A serdülő- és kamaszkor során óriási átalakulások zajlanak az agyban és a hormonrendszerben, amely változások mindenkinél eltérő, kiszámíthatatlan gondolatokat és viselkedésformákat eredményeznek. A felnőttek elkönyvelik, hogy a gyerek megbolondult, nem lehet vele mit kezdeni. Pedig csak egy átmeneti korszakba került, ahol a megszokott biztos pontok kezdenek elhalványodni, újak pedig még nincsenek. Zavaró és kellemetlen változásokon megy át a testük, átrendeződnek a prioritások, pillanatok alatt válnak nevetségessé korábbi értékek és magasztosulnak fel dolgok a nagyobbak világából. Egy csomó dolog ciki lesz, és valahogy a fél világ ellenséggé válik.

Írásaimban számtalanszor hangsúlyozom az érzelmi fejlesztés fontosságát, amely kulcsa lehet egy élhető, kiegyensúlyozott gyermekkornak, és akár megelőlegezhet egy többé-kevésbé problémamentes kamaszkort is. A kisgyermekkorban elkezdett érzelmi fejlesztés az, ami megkönnyíti a gyermek számára ezt az átmenetet, de az érzelmi fejlesztő szülő maga is rutinosabban vészeli át gyermeke kamaszkori viharait. (Az érzelmi fejlesztésről részletesen olvashatsz ’Beírás felnőtteknek’ című könyvemben.)

Mit tegyünk tehát?

Fogadjuk el, hogy kamasznak lenni nem habostorta, gyakran egészen rettenetes! Őszintén érdeklődjünk az érzéseik iránt, ne kicsinyítsük le a félelmeiket és panaszaikat, neveljünk úgy, hogy merjenek nekünk beszélni valódi belső életükről!

Nézzünk meg néhány példát arra, hogyan gondolkozik egy szülő és mit él át mindeközben kamasz gyermeke:

  • Hiába vagyunk meggyőződve, hogy nagyszerű a matematika tanár, ha fogalmunk sincs róla, mit művel valójában az órákon. (Ugyan már, mindenki kibírta! Aki nála tanul, azt biztosan felveszik az egyetemre!)
  • Hiába gondoljuk, hogy a gyerek imádja az angolt, ha ügyesen titkolja, mekkora szenvedéssel jár a mások előtt való szereplés. (Ez a gyerek angolul játszik, meg videókat is néz. Őrület, milyen jól megy neki az angol!)
  • Hiába dicsekszünk fűnek-fának, hogy az ország egyik legjobb gimnáziumába jár a gyermekünk, ha nem érzi ott jól magát és valójában zenélni szeretne. (Csak nem gondolod, hogy feladjuk ezt a nagyszerű iskolát egy hobbi kedvéért? Valamiből élned is kell majd!)
  • Hiába hisszük például, hogy szuper vakációt biztosítunk gyermekünknek háromezer kilométeres városnézéses utazással, ha ő a barátaival szeretne lenni. (Ha már ennyi pénzt költöttünk rád, legalább érezd jól magad!)
  • Vacakul érzi magát az új fogszabályzóval, nyomja a lúdtalpbetét, siratja az elpusztult tengerimalacát, összeveszett a barátjával, és így tovább. (Nem nagy ügy, mindenkivel megesik!)

Ha mindezt mosolyogva kell megélnie, mintha tényleg minden rendben lenne, mert mi csak legyintünk és egyetlen célunk a „nálunk minden rendben van” látszat fenntartása, akkor a kamasz is elindul a látszatfenntartás irányába. Megtanulja, hogy helytelen érezni ezeket a negatív érzéseket, hiszen félelmei csak akadályozzák a család életét. A színlelés nagymesterévé válik, miközben az egyre halmozódó, kimondatlan problémák hatására szorongani kezd, elmagányosodik. Megjelennek a szorongás tünetei és a gondolatait elterelő cselekvések, mint az állandó evés, a túlzott közösségi média használat, vagy a videojátékok.

Nem szabad eddig eljutni. Az állandó vidámság nem létezik, nagyon káros szülőként előadni ezt a színjátékot. Ha nem segítünk neki, a belül egyáltalán nem vidám kamasz folyamatosan önmagát fogja hibáztatni negatív érzéseiért, a szorongását enyhítendő pedig egyre komolyabb szerekhez nyúl majd.

Problémák, félelmek, az aktuális életvitelétől teljesen eltérő vágyak márpedig léteznek a gyermekek életében is, a kamaszoké pedig alig áll másból. Megoldásuk kizárólag a megértés és az együttérzés segítségével lehetséges.

Végezetül szeretnék ajánlani egy hiánypótló könyvet ebben a témában, amelyet feltétlenül el kell olvasni minden szülőnek és kamasznak egyaránt! Linn Skaber: ‘A szívem egy bezárt bódé’ című könyve kamaszmonológok gyűjteménye, soha nem látott őszinteséggel megfogalmazott kamaszgondolatok művészi gyűjteménye. Idézet a könyvből:

“Nem bírom tovább. Leszarom az egészet. Végeztem. Többé nem kell nekem. Lerakom a folyosóra. Megkaphatod. Vidd el, ha túl vagyunk a hétvégén, vagy leginkább előtte. Jó állapotú, használt kamaszkor. Ingyen elvihető. Nem sok. Ennyi az egész. Amit itt látsz. Belefér a kocsidba. Két-három doboz, néhány edzőcipő, pár fel nem használt péntek este és egy Zara ajándékkártya. Vidd csak el! Úgysem fogom használni! Az egyik doboz nehéz. Ez a doboz. Ennek a megmozdításához több emberre van szükség. Elég sokra, tulajdonképpen. Az áll rajta: remények. Azt írtam ide, a hátuljára, hogy óvatosan, mert olyan törékeny, ami benne van, de ne foglalkozz vele, a nagy része már úgyis összetört.”

Varga Mónika

A blog összes korábbi bejegyzését

itt találod