Szerző: Vargamoni | jan 13, 2022 | Aktuális, Szülőknek
- Először is azt, hogy ennél alkalmatlanabb életkor nem létezik annak eldöntésére, mi legyen a gyerekből, ha felnő! Kamaszodó szervezete teste átalakításával van elfoglalva, mit sem törődve azzal, miből fog majd később megélni. Amíg a szülőket a lázas iskolakeresés foglalja le, addig a kamaszt fáradtság, szétszórtság, közöny, serkenő bajusz, gömbölyödő idomok és erősödő testszag jellemzi. SEGÍTSD ÁT EZEKEN A PROBLÉMÁKON, HOGY LEGALÁBB FIZIKAILAG JOBBAN ÉREZZE MAGÁT!
- Az állapota tehát minden csak nem ideális ahhoz, hogy 13-14 évesen (Ne is említsem a 9-10 éveseket!) olyan reálisan lássa feladatait, mint ahogy a helyzet megkívánná. Az esetek többségében óriási nyűg és soha nem látott megterhelés számára egyáltalán felfogni, hogy mi a tét, és mennyi mindent kell ahhoz megtanulni. MONDD NEKI SOKSZOR, HOGY ÁTMENETI IDŐSZAKRÓL VAN SZÓ, ÉS MÉLTÁNYOLD AZ ERŐFESZÍTÉSEIT!
- A nyolcadikosok nagy része korábban még soha nem szembesült ilyen típusú vizsgahelyzettel, amikor a „nem sikerül” opció az egész további életét befolyásolhatja. Legalábbis mindenhonnan ezt hallja és ez nagyon megrémíti. TUDATOSÍTSD BENNE, HOGY AKÁRMELYIK ISKOLÁBA KERÜL MAJD, HA NEM LESZ JÓ, LEHET RAJTA VÁLTOZTATNI! NEM LESZ HALÁLRA ÍTÉLVE!
- A külvilág sirámaiból az a következtetés vonható le, hogy minden ezen a vizsgán áll vagy bukik, és ha ez nem sikerül, itt a világ vége. Ez a tévhit olyan aggodalmat és frusztrációt vált ki a gyerekben, hogy csak tovább rontja amúgy is egyre roggyantabb lelkiállapotát. NYUGTASD MEG! NE IDEGESÍTSD TE IS RÉMKÉPEKKEL, HOGY MI LESZ, HA NEM SIKERÜL!
- A gyermeknevelés egyig legnagyobb ellensége a hasonlítgatás. A gyerek nem hasonlítgatja szüleit senkihez, a szülők mégis újra és újra elkövetik ezt, és a felvételi időszakban tökélyre fejlesztik: „Nézd meg a szomszéd Prüntyikét, 45 pontos teszteket ír, pedig ugyanoda jár, ahová te!” „Minek fizetjük a magántanárokat, ha még azok is jobb tesztet írnak nálad, akik nem járnak?” NE HASONLÍTGASD SENKIHEZ A GYERMEKEDET! FEJLŐDÉSÉT ÖNMAGÁHOZ KÉPEST MÉRD ÉS ÉRTÉKELD!
- Sok szülő nem bízik a gyermeke teljesítményében és ez rányomja bélyegét a gyermek teljesítményére. Talán ez a legnagyobb visszatartó erő, mert akármennyire igyekszünk leplezni, a gyerek érzi, ha nem bíznak benne. Képtelenek vagyunk úgy fogalmazni, hogy ne érződjön ki szavainkból a csalódottság és az elégedetlenség. HA NEM BÍZOL A GYERMEKEDBEN, NE TANULJ VELE! NE OSZD NEKI ÚGY AZ ÉSZT, HOGY KÖZBEN AZT GONDOLOD, ÚGYSEM FOG MENNI NEKI! Próbáld kedvességgel és szeretettel segíteni, ha már bízni nem tudsz a teljesítményében!
