„Marianne-nek az az érzése támadt, hogy az igazi élet valahol tőle egészen távol zajlik, nélküle, és nem tudta, rájön-e valaha, hol és hogyan vehetne részt benne. Az iskolában gyakran támadt ez az érzése, de nem társult hozzá semmilyen konkrét kép arról, hogyan nézhet ki az igazi élet, milyen érzés lehet. Csak azt tudta, hogy ha majd elkezdődik, akkor nem kell majd elképzelnie.”
„Rachel a legnépszerűbb lány a suliban, de ezt senki sem mondhatja ki. Ehelyett mindenki úgy tesz, mintha nem venné észre, hogy társas viszonyaik hierarchiába rendeződnek, ahol bizonyos emberek felül vannak, egyesek valahol középtájon taszigálják egymást, mások pedig alulra szorultak.”
„Az osztálytársai minden jel szerint nagyon szeretik az iskolát. És normálisnak találják. Hogy mindennap ugyanazt az egyenruhát viselik, hogy folyton mesterséges szabályokat tartanak be, hogy mások figyelik, fürkészik, mikor szegik meg az előírásokat, ez számukra normális. Nem tekintik elnyomó környezetnek.”
„Még emlékeiben is elviselhetetlenül intenzívnek fogja találni ezt a pillanatot, és ezzel már most tisztában van, ahogy történik. Sosem gondolta, hogy ő méltó arra, hogy bárki is szeresse. De most új élete lett, ez az első pillanata, sok év elteltével is azt fogja gondolni, igen, ez volt az, amikor elkezdődött az életem.”
