Ígértem egy kis segítséget szülők számára ahhoz az útvesztőhöz, amelybe belesodort minket az egyre kiismerhetetlenebbé váló „világ”. Pontosabban a hatalmon lévők szűnni nem akaró torzsalkodása miatt állandósult fenyegetettség érzése, az életünket átszövő hamis, manipulatív információáradat és az ebből adódó teljes bizonytalanság.
A régi jó szülői bölcsesség, a józan ésszel felfogható kilátások megfogalmazása, a valamennyire biztos támpontok kijelölése gyermekünk jövője érdekében gyakorlatilag lehetetlenné vált.
Mit tehet a szülő ilyen körülmények között? Hogyan vezesse át gyermekét ezen a feszültségtől és gyűlölettől lángoló hadszíntéren, amit jelenleg hétköznapi életnek nevezünk?
Szülőként és szakemberként gyakran megkérdezzük a nálunk is idősebbeket, mit tettek a történelem korábbi, kaotikus és megpróbáltatásokkal teli időszakaiban. Évszázados bölcsességeket hallunk tőlük, mint például a napi problémákra fókuszáló gondolkodásmód az állandó jövőfélelem helyett; a takarékoskodás és az önellátás forszírozása a megszállott vásárlás helyett; közösségben gondolkodás és összefogás az egyéni versenyfutás helyett; az egyszerű dolgok felett érzett öröm az „egyre többet és többet akarok” kényszeres vágyakozás helyett; és így tovább.
Mind egytől egyig igaz és megfontolandó tanács, az irány nagyon jó, ha ilyesmikkel próbálkozunk. Egy baj van csak velük: ma már képtelenség függetleníteni magunkat attól az elviselhetetlen információ-hazugság cunamitól, ami 24 órában ömlik ránk mindenhonnan! Hiszen éppen emiatt nem tudunk az öregek jól bevált módszereit követve élni.
Míg régen hallottunk ezt-azt, hazudtak nekünk kisebbeket és nagyobbakat, ma reggeltől estig halljuk és olvassuk a reklám- vagy propaganda célból született „tényeket”, hangulat- és pánikkeltő híreszteléseket, így aztán halvány fogalmunk sincs róla, mit hihetünk el.
Hogyan szedjük ki ebből az örvényből magunkat és gyermekünket?
A tutit mi sem tudjuk. De akkor mit mondjunk a gyereknek?
Én ezeket mondanám el:
Ma már nem létezik tuti igazság, cáfolhatatlan tény.
Győzzük meg, hogy a médiából ránk zúduló „állítások” 99 százaléka azért született, hogy valaki pénzt keressen vele, hogy a szerzője, vagy a megbízói jól járjanak. SENKI nem azért dob be a köztudatba egy hírt, hogy NEKED jó legyen, hanem azért, hogy Őhaszonra, előnyre tegyen szert!!! Ha ezt megérti valaki már gyermekkorában, óriási előnnyel indulhat a felnőtt életbe. Nem azt kell megértenie, hogy mindenki gazember, csak azt, hogy minden hírnek szánt állítás mögött anyagi/hatalmi érdekek húzódnak.
Mutasd meg neki mondjuk az egészséges életmódról, a telefonok sugárzásáról, bizonyos dolgok előnyös vagy hátrányos tulajdonságairól írt ellentmondásos cikkeket! Hadd lássa, hogy bármi lehet életmentő és halálosan pusztító is, annak függvényében, hogyan tudok pénzt keresni vele! Ha teljes kiőrlésű búzából készült termékeket árulok, akkor a gyilkos fehérliszttel riogatom a népeket, ha ellenkező érdekek vezérelnek, akkor a teljes kiőrlésű gabonák rákkeltő hatásairól cikkezem. És ezt bármivel megtehetem. A politika mást sem tesz, minden felhasználható eseményt az aktuális érdekeknek megfelelően színez újra. Nézz utána, keress ilyen ellentmondásokat és mutasd meg gyermekednek! Ma már nem létezik tuti igazság, szó szerint senkinek sem lehet hinni. Akármennyire vadul hangzik, egyik legfontosabb tudása ez lesz gyermekednek!
2. Hajlamosak vagyunk igaznak vélni, amit többen állítanak.
Márpedig az emberi természet sajnos hajlamos igaznak vélni, amit többen állítanak, miáltal képtelenségek vagy számunkra teljesen irreleváns marhaságok tömegét kezdjük elhinni. Erre alapoznak a reklámok a milliónyi ismétléssel és erre alapoz a politikai propaganda is.
Talán sokak számára ismert az a kísérlet, amikor egy jó pár beavatott résztvevővel és néhány kísérleti alannyal létrehoznak egy csoportot, tagjainak pedig egészen egyszerű kérdésekre kell a helyes választ megjelölniük. A kísérlet tudásszint mérésnek van álcázva, valójában a „sokaság egyénre gyakorolt hatását” kutatja. A beavatottak feladata, hogy a rossz választ nevezzék meg helyesnek, a kutatók pedig a kísérleti alanyok reakciójára kíváncsiak. Még a legbanálisabb kérdésekben is az alanyok jelentős százaléka átváltoztatta válaszát a helytelenre, miután a többség azt állította, hogy az a helyes. És ez egy RETTENETES tény. Erről minden gyermeknek tudnia kell, amint megérik arra, hogy ilyesmiről beszélgetni lehet vele. Tanítsd arra, hogy óriási TÉVHIT, hogy a többségnek mindig igaza van. Mesélj neki a történelemről, a keresztes háborúkról, a fasizmusról, a kommunizmusról és így tovább. Hová vezetett, amikor az emberek azt hitték, a többségnek mindig igaza van? A többség birkamód bégeti, amit a többi birka béget, mivel ez „állati lényünk” része, csak akkor tudunk innen kitörni, ha tudatosítjuk magunkban a helyzet groteszkségét. Semmi nem lehet „helyes”, akárhányan is bégetik egyszerre, ha Te tisztában vagy vele, hogy rossz.
