Nyelvtanárként sokáig ringattam magam abban a hitben, hogy a nyelvtanulás célja megmásíthatatlan, vagyis maga a nyelvtudás. Az internet világa előtt nyelvet tanulók számára ez nagyjából szilárd nyelvtani ismereteket, unalmas szókincset és az írott szövegek értelmezését jelentette. Akkoriban ezt értették nyelvtudás alatt, az idegennyelvi környezetben való boldogulás -forrás és lehetőségek híján- nem lehetett reális cél.

Aztán a modern kor meghozta az áttörést, az internet és a filmezés házhoz hozta az autentikus nyelvi környezetet. Végre céllá válhatott volna a használható nyelvtudás, intézményes keretek közt mégsem lett így. Az időre leadandó tananyag, az értelmetlen tesztek és a kötelező nyelvvizsgák ide is belopták a taktikák tanítását, a tesztre való tanítás bosszantó valóságát.

Bár a tanórák a korábbinál élvezetesebbé váltak, a hanganyagok és filmek megszínesítették az unalomba fulladó nyelvtani gyakorlatozást, a végcél most is egy osztályzat, vagy egy vizsga maradt. Vagy élvezzük azt a nyelvórát, vagy megtanulunk minden trükköt a számonkérésekre, egyszerre valahogy nem akar menni a kettő. Aki jól szeretne megtanulni egy nyelvet, kénytelen magántanárhoz fordulni, vagy mint azt sok fiatalnál látom, a filmek és sorozatok világából szerezni magának alkalmazható tudást.

Minden elvem ellenére, magántanárként is egyre gyakrabban kapom magam azon, hogy a különféle vizsgafeladatokra való felkészülés során trükköket és apró csalásokat tanítok. Hiszen kell az a vizsga, sürgős az a vizsga és hát még mérföldekre vagyunk a megcélzott szinttől. Ha ráadásként nyelvtanulási nehézségekkel is küzd a tanuló, akkor szinte biztosan taktikák begyakorlásáról kell szóljon a nyelvóra.

Sajnos, az iskolák többségében, tanulási nehézségek nélkül sem jutnak a diákok hasznosítható nyelvtudáshoz, mert az osztályzatra tanítás bizonyos anyagrészek blokkokban történő leadását követeli meg, amelyekből soha nem áll össze a teljes nyelv. A jobb jegyek érdekében előre elmondott dolgozat feladatok, a feladattípusra idomított gépszerű magolás, a rövidtávú memóriába beszuszakolt anyagrészek gyors számonkérése, és az ismétlés teljes hiánya ugyan ideig-óráig könnyebbséget jelenthet a tanulók számára (a lustábbaknak külön ajándék!), de hosszú távon megbosszulja magát, mert használható nyelvtudás soha nem lesz belőle. Számtalan gyereket láttam elkeseredni, amikor sok éves nyelvtanulás után hozzám került, és rádöbbent, hogy nem tud szinte semmit. Meggyőződésem, hogy a nyelvoktatás ismét megérett egy gyökeres átalakításra, ahol a rendelkezésre álló eszközöket kihasználva (TV, internet, cserediákok, utazás stb.) nyelvi környezetet teremtve tanítunk és a nyelvtudás ígérete fontosabbá válik a jegyeknél és vizsgáknál.

Márpedig, ha valaki diplomát szeretne, akkor nyelvvizsgát kell felmutatnia. A nyelvtanulási nehézséggel küzdők esetében ez egy igazi rémálom. Az ő helyzetüket valahogy meg kellene oldani. A felmentés sajnos zsákutca, hiszen találékony nép vagyunk, s ha minden nyelvtanulási nehézséggel küzdő tanulót felmentenénk a nyelvvizsga alól, akkor a mi kis hazánk a sok millió „nyelvi nehézséggel küzdő ember” országává válna. Mit lehetne mégis tenni?

Sok éves tapasztalat alapján állítom, hogy azokat a fiatalokat, akik diszlexiás jellegű nehézségeik ellenére, tanulmányaikkal főiskoláig, egyetemig képesek eljutni, az idegennyelvi közegben történő elboldoguláshoz is elegendő nyelvtudással lehet felruházni. Bár hosszú és fáradságos úton, de mégis használható eredménnyel. Tudásuk nyelvtanári szempontból mindig is hiányos marad, a nyelvvizsgákon mért precíz nyelvi tudást valószínűleg soha nem sikerül elérniük. De nem is erre kellene célozni. Meglátásom szerint, hozzáértő szakemberek által kidolgozott könnyítések és átfogalmazott követelmények jelenthetnék a megoldást azok számára, akiknek a nyelvvizsga követelmények, az őket sújtó tanulási nehézségek miatt irreálisak. Az így szerzett nyelvvizsga elfogadott lehetne a diplomához, de speciális jellegét jelezni kellene.

A ’Beírás felnőtteknek’ című könyvemben bővebben írok erről a témáról, részleteiben olvashatók a nyelvtanulási nehézségek jelei. Ezeket alsó tagozatban többnyire azonosítani lehet, de a nyelvórákon előbb vagy utóbb mindenképpen kiderülnek. A tünetek észlelésétől fogva kezelhetőbb lenne a probléma, ha képességük szerint haladhatnának, és nem folyamatosan a számonkérésre lennének kénytelenek tanulni. S bár nekik jóval nehezebb, az összes többi gyereknek is nagy hasznára válna a képesség szerinti haladás lehetősége nem csak a nyelvórákon, de az egész oktatásban.

Varga Mónika

A blog összes korábbi bejegyzését

itt találod