANGOL kérdésére Magyarországon a legismertebb válasz Vekerdy Tamástól származik. Szerinte: “Ötévesen nem angolul kell tanulni, hanem rohangálni az udvaron, a friss levegőn, látszólag céltalanul, mert attól fejlődik az agyuk.”

Természetesen igaza van, abban az értelemben, amire az elismert pszichológus pontosan célzott. Vagyis, a JÁTÉK és a friss levegő HELYETT NE TANULJON nyelvet az óvodában! Ne kényszerítsük számára érdektelen, időhöz kötött és szervezett elfoglaltságra, ha helyette játszhat.

DE a vidám, JÁTÉKOS, akár az udvaron tartott, rövid foglalkozásokkal semmi baj nincs. Ha csak az vesz részt rajta, aki szeretne és ha a gyermek élvezettel közreműködik, akkor bizony nagyon hasznos lehet. A kényszer és számonkérés nélküli, természetes tanulást kihasználva ebben a korai időszakban sok-sok szót és kifejezést el lehet sajátítani.

A PROBLÉMA AZ OVI UTÁN JÖN, amikor az óvodában angolt tanult gyermekek iskolába kerülnek. Az alsó tagozat nyelvoktatása ugyanis a nyelvtani szerkezeteket még értelmezni nem tudó gyermekek számára van megalkotva, vagyis szavak, kifejezések és adott kérdésekre adott válaszok ismételgetésén és utánzásán alapuló módszerrel dolgozik. Magyarra fordítva: az óvodákban is alkalmazott egyszerű, játékosan technikákkal működik egészen a 4. osztályig, igazodva a gyermekek átlagos képességéhez.

Az óvodából már bizonyos ismeretekkel érkező gyermekek szülei nagyon hamar elégedetlenkedni kezdenek, hogy a gyerek nem halad, ugyanazt kapja, mint az óvodában. A legtöbb szülőnek egyébként fogalma sincs arról, hogy amit az óvodában 2-3 év alatt megtanulnak, azt az iskolában az első évben elsajátíthatják, ha jó tanárt kapnak.

Az ALSÓ TAGOZATOS nyelvoktatásról tehát azt kell tudni, hogy az életkor átlagos nyelvi fejlettségi szintjéhez igazodva, óvodás szerű módszereket használ, és ez így van rendjén.

A NYELVTAN oktatása az 5. osztályban kezdődik meg, amikorra a gyerek megérti, mi az a nyelvtan. Vagyis az építőkockák mellé megérkezik a használati utasítás is.

Azt is tapasztalom, hogy felgyorsult világunkban egyre korábban szeretnénk mindent kihajszolni magunkból, így egyre több gyerek a korábbinál sokkal előbb szembesül bizonyos megtanulandókkal. Néhányuk így a MEGSZOKOTT ÁTLAG FELETT (IDŐ ELŐTT) teljesít és mondjuk már 3.-4. osztályban képes például nyelvtani szerkezet alapján mondatot építeni. Az ő szüleik aztán végképp „kiakadnak” azon, hogy gyermekük nem halad, és a gyenge nyelvoktatást kárhoztatják. Ekkor tényleg nem marad más, mint a magánórák, mert az alsó tagozatos nyelvoktatás az átlaghoz igazodik. Talán ha majd az oktatás átalakul és jobban lehet differenciálni képességek szerint, akkor orvosolható lesz ez a probléma.

30 ÉVES NYELVTANÁRI PÁLYÁM döntő részében magántanárként dolgoztam, így egyesével figyelhettem meg a gyerekek fejlődését. Nem ritkán egész kicsi kortól az érettségiig kísértem végig őket, ezért merem bátran állítani mindazt, amit itt leírok.

Megfigyeléseim szerint 9-10 éves korban következik be a DÖNTŐ PILLANAT az idegennyelv elsajátítása terén. Akinek addig nem volt olyan szerencséje, hogy anyanyelvként megtanulhasson egy másik nyelvet is (külföldi szülő, babysitter, magánovi, külföldi tartózkodás stb. segítségével), annak itt látszik majd először világosan, vajon könnyen, vagy nehezebben fog nyelvet tanulni.

