OROSZ UKRÁN HÁBORÚ, döbbenet, félelem, értetlenség
Háború, itt a szomszédban? 2022-ben? MIT MONDJAK A GYEREKNEK?
Pár éve még felháborodva tiltakoztam, amikor egy diák azzal állt elő, hogy a történelem tanításnak semmi értelme nincs, hiszen soha, senki nem tanult belőle. A történelem rendre ismétli önmagát, a nagy eltapossa a kisebbet, a hatalomvágy örök és megfékezhetetlen. Ezen semmiféle történelemtanítás nem segít.
Ma hajnaltól azt kell mondjam, igaza van.
És amikor a 18 éves fiú erőltetett mosollyal azt kérdezi tőlem: Akkor hamarosan én is bevonulok? – hát akkor összeszorul a gyomrom, meglátom a félelmet a szemében és még erőltetettebb mosollyal próbálok valamiféle magnyugtatással szolgálni neki.
Dehogy vonulsz, mondom, ez nem a mi országunk konfliktusa, Magyarország nem fog belekeveredni. És Európa? – kérdezi. Európa sem. Túl nagy az ellenfél, túl nagy lenne a rizikó. De bölcsebb válasz nem jut eszembe, és a gondolataim nyilván egész mást súgnak. Szívem szerint azt mondanám neki: nem keveredhet bele az egész világ, hiszen az atomfegyverek birtokában az a világ végét jelentené. Azért nem kell harcolnod, mert ha a népek újból egymásnak esnek, ott már nem lesz értelme a katonának.
Az „okos” felnőtt feladata, hogy megnyugtassa a gyereket, a sajátját, a tanítványát, a félve kérdezőt. De hogyan tegye, ha maga sem biztos semmiben a tehetetlenségén kívül?
Én magam is gyermekként aggódtam végig a hidegháború rám eső részét, a híreket a szoba sarkából lesve, folyamatosan a harmadik világháború kitörésétől féltem. Erről őszintén írok a Beírás felnőtteknek című könyvemben és beismerem, ma is hasonló érzés van a gyomromban. Aggodalom, értetlenség és döbbenet. Most már a gyermekeimért aggódom, az ő jövőjükért és nem akarom elhinni, amit a tévében látok.
Szóval, mit mondjak a gyereknek?
Mondjam neki, hogy minden rendben lesz? Elég lesz Putyinnak Ukrajna?
Mondjam neki, hogy a politika egy nagy sakkjátszma, amibe az átlagember soha nem kapott szerepet, tenni tehát nem tudunk semmit? És ami ellen nem tehetsz semmit, azon kár is aggódnod!? Azt hiszem, ha élet-halálról van szó, ez elég gyenge válasz.
Mondjam neki, hogy szerencsére ma már elenyésző mennyiségű háború dúl a földön, összehasonlítva az előző évezredekkel? Manapság többen halnak meg az elhízás és balesetek következtében, mint háborúban? Ha az agresszor a szomszédban van, ezzel a válasszal sincs kisegítve.
Nem tudom, mit mondjak neki.
Mivel az igazi okokat és célokat vélhetően egy maroknyi ember tudja csupán, hozzánk pedig a különböző kormányok és hírcsatornák által megszűrt és megszerkesztett változatok jutnak el, jobb, ha a jól bevált közhelyekkel próbálkozom.
Marad a „nem lesz semmi gond”, (a saját reményünk) és az odaadó figyelem. Egyet tudunk talán tenni, ami picit oldhatja a feszültséget: meghallgatni őket. Hadd mondják el, mit gondolnak, mit éreznek, mitől félnek igazán!
Mi pedig aggódunk tovább magunkban. Méghozzá nagyon.
Ha tetszett az írás, várom a hozzászólásodat!
Varga Mónika