- Egyes szülők olyannyira fontosnak tartják a sikerese felvételit, hogy mindent alárendelnek ennek. Nem számít a pénz, az idő, a család normális élete, csak bejusson a csemete az áhított intézménybe. Az ő gyerekeik úgy érezhetik, csalódást okoznak szüleiknek, ha nem sikerül megfelelően a vizsgájuk. Attól tartanak, ha nem lehetnek rájuk büszkék, nem is fogják őket szeretni. Megfelelési vágyuk miatt agyon hajszolják magukat, ami még keservesebbé teszi ezt az időszakot. A GYEREKED NEM TE VAGY, NE VÁRD EL TŐLE SAJÁT TELJESÍTMÉNYEDET! NE RAJTA PRÓBÁLD BEHAJTANI SAJÁT ELKÉPZELÉSEIDET, MEG NEM VALÓSULT ÁLMAIDAT!
- És természetesen van olyan is, hogy a legjobb szándék ellenére sem tudjuk motiválni kamasz gyermekünket. A kölyök nem fogja fel, vagy nem akarja érteni a feladat „nagyságát”, meg van róla győződve, hogy csak a szülei fújják fel ennyire az ügyet. (Lássuk be, ebben van is valami!) Magasról tesz rá, hová kerül, nem tudja mi érdekli, és különben is hagyják őt emészteni, vagy a szobájában punnyadni naphosszat. Ezekből a gyerekekből is lesz valami, ők is bekerülnek valamilyen iskolába, ahol vagy megtetszik nekik, vagy picit érettebb fejjel iskolát váltanak majd. Számtalan ilyen esetet ismerek. Sajnos a szidás, hasonlítgatás, fenyegetődzés nem igazán működik. HA VÉGKÉPP SEMMIRE NEM TUDOD RÁVENNI, MAJD TANUL A SAJÁT KÁRÁN! Ő MAGA FOGJA KÉRNI AZ ISKOLAVÁLTÁST ÉS SAJÁT AKARATÁBÓL MÁR TENNI IS FOG ÉRTE.
- A magyar nyelvtan/irodalom és a matematika két egymástól meglehetősen távol álló terület. Kevés gyermek egyformán kiváló mindkettőből. Ha valamire, akkor arra talán alkalmas ez a két teszt, hogy megtudjuk, melyik megy jobban gyermekünknek. Ha jól ismered gyermekedet, úgyis sejted, nagyjából mit várhatsz tőle. NE AKARD, HOGY MINDENBŐL MAXIMUM PONTOT ÍRJON!
- A vizsgahelyzet mérhetetlen stresszel terheli meg a gyermeket, amit mindenki eltérő mértékben visel jól, vagy rosszul. Ha már korábban is vizsgázott a gyerek, akkor sejthető, milyen hatással van rá, ha szorongatja az idő és a teljesítménykényszer. Ha még soha nem vizsgázott, akkor érdemes felkészíteni rá, mit tegyen, ha nagyon ideges lesz. SEGÍTS NEKI MEGNYUGODNI A VIZSGA ELŐTT! TALÁLJ KI NYUGTATÓ TECHNIKÁKAT, VICCELŐDJ, NÉZZETEK EGYÜTT TÜKÖRBE ÉS VÁLTOZTASSÁTOK VIDÁMMÁ AZ ARCKIFEJEZÉSETEKET!
- Nagyon rossz taktika az utolsó pillanatig tanulni hagyni őt. Az előző este a ráhangolódás és figyelem elterelésének ideje. NE HAGYD MAGOLNI AZ UTOLSÓ ESTE!
- Ma már egyre többen vannak olyan diákok, akik már gyerekként rendkívül eltökélten és céltudatosan hajtják elképzeléseiket és a szülők beavatkozása nélkül is erőn felül küzdenek a maximum pontokért. Némelyikük önszántából szeretne jobb iskolába kerülni akár már az 5. osztály után. Ez a személyiségükben is kódolva van, családi minta is lehet, leggyakrabban mindkettő, vagy éppen a családból való kiugrás lehetőségét látják benne. Velük nem nagyon lehet mit kezdeni, csak amit amúgy is tennünk kell minden esetben: SZERETETTEL TÁMOGATNI ÉS ODAFIGYELNI, HOGY NAGYOBB KÁROK NÉLKÜL VÉSZELJE ÁT EZT AZ IDŐSZAKOT.