HIHETETLEN FORDULATOK tanúja voltam 9-10 éves gyermekeknél mind pozitív, mind negatív irányban. Szerencsére legtöbben ekkor kinyílnak, felismerik a rendszerességeket és a szabálytalanságokat, majd megkezdik a szabályok alapján történő mondatépítést.

Vannak viszont olyan gyermekek, akiknél mintha EZ A FOLYAMAT NEM KÖVETKEZNE BE és továbbra is utánzással, betanult kifejezések ismételgetésével próbálnak boldogulni. Mivel ez a módszer idáig kiválóan működött, ők most nagyon megijednek és egyszer csak azon kapják magukat, hogy semmit nem értenek. A frusztráció miatt a korábban megjegyzett szavak egy részét is elfelejtik, a nyelvtani szabályokat csak ideig-óráig értik és csak a teljesen mechanikus egyen feladatokat tudják megoldani, a szöveg megértése nélkül. Megutálják a nyelvtanulást, a szülők pedig kétségbeesve keresik, ki vagy mi lehet a hibás.

Azok a gyerekek, akik intelligenciájukkal eddig leplezni tudták, hogy valamiféle olvasással/írással/nyelvtannal kapcsolatos problémájuk van, ezen a ponton biztosan „lebuknak” és óriási nehézséggel kerülnek szembe.

EGY SZÓ, MINT SZÁZ, nagyjából az alsó tagozat vége felé derül ki, milyen nyelvtanuló lesz a gyerekből, és ha erre nem támogató közegben kerül sor, akkor a nyelvtanulás rettenetes ellenféllé válik. Itt szokott eldőlni, hogy valaki a „nekem nincs nyelvérzékem” kategóriába sorolja majd magát, vagy megbirkózik a nyelvvel.

Szóval akkor MIKOR IS KEZDJÜNK NEKI a nyelvtanulásnak?

Ha a beszéd kialakulása utáni időszakban tesszük, akkor a gyermekkorban szinte MINDEGY MIKOR. Sokkal FONTOSABB A HOGYAN, hiszen ahogy írtam, 8-10 éves korig a játékos, utánzós módszer működik, utána léphet be a szabályokat ismertető módszer is, majd egyszer csak teljesen egyénivé válik az egész és képtelenség általánosérvényű, mindenkire ráhúzható módszert találni.

Nézzük RÉSZLETESEBBEN:

• Természetesen az ovis angol nélkül vidáman megvan minden gyerek, ez csupán egy kellemes plusz azoknak, akiknek lehetőségük van rá. A gyermeki agy nagyon fogékony, játék közben rengeteg szót elsajátíthat, de igazi nyelvtudás csak akkor lesz belőle, ha állandó az nyelvi közeg és megfelelő folytatása van.
• A gyerekek többsége az alsótagozatos nyelvórák nélkül is simán elboldogulna. Vagyis, ha a régi idők gyakorlata szerint csak 10 évesen kezdenénk a nyelvtanulást, akkor sem maradnánk le semmiről. A jó vagy átlagos képességű gyerek – a nyelvtan ismeretében – akár 1 év alatt megtanulhatja azt, amit az alsó tagozatban 4 év alatt tanítanak.
• Ez nem azért van, mert rossz az alsótagozatos anyag, hanem azért, mert ezután lesz képes egy gyerek az utánzás helyett saját logikával nyelvet tanulni.
• De pont ebben az életkorban derülhet ki az is, hogy nála nem fejlődött ki rendesen ez a nyelvi logikai készség, és akkor valószínűleg aranyat ér az a kis tudás, amit addig sajátított el.
• Mivel előre nem lehet megmondani, hogy egy gyermek 10 éves korára vajon hogyan lesz képes egy másik nyelv elsajátítására, abban sem lehetünk okosak, mikor ideális elkezdeni.

Nem érdemes tehát vérre menő vitákat folytatni, kinek van igaza, mert nézőponttól függően szinte bárkinek igaza lehet.