Amikor alap nélkül szajkózott „tények” esetében felteszem valakinek a kérdést: Honnan tudod te ezt? mindig azt a választ kapom: azt mondják, ott van a neten, ezt zengi a tévé, mindenhol ezt olvasom. Hát erről van szó, ez a világ DRÁMÁJA, ami újból és újból romlásba dönti. Abban az illúzióban élünk, hogy ha én is ugyanazt mondom, mint a többiek, ha egy csapatban kiabálhatok másokkal, akkor tájékozott vagyok, tartozom valahová. Ezért tart itt a világ, ahol. A TE GYEREKED TALÁN TEHETNÉ EZT MÁSKÉPP! TANÍTSD MEG NEKI!
3. Szinte bármit hajlandóak vagyunk megtenni, ha felsőbb parancsra tesszük.
Ezt az állítást is híres kísérletek támasztják alá. A kísérleti alany egy „kísérletvezető” utasításai szerint, egy gomb megnyomásával, egyre erősödő áramütéssel kell büntesse a hibás válaszokat adó másik személyt. Utóbbi egy beépített ember, aki felszisszen majd hangosan kiabál az állítólagos áramütések hatására. Már az is megrökönyödésre ad okot, hogy nem áll fel és tiltakozik azonnal a kísérleti alany, amikor megtudja, mit kell tennie egy másik emberrel. Ami ezután jön, az meg egész egyszerűen elképesztő. A „vezető” utasítására akár halálos áramütésig is elmennek egyes kísérleti alanyok. A vezető jelenlétében sokkal kegyetlenebbé válnak, annak távollétében előbb abbahagyják a „kínzást”. Amikor szemtől-szemben látják az áramütés szenvedő alanyát, akkor jóval kevesebben mennek el ilyen messzire, amikor viszont egy másik helységből csak a kiáltásait hallják, tehát az áldozat távollétében, jóval tovább mennek a gonoszságban. Ez is egy rettenetes tény.
Nem szorul magyarázatra, miért rontanak egymásra országok, ölnek halomra emberek másik embereket. Miért szidunk számunkra teljesen ismeretlen távoli népeket, népcsoportokat, embereket, anélkül, hogy bármi valósat tudnánk róluk. Ezért üvöltünk parancsra baromságokat, tudatlanul és értelmetlenül. EZT MESÉLD EL GYERMEKEDENEK! Ő NE LEGYEN ILYEN, HA FELNŐ!
A negyedik pont ugyan nem jár olyan súlyos következményekkel, mint a fent leírtak, de fontos, hogy ezzel is tisztában legyenek gyermekeink. Hiszékenységünket, a többség véleményébe vetett vak hitünket és az információ állandó ismételgetésének trükkjét kihasználva működik az összes NEKED szánt kihagyhatatlan AKCIÓ is. Tudd tehát azt is:
4. A LEÁRAZÁS, ENGEDMÉNY, INGYENES akármi NEM ÉRTED történik.
Jaj, de rendesek, hogy leárazták ezt a terméket! Most akkor megvesszük, ugye? áradozik a fiatal, amikor egy röhejesen túlárazott kütyüt egyszer csak féláron kezdenek kínálni. Nyakukon maradt a készlet fele, de még így is vaskos haszon marad rajta, szóval futás bolondok, vegyétek! Ingyenes első hónap számlanyitás esetén; húszezer forint „ajándék” előfizetés vásárlásakor, csak MOST csak NEKED akció még három percig, elő- és utó Black Friday, és az összes ehhez hasonló nép-hülyítés ELLEN is be kellene oltanunk gyermekeinket. Ne higgy EZEKBEN a mesékben! Nem neked lesz jó, hanem annak, aki megszabadul végre a nyakán maradt árukészlettől. Ne fuss a tömeg után, ne csináld ugyanazt, amit ők, mert ők sokan vannak! NEM EZ A HELYES IRÁNY!
Egyetértek azzal a mondással, miszerint: Nem érdemes felizgatni magunkat olyan történéseken, amiket nem, vagy csak nagyon csekély mértékben tudunk befolyásolni. Ez a tanács használható is volt mindaddig, amíg feldolgozható mennyiségű információból kellett szűrnünk. Mára a minket elárasztó információ mennyisége feldolgozhatatlan, így csak úgy tudjuk józan eszünket megőrizni, ha döntő többségét nem hallgatjuk meg. Beszűkítjük a csatornákat, saját józan eszünk, erkölcsi meggyőződésünk és fejlődésünk szempontjából releváns tudnivalókkal foglalkozunk és vesszük körül magunkat. Nincs más választásunk.
És ha már nekünk szülőknek dereng valami, akkor ERRE KELL MEGTANÍTANI gyermekeinket is. Illetve, ha az evolúció ebben a technika irányította világban is tud adaptív lenni, akkor fiataljaink maguktól is ráébrednek erre, és lekapcsolják a zavaró csatornákat. Ahogy a Facebook-ot is elhagyták százezerszámra, kiemelve magukat a szándékosan behajított koncokon vitatkozó, egymást gyalázó tudatlanság mélységéből.
