ÉDESANYÁM azt állítja, hogy nagyon korán kezdtem beszélni, a FÉRJEM szerint pedig azóta sem hagytam abba. Úgyhogy szerintük nekem egy kis beszéd igazán nem jelenthet gondot.
Ehhez képes rettentően izgultam ÉLETEM ELSŐ nyilvános beszédén, és valójában most sem tudom, sikerült-e elmondanom a közönségnek legalább egy kicsikét abból, amit szerettem volna.
BEÍRÁS FELNŐTTEKNEK című könyvem kapcsán kaptam a megtisztelő meghívást a Modern Pedagógus Konferenciára, hogy tanár kollégáknak beszéljek a könyv születéséről és mondanivalójáról.
Rokonaimmal ellentétben én úgy hiszem, írásban jobban boldogulok, ezért elmesélem így is, amit akkor mondani terveztem.
Ahhoz, hogy a könyvem MEGSZÜLETHESSEN, meg kellett élnem ezt a bő ötven évet, a gyermekkoromat, úgy ahogy volt, a felnőtté válást, a szülővé válást, a nyelvtanári és a magántanári pályát.
19 évesen adtam ELSŐ MAGÁN NYELVÓRÁMAT egy rózsadombi villában lakó testvérpárnak. 100 forintot kértem az óráért, de mire felbuszoztam a hegyre, a szülők lealkudták 90 forintra. Gondolták, szokjam a gyűrődést, ha már tanárnak készülök. Én meg beletörődtem, ha már annyit utaztam érte.
KONFLIKTUSKERÜLŐ és beletörődő természetem egyébként már gyermekkoromban is jellemző volt rám. Általában minden érzelmet magamba fojtottam, soha nem kérdeztem, hogy ami rossz nekem, annak tényleg úgy kell-e lennie. Egész egyszerűen elfogadtam, ami jött, és nem beszéltem róla, eszembe sem jutott, hogy másképp is lehetne. Mindig rendesen és szabály követően végeztem a dolgomat, meg másét is, ha úgy adódott.
SZÜLŐKÉNT aztán tűzzel-vassal küzdöttem, hogy az én gyerekeim ne legyenek ilyenek, akarjanak változtatni azon, ami nem jó nekik, és tudjak róla, hogyan lehet segíteni nekik. Ekkor ismerkedtem meg az érzelmi neveléssel és jöttem rá, hogy én a saját gyermeki lényemből kiindulva ösztönösen így nevelem a gyerekeket, szóba sem jöhet más.
Ugyanerre törekedtem a DIÁKJAIMMAL is, akikkel szinte kivétel nélkül mindig szeretetteljes kapcsolatba kerültem és a nyelvtanítás mellett rengeteg egyéb dologban tudtam nekik segíteni.
A szokásosnál jóval nagyobb empátiám terelt a tanári pályára, ugyanakkor ez okozta az ISKOLAI PÁLYAFUTÁSOM VÉGÉT is. Egy 20-30 fős osztályban ugyanis nem lehet ekkora empátiával létezni, mert a gyerekek rám másznak, fürtökben lógnak rajtam és gyakorlatilag megesznek reggelire.
EGY GYEREKKEL azonban csodákat lehet művelni, ha empatikusan közelíted meg. Így jutott nekem döntő többségben a magántanári működés, ami végsősoron a könyvem megírásához is elvezetett.
A GONDOLAT, HOGY LE KELLENE ÍRNOM, AMIKET MEGÉLTEM már érlelődött egy ideje, a karantén nyújtotta többletidő pedig lehetővé is tette ezt. Nekiláttam az írásnak és pár hónap alatt könyvvé formálódott az a mérhetetlen mennyiségű pozitív és negatív élmény, gondolat és ötlet, amit az érzelmeimmel együtt gyűjtöttem, raktároztam magamban évtizedeken át.
Tudom, hogy mostanság TENGERNYI KÖNYV jelenik meg a GYERMEKNEVELÉSRŐL, hiszen ebben többé-kevésbé mindenki kompetensnek érzi magát. Így egy új mű esetén szinte kötelező megválaszolni a kérdést: MITŐL MÁS ez a könyv? Mitől nem csak a sokadik „hogyan neveld a sárkányodat” típusú írás?