Ha tudnánk előre, hogy 10 éves kora körül gondjai akadnak majd, akkor talán a lehető leghamarabb el kéne kezdeni, amíg játékosan és lazán megy. Bár ez sem teljesen igaz, mert olyan tanítványaim is voltak, akik az addig tanultak nagy részét is teljesen elfelejtették, miután elkezdődtek a nyelvtanulási nehézségeik.

Ha tehát nincs lehetőség pici kortól állandó idegennyelvi környezetre, akkor a baba-, ovi és alsó tagozatos nyelvoktatás mind olyan opciók csupán, amik hasznosak, eredményeket hozhatnak, élvezetesek lehetnek, de nem feltétlenül szükségesek ahhoz, hogy egy gyermek jól megtanuljon egy nyelvet.

Amennyiben gyermekeink 4.-5. osztálytól jó minőségű nyelvoktatást kapnának, sok-sok interaktív élménnyel és beszédgyakorlással, az összes korábbi nélkül is vígan megtanulnák a nyelvet.

Ha a gyermek nyelvtanulási nehézségekkel küzd, ami nagyjából 4.-5. osztályra derül ki egyértelműen, akkor neki a korábbi nyelvtanulás még áldás volt, az ezt követő pedig a jelenlegi rendszerben biztosan szenvedés lesz.

Ezeket kell tehát mérlegelni, amikor gyermekünk nyelvoktatásával kapcsolatban fenntartásaink, kétségeink vagy konkrét szándékaink vannak.

Sajnálom, hogy nem tudok olyat mondani, ami mindenkire vonatkozik és gombnyomásra működik, de tanulás ügyben szerintem ilyen nem létezik.

Két dolog látszik biztosnak. Az egyik, hogy kicsi korban, játék helyett nyelvtanulásra kényszeríteni valakit, ostobaság. A másik, hogy minden gyerek egyéni módon fejlődik a nyelvtanulásban is, ezt kell figyelemmel kísérni.

Akármiről is írok, mindig vissza kell térnem a vesszőparipámhoz: a siker kulcsa gyermeked megismerésében rejlik!! Ha jól ismered őt, az is kiderül majd, hányadán áll a nyelvtanulással.

És akkor tudni fogod, mivel ártasz és mivel használsz neki. Illetve, hogy a „mikor”-nál számos esetben sokkal fontosabb a „hogyan”.

Varga Mónika

Nyelvtanulás számonkérésre

Szerző: Vargamoni | okt 18, 2021 | Nyelvtanulás

Nyelvtanárként sokáig ringattam magam abban a hitben, hogy a nyelvtanulás célja megmásíthatatlan, vagyis maga a nyelvtudás. Az internet világa előtt nyelvet tanulók számára ez nagyjából szilárd nyelvtani ismereteket, unalmas szókincset és az írott szövegek értelmezését jelentette. Akkoriban ezt értették nyelvtudás alatt, az idegennyelvi környezetben való boldogulás -forrás és lehetőségek híján- nem lehetett reális cél.

Aztán a modern kor meghozta az áttörést, az internet és a filmezés házhoz hozta az autentikus nyelvi környezetet. Végre céllá válhatott volna a használható nyelvtudás, intézményes keretek közt mégsem lett így. Az időre leadandó tananyag, az értelmetlen tesztek és a kötelező nyelvvizsgák ide is belopták a taktikák tanítását, a tesztre való tanítás bosszantó valóságát.

Bár a tanórák a korábbinál élvezetesebbé váltak, a hanganyagok és filmek megszínesítették az unalomba fulladó nyelvtani gyakorlatozást, a végcél most is egy osztályzat, vagy egy vizsga maradt. Vagy élvezzük azt a nyelvórát, vagy megtanulunk minden trükköt a számonkérésekre, egyszerre valahogy nem akar menni a kettő. Aki jól szeretne megtanulni egy nyelvet, kénytelen magántanárhoz fordulni, vagy mint azt sok fiatalnál látom, a filmek és sorozatok világából szerezni magának alkalmazható tudást.