Az a feladat mindenképpen a szülőre vár, hogy MEGNYUGTATÁSSAL és REMÉNNYEL szolgáljon. Akkor is, ha maga már nem bízik. A gyerek és a fiatal még tájékozatlan, talán a felnőttnél is hajlamosabb bármit elhinni, ostoba trendeket követni és az információ tengerébe fulladni. Ilyen közegben tele lesz félelmekkel, bizonytalansággal és pszichés problémákkal. Egyre másra hallom fiatal lányoktól, hogy ők nem mernek gyermeket szülni erre a világra – hogyan vállaljanak felelősséget egy másik ember életéért, ha a sajátjukat sem érzik biztonságban?
Mögöttünk egy harácsolásra és politikai célokra felhasznált világméretű járvánnyal, nyakunkban egy érezhető közelségben zajló, esztelen háborúval és nyakig merülve a hatalmasok érdekellentétei miatt kialakult gazdasági válságban szülő legyen a talpán, aki valami megnyugtatóval tud szolgálni.
De ezért is vagyunk szülők, ez is a KÜLDETÉSÜNK része, pont egy ilyen kaotikus helyzetben kell elővennünk legjobb tudásunkat, hogy legalább a családi közeg biztonságot és szilárd értékeket jelenthessen gyermekeink számára. A jövőbe vetett bizalmat és reményt egy megértő, támogató, kérdező és elmagyarázó családi légkör állíthatja helyre. Ahol észreveszik, ha aggasztja valami a gyereket, ahol figyelemmel meghallgatják kérdéseit, ahol hárítás helyett magyarázatokkal szolgálnak, és megnyugvást biztosítanak.
Írhatnám költői fordulattal: Ha kint vihar tombol, bent meleg szoba vár. De ilyen rezsiárak mellett nem lennék túl hiteles. Pedig ezt akarom mondani. A figyelmes szülő még sokat javíthat a helyzeten egy olyan világban is, ahol már semmi sem az, aminek látszik.
Régen jelentkeztem már egy igazi blogbejegyzéssel, de rendes nebulóként igazolni is tudom a hiányzást! Az írásaim fő témáját érintő helyzet fenekestül felfordulni látszik az utóbbi hetekben. Írtam már sokat a jó szülő-gyermek viszony megteremtéséről, legalább ennyit a tanár-diák-szülő kapcsolatról és következetesen hirdetem a célt: tanár és szülő egy csapatban kell, hogy játsszon. Méghozzá a gyermek, a diák érdekében.
Csakhogy ebből a hármasból a tanárokat kemény munkával sikerült olyan mélységekig alázni, hogy onnan már semmilyen írás nem segít ki. Így hát hallgattam, vártam, hová alakulnak az engem olyannyira foglalkoztató folyamatok, lesz-e még miről írni egyáltalán.
A pedagógus társadalom majdnem teljes megsemmisítése előtt még ment a nagy harc tanár és szülő között, mindenért a tanárt és az iskolát tettük felelőssé. Ahogy világos lett a kép, a szülők is eszmélni kezdtek és ráébredtek arra, hogy egy megnyomorított és kiéheztetett katona soha nem fog tudni hatékonyan harcolni, – ha már olyan népszerűek a harcos hasonlatok manapság.
Amiről a békeidőkben célként írtam, lassan önmagától kezd valósággá válni, és a szülők felsorakoztak a megfélemlített pedagógusok mögé. Kellett ez a kilátástalan helyzet, kellett a szikra, hogy megszülethessen valami a tanár-szülő összefogás irányába. Hibáztatás helyett megoldásokért kiált most minden szülő és őszintén remélem, hogy annak a szürrealista borzalomnak, ami az oktatásban jelenleg zajlik, legalább ennyi pozitív hozadéka lesz.
Ami viszont még ennél is felemelőbb és igazán tanulságos, az a diákok kiállása tanáraik mellett. Szóval, hogy is van ez? A diákok utálnak iskolába járni? Nem akarnak tanulni? Nekem nem úgy tűnik! Igenis szeretnének jó iskolába járni, jó tanároktól tanulni, ellopott tanáraikat visszakapni és egy méltó oktatási rendszer részesei lenni.
Persze, hogy nem szeretik a tanárhiány enyhítésére felvett végzettség nélküli „tanárokat”! Persze, hogy nem szeretik az énektanárt matematika órán! Persze, hogy nem szeretik a düledező mosdókat vécépapír nélkül és a lépcsőn tartott tornaórákat! És naná, hogy nem szeretik az értelmetlen tantárgyak értelmetlen magolását!
Viszont tudják, hogy mit szeretnének, és ennek hangot is adnak végre! Megbecsült, jó tanárokat akarnak, akikre felnézhetnek, akiktől útravalót kaphatnak az élethez. Tisztességes körülményeket szeretnének, ahol lehet tanulni, fejlődni és kibontakozni.
Mára a gyerekek számára is világos lett, hogy a tanároknak támogatásra, megbecsülésre van szükségük az állandó támadások és kritizálás helyett. Ha elvárásaink vannak, akkor ahhoz bizonyos feltételek is szükségesek. Ezért mentek a fiatalok az utcára. Ezért közelít most egymáshoz az eddig csak méltatlankodó szülők, a kivéreztetett tanárok és a teljesen hülyének nézett diákok tábora. Közös az érdek végre.
Pontosabban eddig is közös volt, csak nem látszott. Ennyire. Most már jól látható, és szívből remélem, hogy ebből az összefogásból kézzelfogható eredmény születik.
Mondjuk tisztességes pedagógusbérek, jó oktatás, kellemes iskolai környezet és az, amiről annyit papoltam az írásaimban: szülő, diák és tanár egy csapatban!
Azt sem bánom, ha alig marad írnivalóm, csak ez megvalósuljon!