- Végül néhány egyszerű és praktikus tanács a zökkenőmentes vizsgázáshoz:
- Kényelmes ruhát vegyél fel! Úgy öltözz, hogy ne legyen meleged és ne fázz vizsga közben!
- Vigyél több tollat, nehogy pont a vizsga közben fogyjon ki!
- Ne felejtsd el a ceruzát, radírt, vonalzót, körzőt a matekhoz!
- Menj el a vizsga előtt vécére! Nincs borzasztóbb, mint amikor azért nem tudsz a feladatra koncentrálni, mert vécézned kell.
- Valamit egyél és igyál előtte, akármennyire izgulsz! Az éhség fej- vagy gyomorfájást okozhat, és úgy nem lehet gondolkodni.
- Vigyél magaddal innivalót és valami harapnivalót! Jól jöhet a két vizsga között és segít a gondolkodásban.
- Tudd, hogy nem élet-halál kérdése ez az egész és január 22-én délutánra véget ér a flúgos futam! ?
MINDEN VIZSGÁZÓNAK SOK SIKERT KÍVÁNOK!
Varga Mónika
Szerző: Vargamoni | jan 12, 2022 | Aktuális, Szülőknek
Szeretnél kiegyensúlyozott gyermeket, aki az életben is boldogul és megtalálja számítását? Te sem akarod, hogy a teljesítménykényszer tönkre tegye a gyermekkorát? Tele vagy kétségekkel, vajon mi lesz belőle, jó irányba alakul-e az élete? Akkor ez a könyv neked szól!
Én is gyermekként indultam neki az életnek. A tervezett világmegváltás helyett nyelvtanár lett belőlem. Sok sok év, teljes szívvel végzett tanítás után végül arra jutottam, hogy valami mást is kell tennem a gyermekekért. Így született meg a Beírás felnőtteknek.
Miért pont az én könyvemet olvasd el? Pályám során többnyire magántanárként dolgoztam, így egy másik nézőpontból is betekintést nyertem rengeteg kisdiák életébe. Egyszerre követhettem végig számtalan gyermek teljes iskolai pályafutását, családi viszonyainak alakulását, szüleikkel való kapcsolatukat. Olyan dolgokba is beleláttam, ami az iskoláig soha nem jut el, de gyakran a szülő sem tudja.
Egészen különleges kapcsolatba kerültem tanítványaimmal, így több könyvre való tapasztalatot gyűjtöttem a gyermekek iskolai vesszőfutásáról, valamint a szülők és az oktatás „működéséről”. Ehhez jönnek még az iskolában letanított évek, és a saját szülői tapasztalataim. Könyvem nem egy nehezen követhető, tudományos írás. Nem pszichológiai szakirodalom. És nem megoldás nélküli esettanulmányok sora.
Beírásom mindenki számára érthető módon, nagyon őszintén és kertelés nélkül taglalja a gyermek-szülő-oktatás hármasát jellemző örök ellentmondásokat, valamint a szédületes tempót követelő modern életkörülmények következményeit. A könyvben mesélek mint gyermek, szülő, tanár és mint magántanár. Találsz benne okokat, meglepő összefüggéseket és hasznosítható javaslatokat is.
Abban szeretnék segíteni, hogy a gyermekkor tényleg gyermekkor maradhasson. A tébolyult ütemben gyorsuló világ legalább ebben az időszakban ne a gázpedált tapossa, gyermekeink képességeinek kibontakozása – lóverseny helyett – egy egészséges tempójú, kellemes folyamat lehessen. Arra buzdítom a szülőket, hogy a gyermek érdeke minden esetben előzze meg a külvilágnak történő megfelelés igényét.