Minden elvem ellenére, magántanárként is egyre gyakrabban kapom magam azon, hogy a különféle vizsgafeladatokra való felkészülés során trükköket és apró csalásokat tanítok. Hiszen kell az a vizsga, sürgős az a vizsga és hát még mérföldekre vagyunk a megcélzott szinttől. Ha ráadásként nyelvtanulási nehézségekkel is küzd a tanuló, akkor szinte biztosan taktikák begyakorlásáról kell szóljon a nyelvóra.

Sajnos, az iskolák többségében, tanulási nehézségek nélkül sem jutnak a diákok hasznosítható nyelvtudáshoz, mert az osztályzatra tanítás bizonyos anyagrészek blokkokban történő leadását követeli meg, amelyekből soha nem áll össze a teljes nyelv. A jobb jegyek érdekében előre elmondott dolgozat feladatok, a feladattípusra idomított gépszerű magolás, a rövidtávú memóriába beszuszakolt anyagrészek gyors számonkérése, és az ismétlés teljes hiánya ugyan ideig-óráig könnyebbséget jelenthet a tanulók számára (a lustábbaknak külön ajándék!), de hosszú távon megbosszulja magát, mert használható nyelvtudás soha nem lesz belőle. Számtalan gyereket láttam elkeseredni, amikor sok éves nyelvtanulás után hozzám került, és rádöbbent, hogy nem tud szinte semmit. Meggyőződésem, hogy a nyelvoktatás ismét megérett egy gyökeres átalakításra, ahol a rendelkezésre álló eszközöket kihasználva (TV, internet, cserediákok, utazás stb.) nyelvi környezetet teremtve tanítunk és a nyelvtudás ígérete fontosabbá válik a jegyeknél és vizsgáknál.

Márpedig, ha valaki diplomát szeretne, akkor nyelvvizsgát kell felmutatnia. A nyelvtanulási nehézséggel küzdők esetében ez egy igazi rémálom. Az ő helyzetüket valahogy meg kellene oldani. A felmentés sajnos zsákutca, hiszen találékony nép vagyunk, s ha minden nyelvtanulási nehézséggel küzdő tanulót felmentenénk a nyelvvizsga alól, akkor a mi kis hazánk a sok millió „nyelvi nehézséggel küzdő ember” országává válna. Mit lehetne mégis tenni?

Sok éves tapasztalat alapján állítom, hogy azokat a fiatalokat, akik diszlexiás jellegű nehézségeik ellenére, tanulmányaikkal főiskoláig, egyetemig képesek eljutni, az idegennyelvi közegben történő elboldoguláshoz is elegendő nyelvtudással lehet felruházni. Bár hosszú és fáradságos úton, de mégis használható eredménnyel. Tudásuk nyelvtanári szempontból mindig is hiányos marad, a nyelvvizsgákon mért precíz nyelvi tudást valószínűleg soha nem sikerül elérniük. De nem is erre kellene célozni. Meglátásom szerint, hozzáértő szakemberek által kidolgozott könnyítések és átfogalmazott követelmények jelenthetnék a megoldást azok számára, akiknek a nyelvvizsga követelmények, az őket sújtó tanulási nehézségek miatt irreálisak. Az így szerzett nyelvvizsga elfogadott lehetne a diplomához, de speciális jellegét jelezni kellene.

A ’Beírás felnőtteknek’ című könyvemben bővebben írok erről a témáról, részleteiben olvashatók a nyelvtanulási nehézségek jelei. Ezeket alsó tagozatban többnyire azonosítani lehet, de a nyelvórákon előbb vagy utóbb mindenképpen kiderülnek. A tünetek észlelésétől fogva kezelhetőbb lenne a probléma, ha képességük szerint haladhatnának, és nem folyamatosan a számonkérésre lennének kénytelenek tanulni. S bár nekik jóval nehezebb, az összes többi gyereknek is nagy hasznára válna a képesség szerinti haladás lehetősége nem csak a nyelvórákon, de az egész oktatásban.