Bár azt hiszem, soha nem fogok írnivaló nélkül maradni, ahhoz már túl bonyolulttá vált a világ. A családok boldogulása egyre több feldolgozandó anyagot szolgáltat, és még annál is több váratlan, meglepő fordulatot hoz.
Szóval itt vagyok megint, folytatom az írást a szülőknek, tanároknak és fiataloknak. Egy élhetőbb gyermekkor, egy legalább a családi berkeken belül kibírhatóbb jövő érdekében.
Minden eddiginél fontosabbnak tartom a szülők azon feladatát, hogy gyermekeiknek elfogadható támpontot biztosítsanak a számukra rémisztően kaotikus és ijesztő történések közepette. Nem tökéletes magyarázatra gondolok, hiszen olyan nem létezik. A jelenleg zajló események, a millióknak nyomort- keveseknek pedig milliárdokat hozó energiaválság, a száguldó infláció, a megosztott és egymás ellen hergelt társadalmi csoportok acsarkodása, a „sehol semmi nem igaz, senkiben nem lehet bízni” helyzet a hétköznapi halandó számára egyszerűen feldolgozhatatlan. Elképzelni is nehéz, mit szűrhet ki ebből egy gyerek, vagy egy jövőjét tervezgető fiatal.
Mit tehet a szülő ilyen körülmények között?
Erről fogok írni következő bejegyzésemben, amellyel ígérem, hamarosan jelentkezem.
Addig is: hallgassuk meg gyermekeink, fiataljaink kérdéseit, tisztázzuk velük félelmeiket, biztosítsuk őket támogatásunkról és gondoljunk ki valamiféle megnyugtatást, akármekkora varázserőre is lesz szükségünk ehhez!
Amikor egy gyermek iskolába kerül, a belső motiváció irányította tanulást a külsőleg irányított oktatás váltja fel. Vagyis, ELTŰNIK a gyerek számára ÉRTELMEZHEŐ CÉL, többnyire fogalma sincs szegénynek, mit miért kell tanulnia. Sok éven át kényszerül igazodni rendszerekhez és szabályokhoz, amiket nem igazán ért. Mi felnőttek pedig teljes erőbedobással győzködjük őket a megtanulandók fontosságáról, mindenféle érthetetlen későbbi eshetőségre hivatkozva.
Fontos lenne megérteni, hogy ami nekünk egyértelmű, az egy kisiskolásnak gyakran hottentotta. Egy pillanatig se higgyük, hogy egy általános iskolás, főleg egy alsó-tagozatos értelmezni tudja a következő bölcseleteket:
„Ilyen jegyekkel semmi sem lesz belőled Gyermekem!” (Mi kéne legyen belőlem? Én Kis Bence szeretnék maradni, aki most vagyok.)
„Ma már semmire nem megy az ember érettségi nélkül!” (Ha tudnám, mi az az érettségi? Állítólag apának sincsen, mégis sok pénzt keres.)
Tanuld azt a nyelvet, mert nyelvvizsga nélkül sosem találsz jó állást!” (Mi lehet az a nyelvvizsga? Remélem, nem fáj nagyon!)
„Ha csak hármasokat kapsz, soha nem kerülsz be az egyetemre!” (Most meg ez az egyetem! Honnan veszik, hogy én be akarok oda kerülni?)
Semmi értelme, ilyen elvárásokkal terrorizálni egy kisgyermeket. Nem felelnek meg az adott életkornak, ezek hallatán SEMMIFÉLE HASZNOSÍTHATÓ ELKÉPZELÉS nem jelenik meg a fejükben, a BIZONYTALANSÁG pedig, mint tudjuk, félelmet kelt.
A SZÜLŐ FELADATA éppen ennek ellenkezője, a megnyugtatás lenne, illetve az iskolai tevékenységek olyan apró célokká alakítása, amit a gyerek is értelmezni tud.
Ugyanígy erősítjük az idősebb diákok frusztrációját és félelmét, amikor a FELVÉTELIK ÉVÉBEN a fenti sirámokkal bombázzuk. Ő már ugyan tudja, mi az a nyelvvizsga, az érettségi és az egyetem, de többségüknek még mindig homályba vész ezek valódi jelentősége. A szerencsésebbek az érdeklődési körüket követve, mások a szülők kívánságainak és tanácsainak megfelelően próbálnak orientálódni és továbbtanulási irányt választani.
A SZÜLŐ PEDIG MIT CSINÁL ILYENKOR? Már előző tanévben előre vetíti, hogy jövőre nem lesz ilyen könnyű életed drága gyermekem! Állandó háttérzajjá válik otthon a „jövőre mit kell majd csinálni, hány különórára kell járni” és törölni kell az életünk minden egyéb aspektusát, különben jön az apokalipszis. Szeptemberben aztán végleg kibírhatatlan szintet ér el a gyerek HERGELÉSE. Reggeltől estig beosztott különórák és felvételi felkészítők töltik ki a napjait. A fennmaradó időben mindenféle innen-onnan hallott információ kínkeserves emésztgetése, a bejutási feltételek mérlegelése, iskolalátogatások, és a gyerek GYŐZKÖDÉSE zajlik gőzerővel. Ezzel aztán sikerül akkora PÁNIKOT kelteni benne, hogy az esetleg megmaradt energiáit biztosan ez fogja felemészteni. Nem ritkán családi veszekedések, sértődések, zsarolás is színezi a képet, gyerek-szülő kapcsolat megy rá a nagy igyekezetre.
Sajnos aligha tehetünk másképp, ha MAKACSUL RAGASZKODUNK bizonyos intézményekhez, vagy elképzelésekhez. Ha nem fogadjuk el a gyerek képességeit, ha nem engedünk egy kis teret annak, amit ő szeretne, vagy ha a gyerek maga ragaszkodik makacsul képességeit meghaladó célokhoz.
