Kedves Érettségiző!
Te rohansz haza és visszaszámlálsz, amíg fel nem teszik végre a MEGOLDÁST, vagy megtiltod az összes családtagnak, hogy a gép közelébe menjen? Végig nézed betűről betűre a megoldókulcsot, vagy hallani sem akarsz róla, MIT RONTOTTÁL EL?
Tanulás címszóval hibernálod magad a szobádban és azonnal támadsz, ha rád merik nyitni az ajtót, vagy dühöngve faggatod a körülötted élőket, mi történik azzal, aki mindenből megbukik?
Elszántan, de BIZAKODVA számolod szenvedésed hátralévő napjait, vagy fennhangon hirdeted, mekkora HÜLYESÉG volt középiskolába menni, és egyáltalán, ki volt az a marha, aki az érettségit kitalálta?!?
Teljesen KIBORÍTASZ mindenkit, vagy csak általános információ megvonással bünteted azokat, akik éppen nem részesei e sorscsapásnak?
Így vagy úgy, IZGALOM nélkül biztosan nem úszod meg ezt az időszakot (és persze a családod sem), de ha kínodban azt állítod, nem érdekel az eredmény, bocsáss meg, nem hiszek neked.
Az érettségi köztudottan az az esemény életünkben, amelynek méretei túlságosan megriasztják a szelídebb megmérettetéshez szokott végzősöket, ezért annak JELENTŐSÉGÉT soha nem látott mértékben TÚLÉRTÉKELI szinte minden diák. Majd visszanézve az egész cirkuszra, csodálkozva állapítják meg: Ez most komoly? Emiatt kellett ennyit paráznom és magamra haragítanom az összes szerettemet?
Ezzel véletlenül sem szeretném azt állítani, hogy az érettségi nem igényel nagy erőfeszítést, vagy ne lenne fontos, csupán AHOGY MEGÉLJÜK a folyamatot, az bizony sokat nehezít rajta.
„Ennyit képtelenség megtanulni”, „én biztosan megbukom ebből vagy abból”, „engem ugyan nem vesznek fel sehová”, „mi történik azzal, akit sehová nem vesznek fel?” „mennyit keres egy kukás?” – ismerősek ezek ÖNHERGELŐ mondatok? Ezekkel lehet olyan állapotba kerülni, ami tényleg elég elviselhetetlenné teheti ezt a két hónapot.
Magyarországon 1851 óta létezik érettségi vizsga és jó néhány változtatást megélt már. Jelentősége bevezetése óta folyamatosan csökken. KEZDETBEN óriási teljesítménynek számított, a művelt érettségizettek magasan kiemelkedtek a tömegből. KÉSŐBB, az állások betöltéséhez mintegy két csoportra osztotta a pályázókat: érettségizettek és nem érettségizettek csoportjára. MÁRA már ekkora jelentősége sincs, hiszen egy puszta érettségivel semmilyen állás nincs garantálva. Persze sok helyen feltétel az érettségi bizonyítvány, de az eredmény igazán azoknak fontos, akik tovább szeretnének tanulni.
Két dolog mit sem változott az idők során: az általános „MUMUS” szerep, a rettegés a megmérettetéstől és az esetleges bukástól. Azután pedig a visszaemlékezés, a SZTORIZGATÁS, a poénos történetek sokasága. A két véglet. Mintha nem is ugyanarról az eseményről lenne szó. Mindenkinek megvannak az örökké élő, vicces történetei, az előtte előadott világvége jelenetek pedig feledésbe merülnek. Szerencsére.
Mi ebből a TANULSÁG?
Ugyanaz, amit a nyolcadikos felvételik körüli dráma kapcsán egyszer már megírtam: NEM ÉLET-HALÁL kérdése, mit teljesítesz azon a pár napon. Eldőlhet persze, hogy nem nyersz felvételt az áhított intézménybe. Kiderülhet, hogy fizetni kell a tanulmányokért, mert támogatott képzésre nem sikerült bejutnod. Az is előfordulhat, hogy munkahely után kell nézned. De kérdem én, ezek közül melyik jelent áthidalhatatlan akadályt, vagy egész életedet tönkre tevő sorscsapást?
Ha józanul gondolkodunk, akkor egyik sem. És talán nem is véletlenül történt így. Talán éppen arra visz a TE UTAD és ott találod meg, ami számodra a megfelelő JÖVŐT jelenti majd.
Ha mindenáron ragaszkodsz egy intézményhez, akkor MEGPRÓBÁLOD MÉG EGYSZER. Hol van az megírva, hogy mindennek elsőre sikerülni kell? El kell fogadnod a tényt, hogy az adott napon, adott időben kikényszerített teljesítmény nem mindig tükrözi a valódi tudásunkat. Lehetett rossz napod, csütörtökre már teljesen kimerülhettél, de még az is meglehet, hogy többet kellett volna tanulnod. Most ez az új helyzet, ebből kell a legtöbbet kihoznod!
Legalább lesz időd valami mást is csinálni, egy kicsit körülnézni az iskolán kívüli világban. Pénzt keresni, nyitott szemmel járni, lehetőségeket felfedezni.
Csak gondolj bele, mennyi erőt próbáló esemény történt középiskolai éveid alatt!
Egy JÁRVÁNY zárt el hosszú ideig a külvilágtól, a buliktól és a haveroktól. Végig csináltál több félév ONLINE OKTATÁST, (miközben teljesen elmaradt egy-egy tantárgy oktatása), lemaradtál számtalan közösségi eseményről, majd maszkban szenvedted végig a tanórákat. És ha ez nem lett volna elég, még egy háború is kitört a szomszédban, bizonytalanságot és félelmet ültetve a lelkünkbe. Kicsit sok volt ez NEKED, mi felnőttek is megszenvedtük, úgyhogy légy büszke magadra! Bárhogy is alakuljon.
Szívből kívánom NEKTEK – mind a 114.700 érettségizőnek-, hogy teljesüljön az álmotok, vegyenek fel benneteket oda, ahová szerettétek volna és az legyen az ÚJ HELYZET, amit elképzeltetek magatoknak!
Varga Mónika