Meg vagyok győződve róla, hogy gyermekeink életét jobbá tehetjük, ha követünk néhány egyszerű szabályt. Például elegendő időt szánunk rá, hogy alaposan megismerjük őt, tisztában vagyunk érzelmeivel és vágyaival. Születésekor nem kezdünk el egyetemi tanulmányaira gyűjteni, viszont hagyjuk őt játszani, élni, gondolkodni, álmokat szőni. Megtanítjuk neki, hogyan szemlélje kritikusan az átveréssel teli globalizált-digitalizált „fogyasztóvadász” világot és hogyan közelítsen kreatívan a problémákhoz. És nem utolsó sorban: tanuljon meg rugalmasan alkalmazkodni a változásokhoz!
Ha tetszett a az írás, várom a hozzászólásodat!
Varga Mónika
Szerző: Vargamoni | jan 5, 2022 | Gondolatébresztő, Szülőknek
Mi mindent megteszünk a gyermekünkért, ahogy mondani szoktuk: lelkünket kitesszük, hogy neki jó legyen, mégsem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan szeretnénk. A gyerek rosszkedvű, kimerült, folyton ellenkezik, semmi sem érdekli és az iskolában is mindent utál. Aki éppen továbbtanulás előtt áll, érdektelenségével teljesen kiborítja szüleit. Ugye, ismerős?
Kezdetben ingerülten vádaskodunk, keressük a bűnbakot, mindennek elmondjuk hálátlan csemeténket, majd jön a teljes tanácstalanság és elkeseredettség. Ha gyermekünket nem érte nagyobb trauma és életkörülményei látszólag rendezettek, miért ilyen életunt, miért nem tudunk szót érteni vele? Miért frusztrált és ideges?
Számos egyéb ok mellett létezik három olyan tévhit, amelyek gyakran észrevétlenül munkálkodnak a háttérben és akaratlanul mélyítik el a szülő és gyermeke közti ellenségeskedést.
Első tévhit: „Én mindent tudok a gyermekemről.” Ez egész egyszerűen nem igaz, még a legjobb szándékú szülők esetén sem. Gondoljuk csak végig, mi mindenről nem tudnak rólunk saját szüleink akár a mai napig sem, mennyi mindent nem mondtunk el nekik, pusztán azért, mert nem tudtuk, el kell-e mondani, érdekli-e őket, tudnak/akarnak-e segíteni. Ha ezt most felnőtt fejjel tisztán látjuk, akkor ebből kiindulva kéne gyermekünket megközelíteni és ügyesen „kikérdezni” őt az életét érintő számos apróságról. Beszéltetni kellene őt, amennyit csak lehet, meghallgatni mindent, amiről beszélni szeretne és nem bagatellizálni semmit, amit ő problémának érzékel. Ha jól figyelsz, véletlenül is kiderülhet, hogy valaki zaklatja az iskolában, utál zeneiskolába járni, szégyelli magát tornaórán, retteg valamitől a jövőjét illetően és még hosszan sorolhatnám. Minden ilyen állandó vagy rendszeres történés eljuttathatja őt az életminőségét jelentősen lerontó állapotba. Ha gond van, ne azt keresd, mi romlott el a gyerekben, hanem hogy mi változott a környezetében. Nem lehet és nem is kell mindentől megóvni őt, de ismernünk kell az érzelmeit és élete minden olyan rezdülését, ami a fent említett problémákat kiválthatja. Ha gyermekünk viselkedése szokatlan irányt vesz, az nem mindig magyarázható egyszerűen az életkori sajátosságokkal, bár azok tényleg rátesznek egy lapáttal. (dackorszak, serdülőkor, tinédzserkor) Íme egy csekklista, te meg tudod-e válaszolni a következő kérdéseket gyermeke(i)dről:
- Mi az az elfoglaltság, aminek a gondolatára is lelkesen ébred?
- Mi az a tevékenység, amit véglegesen kitörölne az életéből?
- Van-e olyan személy, akit ki nem állhat és pontosan miért?
- Felnéz-e valakire és ha igen, miért?
- Mi miatt sírt utoljára?
- Mi okozott neki kitörő örömet utoljára?
- Ha egyet választhatna sport, zene és rajzolás közül, melyik lenne az?
- Mikor kért utoljára szülői segítséget és miben?