És SAJNOS az is TÉNY, hogy az iskolák jelentős része nem tudja maradéktalanul felkészíteni a diákokat a központi felvételire sem, nemhogy egyéb követelmények teljesítésére. És akkor tényleg kell a különóra meg a felkészítés.
Csak a pánikkeltés, a hisztérikus információgyűjtés és a többiekkel való hasonlítgatás nem kell, ez kizárólag a szülők ELTÚLZOTT IGYEKEZETÉNEK terméke. Amikor kérdezünk, az egyik ember teli szájjal dicsérni fog egy intézményt, míg valaki más csúnyán szidni fogja ugyanazt az iskolát. Így van ez a képzési formákkal, a tanárokkal és a leendő foglalkozásokkal is. Mások „segítségével” nem fogunk előbbre jutni sem általános iskola sem egyéb intézmény kiválasztásában.
Egy szó, mint száz, a szeptember nem egy rémálom kezdetét fogja jelenteni, ha csak a gyermekedet nézed. Ha ismered őt, a képességeit és a vágyait és azok mentén irányítgatod az alsó tagozattól kezdve a felsőoktatásig, vagy egy jó szakmáig. De soha nem késő jobban odafigyelni és taktikát váltani.
A „jó jegyet kell szerezni, mert…” kezdetű mantra helyett a „megteszünk minden tőlünk telhetőt, megtaláljuk az érdeklődési körünket és erősségeinket” mantra segít majd az elsős kisdiáknak és a felvételiző fiatalnak egyaránt. Saját ambíciónkat és szorgalmunkat nem tudjuk ráerőltetni egy gyerekre anélkül, hogy valaki/valami ne sérülne.
Természetesen lehet és kell őt elvárások elé állítani, teljesítményre ösztönözni, a kamasz-lustaságból valahogy kimozdítani, amelynek hatékony eszköze a tanulmányok kezdetétől való odafigyelés, a saját tempóját és képességeit figyelembevevő segítség, és a hasonlítgatás mentes támogatás.
Igen, ez pokoli nagy feladat. Jelenleg nem partner az oktatási rendszer sem, alig tud partner lenni az iskola, és nagyon nem kedvez a hangulatnak a szülőket nyomasztó gazdasági helyzet sem. Még a szokásosnál is több az akadály a pályán.
Mégis, mindentől függetlenül, ha iskolás a gyermeked, tudnod kell:
hogyan kell ÉRTHETŐ CÉLOKAT gyártani,
hogyan kell a gyermeked nyelvén beszélve MOTIVÁLNI,
nagyjából mire KÉPES a gyermek egy adott területen,
mit SZERET, és mire VÁGYIK a gyerek, ha pedig nincs ilyen, akkor miért nincs.
végezetül pedig: az iskolában történtek döntő többsége NEM AKKORA DRÁMA, nem dönti el véglegesen a gyerek sorsát és valószínűleg később megváltoztatható.
Ezen ismeretek hiányában marad a küszködés, állandó elégedetlenkedés és a kétségbeesett kapaszkodás a külvilágból ömlő „információkba”.
TÉVEDÉS azt gondolni, hogy a személyiség csupán a felnőttkorra alakul ki, a „GYEREK MEG MIND EGYFORMA”. Pont ez a tévhit akadályoz meg számtalan szülőt abban, hogy könnyebben megértse a gyermeke viselkedését, és kicsit túltekintsen önmagán, amikor megítéli azt.
Személyiségünk bizonyos vonásai velünk születnek, ami jól látszik a csecsemők viselkedésében. Számos egyéb vonásunk pedig kora gyermekkorunkban alakul ki, annak alapján, amivel fejlődésünk során azonosulunk.
Korábbi írásaimban az Enneagram segítségével meghatározott személyiségtípusokat boncolgattam utalva arra, hogy nem a kategorizálás a fontos, hanem önmagunk megismerése. Ha csupán azt sikerül kiderítenünk, hogy gyengeségeink és erősségeink a gondolkodással, az érzelmekkel vagy ösztöneinkkel állnak kapcsolatban, máris sokkal többet fogunk tudni saját magunkról. Ha megtudjuk egyanezt a GYERMEKÜNKRŐL is, és rádöbbenünk, hogy ő egy másik „csoportba” tartozik, közelebb kerülhetünk az örök kérdés megválaszolásához: miért tesz mindent másképp, mint ahogy a szülei tennék?
Semmi sem fekete és fehér, soha nem fogunk örökérvényű, mindent megmagyarázó bizonyosságokat találni, de rengeteg hasznosítható ismeretet szerzünk majd a gyermekünkkel való viszonyunkhoz.
A GONDOLKODÓ, ÉRZŐ, vagy ÖSZTÖNÖS csoport valamelyikébe tartozni nem jelenti azt, hogy a másik kettőt nem tudjuk. Természetesen mindenki gondolkodik, érez és mindenkinek vannak ösztönei. ÉRDEMES TUDNI viszont, ha mondjuk gyermekünk az ÉRZŐ csoport tagja, akkor nehézségei abból adódnak, hogy teljesen elszakadt valós érzelmeitől, illetve nagyon nehezen vagy éppen túlzottan fejezi ki azokat. De erősségeit is az érzelmeiből meríti.
Ugyanígy van ez a GONDOLKODÁSSAL is: ezen csoport tagjai teljesen elszakadtak a gondolkodástól, nagyon nehezen vagy éppen túlzottan fejezik ki azokat, de erősségeik is a gondolkodásból fakadnak. Míg az ÖSZTÖNÖS személyiség gyengesége a teljes elszakadás ösztöneitől, vagy azok túl gyenge, illetve túl erős kifejezésre juttatása. Ugyanakkor ösztönei adják erősségeit is.
