„Az élet korábban a teljesítményről szólt. A győzelemhez követnünk kellett a szabályokat és a sikerhez vezető, hozzávetőlegesen egyenes utat.
Ehhez nyilvánvalóan jól kellett teljesítenünk az iskolában, és tisztában voltunk vele, hogy a sokoldalú oktatás sokoldalú individuumot teremt. Az egyedi képességeket és szokatlan szenvedélyeket elnyomtuk, hogy mindenki remekül illeszkedjen a rendszerbe, és megtanulja, hogyan mondja vissza ügyesen a bemagolt adatokat, anélkül, hogy értené, miről beszél. Gyökerestül ki kellett tépnünk a gyengeségeinket, hogy aztán jól képzett diákként tovább léphessünk a többszintű oktatási rendszerben, amíg meg nem érkeztünk a katedra másik oldalára, készen arra, hogy csatlakozzunk a világ munkaerőpiacához.
Ebben a rendszerben a karrier a folyamatos előmenetelről szólt. Első állásunk általában rémes volt, aztán aktív éveink olyan munkahely keresésével teltek, amely az elsőnél kicsivel kevésbé rémes, és kicsivel többet fizet. Úgy kondicionáltak, hogy olyan életútra vágyakozzunk, amelyben a házasság, a lakáshitel, a szülővé válás és a külföldi vakációk sora képezi az élet rendjét, miközben megpróbáljuk tartani a ritmust az ismerőseinkkel. Amint teljesítettük saját feladatainkat, következő projektünk természetesen az volt, hogy lehetővé tegyük gyermekeink számára is, hogy sokoldalú tagjai legyenek a világ munkaerőpiacának…
Az élet társasjátéka tehát itt feküdt előttünk kiterítve. Mindenki ismerte a játékszabályokat, és minden évben dobtunk a kockával, hogy lássuk, meddig juthatunk. Mivel tudtuk, hogy hová kell eljutnunk, nem kellett túl sokat gondolkoznunk, vagy alternatív útvonalakat keresnünk.
De mindez akkor volt, nem pedig most. A lineáris élet napjai meg vannak számlálva. Oktatási rendszerünk csődöt mond, gyerekeink gyakran többet tanulhatnak a YouTube-ról, mint saját tanáraiktól.
Az életforma, amelyben egy állásunk van fix fizetéssel, sokak számára nem minősül már követendő normának. Egyre többen gondolják úgy, hogy az „érjünk el többet, keressünk többet, birtokoljunk többet és fogyasszunk többet” rendszere nem vezet sehová. El kell kezdenünk jól élni minden egyes nap, ha a legtöbbet akarjuk kihozni az értékes életből, amelyet megőrzésre kaptunk. A robotpilóta rendszeréből kilépve azok lehetünk, akik ténylegesen vagyunk, és megkérdőjelezhetjük az elfogadott normákat, amelyek szorításából akár kitörni is képesek leszünk.”