Először is, mert teljesen őszintén MAGAMAT ADOM, saját életemet is kiterítve írom a történeteket GYERMEKI lélekkel, SZÜLŐI szemmel, TANÁRI szemmel – és ami az igazi újdonság: MAGÁNTANÁRI szemmel. Ez utóbbi egy olyan perspektíva, ahonnan be lehet lesni a család és az iskola működésébe. Mint a színfalak mögül, titokban egy színházi előadásra. Olyan nézőpontból kerülök az események sűrűjébe, amiről az iskolának, de gyakran a szülőknek sincs fogalma sem. Gyakran kicsi koruktól felnőtt korukig nyomon követhetem a gyerek és a család alakulását, az iskolai fejlődést, továbbtanulást és ez így egy teljes képet ad ki. Egy képet, amit csak én ismerek.
Kicsit olyan lett a könyv, mint egy FEJLŐDÉSREGÉNY, hiszen felnőtt koromban értettem meg a gyermeki énemet, és már meg tudtam fogalmazni dolgokat úgy, hogy más is megértse. Tanárként értettem meg a felnőtteket (már akit lehetett, mert ez a legbonyolultabb része), magántanárként pedig sorra igazolódtak be a szülők és az iskola működéséről alkotott elképzeléseim.
Ahogy mondani szokták: egyszer csak ÖSSZEÁLLT A TELJES KÉP. Ami semmiképpen sem öncélú feszültséglevezetésként szolgált, sokkal inkább azért írtam meg, mert úgy érzem, hogy minden szülő és pedagógus számára hasznosítható anyaggá vált.
Igyekeztem egy ÁTFOGÓ ÉS HITELES KÉPET adni a MAI VILÁG legaktuálisabb gyermeknevelési és oktatási kérdéseiről, tudományoskodás és szakfogalmak pufogtatása nélkül.
A TÉMÁIM közt szerepel az érzelmi nevelés, az őszinteség, a modern hazugságok a fogyasztói társadalomban, a szorongás, kivételezés, kedvenc gyerek, a hasonlítgatás, a motiváció, a humor és még sok minden más.
Úgy, AHOGY ÉN ÉLTEM MEG, ahogy a tanítványaim MESÉLTÉK, ahogy a háttérből ELCSÍPTEM és összeraktam a dolgokat.
És persze nem tudtam olyan könyvet írni, ami ne szólna a PEDAGÓGUSOKNAK is, hiszem ezen a szemüvegen keresztül látok én is.
Fűszereztem bőven ÖNIRÓNIÁVAL ÉS HUMORRAL is, mert nagy rajongója vagyok mindkettőnek. Tanítani sem tudok ezek nélkül. Úgy gondolom, ezek segítségével egy könnyen olvasható írás született.
SZEMÉLYESEN BENNE VAGYOK ebben a könyvben, az első sortól az utolsóig. Benne van a szívem és a lelkem, egyetlen céllal: hogy a gyerekeknek jobb legyen. Hogy érzelmi nevelést kapjanak, hogy a GYERMEK-SZÜLŐ-TANÁR hármas a gyermek érdekei mentén működjön, a TANÁR ÉS A SZÜLŐ EGY CSAPATBAN játsszon. Őszinteség és bizalom legyen ezen kapcsolatok alapja.
A gyerek MERJEN KÉRDEZNI, gondjairól beszélni és segítséget kérni. Tanítsuk meg neki, hogy a szüleihez kivétel nélkül minden ügyben fordulhat, hogy semmi sem természetes, ami neki rossz és mindenen lehet változtatni.
És tegyük mindezt a fogyasztók kegyeiért csatázó, MODERN VILÁG akadálypályáihoz igazítva. A kitűnő bizonyítvány mantrázása helyett tanítsunk nekik kreativitást és kritikus gondolkodást, együtt változva vele és a világgal.
Könyvem kapcsán az eddigi legnagyobb elismerés, hogy ott lehettem Martonvásáron és mindezt elmesélhettem egy ilyen rangos rendezvény résztvevőinek.
A meghívást ezúton is köszönöm Antaliné Miss Lillának, a neteducatio.hu szakmai vezetőjének.
Köszönöm szépen a figyelmet!
Varga Mónika