Ezek ismeretében gondoljunk bele, mekkora HARC megy nap mint nap egyes szülők és gyermekeik között, amikor teljesen más irányítással működnek? Hányszor hallottuk vagy mondtuk már életünkben, hogy érthetetlen a gyerek reakciója, kitől örökölte vajon ezt meg azt a viselkedésformát?
„Tisztára olyan vagy, mint a nagyapád, ő is addig agyalt mindenen, amíg végül nem lett belőle semmi!”-mondja az ösztönei által vezérelt édesanya, mindent túlgondoló gyermekének. Amikor aztán ugyanez a gyerek idősebb lesz, lehet, hogy ő beszéli le érzelmei által vezérelt apját egy szuper-fantasztikus autó megvásárlásáról, miután végig tanulmányozott mindent, és megtalálta a „csavart” a nagyszerű üzletben.
És mint mondtam, semmi sem fekete vagy fehér, akármelyik csoportba is tartozunk alapvetően, természetesen lehetnek erősségeink és gyengeségeink a másik két csoportból is. Erről majd későbbi írásaimban lesz szó.
Én például a Gondolkodó csoportba tartozom, erősségeim és gyengeségeim döntő része innen származik, de az engem szintén meghatározó erős empátia és az érzelmek túlzott elfojtása már a másik két csoport jellemzője. A „túlagyalás” mindig is egyik fő gyengeségemnek számított, a miértek keresése és a „mi lesz ha” kérdések gyakran keserítik meg az életemet és azokét is, akik nem agyalnának ennyit körülöttem.
Egy erőteljes példa a gondolkodó személyiségtípus néha groteszk megnyilvánulásairól az én életemből az a pillanat, amikor édesanyám megmondta nekünk, hogy meghalt az apukánk. Ott álltunk előtte négyen testvérek, a döbbenettől letaglózva. Egy hang nem jött ki a torkunkon, de mielőtt sírni kezdtünk volna, én még gyorsan megkérdeztem szegényt: „Akkor most éhen fogunk halni?” Tíz éves voltam akkor, és az agyam azonnal lefuttatta, hogy édesanyám 12 éve gyesen van velünk, ki fog most pénzt keresni a családnak? Utólag magam is megdöbbentem ezen a reakción, de be kell ismernem, én így vagyok huzalozva.
Millió esetben kapcsol be gyermekeinkben is a „VEZÉRLÉS”, amit mi nem ismerünk pontosan és megdöbbenünk, méregbe gurulunk, szitkozódunk rajta. Ha kicsit elmélyedünk a háromféle vezérlés részleteiben, érthetővé válnak ezek a dolgok és nem leszünk frusztráltak csak azért, mert a gyerek másképpen dolgoz fel valamit.
Egyszer megtörtént kis családommal minden utazó rémálma: nyaralásra indulván lekéstük a repülőgépet. Nem olvastuk el az előző este kiküldött e-mailt a két órával korábbi indulásról, és az orrunk előtt szállt fel a gép. Én azonnali agyalásba kezdtem, perceken belül két ügyvédet és utazási irodát hívtam fel, fejfájásig szervezkedtem. A lányom sírva fakadt és hangosan kesergett, hogy most mi lesz velünk, a férjem pedig pokoli dühös lett és elrohant cigarettázni. Amikor visszajött, a lányom még sírdogált, én már megtudtam, hogy utazási irodával szemben nincs esélyünk, rá kell fizetni valamennyit és mehetünk a következő géppel. A férjem dühösen tiltakozni kezdett, hogy ez mekkora szemétség, ő ugyan nem fizet, szóval ment a cirkusz. A fiam pedig mindvégig szótlanul állt, majd megunva az előadást flegmán megkérdezte: Megyünk már haza végre? Amitől aztán a lányom még hangosabb sírásba kezdett.
Nyilván számtalan egyéb tényező is befolyásolja az ember viselkedését és reakcióit, de egy ilyen váratlan helyzetben azonnal működésbe lép a vezérlésünk. Hol pozitív, hol negatív irányba lendíti az ügyet, hogy éppen az erősségünket vagy a gyengeségünket villantjuk meg az adott helyzetben.
Ha úgy érzed, kapcsolataid javára válhat, érdemes kicsit beleásni magadat, ki hogyan is működik a családban. Erről szól Don Richard Riso és Russ Hudson Személyiségtípusok című könyve, amelyben teljes részletességgel megtalálsz mindent. Ha egyszerűsített összefoglalókat olvasnál, klikk ide:
SOK HÁZASSÁGOT és emberi kapcsolatot MENTETT MÁR MEG. Egyszerű, NEM KERÜL PÉNZBE és működik. Ennyi már elég kell legyen ahhoz, hogy felkeltse az érdeklődésünket, ha esetleg még nem hallottunk volna róla.
Harminc éve született, és húsz éve jelent meg először magyar fordításban Gary Chapman pszichológus teóriája az emberek közti SZERETETKÖZLÉS és a SZERETETFOGADÁS sajátságairól. Chapman évtizedeken át dolgozott párterapeutaként és eközben döbbent rá, hogy anyanyelvünkhöz hasonlóan létezik egy szeretetnyelvünk is, amely szintén neveltetésünk során alakul ki. Ez a „nyelv” nem más, mint ahogy kifejezzük szeretetünket partnerünk irányába, illetve az a mód, ahogy nekünk is a legnagyobb örömet lehet szerezni. Ezek az egyszerű kommunikációs csatornák alapvető fontosságúak két ember kapcsolatában. HA NEM ISMERJÜK a másikét, a felekben ÁLLANDÓ ELÉGEDETLENSÉG uralkodik és a kapcsolat szép csendben (vagy lármásan) elmérgesedik és tönkre megy.
