Kérdezz felelek

-Igen, még mindenki alszik. Azt hiszem emésztenek.

-Nem, dehogy reggeliztem, tegnap egy hétre előre megoldottuk az evés kérdést.

-Nem, senki nincs az ügyeleten, az idén nem volt gond a halászlével. Máshonnan rendeltük, persze.

-Nem, most nem lett ötven gombóc töltött káposzta, a negyven is alig fért az lábosba. Jövőre nagyobb lábos kell, szerintem.

-Igen, sütöttünk hát, azt is. Meg azt is. Hány félét? Haggyá má, nem számoltam!

-Nem, nem fogyott el a bejgli. Még soha az életben nem fogyott el nyolc rúd.

-Igen, most is rávágott a kezére a baltával. Többször is. De pár óra alatt idén is bekerült a fenyő a tartójába.

-Nem, nem hallották a szomszédok. Mert elutaztak.

-Nem, dehogy működött. A másik meg nem ér körbe a fán. De az legalább világít, hál’ Istennek.

-Igen, abból a szaloncukorból is vettünk, amit mondtál. A másik hat mellé.

-Igen, jó lett nekik a pizsama. Pont a méretük. Nagyon örültek neki, mint minden évben.

-Nem, még mindig nem vettünk másik kávéfőzőt, csak a szemes kávét tudjuk használni. De megoldjuk. Köszönjük.

-Igen, a vejem is itt volt. Köszöni a tusfürdőt, persze, hogy használ olyat. Ő is szokott zuhanyozni.

-Nem, azt nem kaptuk meg. Hogy benne volt a csomagban? Utánanézünk, persze.

-Igen, küldünk képet, ahogy szoktuk.

-Nem, nem küldjük el mind a hétszázat, válogatunk.

-Igen, mi is puszilunk mindenkit! Boldog karácsonyt!

Ha tetszett, kérlek nézz körül az oldalamon! Szólj hozzá Te is!

Varga Mónika