„A hullámok taraja sziporkázva veri vissza a holdfényt, a csillagszőnyeg kápráztatóan ragyog a fejünk felett. Mikor fordult velem elő utoljára, hogy csak ültem a sötétben és gyönyörködtem az éjszakában? Hirtelen elfog a vágy, hogy mindig így élhessek. Sóvárogni kezdek a víz, az égbolt után. Vágyom a vízre, az égboltra, az olyan élet után, amiben a napok nem apró négyszögekbe nyomorítva sorakoznak a naptárban.”
Az idézet Lisa Wingate ’Elrabolt életek’ című könyvéből származik és egy amerikai nagyvárosban élő ügyésznő, Avery gondolatait tárja elénk. Bár az ő vágyai családja múltjához is köthetők, úgy hiszem, sok millió ember érezne hasonló módon, ha hétköznapjaiból egy nyugalmas tengerpartra csöppenne. A megfogalmazás nagyon találó: mi, a modern társadalmak polgárai, valóban apró négyszögekbe nyomorítva éljük az életünket. Egy természetes ritmus helyett, a mindennapjainkba zsúfolt teendők és megbeszélt időpontok irányítása alatt élünk. Ébresztőre kelünk, és az ébredés pillanatától egészen estig valamilyen zárt helységben tevékenykedünk. Közlekedési eszközzel sietünk A-ból B-be. Lábunk nem érint természetes talajt, nem érzékeljük a körülöttünk lévő természetet, nem érezzük az illatokat és nem halljuk környezetünk apró neszeit. (Egy fülledt busz utasainak kipárolgása és a nagyvárosi közlekedés zaja nem számít ide.) Nem nézünk fel az égre és nem állunk meg megcsodálni valamit, csak azért mert szép. Nincs rá idő. Van fontosabb dolgunk. Vagy talán már el is felejtettük, hogy nem csak tennivalók léteznek. Az élet mostanság feladattól feladatig tart. Esténként fáradt megnyugvással bújunk az ágyba, ha nagyjából megfelelő mennyiségű feladatot tudhatunk magunk mögött. Ha nem, akkor agyunk tovább kattog, elemez, rangsorol, és készíti elő a következő napi rohanást.
A természetben töltött idő, a céltalan szemlélődés, a feladat nélküli lét kezd kizárólag a nyaralás szűkre-szabott idejére korlátozódni. 351 napot próbálunk meg elsimítani egy-két hét nyaralással. Amire persze nem kis stressz volt összegyűjteni a pénzt, megtalálni a megfelelő szállást és beszerezni minden hozzávalót. Ha szerencsénk van, nyaraláskor kicsit kilépünk a mókuskerékből és megélünk egy-két olyan pillanatot, mint Avery a holdfényes tengerparton, de nagyon hamar ismét ott találjuk magunkat a hétköznapok feladatözönében. Szemlélődés volt, nincs. Rohanunk tovább.
Nem jó ez így. És erre szerencsére egyre többen kezdünk rájönni, mert a karantén időszaka ezen az egy területen talán előrelépést hozott az embereknek. Talán kezdjük megérteni, mit veszítünk, ha elzárjuk magunkat a természettől és mit nyerünk, ha részesei lehetünk. Talán egy kicsit megízleltük, hogy kevesebb feladattal, lassabb tempóval akár élvezetes is lehet egy hétköznap. És az élet. Talán minket is elfog a vágy, hogy mindig egy picit lassabban és természetesebben élhessünk! Mindig. Karantén nélkül és nem csak a nyaralás alatt.
Varga Mónika