Chapman számtalan PÁRKAPCSOLATOT hozott helyre felfedezése segítségével és már az egész világon alkalmazzák módszerét. A pszichológus kitalált egy beszédes fogalmat, az úgynevezett SZERETETTANKOT, amelyet egy kapcsolatban folyamatosan tölteni kell, hogy jól érezze magát a másik fél.
Mára az is világossá vált, hogy GYERMEKEINKKEL és környezetünk többi tagjával is sokkal zökkenőmentesebb viszonyt ápolhatunk, ha megtanuljuk, melyik szeretetnyelvet beszélik és rendszeresen feltöltjük a szeretettankjukat.
A dolog semmi komoly ismeretet nem kíván, mert az öt szeretetnyelv pillanatok alatt megérthető és kis gyakorlással elsajátítható. De nézzük, miről is van szó.
Chapman szerint az emberek nagy többsége alapvetően 5 féle mód egyikén fejezi ki szeretetét, vagy az ötből kettőt részesít előnyben, a többi pedig nagyjából hidegen hagyja.
ELISMERŐ SZAVAK
MINŐSÉGI IDŐ
AJÁNDÉKOZÁS
SZÍVESSÉGEK
TESTI ÉRINTÉS
Az öt fogalom ismertetésekor általában mindenki törni kezdi a fejét, MELYIK LEHET RÁ JELLEMZŐ, vagy azonnal rávágja, hogy az övé egyértelmű. (A férfiak például kajánul megjegyzik, hogy természetesen az 5., mintha az csak a szexet jelenthetné.) A Chapman féle teszt kitöltése után bőven akadnak, akik elcsodálkoznak a saját eredményükön. A legmeglepőbb eredmények viszont párunkkal kapcsolatban szoktak előjönni, nem ritkán 25 év együttélés után.
Az öt fogalom önmagáért beszél, de egy kicsit azért fejtsük ki jobban.
1.ELISMERŐ SZAVAK.
Ha például a feleségnek ez a szeretetnyelve, hiába vásárolsz neki drága ajándékokat, hiába hordozod a tenyereden és végzel el helyette egy csomó mindent a háztartásban, ha elfelejted dicsérni őt. Egyszer csak azt veszed észre, mintha nem örülne az ajándékaidnak, vagy nem ízlene neki a vacsora, amit kifejezetten neki készítettél. Te egyre mérgesebb leszel rá, úgy véled, ennek a nőnek semmi sem jó. Miközben csak MEG KÉNE DICSÉRNED, milyen csinos ma, milyen finomat főzött, vagy mennyire nagyszerű anya. HA ISMERNÉD a szeretetnyelvét, TÖREDÉK ERŐFESZÍTÉSSEL elérhetnéd, hogy boldog és elégedett feleséged legyen. Sok férfi is ezt a szeretetnyelvet beszéli, és MAJD MEGŐRÜL egy kis elismerésért. Az asszony pedig saját szeretetnyelvén, mondjuk szívességeket tesz neki, vagy programokat szervez kettőjüknek. Majd megfeszül, hogy férjét elégedettnek lássa, de nem jön be a taps. Mindössze annyit kellene mondania: Nagyszerű férj vagy Drágám, nagyra értékelem, hogy ennyit dolgozol a családért! Vagy: Csodálatos apa vagy, büszkék lehetnek rád a gyerekeink! Ezektől a mondatoktól töltődne fel a férj „SZERETETTANKJA”, ami eddig üresen állt.
Én alapvetően a GYERMEK-SZÜLŐ viszonnyal foglalkozom, és azért is tulajdonítok kiemelkedő jelentőséget a szeretetnyelvnek, mert komoly gondokat oldhat meg egy családon belül. Ha a SZÜLŐK megismerik és BESZÉLIK EGYMÁS SZERETETNYYELVÉT, a kapcsolatukban olyan szintű javulás következhet be, hogy az mindenképpen POZITÍV HATÁSSAL lesz gyermekeikre is. Ha pedig a gyermekét is megismerjük, az egész egyszerűen CSODÁKAT FOG TENNI!
2. MINŐSÉGI IDŐ
Nem is kérdés: modern világunk legnagyobb vesztesei, akik ezt a szeretetnyelvet beszélik. Rohanó, túlhajszolt hétköznapjainkban a minőségi együtt töltött időre egyszerűen NEM MARAD IDŐ. Pedig számos gyermeknek ez lenne a megoldás a problémáira. Nem egy családot ismertem, ahol a szülők reggeltől estig dolgoznak, a gyermeket ajándékkal, dicsérettel, ölelgetéssel és minden gyorsan letudható dologgal „szeretik”, ő pedig dacos, elégedetlen és folytonos harcban áll szüleivel. A szülők szerint hálátlan a kölyök, hiszen ők érte robotolnak éjjel-nappal és ők mindent megtesznek. Mindent, csak azt az egyet nem, amitől az a bizonyos szeretettank megtelik. Arra is látok példát, amikor a szülők sok szervezett programmal igyekeznek minőségi időt biztosítani gyermeküknek, de a gyermek csupán KÖTETLEN együttlétre vágyik. NEKI az a minőségi idő. Nem a kalandpark, nem a falmászás és főleg nem a kerti grillezés a harsány szomszédokkal.
