Lehet-e egyszerre több feladatot végezni? Lehet-e egyszerre több dologra koncentrálni?

Anyaként, egyetemistaként, vagy a digitális kor szülöttjeként mindannyian könnyedén rávágjuk a választ: Persze, hogy lehet! Anya főz, vigyáz a babára, válaszol a hároméves kérdéseire és közben fél szemmel még kedvenc sorozatát is nézi a tévében. Az egyetemista vizsgára készül, miközben zenét hallgat, folyamatosan csekkolja a közösségi média oldalait, válaszol és telefonál. A tízéves a leckeírást meg-meg szakítva telefonhívásokra válaszol és beérkező üzeneteket nézeget, néha egy-egy videót is elindít. Munkahelyünkön pedig akár ebédelünk, telefonálunk és a számítógépen is keresgetünk valamit egyszerre, balkézzel törölgetve a klaviatúrára csepegő ketchupot.

Egyértelműnek tűnik tehát, hogy képesek vagyunk egyszerre több feladatot végezni, sőt az utóbbi évtizedekben tökélyre is fejlesztettük ezt az attrakciót. De attól, hogy valami lehetséges, még nem biztos, hogy megéri nekünk. Agyunk ugyanis minden egyes tevékenységünket jól bejáratott utakon haladva irányítja, amely pályák születésünk pillanatától fogva folyamatosan alakulnak és mindenkinél teljesen egyedi módon fejlődnek genetikai és környezeti tényezők hatására. A több feladat között megoszló figyelem ide-oda kapcsolgatást jelent a pályák között és más-más erőforrások igénybevételét teszi szükségessé, hiszen agyunknak emlékeznie és rekonstruálnia kell, hol hagyta abba az előző feladatot. Az első feladat megzavarhatja az emlékezetünkben a második feladat megjelenését. Az ide-oda kapcsolgatás pedig több időt vesz igénybe, mintha egymás után végeznénk az egyes tevékenységeket. A kognitív pszichológusok ezt nevezik az átkapcsolgatás ráfordítási költségének, miáltal az egyes feladatok teljesítménye csökken. A kutatók szerint semmilyen körülmények között sem hatékonyabb egyszerre több, nagyobb figyelmet igénylő feladatot megoldani, mint külön-külön végezni őket. Bár előfordulhat, hogy a már nagyon begyakorolt műveletek egyszerre végzése közben a ráfordítási költség jelentősen lecsökken, vagy nagyon ritkán akár el is tűnik, a rendszeres figyelemmegosztásból fakadó csökkent teljesítmény mindig jelentkezni fog. A rendszeresen több feladatra koncentráló emberek az így keletkezett veszteség miatt nem ritkán akkor is rosszabban teljesítenek, amikor már csak egyetlen feladatra kell koncentrálniuk.

A figyelem multifunkcionalitása tehát csupán egy mítosz! Bármennyire is büszkék vagyunk rá, hány dolgot tudunk egyszerre csinálni, legyünk vele tisztában, hogy nem teszünk jót magunknak vele. Csinálni ugyan csináljuk, de koncentrálni nem fogunk tudni, a figyelmünk ide-oda fog cikázni.

Hiába tűnik úgy, hogy könnyedén telefonálunk, miközben a dolgunkat végezzük a vécén és kezet mosni is tudunk a felhúzott vállunk és fejünk közé szorított telefonba kiabálva, sőt még a nadrágunkat is visszacibáljuk valamelyik kezünkkel, miközben dühösen ordítunk ki a kopogtató kollégának, hogy foglalt! A mosdóba zuhanó telefon, a bokádra visszacsúszó nadrág és a nyitva felejtett ajtón benyomuló kolléga a bizonyíték arra, hogy figyelni egyszerre csak egy dologra lehet!

Varga Mónika

Keresd, miben jó gyermeked és mondd neki!

A kisgyermekkorban kapott milliónyi „ügyes vagy” egyszer csak mintha kiüresedne és valami konkrétabbra is szükség lenne. Amikor az első iskolaévek kezdik kirajzolni gyermekünk képességeit, szülőként keresnünk kell a lehetőséget a valóban kiemelkedő teljesítmény dicséretére. A kiemelkedőt természetesen mindig önmagához mérten értem, nem a társaival hasonlítgatva! Ha megtaláltuk gyermekünk erősségét, további konkrét tevékenységre buzdító dicsérettel, ötletekkel bátorítsuk, amiből pontosan érti, miben volt „ügyes” és mit tehet a további sikerekért. Ez lesz az igazi motiváció számára, amely irányt mutat és energiát ad. Ha szülői bátorításra a gyermek számára hasznos és értelmes dolgokba kezd, akkor ezt a feladatot kiválóan elvégeztük!

A mai rohanó világban viszont gyakran arra sem jut időnk, hogy rendesen odafigyeljünk gyermekünk képességeire. A mindennapi tanulnivaló, házi feladatok és az ötös osztályzat hajszolása elveszi azt az időt és energiát, amit egyéb, számukra hasznosabb képességek felderítésére fordíthatnánk. Pedig a cél éppen ez utóbbi lenne, megtalálni azt a tevékenységet, ami neki való. Figyeld, ahogy tanul, de figyelj gyermeked leckén kívüli világára is! Vedd észre, mit szeret, mit utál. Vedd észre, miben jó a te megítélésed szerint és ezt mondd meg neki! Tégy javaslatokat, mit kezdhet majd később az adott tehetséggel, hiszen egy gyermek ezt még nem tudja. Sokszor érzi, csak nem hiszi el. Vagy szeretné elhinni, csak nem meri.

Biztosan te is emlékszel gyermekkorod bizonytalanságaira, amelyek eltántorítottak dolgoktól, pedig mi lett volna ha…? Bárcsak valaki mondta volna, hogy gyerünk tovább ezen az úton!

Sokszor az a gond, hogy a szülő sem biztos benne, mekkora tehetség rejtőzik gyermekében, vagy nem ismeri fel azokat az apró készségeket, amik egy megfelelő útra terelhetik az egyébként átlagos teljesítményű gyermeket. A legnagyobb tanulási nehézséggel küszködő, egyébként egészséges gyermeknek is vannak erősségei, bár az iskolai követelményrendszer alatt megnyomorodva ezeket gyakran tényleg nem találja. Nehéz észrevenni olyan készségeket, amiket az iskolában nem mérnek, de éppen ez a szülők egyik átháríthatatlan feladata! Figyelni kell, keresni kell és rá kell döbbenteni a gyereket, miben különleges ő. Ezzel enyhíthető, vagy el is kerülhető a sikerélmény nélkül egyébként óhatatlanul kialakuló önbizalomvesztés, a „nem vagyok elég okos” érzés.

Nagy örömmel figyelem azokat a szülőket, akik kilógva a jegyek és tuti iskolák után rohanó tömeg soraiból azokat az iskolákat és szakmákat keresik lelkesen, amelyek illenek gyermekük tehetségéhez, ahhoz, amit szívesen csinál. Magasról tesznek rá, melyik az éppen menő iskola, melyiket favorizálják a tömegek, csak a saját gyermekük ésszerű, élhető és megvalósítható jövőjén dolgoznak.

A témáról részletesebben olvashatsz ‘Beírás felnőtteknek’ című könyvemben, amelyről minden információt megtalálsz a ‘Könyvem’ fül alatt.

Varga Mónika