„De a lelked mélyén görcsös indulat szorongott – vágy, másnak lenni, mint amilyen vagy. Ez a legnagyobb csapás, mellyel a végzet embert sújthat. Vágy, másnak lenni, mint akik vagyunk: ennél fájdalmasabb vágy nem éghet emberi szívben.”
„Ideje többi részét szokásainak szertartásrendjében töltötte, ez megvédte őt a boldogtalanságtól.”
„Ritkán gondolt a múltra vagy a jövőre, csalódásaikra és örömeikre, minden energiáját a pillanat munkájának szentelte, remélve, hogy végre ez határozza meg őt és azt, amit csinál.”
„A legnagyobb jótétemény, amit apa tehet a lányáért, az, hogy tudomására hozza, hogy a lánya megfelel az elvárásainak.”
„Mikor fordult velem elő utoljára, hogy csak ültem a sötétben és gyönyörködtem az éjszakában? Hirtelen elfog a vágy, hogy mindig így élhessek. Sóvárogni kezdek a víz, az égbolt után. Vágyom a vízre, az égboltra, az olyan élet után, amiben a napok nem apró négyszögekbe nyomorítva sorakoznak a naptárban.”
„Az élet nagyon sok mindenben hasonlít a mozihoz. Minden jelenethez zene tartozik, és az a zene csak ahhoz a jelenethez passzol, amelyhez komponálták. Bármennyire szeretjük is a régmúlt melódiáját, bármilyennek képzeljük is a jövő dallamát, mindig a jelen dallamára kell táncolnunk, különben kiesünk a ritmusból, és elvétjük a lépést. Ha olyan zenére akarunk táncolni, ami nem ahhoz a jelenethez tartozik, csak botladozni fogunk.”
„Az a baj, hogy rosszak az emberek…. -Nem rosszak – pontosított Fermín -, hanem ostobák! S a kettő nem ugyanaz. A rosszaság egyfajta erkölcsi hozzáállást, szándékot és némi agymunkát feltételez. Az ostobák azonban olyanok, mint a barmok: nem gondolkodnak, nem mérlegelnek, csupán ösztönből cselekednek. Ugyanakkor szentül meg vannak győződve róla, hogy jó ügyet szolgálnak, hogy mindig igazuk van, s büszkék rá, hogy mindenkit eltipornak, aki valamiben is különbözik tőlük, legyen az a bőrszíne, a hite, a nyelve, a nemzetiségi hovatartozása, vagy a kedvenc időtöltése.”
„Marianne-nek az az érzése támadt, hogy az igazi élet valahol tőle egészen távol zajlik, nélküle, és nem tudta, rájön-e valaha, hol és hogyan vehetne részt benne. Az iskolában gyakran támadt ez az érzése, de nem társult hozzá semmilyen konkrét kép arról, hogyan nézhet ki az igazi élet, milyen érzés lehet. Csak azt tudta, hogy ha majd elkezdődik, akkor nem kell majd elképzelnie.”
„Rachel a legnépszerűbb lány a suliban, de ezt senki sem mondhatja ki. Ehelyett mindenki úgy tesz, mintha nem venné észre, hogy társas viszonyaik hierarchiába rendeződnek, ahol bizonyos emberek felül vannak, egyesek valahol középtájon taszigálják egymást, mások pedig alulra szorultak.”
„Az osztálytársai minden jel szerint nagyon szeretik az iskolát. És normálisnak találják. Hogy mindennap ugyanazt az egyenruhát viselik, hogy folyton mesterséges szabályokat tartanak be, hogy mások figyelik, fürkészik, mikor szegik meg az előírásokat, ez számukra normális. Nem tekintik elnyomó környezetnek.”
„Még emlékeiben is elviselhetetlenül intenzívnek fogja találni ezt a pillanatot, és ezzel már most tisztában van, ahogy történik. Sosem gondolta, hogy ő méltó arra, hogy bárki is szeresse. De most új élete lett, ez az első pillanata, sok év elteltével is azt fogja gondolni, igen, ez volt az, amikor elkezdődött az életem.”