3. AJÁNDÉKOZÁS
Nem kell pironkodni emiatt sem, vannak, akiket az ajándékok tesznek boldoggá. Ők esnek gyakran abba a hibába, hogy párjukat, vagy gyermeküket elhalmozzák ajándékokkal és sértődötten állapítják meg, milyen hálátlanok. Mert mindenki magából indul ki. Ez a közhely különösen igaz a szeretetnyelvre! Honnan tudhatnám, hogy minek örül más, ha az én szeretettankom az ajándékoktól telik meg? Chapman könyvéből, de akár ebből a cikkből is megtudhatod: csak végig kell próbálgatni az ötféle módot.
Szóval, ha gyermeked nem örül az ajándéknak, jöhetnek az elismerő szavak, a minőségi idő, a szívességek vagy a testi érintés. És a párodnál ugyanígy! Ha pedig téged nem tesz boldoggá a sok ajándék, akkor mondd el a párodnak, hogy csak egy ölelésre vágysz, vagy vigye már ki azt a fránya szemetet néha!
Itt most mondhatnád, hogy nem írtam igazat az elején, ez a szeretetnyelv ugyanis nem kis pénzbe kerül. Nyilván van, aki megteheti és méregdrága ajándékokat tud vásárolni, de ez a szeretetnyelv nem értékhez kötött (akinél meg az, az úgyis megtalálja az alkalmas partnert). Bármilyen aprósággal feltöltheted ennek az emberkének a szeretettankját. Gyerekeknél kiváló módszer, ha gyűjteni kezdenek valamit, így gyakran meg tudjuk őket lepni apróságokkal. Szóval a gesztus a lényeg, nem az érték!
4. SZÍVESSÉGEK
Ismersz olyan embert, aki folyton mindenféle szívességgel tukmál, el akar intézni neked ezt-meg azt, segítene ebben-abban, neked meg feláll a szőr a hátadon tőle és azt sem tudod, hogyan utasítsd vissza, amikkel bombáz? Legalább ennyire frusztráló lehet egy kapcsolatban, ha az egyik fél szeretetnyelve a szívességek, és ebből kiindulva állandó szívességekkel árasztja el párját vagy gyermekét. Sok ilyen szülőt látok. Majdnem felnőtt gyermekük helyett intézkednek, „majd én elrendezem helyette, ezt a gondot leveszem a válláról” gondolattól vezérelve. A gyerek meg pofákat vág, ég a többiek előtt és jól meg is haragszik. De anya csak teszi a szívességeket a gyereknek is, apának is. Miközben apa a testi érintésre vágyna, a percre pontos vacsora helyett sokkal inkább csókra és ölelésre hazaérkezéskor. A gyerek pedig elismerő szavakra. Arra, hogy ő csinálhassa végre, amit anya „elrendez” helyette és dicséretet kapjon érte. Hihetetlenül egyszerű dolgok ezek, nagyon érdemes odafigyelni rájuk.
5. TESTI ÉRINTÉS
Ez egy kicsit ingoványosabb terep, egyrészt, mert az intim szféránkba hatol, másrészt mert ez alatt nem (csak) a szexet értjük. Az emberek nagyjából két csoportba oszthatók a testi érintés terén. Egy részük igényli, szívesen ölel meg egy másik embert, könnyen ad puszit, szívesen érint meg másokat beszélgetés közben. Egy részük pedig viszolyog a testi érintéstől, kerüli az ölelést, vagy a testi közelséget. Ez kultúrától, neveltetéstől, gyermekkori tapasztalatoktól és még sok egyébtől függ, de mindenki tudja magáról, mit vált ki belőle más emberek érintése.
Egy kisgyermeknél még nagyon fontos a szülők testi érintése, az ölelés és puszilgatás elengedhetetlen a kiegyensúlyozott fejlődéshez. Itt még nincs kialakult szeretetnyelv, a szülői érintés tulajdonképpen feltölti a szeretettankot. Ha egy szülő viszolyog ettől, ő is érintések nélkül nőtt fel, vagy esetleg valamilyen trauma érte, a kisgyermeknek nagyon fog hiányozni a szeretet effajta kifejezése és kihatással lesz további életére.
Komoly gondot jelent a későbbiekben is, ha a gyermek éppen a testi érintés szeretetnyelvét beszéli, a szülők pedig ölelés helyett ajándékot vesznek, külföldi nyaralásra viszik, össze-vissza dicsérik mindenki előtt, vagy körbe ugráljak szívességekkel. Gyakran csak a napi ölelés adag hiányzik, ami megoldaná a rossz jegyek, vagy a közönyösség problémáját.
DE MI VAN, HA ÉN NEM AZT A SZERETETNYELVET BESZÉLEM?
Végtelenül egyszerű a válasz: szereted a másikat, tehát VEDD AZ ERŐFESZÍTÉST és naponta/hetente egyszer-kétszer, vagy ahogy éppen kijön, beszéld az ő nyelvét!
Dicsérd, ha elismerő szavakra vágyik!
Tölts vele telefonmentes, számára is élvezetes minőségi időt!
Ajándékozd meg gyakran!
Tégy neki apró szívességeket!
Érintsd meg gyakran! Öleld át!
Kicsit erőszakold meg magad és tégy úgy, hogy a szeretett személy szeretettankját fel tudd tölteni! Hadd érezze, hogy szereted! Olyan hálás lesz érte, akkora változásokat fogsz tapasztalni, hogy a kezdeti erőfeszítés boldog megszokássá válik.
Különösen izgalmas feladat, ha több gyermeked van. Előfordulhat, hogy mindegyiknek más a szeretetnyelve. Ha mindegyikkel a saját nyelvén tudsz kommunikálni, nem győzöl majd csodálkozni! És ne feledkezz meg a párodról sem!
(Ha mélyebben érdekel a téma, olvasd el Gary Chapman könyveit!)