- Milyen filmeket néz? Milyeneket nem szeret?
- Mikor fájt utoljára valamije? Mit mondott ezzel kapcsolatban?
- Miért barátkozik azokkal, akiket barátainak nevez?
- Mit gondol magáról, miben ügyes és miben ügyetlen?
Ha legalább 8 kérdésre nem tudsz azonnal válaszolni, akkor beszélgess vele többet, hogy tényleg segíthess neki, amikor szükség van rá!
Második tévhit: „A gyermek úgysem értené…” tehát nem kell elmondani neki, ködösíteni kell, kerülni kell a témát. A családban felmerülő konfliktusok, a gyermeket is érintő események eltitkolása nem hogy megóvná őt a problémáktól, sokkal nehezebbé teszi az életét. Ami az érzelmek és hangulatok észlelését illeti, a gyerek sokkal jobb „érzékelőkkel van felszerelve”, mint a felnőttek. Már az újszülött is érzékeli a körülötte keletkező feszültséget, nem beszélve arról az időszakról, amikor már a beszédből is ért a kicsi. Hároméves volt a kisfiam, amikor megígértem egy idős néninek, hogy hazahozom őt a piacról. A sok tennivalóm miatt ott felejtettem a nénit a piacon, aki aztán órák múlva busszal keveredett haza és itthoni telefonjáról nagyon mérgesen letolt engem. Borzasztóan éreztem magam és leültem a lépcsőre egy kicsit megnyugodni. Kisfiam odabújt az ölembe, megölelt és ennyit mondott: „Anya ezt ne csináld, mert ez nekem nagyon rossz.” Pontosan érezte, amit én. Ez a képesség később is megmarad, csak kicsit átalakul és néha tudatos lesz. Egy percig sem higgyük, hogy semmit nem vesznek észre lelkiállapotunkból, ők egyszerűen érzik a helyzetet. Ahogy növekednek, a szülők viselkedéséből, gesztusaiból és elejtett szavaiból is összerakják a képet. De hol itt a gond? Ha úgyis megtudja, akkor miért kéne elmondani neki? Azért, mert az okokat és összefüggéseket valóban nem érti meg magyarázat nélkül. A bajt érzi, az okokat pedig kétségbeesve keresi, elsősorban önmagában. El sem tudjuk képzelni, milyen önhibáztató magyarázatokat képesek gyártani a gyermekek, amikor például a szülők válására kerül sor, vagy a testvérrel van valami gond. Kevés gyermek tud rajta kívülálló, racionális okokat találni szülei veszekedéseire, inkább gondolja azt, hogy miatta történik. Ettől pedig állandó bizonytalanságban él és lelkiismeretfurdalás gyötri. Következésképpen megjelennek a fent említett problémák és vége a harmonikus családi kapcsolatnak. Ha világosan elmondanánk neki, mi okozza a családban érzékelhető feszültséget, legalább attól megkímélnénk, hogy magát hibáztassa. Ha az igazság elszomorítja, sír vagy tombol miatta, az a dolgok természetes menete. A titkolózás kiváltotta bizonytalanság egyáltalán nem az.
Harmadik tévhit: „A gyermekkor feláldozható egy jó munka/állás érdekében”. A szülők elképzelései gyermekeik jövőjével kapcsolatban napjainkban is végtelen mennyiségű szenvedést okoznak már egész kicsi kortól kezdve. Már óvodában járatjuk őket minden elképzelhető szakkörre és fejlesztésre, picit később szereplések és vizsgák tömegére, értelmetlen különórákra kényszerítjük őket. Minden percüket betáblázzuk annak reményében, hogy így majd jobban boldogulnak a jövőben.
Emellett az az ősi elképzelés, hogy a gyermek felmenői foglalkozását űzze, szintén fiatalok ezreinek életét teszi tönkre. Az egyetemet a bolygón elérhető egyetlen elfogadható útnak tekintő szülők éppúgy figyelmen kívül hagyják gyermekeik képességeit és vágyait, mint akik saját szakmájukat erőltetik. Hiába szavaljuk fennhangon, hogy mi mindent megadunk csemeténknek, ha lány létére nem akar mérnök lenni, vagy a vértől irtózva el sem tudja képzelni, hogy ő is orvos legyen. Nem rég hallottam egy kutatót az életéről beszélni, aki a következőket mesélte: „Orvos nagyapám azt akarta, hogy apám is orvos legyen és ki is erőszakolta belőle. Apám végig szenvedte az orvosi tanulmányokat. Szerencsére ő nem tett ki engem ugyanezeknek a kínoknak, így nekem felhőtlen fiatalságom volt és azzal foglalkozom, amivel szeretnék.”
Szóval, ha gyermeked minden percét betáblázod, szabad játék, szabadon eltöltött idő és kedvenc foglalatossága helyett állandó képzésben vesz részt, és még azt is te szabod meg, mivel foglalkozzon, ha majd felnő, semmin se csodálkozz! Mosolyt, örömet és hálát semmiképpen se várj tőle! A gyermekkor ugyanis egyszeri és visszahozhatatlan, nem beáldozható semmiért sem!
Varga Mónika
Szerző: Vargamoni | dec 28, 2021 | Aktuális, Szülőknek
Pingvines pulóver a tinédzser fiúnak, konyakosmeggy a cukorbeteg nagymamának, üveg ital a saját borán megőszült nagypapának, vagy „Magyarország kastélyai” ismeretterjesztő könyv a 17 éves unokahuginak. Ajándékozási kultúránk ékes bizonyítékai ezek a karácsonykor felbukkanó rettenetes „megoldások”. Gyermekeink eleinte csak csodálkoznak, miért van nagyinak 12 darab lejárt bonbon a szekrényében és mitől olyan kapatos a nagypapa, ha soha nem issza meg az ajándék konyakot? Aztán elkezdik érezni, hogy valami nincs rendjén, felismerik a „Jaj, nem kellett volna!” felkiáltáshoz tartozó kényszeredett mosolyt. Ha pedig 13 évesen ők is malackás zoknit kapnak és teljesen használhatatlan tárgyakért kell mosolyogva köszönetet mondani, akkor saját bőrükön is megérzik az ajándékozás hiábavalóságát.
Nagyon rossz lecke ez egy gyermeknek, hiszen a megajándékozott teljes semmibevételére, az ajándékozás egyszerű „letudására” nevel. Arra a következtetésre juttatja a gyermeket, hogy nem szeretjük egymást eléggé, sem mi a rokonainkat, sem ők minket. És félreértés ne essék, most nem az ajándék értékéről beszélek, csak a szándék hiányáról. Lehet szerényen ajándékozni, akár egy tál házi készítésű süteményt, mondjuk a megajándékozott kedvencét. Igazából nem is érdekelt a karácsonyi ajándék, amikor a nagymamám frissen sült buktával várt minket, mert az volt a kedvencünk!
Egy tanítványom mesélte, hogy a rokonoktól hazafelé jövet van egy benzinkút, ahol mindig ott áll egy óriási kuka. Oda szokták bedobálni a használhatatlan ajándékokat karácsonykor. Egy másik tanítványom pedig egy furcsa rajzolós-színezős füzetszerű valamit hozott az órára és tőlem kérdezte, mi lehet az. Elmesélte, hogy a rokonoktól kapta, de nem merte megkérdezni, vajon mi az. Aztán nekem adta, mert hogy rajzolni ő egyáltalán nem szeret és nem is tud.
Hogyan fog ajándékozni az ilyen gyermek, amikor felnő? Ha szerencsénk van, megfogadja, hogy így biztosan nem. Akkor ő legalább annyit ki fog deríteni családtagjairól, hogy minek örülnének, vagy közös megegyezéssel véget vet a felesleges ajándékozásnak és kellemes családi beszélgetéssé változtatja a kínos pillanatokat.
Ha nincs szerencsénk, tökélyre fejleszti, amit rokonaitól tanult és nem lesz min csodálkozni, ha lejárt szavatosságú bonbont és akciós szemránckrémet ajándékoz majd 78 éves édesanyjának.
Nem szóltunk még a másik végletről, amikor az ajándékot pénzben mérik. Ahol a gyermek korán megtanul elvárni és követelni, hiszen észleli, hogy csak a drága ajándéknak van értéke. Hallja, amikor szülei lefitymálják a kevésbé tehetős rokonok ajándékait (Nem a romlott bonbonra gondolok.) és előtte beszélik meg minden ajándék árát. Itt pedig pont ettől értéktelenedik el minden ajándék, hiszen” jár nekem” és mindig lesz egy jobb vagy drágább.
Hol van hát az arany középút? Az ajándékozás aranyszabályai nem túl bonyolultak.
Ajándékozni csak szívből érdemes. Ajándékozni csak olyan dolgot szabad, aminek örül a másik, és te tudod, hogy örülni fog neki. Az ajándék értéke nem számít, ha örömet okozol vele. Ha felnőttek a rokon gyerekek, vagy lehetetlenné válik már értelmes ajándékot adni valakinek, ne fussuk tovább a felesleges köröket! Egy jó beszélgetés a saját sütésű bejgli mellett százszor többet ér egy kínkeservvel kifundált hasznavehetetlen ajándéknál. Arra pedig semmiféle garancia nincsen, hogy vagyonokért agyonajándékozott gyermekedtől ugyanezt kapod majd, ha megöregszel.
Varga Mónika
Szerző: Vargamoni | dec 27, 2021 | Aktuális, Szülőknek
Énekelj már valamit a nagymamának Kicsim! Olyan szépen tudod az a karácsonyi dalt, amit az oviban tanultál. A mama is szeretné hallani, milyen ügyes az unokája! Na, ne kelljen már könyörögni! Hát jó, akkor a mama sem adja oda neked az ajándékodat!
Ismerős jelenet? Tegye fel a kezét az a szerencsés, akinek nincs hasonló élménye! A többségnek bizonyára akad ilyen emléke saját gyermekkorából, de valljuk be, szülőként is követünk el ilyesmit.
Nekünk 20 évvel ezelőtt még nem volt videókameránk, és amikor kaptunk kölcsön egyet, mindenáron meg akartam örökíteni a gyerekeimet az utókor számára. Így mindig azzal nyaggattam őket, hogy énekeljenek vagy szavaljanak valamit. Egy ilyen akcióm során a kétéves lányom egy jókora maflással igyekezett befogni a számat, ösztönösen tiltakozva az abnormális helyzet ellen. (Szerencsére ez a felvétel is megvan!) Most már látom, igaza volt. Később meg folyton azért könyörögtem nekik, hogy zongorázzanak ennek meg annak az ismerősnek, de ők többnyire kerek-perec közölték, hogy nem zongoráznak. Ezt is értem most már.
Furcsa egy késztetés ez, a szülők kétségbeesett igyekezete, hogy megmutassák a világnak, milyen nagyszerű gyermekeik vannak. A mai teljesítményalapú, versenyeztető és összehasonlítgató világban még tovább fokozódik ez a szükséglet és nem ritkán a közösségi oldalakon láthatjuk viszont a produkciózó csemetéket. Sok szülő állítja, hogy az ő gyermeke imád szerepelni. Ha ez valóban így van, ám legyen, hadd örüljenek a nagymamák és hadd sárguljanak az irigyek! De a szívesen szereplés nem azonos azzal, amikor a gyermek látja a szülők lelkesedését és puszta engedelmességből szerepel, alig várva a végét. Ha saját vágyaink mellett figyelünk gyermekeink érzelmeire is, akkor ezt a két esetet világosan meg tudjuk különböztetni egymástól. A habostortának öltöztetett síró kislány, akit belöknek a színpadra, vagy a kezeit tördelő, elcsukló hangon szavaló kisdiák nem szeret szerepelni, a szülők szeretik őt nézni és mutogatni. Attól, hogy egy gyermek ügyes, vagy tehetséges valamiben, még nem feltétlenül szereti azt ország-világ előtt tenni. Sőt, akár a kedvét is elvehetjük tőle, ha saját büszkeségünk dagasztására szerepeltetjük.
Karácsonykor, az önzetlen szeretet ünnepén pedig végképp nem helyénvaló a gyermekeket szereplésre kényszeríteni és az ajándékkal zsarolni. Egy meghitt, közös karácsonyi éneklés nem hasonlítható össze azzal a kínnal, amit az önállóan szerepeltetett gyermek szenved végig a nagyitól érkező zsiráfos pizsamáért, és a ritkán látott, termetes rokon néni fullasztó öleléséért.
A közös éneklés az én gyermekkoromban természetes volt, nem emlékszem rá, hogy bármi gondot jelentett volna. Amikor viszont édesapám 6 évesen elvitt zeneiskolai felvételire, ott már nem voltam hajlandó énekelni. (Picit más eset, mert itt tényleg meg kellett volna mutatnom, mit tudok, hogy felvegyenek.) Máig emlékszem a három idegenből álló bizottságra, akik apámmal karöltve sorolták a dalokat, amiket énekelhetnék. Végül eljutottak a legbugyutább dalhoz, hátha megjön a bátorságom, de én fennhangon közöltem velük: Ilyen hülyeséget én ugyan nem éneklek! Nem is énekeltem, csak az érzés maradt meg. Én határozottan nem szerettem szerepelni.
Most, hogy itt a karácsony, a szeretet és a meghitt családi összejövetelek ünnepe, gondoljuk újra ezt a témát is. Van itt most vírus, karantén, elmaradt oktatás és heti nyolc dolgozat, szerintem nyugodtan megkímélhetjük gyermekeinket a kötelező szereplés felesleges nyűgjétől. Akit pedig valóban a szereplés éltet, neki tegyük lehetővé, hogy megmutathassa magát, hiszen neki akár ez jelentheti a jövőjét.
Varga Mónika
Szerző: Vargamoni | dec 21, 2021 | Aktuális, Szülőknek
Kérdezz, felelek!
-Nem, nem kaptunk még idegösszeomlást, csak majdnem.
-Igen, már az összes feladatsort kitöltöttük. Kétszer. Magántanárral, persze, hát az iskolában erre nincs idő!
-Igen, az enyém is heti 8 témazárót ír még emellett. Kell az osztályzat, valamire jegyet kell adni.
-Nem, nem tudja megírni 38 pontosra a matekot, mint a te szomszédod.
-Igen, ő is jár magyar- és matek felkészítőre. Igen, minden héten a 7. órában. Így van, éhesen és hulla fáradtan üli végig mindkettőt.
-Igen, ők is filmet néznek minden órán, amit helyettesítéssel tartanak meg. Már háromszor látták a Télaput.
-Nem, nálunk sem ért az énektanár a matekhoz. És a rajztanár sem a nyelvtanhoz. Én sem tudok buszt vezetni, pedig minden nap autóval viszem a gyereket.
-Igen, én is Excel táblázatban vezetem a fiam különóráit. Dehogy bírom megjegyezni! Ő meg aztán pláne nem tudja. Elég neki a tanulás! Meg az edzés.
-Nem, ő sem jár minden nap edzésre, csak heti ötször. Valamikor pihenni is kell.
-Igen, neki is fáj a feje. Meg az enyém is, persze.
-Nem, a férjemé nem fáj. Ő még mindig azt hiszi, hogy a továbbjutáshoz kell a gyereknek a 100 pont.
-Nem, még nem vágta nyakon az apja, de már megígérte neki.
-Nem, még nem adtam neki nyugtatót. Minden órán elalszik magától, hová nyugtassam még?
-Igen, ő is alig bír felkelni. Ezért mondtam, hogy nem kell nyugtató.
-Igen, szemtelen, meg fáradt is, állandóan, ahogy mondod.
-Igen, mi is 16 iskolát jelöltünk meg. Hát honnan tudja szegény gyerek, hogy mit akar majd csinálni?
-Igen, jártunk grafológusnál, jósnál, meg sámánnál is. Nem tudnak ezek semmit.
-Nem, mi sem bírjuk már sokáig!
